Régen szerepelt már olvasói levél az oldalon, ezért most pótolnám eme hiányosságot. Kedves olvasónk, HAGYMAFA írt nekünk (neki amúgy szerepelt már levele a blogon ezelőtt is), a téma pedig, amit érint benne, igen aktuális. A véleményemet majd a levél után fejteném ki, amit most pedig lehet is olvasni:


Üdvözletem.
Az itóbbi időben egyre több erkölcsi tartalmú post kerül ki, amiket az emberek többsége manapság már értéktelennek tart, pedig nagyon is fontosnak kéne lenniük. Jómagam is örülök ezeknek a postoknak, mert legalább nem csak kultúrálatlan fikázásokat lehet olvasni, hiszen eme oldal célja nem feltétlenül az, hogy csak leszólják azokat, akiknek nem tetszik a feje, hanem hogy észheztérítse és ezt máshogy is meg lehet természetesen tenni, nem csak ilyen módon.
Én is egy apróbb témával kapcsolatban írnék, ami mostanában egyre gyakoribb jelenséggé vált. Természetesen apróbb szemléltetést (csatolt kép) és példát is hoznék lentébb.
Mindenki jól tudja ugyebár, hogy előítéletes világban élünk. A média keze mindenhová elér, a rontása elől nem véd meg a józan eszünkön és ítélőképességünkön kívül sok más. Most divattá vált, hogy váljunk "egyéniségekké" és legyünk híresek. Ne törődjünk másokkal, csak a saját magunkal. Megveszett szinte ez a világ, rohannak a hónapok és szinte minden jelentéktelenné válik, mindig csak a munka és a munka, enélkül elvinnék a fejünk felől a házat is és földönfutókká válnánk. Szinte a családra is alig marad időnk, ami problémákat okozhat a gyereknevelésben  és a gyermek személyiségének alakulásában is. ,Az emberi kapcsolatok manapság már nem érnek annyit mint régen, ez említve is volt az utóbbi időben az oldalon. Erkölcsi romlás lépett fel már elég régóta. Nehéz normális társaságot találni. De ha találunk, azt meg kell becsülni.

Volt szerencsém 2 rendszeres kommentelővel eddig kicsit bővebben is beszélnem így puruttyán kívül. Sivatagirókával és Hankelsmidt-el. Az érdekességet úgymond ők okozták számomra. (Lehetséges ez visszafelé is igaz volt rájuk nézve) Tömören annyi, hogy puruttyán természetesen az ember kiléte ismeretlen. MSN-en viszont ugyebár dinamikusabb az üzenet váltás, van profilkép stb... És hirtelen egy emo fej profilképnek megjelent a láthatáron (nálam) ami sokaktól távol állhat, amit természetesen ha az ember előbb lát mint beszél vele, el se jutnak a beszélgetésig :) Egyikük azt írta, fura, normális embernek ismert meg akivel lehet értelmesen beszélni és ez a véleménye rólam akkor sem változott meg, amikor már látott is engem. (ez sajnos manapság a legtöbb embernél visszafelé soha az életben nem történne meg) A másik említett személlyel pedig sejtésem szerint órákat is el tudnánk beszélni, főleg egy sör mellett :)
Én nagyon örülök, hogy megismerhettem őket.

Megértem azokat akik érthetetlennek tartják azt a tényt, hogy manapság milyen viselkedésű és kinézetű emberek vannak.
Viszont jómagam (is) mindenkinek megadom a lehetőséget, hogy emberileg bizonyítson kortól, nemtől és stílustól függetlenül.
Túlságosan is külső alapján ítélünk legtöbben (kapcsolatokban is), aminek még sárdobálás is lehet az eredménye és összeférhetetlenség, ami előny a médiának is, mert ember butító hatású.
És mivel szinte nincs is barátom, magától érthetődően megbecsülöm azt a keveset is.

Igen emo vagyok...bár ez most nem feltétlenül a téma része, ugyanúgy mint az se, hogy sokáig emonak gondoltam magam a hajam és a normálisabbjaihoz hasonló viselkedésem és természetem miatt. Nem tudom lehet tévedtem. Nem tudom. Ma már ez az egész emo dolog csak értelmetlen, esztelen scene-féle "cukcsi"-k gyülekezete és szánalmas egyénekről szól akik öngyilkossággal való fenyegtéssel próbálják felhívni magukra a figyelmet, amitől majd hányingert kapok, a nagy egyéniségeké akiket lőni kéne. És a természetem is folyamatosan változik. Inkább követem a saját utam és nem próbálom meg leszögezett dolgokhoz meg mindenféle stílusokhoz kötni magam. Az a lényeg, hogy mindig legyünk önmagunk.

De a korosztályommal ellentétben (tisztelet a kivételnek) nem a mindent felélő céltalan lézengés és bulizgatás a célom, hanem hogy boldogan éljek a párommal szerény albérletünkben és megismerjek normális és kultúrált embereket, megadva azt a kellő tiszteletet embertársaimnak, amennyi igenis illik.

Tisztelettel
Egy lelkes kommentelő

HAGYMAFA

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!