Előre szólok: hosszabb poszt következik - a második felében újból olyan képeket kerestem direkt, amiket felesleges lett volna lekicsinyítenem, és vízjeleznem, annyira szépek. Szóval készülj fel Kedves Olvasó, hogy nem egy-két mondatot osztok most meg Veled - egy kicsit hosszabban értekezem erről-arról. Ezt jobbnak láttam közölni már az elején. Akkor hát vágjunk is bele:

Tudod, valami probléma van a tévémmel: nem akar bekapcsolni. Hiába nyomkodom a távirányítót, nem csinál semmit. Hiába próbálkozom, kérlelem, becézgetem, csak nem akar reagálni. Gondolkodtam mitévő is legyek. Jöttem-mentem a szobában egész délelőtt - tanakodtam. Megnéztem hát végül a mágikus Kézikönyvet is, amiben azt írják hogy valószínűleg azért nem hajlandó bekapcsolni szegény, mert a médiából csak a kibebaszott szenny ömlik orrba-szájba - okos kis szerkezet hát az én tévém, annyi bizonyos. Megkímél engem a sok ártalomtól amit a különféle műsorok zúdítanak a gyanútlan nézőkre. "Vakulj, paraszt!" - ez a jól bejáratott szlogenjük általában. Tudod, összeszámolni sem tudom, mennyi idióta, gány, színvonaltalan műsor megy jelenleg is a különféle hazai csatornákon. Nem tudom, hogy van-e Köztetek egyáltalán olyan, aki képes lenne egész álló nap a tévét bámulni, a sok igénytelen marhasággal együtt amit ott napról-napra leadnak – szerintem nincsen. Én inkább zenét hallgatok.

("Halod! Halod! Te...Te...Hule kocsog!")

Az biztos, kedves Pákó - ahogy egyszer mindenki más is meg fog halni. Ez az élet rendje. Csakhogy Lapite Oludayo (merthogy ez ám a teljes, valódi neve) valószínűleg nem kezdett el mélyebben filozofálni az élet utáni dolgokról, a halálról, a túlvilágról, Istenről, meg miegymásról. Neki ez jócskán meghaladta volna a képességeit, azt hiszem. Szánalmas az, hogy ezek a médiagecik (bocsánat, "celebek") rendre nem kevés pénzeket akasztanak egy-egy ilyen műsorban való részvételért, szereplésért, és hogy az drágalátos készítők szerint ezek a műsorok viccesek, poénosak, szórakoztatóak. Valóban így lenne? Nos, bevallom Nektek: egyetlen adást végigszenvedtem, pusztán a kíváncsiság kedvéért - nem illesztem be ide a teljes epizódot, mert hosszú és szörnyen agyzsibbasztó, aki akarja ezen a YouTube videón (részlet a műsorból) megnézheti, hogy miért is gondolom ezt. Az említett Fekete Pákó állítólag (hangsúlyozom: állítólag!) tanult magyar történelmet nem is olyan régen, mégsem tudta megmondani, ki volt Rákóczi fejedelem - az meg már tényleg csak mellékes, hogy a "Pákó, mit iszik a tehén?" kérdésre (amit még egy óvodás is könnyedén megválaszolna) a "Theejet!" választ kapta a jónép ettől az idiótától, aki nemcsak magyar-történelemből, de muzikális téren is hatalmasatt bukott, de már akkor, amikor nekiállt Magyarországon zenélni. Szánalmas? Az hát. Kell ez az átlagnézőnek? A jelek szerint a többségnek bejön, hiszen a nézettségi adatok jók (hétköznaponta másfél millióan nézik a műsort), úgyhogy: igen - tudod, még szerencse, hogy Mi meg nem átlagnézők vagyunk...! Én meg inkább zenét hallgatok.

Továbbra sem csendesedett el minden a hazai ufo-észlelések körül. Nem is olyan sokkal a Kálmánnal készült interjú után kaptuk az információkat, miszerint a már sokszor emlegetett, szinte hang nélkül tovaszálló repülő csészealj újból feltűnt, ezúttal már Budapesten. Mivel Kálmán elmondásai alapján szinte borítékolható volt, hogy az idegen lények a főváros felé veszik az irányt, nem is annyira meglepő tény az, hogy pontosan 5 nappal a zala megyei kis községben történt „landolás” után, már egy belvárosi panellakás 3. emeletén is megjelentek eme fura idegen lények. Egy 18 esztendős fiatalember, bizonyos Sanyi az észlelője a mostani történetnek. Mikor az információk befutottak hozzánk, azonnal pattantunk is az agyi-mobilba, és meg sem álltunk a helyszínig. Ott már fotósok, és újságírók hada tolongott – egymás hegyén, hátán álltak a különféle tévés műsorok riporterei. Szerencsére nekünk nem kellett végigállnunk a sort, hogy beszélhessünk Sanyival – mégiscsak protekciónk van, na. A lakás tiszta és rendezett volt, mindenhol pedáns rend uralkodott. Sanyi a bátyjával, és a szüleivel él itt – jelenleg még iskolába jár, jövőbeni tervei közt szerepel még az egyetem, és hogy egy saját kocsit vegyen magának. Ezeket mind-mind az anyukájától tudtuk meg, aki már az ajtóban „letámadott” minket, és sokat mesélt. Miután jó gyerekekhez méltóan megettük a kókuszos sütit, és megittunk hozzá egy nagy pohár tejet (más választásunk úgysem volt), végre leülhettünk Sanyival, és megkezdhettük a villáminterjút:

Főúr ajánlott egy nagyon jó videót, egy másik blogról , ezúton is köszönöm neki/nekik. Az "akkor és most" posztsorozathoz tenném hozzá függelékként. Kicsit visszakanyarodva Budapestre, a videó az ország szívét, a királyi palotát mutatja be, 1904-ben és 2009-ben. Közel tíz perces a videó, de megéri végignézni mindenkinek legalább egyszer:

Amiről más sokszor szóltam, a régi értékek eltűnéséről, itt kézzel foghatóan is látszik.  A videóról csak annyit, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, ez legalább még egyben van, de rengeteg elfelejtett, jobb sorsa érdemes kastély, vár van az országban gondozatlanul. Persze, a rendszernek sokkal jobban megéri plázákat építeni, népbutító műsorokat sugározni, mint foglalkozni a nemzeti értékeinkkel, amelyek valóban fontosak, és a szó szoros értelmében értékek. Legyen az építészeti emlék, vagy egyéb hagyományok.