" - Dicsak, há' mink e a telepi gengszterek volnánk, és amúgyan hallottuk, hogy a Agyiszint blog máma lett 2 esztendős! Ó, há' nagyon megörültünk a jó hírnek, és mán küldtünk is be néhány pix-et magunkró' mer' gondoltuk hátha lesztek ojan jók, és kitesztek minket e. Há' mink nagyon régóta látogassuk ám a oldalatokat, még régen a egyik posztba' benne vót a híres hírhedt Leveremapofád Márió, aki nekünk nagy spanunk. Volt. Azóta szegínyt átszállították a javítóba' mer' random támadott a fiatalságra a iskola előtt, de emlékét őrzik a uccák, s a terek. Nálunk itten a gettóba' amúgy is rózsaszín minden. Végre itten van a jóidő, ezért már lenn tartózkodunk a terepen. Egyszer mink is ojan nagy kutyák akarunk lenni, mint az a buzernyák Márió, ezért küldtük a többi képet e. Léccives nízzítek meg őket, drága szerkesztő urak/hölgyek, hátha van hejjük a blogon!"

Hallatlan, kérem! Az ember lemegy a boltba kenyérért, meg tejért, és ezek már ott állnak a bejárati ajtó előtt, vicsorogva, nyálukat folyatva - ott várnak, mint valami agyatlan élőhalottak, miközben agyvelőre éheznek, de mivel azt nem tudnak szerezni, estére visszamásznak kriptáikba. Viccet félretéve...new-generation emók ezek is, naná. Elbutította őket mindaz, amit manapság a médiában látnak/hallanak - most nem térnék rá ki megint, hogy mik, hiszen nemrég írtam erről hosszabban is Roland levelénél.

Ezzel a poszttal tulajdonképpen meg fogom szentségteleníteni az oldal elhivatottságát és komolyságát. Ti  ezen az oldalon általában rajokkal, nyuszi posztokkal, finest erection-féle elmélkedésekkel futottok össze, én pedig most valami egészen komolytalan  és szokatlan témában írtam bejegyzést. Bevallom sokat gondolkoztam, hogy ennek a cikknek milyen címet adjak, először a Recskázás extrém helyeken címet akartam, de mivel túlságosan is lényegre törőnek tűnt, ezért maradtam az Nyilvános magánügyek kifejezésnél. Azt az elején leszögezném, hogy rengeteg forrásom volt ám, ahonnan begyűjthettem ezen történeteket. A netről innen-onnan, egyeseket a saját fülemmel hallhattam, megint másokat a nagyon színvonalas bulvársajtó írásaiban guberálva fedeztem fel. Itt furábbnál furább eseteket fogok részletezni, melyekből megtudhatjuk mivel jár az, ha valaki a panellakás erkélyén, vezetés közben, parkban, buszon, stb. csipkedi az egyszeműt, ami önmagában még nem is lenne gond, csak a világ ne szerezzen róla tudomást !

Panellakás erkélyén
Gondolom minden panellakónak eszébe jutott már, hogy fogja magát, kimegy az erkélyre, előkapja a brokit, majd recskázik egyet. Történetünk főhőse legalábbis így cselekedett. Az említett személy ugyanis egy panellakás 8. emeletén lakott, gondolta lazáskodik egyet és kiment az erkélyére rejszolni. A helyzet pikantériájához hozzátartozik, hogy még a csúcsrajutás előtt csinos leányzók jelentek meg az utcán, és amikor felnéztek az égre láthatták, hogy a barátunk hogyan szerez örömet magának. Páran elfordultak, de legtöbben csak egy jót nevetettek. Ha jól tudom sűrű, fehér eső is esett a lányokra. Dolga végeztével barátunk elköszönt a lányoktól és visszament a szobájába, hogy tovább élje ,,szürke” hétköznapjait.

...hát fogalmam sincs, hogy miért ezt a címet adtam a posztnak. Na mindegy. Kellenek az emók is a blogra (mármint a new-generation emók, akik a Tokio Hotel-en nőttek fel), ezért következik most egy ilyen fiatalember - direkt nem férfiút írtam, mert ebbe sokan belekötnének azt hiszem.

A sport jó. Sportolni jó. Az eltorzult arcú sportolókat látni is jó.