Párkapcsolatok anatómiája

A két férfi egy szobában ült, egyikük egy díványon másikuk egy bőrfotelben. A fotelben ülő férfi ötvenes éveiben lehetett. Szemüveges, őszülő hajú, kecskeszakállú, bölcs tekintetű ember volt. Vele szemben ülő beszélgetőpartnere zaklatott, huszas évei közepén lévő fiatalember.

-Tehát akkor hogy is volt ez a történet azzal a hölgyeménnyel?- kérdezte az idősebb.
-Nos igen… Tehát ahogy meséltem már önnek korábban is sokáig problémáim voltak a hölgyekkel való ismerkedéssel.
-Oh igen ezzel mindannyian így vagyunk, minden férfitársam nevében mondhatom ezt.- mondta az idősebb.
-Nekem még az átlagnál is nehezebben megy ez a dolog. Tudja valahányszor azt hiszem hogy megértettem egy nőt mindig kiderül, hogy teljesen félreismertem. Két évig voltam együtt a legutóbbi párommal akit nagyon szerettem és azt hittem ő is ugyanúgy szeret engem. Előtte sokat csalódtam minden barátnőm elhagyott. Soha nem indokolták meg igazán miért tették ezt. Tudja én egy nagyon rendes fickó vagyok, romantikus vagyok és nagyon érzékeny, lelkiekben rendkívül gazdag. Ettől függetlenül nem vagyok az a nyálas típus, kellően határozott is vagyok, mindig is én irányítottam a kapcsolataimban. Szóval a sok csalódás után nem értettem mi velem a baj, azt gondoltam engem nem is lehet igazán szeretni, biztosan van bennem valami hiba. Szóval ebből a lelkiállapotból kerestem kiutat mikor találkoztam Anikóval. Ő más volt mint a többi lány. Komoly gondolkodású és nagyon kedves. Talán egy kicsit butácska volt hozzám képest, de ez soha nem okozott gondot nekem. A legnagyobb boldogságban és harmóniában voltunk együtt két évig, egy rossz szó, egy veszekedés se hangzott el közöttünk soha. Egyik nap kaptam tőle egy sms-t a telefonomra amiben azt írta, hogy már nem szeret és szakítani akar velem. Ettől teljesen letaglózva éreztem magam, el sem akartam hinni amit a saját két szememmel láttam. Persze azonnal felhívtam őt, a telefonban elmondta hogy már nem szeret. Másfél évig úgy érezte szeret engem, de aztán rájött hogy nem én vagyok az igazi. Erre nem igazán tudtam mit felelni, csak annyit mondtam hogy majd valamikor jöjjön át a holmijaiért amik nálam maradtak. Szívem lelkem beleadtam ebbe a kapcsolatba és ez lett a vége.
-Nézze ebbe nem kell olyan sokmindent belemagyarázni, bizonyára ön is törte már össze valakinek a szivét. Mindannyian csalódtunk már.
-Na de sms-ben szakítani két év után?? Ezt érdemeltem?? –Fakadt ki a fiatalabb.
-Nos igen, ez felgyorsult világunk egyik elkorcsosult divatja. Erről az egyik kolegám egy igen bölcs mondása ugrik be: „Ha a Facebook-on ismered meg a párod, ne csodálkozz ha e-mail-ben szakít veled.” Nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, valószínűleg a volt párja csak nem tud szembenézni a konfliktusokkal.
-Értem, nos ebben lehet valami, azt hiszem igaza van. Másik visszatérő motívum a szerelmi életemben az hogy mindig beleszeretek egy elérhetetlen nőbe. Mindeközben persze mindig van egy nő aki engem üldöz a szerelmével, nekem viszont egyáltalán nem kell ez a nő. Miért ilyen igazságtalan az élet? Miért nincsenek eleve elrendelve a párok? Nem lenne ennyi lelki gyötrődés.
-Az idősebb elgondolkozik és végül ezt a választ adja: -na ezt a gondolatmenetet vizsgáljuk csak meg jobban. Ha el lenne rendelve valóban mindenki párja, egész életünket egyetlen nő mellett leélni? Mindannyiunkat hajtja az ősi vadászösztön ami a nők meghódítását kódolta belénk. Hogy reménytelenül lesz szerelmes egy nőbe, aki biztos nem lesz az öné? Ez természetes dolog, hiszen egyértelmű hogy nem egy csúnyácska, vagy egy átlagos, jellegtelen nőbe lesz szerelmes. Egy az ön mércéjével nézve gyönyörű, okos, szexi és lehetőleg gazdag nőbe fog beleszeretni. Ugyanígy önbe is egy olyan nő lesz szerelmes aki önt egy rendkívül jóképű, intelligens és gazdag férfinek látja, ergo önnek nem lesz az esete ez a hölgy. Ez az élet természetes velejárója, ettől lesz minden izgalmas. Milyen lenne az élet ha minden kapcsolat előre le lenne fixálva és tudnánk hogy ez lesz életünk végéig. Ugye ön is belátja, hogy ez így dögunalmas lenne.
-Hú azt hiszem önnek megint igaza van.- Mondja a fiatalabb.
-Higgyen nekem ifjú barátom, most feldúlva érzi magát, de egy-két hónap múlva ezt elfeledi és ön fogja összetörni egy nő szívét. Oh most nézem csak hogy elszaladt az idő…
-Oh valóban… akkor a jövő héten is benéznék egy kis beszélgetésre…-állt fel a díványról a fiatalember.
-Hogyne jöjjön csak nyugodtan, önnel mindig szívesen beszélgetek. –Mondta az idősebb és kikísérte az ajtóhoz beszélgetőtársát. Ezután leült az íróasztalához és megnyomott egy gombot az asztali telefonon. –Eszter, küldje csak be a következő beteget.
-Rendben doktor úr máris küldöm.-Szólt a vonal túloldalán egy kedves női hang.
-Az öreg doktor lazított a nyakkendője csomóján, gyorsan felhajtott egy pohár whisky-t és halkan annyit sóhajtott: -Na itt a következő balfácán… több pénzt kellene kérnem ezért a szarért…