Örömmel látom, hogy sokaknak bejön ez az új rovat, és megígérem, hogy amíg van rá igény, addig folytatódni is fog. Az első hosszabb ajánló már meg is jött a címünkre, amit Csaba küldött be nekünk, és vasárnap kinn is lesz. Tudjátok, hogy albumokat ajánlhattok Ti is, akár komment, de ha hosszabb elemzést írnátok róla, akkor e-mail formájában is. Bővebb infok >ITT<

Editors: The Back Room

Kiadás éve: 2005

Kiadó:

• Kitchenware (UK)
• Fader Label (US)

Műfaj:

• Indie rock
• Post-punk revival

Letöltés: >ITT< ("Nem lopnál autót, nem lopnál táskát, nem lopnál tévét…")

Az Editors-ról még nem igazán írtam itt, pedig egy, a szívemhez legközelebb álló, számomra abszolút kedvenc, aktuális brit zenekarról van szó. Az már első hallásra is kitűnik, hogy mennyire hasonló a hangzásuk a new yorki Interpol-hoz, azonban az Editors meglépte azt 2009-ben, hogy míg amerikai féltestvérük továbbra is a gitárokat nyüstölte, addig ők sarokba vágták ezeket a hangszereket, és a jéghideg hangzású szintetizátorok felé fordultak. Na, erről majd a megfelelő időben, most álljon itt egy kisebb összegzés tőlem a 2005-ös bemutatkozó lemezükről: sikerült elérniük azt, hogy a szigetországban mindig is nagy tiszteletnek örvendő Joy Division (akikről már írtam itt párszor) öröksége alá táncolható ütemeket, és azonnal ütő riffeket pakoltak, ezáltal ők az Interpol-hoz képest sokkal teltebb és egy fokkal melegebb, néhol poposabb számokat írtak. Inspirációként még megemlíthetjük velük kapcsolatban a The Cure-t, az Echo And The Bunnymen-t, a The Smiths-t, vagy éppen a korai U2-t. Megfelelőbb kezdést a Lights – Blood – Munich triásznál el sem lehetne képzelni – rögtön megragadja a hallgatót, és egészen az utolsó számig (Distance) el sem engedi. A tegnap bemutatott Myths of the Near Future esetében úgynevezett töltelék-számok még egyáltalán nem voltak (a Totem on the Timeline, a Gravity's Rainbow, vagy a Forgotten Works is mind-mind elsőrangú hallgatni valók), azonban az Editors első albumán már becsúszott néhány ilyen: a Fall, vagy az Open Your Arms már egy kissé döcögősebb a többi dalhoz képest, de azért összességében rendben vannak. A fiúk remekül hozzák a nyolcvanas évek elejének, közepének poszt-punk/dark wave gitárzenéjét, a vájt fülű kritikusok pedig egyedül csak a nagyon nyers hangzást kritizálták, de akadt olyan szaklap is, amelyben a dark-disco jelzőt aggatták a szerkesztőgárdára. Akárhogy is, ez az album az egyik legfontosabb mérföldkő lett az utóbbi években, és legalább annyira alap az éppen szárnyukat bontogató poszt-punk zenekaroknak, mint a Blur -féle Parklife az indie-huszároknak. A legerősebb dalok az albumon – a töltelék-számokat kivéve – az olyan remekek, mint a Camera, a Fingers in the Factories, vagy a már fentebb említett Munich, aminek a hivatalos videóklip-jét most megszemlélhetitek itt alant: