Mindannyian ismeritek ezeket az embereket. Viszont most teljesen más okból kerültek ki ide, katt a tovább olvasásra ;]

Néhány különös rajzzal, képpel indul a poszt, azután láthattok egy videót a strandok művészéről, a homok táncosáról, aki nagyon látványos és lenyűgöző alkotást készít, de nem az utókor, hanem a tünékeny tengerpart számára....

Tudom, hogy régi, tudom, hogy valahol már biztos "VÓTMÁ", de leszarom. A John és John képregények bizonyos téren örök érvényű darabok, tipikus példái azoknak a dolgoknak, amiket csak egyszer lehet jó ellőni...

Adott egy Bryan Lewis Saunders nevű grafikus, aki 1995 márciusában úgy döntött, hogy onnantól minden nap készít egy önarcképet (most már jóval 8000 felett jár). Ennek a folyamatnak a részét képezte az, amikor különféle drogokat és gyógyszereket kipróbálva egy pszichológus kontrollja alatt kellett megrajzolnia ugyanezeket az önarcképeket, bizonyítva ezen anyagok tudatbefolyásoló hatását. Íme az eredmény:

Abszint (igazi, nem az a bolti szar...)

Találtam újfent pár igen faszányos kis képet, gondoltam megosztom veletek. Elférnek itt békésen a sok szar cigány, buzi, kispicsa meg a vasalt hajú hímringyó mellett. Tudom, hogy voltak már ilyen posztok ezért olyanokat választottam, amik még nem voltak kinn...

Gyerekkoromban azt képzeltem, hogy 2000-ben repülő autókkal fogunk közlekedni és mindenki a Holdon fog dolgozni. 2000 misztikus dátum volt és akkor pontosan ugyanolyan távolinak tűnt, mintha most visszatekintek. Hoztam nektek pár képet, amiből kiderül, mit gondolt valaki a századforduló környékén erről a dátumról.

A párizsi Opera környéke

Üdv, srácok!

Talán néhányan nem értik, hogy miért nincsen ma Éden-szigetes poszt. Nos, nekik elmondanám, hogy nyugalom, jövő héten folytatódik a sorozat, azonban most más dolgokról szeretnék értekezni. A poszt maga sajnos elég búval baszott, de megpróbáltam legalább tavaszi, vidám képeket találni hozzá, hiszen még senki sem köszöntötte itt a szerelem évszakát.

Kedves olvasónkkal, HAGYMAFÁVAL (és Kocsonya barátommal is) már nem egyszer értekeztünk a témát illetően, de tény, ami tény: borzasztó pocsék állapotok uralkodnak manapság a világban, és persze hazánkban is. Olyan szinten korrupt az egész rendszer, és olyan szinten teríti be a tisztességes embert nyakig a szar, hogy az már egyszerűen vicces. Magyarországon az átlagéletkor siralmas (a ranglistán a 27. helyen állunk, csak a három balti ország, valamint Románia, Bulgária, Ukrajna és Oroszország van rosszabb helyzetben). Az emberek élete kilátástalan, és nem is annyira meglepő adat, hogy nagyon sokan követnek el öngyilkosságot évente (egy nap alatt átlagosan hat-hét ember végez magával Magyarországon). Talán sokan jobb létet vártak a kormányváltás után, de attól még, hogy Orbán Viktorci került az élre, egy forinttal sem lett olcsóbb a kenyér. Fletó (fene a pofájába) megmondta anno, hogy el lehet innen menni – na, igen. El lehet menni. Ne is csodálkozzunk azon, ha sok fiatal külföldön próbál szerencsét, mert itt tisztán látja, hogy nem tudja kamatoztatni azt a tudást, amit kemény tanulással megszerzett az évek során. Külföldön pedig nem azt kérdezik tőled, hogy milyen papírod van, hanem azt, hogy mit tudsz.

HAGYMAFÁVAL mindketten ugyanabban a városban élünk, méghozzá Budapesten. Naponta látjuk a töménytelen szart az utcán (ez olykor szó szerint is értendő, mert például néhányan összetévesztik az aluljárót a nyilvános wc-vel), és bizony ez rendre elkeserít minket. De elfojtjuk a dühünket, mert ez van…úgysem tudunk mit tenni. Úgysem tudunk változtatni a dolgokon. Hiszen nem vagyunk mi nagy emberek. Teljesen átlagos fiatal srácok vagyunk, és akár kiállhatnánk a Parlament elé is, hangosan tiltakozni a rendszer ellen, akkor sem történne semmi eget rengető változás. "Apu ökölbe szorult keze vagyok" – hallhattuk a mára már klasszikus idézetet a Harcosok Klubja című David Fincher filmben. Nem mondom, néha velem is előfordul, hogy meglátok az utcán olyan arcokat, hogy ökölbe szorul a kezem, és legszívesebben odalépnék hozzá, egy atyai pofon kíséretében, hogy szálljon már le végre a magas lóról, és nézzen szét maga körül. És ezzel a hosszú bevezetővel már el is érkeztünk jelen poszt központi témájához: a mai fiatalokhoz. Már napi szinten látok new-generation emósokat, pedig jobbára csak hétvégente utazom sokat, a barátnőm végett. Elbaszott fiatalok ők, akik beálltak a sorba, hogy majd igazi egyéniségekké válhatnak, és megmutathatják a világnak, hogy milyen egyediek is valójában. Két helyen is hibádzik eme tévhit: 1.: 10-ből 9 new-generation emós ugyanazokat a beállásokat (kéz a száj előtt/ujjakkal szív formázása/rogyasztott lábak), beállításokat (felülről fényképezés/kiretusált képek), helyszíneket (fürdőszoba/bevásárlóközpont/vonatsín), és ruhadarabokat (kapucnis pulcsi/Converse cipő) használja mint a többi társa. Ezáltal már bukták is, miszerint ők a valódi egyéniségek, mi meg a szürke kisegerek. Ha az egyikőjük a megszokott terep (mondjuk fürdőszoba-tükör) helyett a Budai várban fotózkodna, akkor már ki is lógna a sorból. 2.: a világ már egyáltalán nem kíváncsi rájuk. Pár éve még eszeveszetten futott ez az egész emó-őrület (köszönhetően a Tokio Hotelnek, avagy nálunk a No Thanx, és az Anti fitness club sajátos befolyásának), de szép lassan kezd eltűnni, kimenni a divatból az egész. Elképzelhető, hogy ezek után végre normális lesz a fiatal generáció?

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Bizonyára veletek is megesett már, hogy elgondolkodós-filozofálós pillanataitokban elmerengettetek azon, hogy a mai országok határvonalai nem megfelelően lettek kialakítva. Hogy jobb lenne-e a világnak, ha újrarajzolnánk az államhatárokat? Igen, eddig biztos sokan eljutottatok, viszont itt a hogyan a központi kérdés. Megint éljünk egy nagyobb Magyarországban, vagy újra egy államban éljünk a osztrákokkal? De ne csak a mi határainkon gondolkodjunk! Vajon jobb lenne a világnak egy óriási Orosz Birodalom, amely a poszt-szovjet térség nagy részét bekebelezi? Egy túlméretezett Kína, esetleg egy szétszaggatott USA? És mi a helyzet a Harmadik Világháborúval?! Egyes Youtube feltöltők úgy gondolták, hogy videóba öntik vágyaikat, hogy így tudassák a netes társadalommal, hogy miként is nézne ki egy -szerintük- igazságosabban felosztott világ. Vannak itt igényesen, az etnikai határok figyelembe vételével készített remek videók, illetve vannak gyenge rajztudással és minden geopolitikai alapot nélkülöző produkciók is.
Az első kisfilmen Európa határmódosításairól láthatunk tizenegy érdekes elképzelést. A feltöltő alapvetően az etnikumok szerint rajzolta át a térképet (ez nem sikerül minden ország esetén), de egy-két merész ötletet is a közönség elé tár az országok lehetséges szövetségeit illetően….

... mert nem mindenki lusta geci! Képért köszönet Attilának!

Továbbra sem csendesedett el minden a hazai ufo-észlelések körül. Nem is olyan sokkal a Kálmánnal készült interjú után kaptuk az információkat, miszerint a már sokszor emlegetett, szinte hang nélkül tovaszálló repülő csészealj újból feltűnt, ezúttal már Budapesten. Mivel Kálmán elmondásai alapján szinte borítékolható volt, hogy az idegen lények a főváros felé veszik az irányt, nem is annyira meglepő tény az, hogy pontosan 5 nappal a zala megyei kis községben történt „landolás” után, már egy belvárosi panellakás 3. emeletén is megjelentek eme fura idegen lények. Egy 18 esztendős fiatalember, bizonyos Sanyi az észlelője a mostani történetnek. Mikor az információk befutottak hozzánk, azonnal pattantunk is az agyi-mobilba, és meg sem álltunk a helyszínig. Ott már fotósok, és újságírók hada tolongott – egymás hegyén, hátán álltak a különféle tévés műsorok riporterei. Szerencsére nekünk nem kellett végigállnunk a sort, hogy beszélhessünk Sanyival – mégiscsak protekciónk van, na. A lakás tiszta és rendezett volt, mindenhol pedáns rend uralkodott. Sanyi a bátyjával, és a szüleivel él itt – jelenleg még iskolába jár, jövőbeni tervei közt szerepel még az egyetem, és hogy egy saját kocsit vegyen magának. Ezeket mind-mind az anyukájától tudtuk meg, aki már az ajtóban „letámadott” minket, és sokat mesélt. Miután jó gyerekekhez méltóan megettük a kókuszos sütit, és megittunk hozzá egy nagy pohár tejet (más választásunk úgysem volt), végre leülhettünk Sanyival, és megkezdhettük a villáminterjút:

Nemrég kaptuk ezt a Folytatás után elolvasható levelet, egy - mára már - volt emótól. Nem egy összehányt, pár soros iromány, látszik hogy a beküldő nem 2 perc alatt dobta össze, ezért gondoltam, hogy bőven helyet kaphatna az oldalon. Nemegyszer hangoztattam már a véleményemet erről a stílusról az oldal keretein belül - nem akarom válasz gyanánt újból magamat ismételni, akit bővebben érdekel, az elolvashatja a véleményemet Roland levelénél. Érdekes mindenesetre az, hogy mivé fajult ez a "stílus" - ma már a média a meghatározója, a fiatalok a tv-ből merítik az ötleteket, hogy mely ruhákkal, sminkekkel, kiegészítőkkel nézhetnek ki a legtrendibben. Arról meg természetesen magasról szarnak, hogy az ilyen öltözködéssel még a fiúk is rendre úgy festenek, mint a lányok - eltorzult, média-generálta világ ez sajnos, és ez ellen bizony nem sokat tehetünk. Újból csak azt tudom mondani: akiket ma emó címszó alatt tekinthettek meg az iskolákban, aluljárókban, játszótereken, utcákon, stb., azoknak már majdnem teljesen bizonyos, hogy fingja sincs a 80'-as évek végén kialakult emó stílusról. A nagy lófaszt. Tokio Hotel, Anti Fitness Club, meg No Thanx (bocs, ha valamit kihagytam - nem vagyok szakértő): ma már ezek jelölik ki számukra az utat. Láthattátok már azt is, hogy nem lehet elég korán kezdeni (példa a közelmúltból ITT - ehhez kapcsolódó poszt pedig EMITT), és sajnos ma már egyre több fiatal válik emóvá csak azért, mert a suliban látja/tapasztalja hogy sokaknak bejön ez a stílus.

Emlékszem, hogy sokan, sokszor emlegettük itt egy-egy "egyéniség" képeit látva, hogy "ugyan, majdcsak kinövi egyszer!". Ez így van - teljesen ki lehet nőni belőle, csak akarni kell. Én személy szerint még soha az életben nem láttam például egy 40-es éveiben járó, erősen kopaszodó, borostás, piercing-es emót sem. A tinik hóbortja ez az egész, és itt megintcsak a parasztvakító médiát tudom felhozni tettesként: ugyan mennyiben lennének gyökeresen mások a mai fiatalok, ha a 20. század elején egészen másképp alakulnak a dolgok, és sosem találják fel a televíziót? Csak részben - hiszen attól még az internet is hódít világszerte. Remek megoldás, ha valaki minél előbb ráeszmél arra a tényre, hogy az az emó stílus, ami ma a fiatalok körében terjed, egy hatalmas nagy baromság - nem az életérzés számít már, hiszen teljes mértékben divattá vált az egész. Node, nem akarom tovább húzni az időt, hiszen biztosan sokakat érdekel már maga a levél - a Folytatás után már olvashatjátok is: