Vasárnap van, és az eddigi visszajelzések alapján úgy látom, hogy nagyon is bevált ez az új rovat, ergo számíthattok a jövőben továbbra is hasonló ajánlókra, vagy tőlem, vagy olvasóinktól. Szerintem felesleges már leírnom, de azért megteszem: Ti is kedvetekre formálhatjátok ezt a rovatot, bővebb információkat pedig erről >ITT< találhattok.
Klaxons: Surfing the Void
Kiadás éve: 2010
Kiadó: Polydor
Műfaj:
- Alternative rock
- Electronic rock
- Noise rock
Letöltés: >ITT< ("Nem lopnál autót, nem lopnál táskát, nem lopnál tévét…")
Csütörtökön már írtam a Klaxons bemutatkozó lemezéről (Myths of the Near Future), és úgy illik, hogy ha már zeneajánló rovat, akkor álljon most itt a banda legutóbbi albuma is – így lesz teljes a kép. Azzal, hogy a fiúk 2007-ben letettek az asztalra egy olyan bemutatkozó lemezt, mint a Myths…, óriási elvárásoknak kellett megfelelniük a továbbiakban. Ők maguk tették olyan magasra azt a bizonyos lécet, amit meg kellett volna ugraniuk a 2. albummal, sajnos azonban ez nem sikerült nekik. Nem lett rossz album a Surfing the Void, egyáltalán nem lett rossz album (az év végi összesített listás posztomban is első helyen végzett), azonban sajnos jócskán elmarad az elődjétől, mind hangzás, mind ötletesség szempontjából. Ez talán annak köszönhető, hogy – állítólag – kiadójuk, a Polydor visszadobta a teljesen kész lemezt, mert szerintük az nem volt elég populáris (Karácsonykor kijött egy ingyenesen letölthető EP, Landmarks Of Lunacy néven, amin a 2008-ban rögzített, eredeti dalok hallhatóak, ezeket elküldöm privátban annak, aki igényt tart rá). Újra kellett tehát venni az egészet. A producer az a Ross Robinson lett, aki már olyan zenekarok munkásságáért felelt, mint a Korn, a Slipknot, vagy a Sepultura. Mondani sem kell, hogy a hangzás miatta lett sokkal, de sokkal durvább, karcosabb, odavágósabb. Míg a 2007-es lemezen ezeket a jelzőket az Atlantis to Interzone, vagy a Four Horsemen of 2012 biztosította, addig itt a címadó Surfing the Void, az Extra Astronomical, vagy az albumzáró Cypherspeed tépik le az ember fejét a helyéről. A hatások ezúttal sokkal inkább tudományosak, mint fantasztikusak: Asimov, Ballard, Clarke, Dick és Lem szelleme végig ott kísért a dalokban. Természetesen akadnak slágerek is az albumon, de azért a csütörtöki posztban bemutatott It's Not Over Yet-et ne várjon senki. Az Echoes, a Valley of the Calm Trees, de főként a Venusia, a Flashover, és a Future Memories azok a számok, amik miatt mégis összeáll az album, kiegészítve a szerintem legjobb dallal, a Twin Flames-el, ami egy gyönyörű szép sci-fi-szerelmesdal – aki nem hiszi, az most megbizonyosodhat róla:
