Mint azt pénteken említettem vala, beérkezett hozzánk az első album-ajánló olvasói körökből, méghozzá Csaba jóvoltából. Köszönjük szépen neki, igazán tartalmas kis kritikát rittyentett össze nekünk, méghozzá egy hazai (pécsi) zenekar szerzeményéről. Fogadjátok hát szeretettel a Punnany Massif, Shen Kick című lemezének ajánlóját Csabától:
Punnany Massif: Shen Kick
Kiadás éve: 2010
Kiadó: Szerzői kiadás
Műfaj: hip-hop
Letöltés: >ITT< ("Nem lopnál autót, nem lopnál táskát, nem lopnál tévét…")
Hello Agyiszint!
A frissen indult zeneajánló rovatba ajánlanék is egy lemezt.
A pécsi illetőségű Punnany Massif zenekar 2010 őszén megjelent Shen Kick c. albumára hívnám fel a figyelmeteket. A zene alapvetően hiphopnak tűnhet, de jóval több annál. Rengeteg hangszer bevetésével és énekes részekkel tarkítva épül fel a zenei világ, mely kalandozó. Inkább trip hop kategóriába sorolható, de néha más zenei stílusokból is felismerhető egy-egy hatás (ezt egyébként sikeresen tudták adaptálni az akusztikus fellépésekre, ahol a teljes (ha jól tudom, már 12 tagot számláló) felállás is megtakinthető és hallgatható). Szövegileg viszont már távol áll a megszokott raptől, csak a rímelésben hasonlít rá. A csapattól távol áll az önfényező vagy keménykedős tartalom, inkább általános, mindenki számára ismerős dolgokról, gondolatokról, élethelyzetekről szólnak a számok. A skála széles a bulizós számoktól a lírai/érzelmes dalokon át egészen a társadalmi problémákat ecsetelő nótákig. Maga az album 2 lemezes, 24 számot tartalmaz, így sok minden ráfért, de nem érzi azt az ember, hogy bármely szám is töltelék lenne. Zeneileg nagyon igényes, nem összecsapott, minden egyes hang illeszkedik a többihez, és így az egész kompozícióba is. Az albumhoz eddig két klip készült: a Hétvégre (link: http://www.youtube.com/watch?v=2ejei9-4jxc ) és a Nincsen zsé (link: http://www.youtube.com/watch?v=JrJpawglW48 ). Ezek a könnyedebb nóták, de ezen kívül sok gondolkodósabb (ergo: kevésbé rádió- és tv-képes) dal is megtalálható a lemezen, úgy mint a Vándország (link: http://www.youtube.com/watch?v=vW2cNd30FoI ), melynek témája a külföldön való boldogulás problematikája, illetve a Csönded vagyok (link: http://www.youtube.com/watch?v=cyz10mns5Vo ), mely egy Cseh Tamás dal újraértelmezése. De akár minden egyes dalt is hozhatnám példaképp, a lényeg: ha igényes, elgondolkodtató és hallgatható magyar zenére vágysz, és nem kapsz rögtön sikítófrászt a raptől, akkor érdemes bepróbálni.
Üdv:
Csaba