Üdv, emberek!
Az elmúlt napok számomra a legnehezebbek voltak mind közül. Született is erről az időszakról egy dupla-poszt is amit elolvashattok >ITT<. Nos mielőtt belevágnék ebbe a posztba, szeretnék tisztázni valamit. Pontosabban Marcipánoscsokitortáról szeretnék írni pár sort: Talán néhányan most gonosznak gondoljátok amiért cakk-pakk kidobott engem. Az az igazság – beláttam már –, hogy teljesen jogosan cselekedett ugyanis az agyára mentem és megőrjítettem a szeretet/figyelem-hiányommal. Emberek, azt kell mondanom, hogy ő egy nagyszerű lány. Gyönyörű, bájos, mosolygós, szeretnivaló és végtelenül nagylelkű aki nem mellesleg szintén bírja az indie zenét. Tökéletes. Olyan akiből jó ha egy van egy városban. Olyan akiből egyszer majd tökéletes anya válhat. Bevallom, rajongok érte, bármit tesz én ugyanúgy szeretem mint eddig is. Nem lett volna ennyi olvasmányos poszt tőlem ha Ő nincs. És akkor ez még csak a blog ugyanis sosem lettem volna igazán boldog és igazán szerelmes ha Ő nincs. Lehet, hogy egyesek furcsának találják amiért ennyire futok utána és nem tudom elengedni de én ilyen vagyok. Egészen biztos vagyok abban, hogy soha többé nem fogok találni még egy hozzá hasonló lányt ezen a világon, úgyhogy mindent megteszek, hogy ne dobjon el végleg magától – már leírtam neki, hogy ha kell 180 fokos fordulatot veszek és gyökeresen megváltozom. Sajnos a mi kapcsolatunkat is a 21. század tette tönkre. Az MSN egy hasznos kis program de ott senki nem olyan mint élőben. Az MSN miatt lett vége mindennek. Én például sokkal nagyobb fasz vagyok online mint élőben és az egóm is vagy ötször akkora. Ez egy ilyen dolog, különbséget kell tenni a valós énünk és a szerkesztői énünk között. Tehát a jelenlegi kényszerszünet (mert én csak ennek tudom felfogni, ugyanis nem akarom végleg elveszíteni) nem Marcipánoscsokitorta hibája, Ő csupán véget vetett ennek a bunkó, egoista lényemnek ami eddig online voltam. Megígértem neki, hogy megváltozom, egyedül rajta áll, hogy vissza akar-e még kapni más emberként vagy soha többé nem akar már látni/hallani rólam. Nagyon okos lány, tehát jól fog dönteni ebben biztos vagyok. Addig viszont a szerkesztőség nevében is azt kívánom neki, hogy gyógyuljon meg mihamarabb. Köszönöm, hogy kitérhettem egy kicsit a poszt fő-témája mellett.
Strawberry Fields Forever
Boldogság. Mindenki vágyakozik utána, keresi arra a kérdésre a választ, hogy lehet megtalálni a hozzá vezető utat, és ha megleltük, mit kellene tenni azért, hogy velünk maradjon, ne tűnjön el hullócsillagként. Talán csak a szerelemről, amelytől a legtöbben a boldogságot reméljük született több lírai alkotás, dráma, dal, de hiába: hogy merre vezet az út a boldogság birodalmába, arra senki nem lelte meg a megfelelő választ. Ki a szerelemtől, anyaságtól, vagyontól, hatalomtól reméli, hogy beteljesül a benne élő boldogság utáni vágy eszméje. Aztán amikor eléri őt a pillanat felfokozott intenzitása, megrémiszti az önelvesztés, vagy egyszerűen képtelen közel engedni magához, nem elég nyitott a befogadására. Mintha ennek az érzésnek nem lenne jelene, csak múltja és jövője. Néha akkor jövünk rá, hogy egy-egy pillanatban mennyire boldogok voltunk, amikor az már az emlékeink tárházának alkotóelemévé vált. Majd reménykedve vágyakozunk és várakozunk, néha megpróbáljuk kierőszakolni a sorstól, elébe megyünk és csalódunk. A szerelem fontos dolog, de a boldogságot itt hiába keressük, mert az igaz szerelemmel együtt költözik be szívünkbe sok más érzés is, mint a félelem, féltékenység, bizonytalanság. A férfiaktól hiába is várják el a nők, hogy mindig boldoggá tegyék őket. Egyszerre vágynak felelősségtudattal megáldott férjre, megértő társra, gyerekcentrikus apára, szórakoztató barátra és romantikus szeretőre, hódolóra, bókokra. Csalódottságukban nem veszik észre, hogy néha egy apró gesztus többről árulkodhat, mint egy szerelmes nagymonológ. Én itt csak saját élményekre tudnék építeni, mivel férfi vagyok, nem nő: mikor esténként együtt aludtam a párommal és gyengéden hozzám bújt, ráfeküdt a mellkasomra és átölelt, majd nyomott egy puszit a borostás arcomra akkor éreztem azt, hogy igen, most minden a megfelelő és lehető legjobb mederbe halad. Mikor náluk lehettem és dacára annak, hogy még gyenge volt és nehezére esett a járás akkor mégis kikísért az ajtóig és vagy 10 percet azzal töltöttünk el, hogy csókolóztunk/ölelgettük egymást és bizony akik hozzám hasonló távkapcsolatban élnek/éltek azok tudják, hogy mennyire borzasztó nehéz a búcsú, az eljövetel, az elengedés. Nem a szexben vagy a smárolásban találtam meg az igazi boldogságot, hanem abban amikor és ahogyan velem volt. Az egész lénye sugárzott a szeretettől és a szerelemtől, ezt pedig csak a holtak nem láthatták. Tehát a boldogság csupán egy a sokféle tudatállapot közül, mégis különleges, kivételezett helyzetet foglal el az ember életében.
