Számtalan képgyűjtemény volt már az oldalon, majdnem mindenféle témát érintve. Volt már poénos, szürreális, régi fotókból összeállított, ünnepi, sci-fi és fantasy egyaránt. De talán olyan, amilyen most következik eddig még nem volt. Nem igazán vagyok aktív mostanában. A vizsgaidőszak közepén járok, ha akad egyetlen szabad percem is, később arra is kitalálnak valami programot ergo addig amíg le nem zajlanak a vizsgák, biztosan nem ontom majd magamból a posztokat. Kicsit furcsa, hogy decembert írunk és eddig még hűlt helye a hónak. Nemhogy az országban nincs rendben semmi (erről volt a minap egy vitaindító poszt >ITT<) hanem összességében a világban nincs rendben semmi. Ez a globális felmelegedés, meg klímaváltozás, meg egyebek teljesen kikészítették a bolygót de mint sok egyéb másra, úgy erre is csak akkor fog ráeszmélni az emberiség amikor már túl késő lesz és mondjuk egyszerre kapunk annyi természeti katasztrófát a nyakunkba mint amennyi összesen volt az utóbbi száz évben. Persze ez az aktivistákon kívül nem sokakat érdekel. Amíg van biztos állásunk, pénzünk, családunk és internet hozzáférésünk addig 85-90% pont magasról tesz a jéghegyek olvadására, meg a pusztuló állat és növényfajok védelmére. De egyszer mindennek vége szakad. És mikor az utolsót üti majd a Föld órája, akkor lehet tanácskozni, hogy mit hogyan kellett volna. De hol van az még? Mi már úgysem éljük meg. A következő poszt eléggé eltérő lesz a többitől, mind témájában, mind képi világában. Csakis fekete-fehér képek szerepelnek majd. A tematika pedig könnyedén kitalálható a poszt címéből. Ne kérdezzétek, hogy jött a téma – egyszerűen ez érdekel engem manapság. Évekre vagyok én még a családalapítástól de jelenleg valahogy ez jobban leköt mint a különféle reality műsorok kielemzése, vagy a média szidalmazása. Lassan de biztosan készülget továbbá az év végi Top10-es értékelő poszt is az idei év zenei és filmes felhozatalából (kiegészítve egy harmadik kategóriával amihez két olvasónkat kértem fel), és még két hosszabb, fiktív sztorin alapuló irományt biztos közzé teszek szilveszter előtt. Most egy ilyen ''kevésbé megszokott'' képgyűjteményt láthattok, akit érdekel az úgyis kattint, akit pedig nem, az várja meg nyugodtan a következő posztot.

Komolyan mondom, hogy nem értem ezt a videoklippet. Majd nemsokára kifejtem, hogy miért. Fekete Dávid személye sokak számára ismeretlen lehet, ezért elárulom, hogy ő a Megasztár 4. szériájának kurvanagy vesztese. Ugyanis a párbajban felülmúlta (zenekedvelők számára inkább alul, de ez mellékes) őt az örökös tinikedvenc Király Viktor. Róla nem érdemes túl sok mindent tudni, ugyanis hamarosan ő is terítékre kerül majd itt, máskülönben meg magánéletileg is elég nagy súly nehezedik szegény srác vállára hiszen az ő nővére az a bizonyos Király Linda aki még a Himnuszt sem tudta elénekelni egy fellépésen pár éve (azóta ha értesüléseink nem csalnak Amerikában él, hmm...). Fekete Dávid a zenei tehetségkutatóban csupán a második helyezet lehetett de ez nem tántorította el attól, hogy felfedezze magának a zenei pályát. A Wikipedia szerint Dávid műfajai a következők: R&B, Soul, Funk, Pop, Opera – ez egy elég érdekes összeállítás de hogy mindezen műfaj korlátai között Dávid megfelelően helytáll-e, döntsétek el Ti. Következzék hát a beharangozott videoklipp majd utána egy kicsit boncolgatom még az említett fiatalembert:

Komolyan mondom, hogy tényleg nem értem ezt a videoklippet. Dávid barátunkat az elején csuhás alakok vonszolják, vélhetően bele is löknék a Dunába, hogyha hősünk nem térne azonnali módon magához és lópofájával rácsodálkozna a világra. Innentől fogva a hangulat a tetőfokára hág. Megjelennek a kicicomázott leánykák akik Dávidot egészen biztosan a rosszra akarják csábítani de Dávid okos ember (és házas), ezért ellenáll a kísértésnek. Láthatjuk őt egy székhez láncolva is amint nagyban szabadulni próbál. A trikója több helyen kiszakadt, valószínűleg a csuhások megdolgozták egy kicsit a leláncolás előtt (rossz az aki rosszra gondol...). Snitt, és Dávid már partyszemcsiben parádézik, pont mint SP avagy a múltkor bemutatott VV Béci. Kérem szépen, én itt elveszítettem a fonalat. Nem igazán értettem meg a két világ (fantázia és valóság) ilyen mérvű és legfőképpen így, ilyen puritán módon történő bemutatását de lehet, hogy a hiba az én készülékemben van. Mindenesetre a koreográfia hagy némi kívánnivalót maga után, dacára annak, hogy a stylist jól dolgozott: a ruhák, a berendezés és kiegészítők mind a helyükön vannak – éppen csak nem áll össze az egész. Az alkotás végén a csuhás alakok a porba hullanak, átadják magukat az enyészetnek. Dávid szegény, pedig ott marad a székben. Leláncolva. Tán az idők végezetéig. Ennyi lenne a videó vizuális része, kicsit térjünk át magára a zenére is. Dávid hangján még lehetne csiszolni, bár már így is fényévekkel maga mögött hagyja a minap bemutatott AFC énekesét. Szerencsére az autotune-ból is jócskán visszavettek, ugyanakkor ez a komolyzene/pop-rockzene egy elég ingatag talaj, sokan elbuknak rajta. Dávidnak sem sikerült helytállnia. A rockzenét az opera és úgy összességében a komolyzene műfajával keverni csak igen kevés előadónak működött, de esélytelen, hogy a műfaj feltámasztásában pont egy hazai kis üdvöske fog segédkezni. A Queen már lecsengett, pedig élen jártak ebben a témában. A Muse jelenleg az egyetlen valamirevaló képviselője eme zenei masszának, aki nem hisz nekem az hallgasson bele a 2009-es The Resistance albumba. Visszatérve Dávidra: említettem a két világ (fantázia és valóság) összemosását. Talán még maga az előadó sem tudja pontosan, hogy melyik irányba akar elindulni. Popzene avagy komolyzene? De hogy a kettő együtt számára kicsit sem lesz életképes, az már most borítékolható. Véleményeket a dalról kommentekben várunk.

"Találkozni kell Istennel. Meg akarok kérdezni tőle egyet-mást. Például, hogy mivégre vagyunk. Mert hát... fölépítjük a házainkat, felneveljük a gyerekeinket, learatjuk a búzát, háborúskodunk... öljük egymást... aztán mivégre? Meg hát... az én életemről is ki akarom kérdezni. Az igazságot akarom megtudni."

 

Lassan kifutunk a nyárból. A küszöbön ott toporog már a hideg, nyirkos ősz és alig várja, hogy beléphessen. Szelet hoz majd, esőket és komor hangulatot. Újra végignézheti mindenki amint lehullanak a levelek, megkopaszodnak a fák, halomba gyűlik az ázott talajon a színes avar. Az ősz az elmúlás időszaka. Gondolatok, érzések, emlékek, vágyak tűnnek tova de mindig jönnek újabbak amelyek felülkerekednek a régieken. Mikor ezt a posztot írom még javában süt odakinn a Nap és van vagy 25 fok. De nagyon furcsa hely ez a világ. Több ezernyi csodája van (gondoljunk csak a gyönyörű esőerdőkre, a hó borította hegycsúcsokra vagy a szivárványra eső után) de legbelül rohad. Rohad, mert az emberek rohasztják el. Még a legjobb tudósok is csak papolni tudnak arról, hogy globális felmelegedés így, meg olvadó jéghegyek úgy holott semmit sem tesznek a panaszkodáson kívül. Az a munkájuk, hogy vizsgálódjanak és nem az, hogy tegyenek is valamit a változás érdekében. Ugyan mit tehetnének? A Föld lakossága már közel 7 milliárd fő. És a legtöbb ember magasról tesz a globális felmelegedésre, az olvadó jéghegyekre, a kihaló állat/növényfajokra és ami még rosszabb: egymásra is. A 21. század rákfenéje lett a gonosz kis frusztrált lakos, akinek az érzelmek csak másodlagosak és elsőnek tekinti a pénzt vagy a minél jobb pozíciót egy munkahelyen. Él, dolgozik és hirtelen azon kapja magát, hogy az 50. születésnapját is egyedül ünnepli. Sokszor mondják, hogy a világ rossz. Szerintem meg az emberek tették rosszá, akik szintén rosszak de ha úgy vesszük, őket pedig a rossz világ formálta rosszá. Na, ez az igazi 22-es csapdája.

Pár kreatív és vicces óvszer reklám. Az első nagyon alátámasztja a négerek méreteit. (Előre is elnézést a minőségért.)

A német x-faktorban történt ez a csodálatos produkció. Nem tudom hogyan csinálja de szerintem kurva jó. 

...hát fogalmam sincs, hogy miért ezt a címet adtam a posztnak. Na mindegy. Kellenek az emók is a blogra (mármint a new-generation emók, akik a Tokio Hotel-en nőttek fel), ezért következik most egy ilyen fiatalember - direkt nem férfiút írtam, mert ebbe sokan belekötnének azt hiszem.

Először is lássuk az adatlapot, ami már eleve elég beszédes - meg is említi benne hogy melyik stílust próbálja követni:

Persze, hogy (megint) nem igazi emó-ról lesz szó ebben a posztban. Még egy újabb pózer lesz benne - csak hogy ezt már az elején tisztázzuk. Köze nincs már a 80'-as, 90'-es években lévő emóhoz (majd ebből talán egyszer lesz egy hosszabb posztom is), lövése sincs róla hogy akkor milyen volt ez a stílus. Valószínűleg különösebben nem is érdekli. Ő is a Tokio Hotel-generációhoz tartozik már - mindjárt meglátjátok:

2 x 20 év múlva...

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Reflexből verte be az orrát a srác :)

Úgyis tudjátok....

Elmúlt az ünnep, de a Húsvét egyik szimbóluma a nyúl, és eszembe jutott, hogy vannak nekünk Playboy nyulaink bőven, így iwiwország egyik szösszenetét elhoztam Nektek! Boldog rejszolást!