Két dolgot szeretnék tisztázni itt, rögtön az elején: 1. Beleuntam már abba, hogy kizárólag rajos és emós posztokat gyártsak nektek ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezentúl egy sem érkezik majd tőlem inkább csak azt jelenti, hogy jóval kevesebb, jóval nagyobb időközönként. 2. Megmosolygom az olyan kommenteket amiket egy-egy ide felkerült tag ír és kifejti bennük – legtöbbször borzasztó helyesírással –, hogy mi egész biztosan kövér, pattanások kockák vagyunk akiknek sosincs jobb dolga mint a számítógép előtt ülni egész álló nap egy besötétített szobában. Kézzel-lábbal hadonásznak a monitor előtt, hogy mi milyen jogon mertük kitenni ide őket hiszen ez törvényt sért (!) és különben is személyes jogi sértés (!!). Nekik azt üzennénk, hogy ne próbáljanak rájönni, hogy kik is vagyunk mi valójában mert arra rámehet a fél életük. Ne próbálkozzanak, ne gondolkodjanak feleslegesen hiszen amúgy is kár lenne erőltetni azt ami nem megy. Alkossanak rólunk egy képzeletbeli alakot és higgyék azt, hogy mi vagyunk. Más alternatíva nincs.

A valóságban mindannyian normális fiatalok (és kevésbé fiatalok) vagyunk akiknek ez a vélemény-kifejtősdi egy klassz hobbi. Szeretünk arról írni ami minket is érdekel/érint/nyomaszt ezért lett az idők során az Agyiszint.hu egy minden tekintetben profibb és nyíltabb, egyúttal barátibb oldal mint a Puruttya családhoz tartozó egyéb blogok. Néhány hónapja majdnem belefulladtunk az önismétlés és a fásultság mocskába de hála az új szerkesztőknek sikeresen kimásztunk a gödörből. És itt emelném meg a kalapomat Kocsonya kollégám és barátom előtt ugyanis az ő hathatós segítsége nélkül (mikor például egyszerre 8-9 újoncot kellett kitanítania) most nem tartanánk itt. Akkor megbeszéltük, hogy nagyobb szerephez jutnak majd az olvasmányos posztok és a különféle eszmefuttatások is. A terv bevált. Külön örülök annak, hogy ezen posztok által egyedivé vált az oldal és hogy kialakult egy olyan olvasóközönség is (Ti), akik vevők az ilyen posztokra de legalábbis nem küldik el a posztolót melegebb éghajlatra ha ki mer tenni egy hosszabb szöveget. Ugyanakkor minden éremnek két oldala van: egyrészt tarolnak az olvasmányos posztok ami jó…de nem szabad megfeledkeznünk a régi, jól bejáratott témájú posztokról sem (rajos/emós/buzis, bár utóbbi 2 kategória egy és ugyanaz szerintem), amelyek az Agyiszint gerincét képezik. Tehát a tartalom megvan csak éppen a mérleg nyelve olykor az egyik irányba olykor a másik irányba dől. Nagyjából rendszereztük már, hogy mikor milyen posztok legyenek de erre az új rendszerre is csak idővel lehet átállni.

És ha már említettem a rajokat és az emókat (szigorúan a new-generation fajtát): savazzuk őket rendesen persze teljes joggal, hiszen előbbi kategória képviselői az ingyenélő, dolgozni képtelen kerületi-rémek akik bármikor beszólnak/megütnek/megszúrnak/megerőszakolnak még téged is, különösebb ok nélkül. Paraziták az ország testén de mi már eljutottunk arra a szintre, hogy ha látunk egy ilyen hordát vagy akár csak egyetlen, az utcán pöffeszkedve sétáló egyedet (mondjuk vastag aranylánccal a nyakában és egy pirított ribanccal az oldalán), akkor egy halk "Pff…" hagyja el a szánkat. Megvetjük, lenézzük őket. Szánalmasnak tartjuk, hogy ma Magyarországon meg lehet élni a családi segélyből az olyan alakoknak is mint a cigányok. És máris a szabadságommal játszom mert le mertem írni azt a szót, hogy cigány. Ergo ha holnapra eltűnök akkor biztosak lehettek benne, hogy valami kisebbségi képviselő raboltatott el egy olyan kaliberű kandisznóval mint ez a Sztojka Iván aki még akkor is hazudik amikor éppen kérdez. A másik górcső alá vett kategóriánk a new-generation emósok, bár az emó itt már meg sem állná a helyét (ugyanis közük nincsen már az eredeti stílushoz), inkább divatmajmoknak vagy trend-buziknak hívnám őket. Annyira a média befolyása alatt állnak, hogy a tv mondja meg nekik, hogy mit vegyenek fel/mit hallgassanak/hogyan ismerkedjenek/hogyan sminkeljék magukat és mindezt miért? Mert így válhatnak igazi egyéniségekké. Olyan személyekké akik akkor érzik igazán egyedinek önmagukat mikor valójában nem is lehetnek önmaguk. Mik ők? Egyéniségek? Lófaszt. Robotok.

Szép új világ, mi? Mintha olvashattunk volna már erről Orwell-től is és Kubrick is előszeretettel nyúlt a témához. Pár éven belül olyan utópia jön el itt emberek, hogy csak a fejünket fogjuk kapkodni és aki túl lassú az lemarad, ezáltal hasznavehetetlenné válik egy olyan társadalomban ahol végtelenül kiszolgáltattottan élhetünk tovább amíg meg nem halunk. És az a vicc, hogy ez a társadalom már most is tökéletesen érzéketlen és embertelen. Csak a legfelsőbb réteget szolgálja ki, miközben a polgárok 99%-ával egy nonstop színjáték keretében megpróbálja elhitetni, hogy a cél az általános jólét. És mit tehetsz Te ez ellen? Semmit.

De nem kenyerem nekem állandóan az agymosó médiát és társait szidalmazni hiszen többek között ezért is indítottunk néhányan egy új blogot (Titkos Ellenállás), ahol elsődleges célunknak tekintjük az ilyen gondolatébresztő olvasmányok publikálását, kiegészítve a már itt is bejáratott posztokkal (képregények, képsorozatok, saját készítésű irományok, és zeneajánlók is színesítik a skálát majd idővel). Igen, ez itt a reklám helye volt. Lapozzunk is tovább: tehát savazzuk itt a rajokat, és az emókat is nagyban de mi van a többi emberrel? Ők talán annyira normálisak, hogy egyáltalán nem lenne okuk ide felkerülni? Sosem látsz olyan embereket az utcán, akik láttán felszisszensz? Én elég gyakran látok ilyen embereket és pont ezért fogja ennek a posztnak a folytatása szúrni egyesek szemét. Mert nem pénzzel pózoló rajokról vagy tükörben fényképezkedő emós droidokról írok, hanem átlagos, hétköznapi emberekről. Az apropója az egésznek pedig a párkapcsolatok kivesézése. Borzasztóan sajnálom az olyan embereket akik nem képesek állandó kapcsolatot kialakítani (és most nem azokról van szó akik nem is akarnak, és nem keresik), hanem 1-2 hetes kapcsolatokba menekülnek. Ebben a mai világban már a szex legalább olyan fontos lett mint a tisztálkodás és a legszánalmasabbnak én az olyan nőket tartom akiket egy buliban 2 drágább piával levehetsz a lábukról (amit a végén természetesen szét is tesznek neked). És ha egy ilyen nővel egyszer interjút készíthetnék akkor egyrészt biztosan megkérdezném tőle azt, hogy hány pasi farka járt már benne (nyílás nem számít), másrészt pedig azt, hogy volt-e már valaha is boldog. Az elsőre nem tudna válaszolni, a másodikra meg nem akarna – a bónuszként feltett "Mi hazánk államformája?" kérdésre meg valószínűleg valami olyasmit kapnék válasz gyanánt, hogy "diktatúra" vagy hogy "euró". Szép új világ, mi?

Innen folytatom nemsokára. A következő poszt ma egy olvasói levél amit nemrég kaptam és pont témába vág hiszen egy párkapcsolat a központi témája. Engem pedig ez a téma mostanában nagyon foglalkoztat. Én is párkapcsolatban élek (méghozzá távkapcsolatban), de nap mint nap szembesülök azzal, hogy mások mennyire tisztelik/becsülik meg a párjukat. Néha borzasztóan elkeserítő dolgokat látok/hallok és ezekhez már sokszor az is elég ha csak felszállok a buszra és elmegyek a végállomásig. Erről viszont majd a megfelelő időben. Most már olvashatjátok is eggyel ezen poszt felett Dezilator olvasónk és cikkírónk olvasmányát (direkte így időzítettem), pénteken Mr. Sulu legfrissebb irománya kerül terítékre ("Párkapcsolatok anatómiája" címmel), szombaton pedig egy kis összegzés tőlem amely a már megkezdett gondolatmenet folytatása lesz. De legelőször álljon itt (vagyis fenn) akkor Dezilator műve. Jó olvasgatást kívánok.