Sziasztok!

Elérkezett az év vége és csakúgy mint tavaly, úgy idén is lesz két kellően hosszúra nyújtott Top10-es poszt (egy filmes és egy zenei) az idei termésből mazsolázva. Tavaly ugyebár volt nekünk egy Top10 Film (>ITT<) és egy Top10 Album (>ITT<), idén pedig elsőként a filmes listámat olvashatjátok amely durván hosszúra sikeredett, úgyhogy csak az álljon neki a lista végigolvasásának, akinek tényleg van kellő szabadideje és mondjuk készített be hideg élelmet. Idén korán sem néztem meg annyi filmet mint tavaly de amiket meg is néztem, azoknak is nagy része inkább thriller, filmdráma, avagy romantikus film volt (hála az égnek, manapság már eljutottunk arra a szintre, hogy egy hollywoodi giccsparádé is lehet kifejezetten nézhető kategóriájú). Sorozatokkal is bőven el voltunk látva idén, az én legnagyobb kedvencem egyértelműen a Trónok Harca (Game of Thrones) volt, aminek ha minden igaz jövőre érkezik a 2. évadja. Aki még nem látta az HBO ezen saját gyártású, és véleményem szerint eddigi legjobb sorozatának első évadját, az ne habozzon, töltse le hamar – nem fogja megbánni. Sajnos pár igencsak várólistás film csúnyán elhasalt idén, az Álomháborúnak (Sucker Punch) például nyugodtan oda lehet adni az Év Csalódása címet de neves rendezők várva várt filmjei is buktak el idén. Ám akadtak igazi kincsek is! Szubjektív ajánló következik most. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket:

10. Barátság extrákkal:

Sosem voltam oda a romantikus vígjátékokért, de ez a film kifejezetten tetszett. Egyáltalán nem volt izzadságszagú és kínosan nevettetni sem próbált. Egyszerűen csak egy tökéletes délutáni/esti film amely nem akar többet mutatni annál, mint ami. A történet röviden: Egy rámenős fejvadász (Mila Kunis) megtalálja az igazi munkaerőt (Justin Timberlake) megbízója számára, akit rövid ostrom után meg is győz, hogy egy új állás kedvéért érdemes New Yorkba költöznie. De közben azon kapja magát, hogy nagyon bejön neki a srác. Sőt, azt is sejti, hogy ő is tetszik a srácnak. Abban viszont mindketten biztosak, hogy a másik tele van olyan tulajdonságokkal, amelyektől egész életükben féltek és menekültek. A kísértésnek legjobb engedni: az új barátok megegyeznek, szigorúan csak a testiségre koncentrálnak, érzelmek kizárva. Mindketten abban bíznak, hogy így minden nagyon egyszerű marad, de persze tévednek. Talán nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy megemlítem: befurakodik a képbe a nagybetűs szerelem is, a film vége pedig happy enddel zárul. Ez így eléggé klisésen hangzik, de higgyétek el, hogy maga a film – minden apró botlása ellenére – mégis működik. Lehet rajta jókat nevetni és a két főszereplő is kellően szimpatikus figura (nekem Timberlake már a Social Network-ben is szimpatikus volt, Mila Kunis pedig a Fekete Hattyúban mutathatta meg, hogy mennyire vagány csaj és ezt ebben a filmben sem rejti véka alá). Kettejük története van annyira életszagú és földhözragadt (mondhatni: hétköznapi), hogy a Barátság extrákkal bőven felkerülhetett erre a Top10-es listára. De ezután már elkanyarodunk a komolyabb alkotások irányába.

'estét mindenkinek!

Éppen azon bosszankodtam, hogy milyen kár, hogy eladtam a birkáimat meg a kétcsillagos angol pulykámat mivel november 5-én mégsem szűnt meg a Facebook, mert a híres Anonymous hackercsoport nyilván sörözős Counter Strike LAN-partyt tartott, vagy jól betéptek és egymást dobálták leértékelt TDK cédékkel meg ingyenes Lay's termékmintákkal – de amíg ezen méláztam, gondoltam körülnézek már az internet legrejtettebb zugaiban, hogy mégis mi a fene maga az emo stílus egy emós szerint, hiszen nap mint nap jönnek ide ilyen újgenerációs, divatbuzi pózer köcsögök akik talán még Istent is lecsöveseznék ha elébük állna. Sokszor mosolygok azon, amikor ezek a 13-14-15-16 éves droidok megbombáznak minket olyan kommentekkel amikben kifejtik, hogy mi vagyunk a csicskák amiért nem tudjuk, hogy mijazazemó és különben is, bújjunk el de nagyon gyorsan mert szürke kisegerek nem érthetik meg azt a fajta világszemléletet és életfelfogást amelyet ők előszeretettel alkalmaznak. Namost ez egy kurva nagy faszság, de az elejétől a végéig úgy ahogy van. Köbö olyan ez a kortársbeszéd a stílus mellett mintha én a Tankcsapda együttes albumait kezdeném el kivesézni úgy, hogy az életben eddig jó ha összesen 3 Tankcsapda számot hallottam. De ugyanígy szórhatnám a szavakat akármelyik zenei stílusról is amikhez közöm sincs. Mert bármilyen meglepő is, az ide tévedő, magukat emósoknak nevező egyéneknek a 90%-a azt sem tudja, hogy ez a stílus már a 80-as években is létezett és koránt sem azt jelentette, hogy a közösségi oldalakon minél több ismeretlent jelizünk be, hülyén öltözködünk, felsőbbrendűnek érezzük magunkat másoknál és mindent w-vel írunk meg h-val toldjuk meg mert az úgy trendi. Szóval amint éppen nagyban keresgéltem, rábukkantam egy blogra amelyben valami veréb leírja a véleményét magáról a stílusról, néhány al-változatáról és megvan a sajátos véleménye a pózerekről is. Álljon előbb itt az ő személyes eszmefuttatása, aztán majd a poszt végén néhány sorral kiegészíteném én is az olyan divatmajmok számára mint Endi Sixx Alex, Fanná Brutality, Hannah Paranoid, Whatisthegirl, Kirjuh Zero, Hoolie Scene, Alex Scene, Fercsi Diamond, vagy Roolie Dawid Scene nameg a többiek (bocs de most csak pár oldallal lapoztam vissza). Mi az az emo? Erre a kérdésre már másfél éve keressük a választ. Hát, most megadja nekünk egy vasággyal együtt is csupán 40 kilós egyén, aki igazi szakértő a témában.

Az egyik olvasónk ajánlott nekünk egy amatőr filmet, melynek ajánlóját ím bemutatjuk.

Mivel általában nem szeretek közhellyel nyitni, most megteszem. Van ugyebár a „kétféle ember van” analógia, miszerint (mily’ meglepő): kétféle ember van. Az egyikféle az, aki haszontalanul tölti el a szabadidejét (például a nyári szünetet), a másik meg az aki a hirtelen jött szabadságát fejlődésre, alkotásra használja fel (legalábbis nem a Facebookos semmittevők táborát gyarapítja).

Nyilvánvalóan ez utóbbi csoportba tartoznak ezen film készítői, melynek most az előzetesét mutatjuk be. A történet alapja ugyan kissé közhelyes, de rendben van, sőt még társadalomkritikai vonásokkal is bír. Röviden arról szól, hogy hogyan változhat meg három egymást nem ismerő ember élete egyazon nap leforgása alatt. Adott ez a három különböző élethelyzet, és a végzet, melynek következtében a három út végül összefut.

Egy amatőr filmhez képest maga a történet és a megvalósítás módja sem tűnik rossznak, kár hogy a legtöbb hazai amatőr filmest pont annyira nem veszik szarba se (ahogy az egyéb téren tehetséges embereket sem). Bár közülük sokan csak egy lehetőségre, a kitörés lehetőségére válnak, a kisszámú valóban adott lehetőség miatt sokuk örülhet ha tűzközelben (például másod- és harmadvonalbeli televíziós csatornák VideoJockiejaiként) helyezkedhet el. A tehetségesebbek számára eddig is csak egy filmfesztivál volt az országban, de a források hiánya miatt kétséges, hogy jövőre megrendezik. Közben meg mindenhol akadnak tíz meg százmilliók a nívósabbnál nívósabb magyar filmek és tévésorozatok készítésére, reality és tehetségkutató formátumok megvásárlására, stb. A tehetséges, és urambocsá’ alkotni, bizonyítani vágyó fiataloknak nem jut semmi, legyen szó művészetről, sportról, vagy akármi másról...

Sziasztok!

Folytatnám tovább a délután megkezdett gondolatmenetemet, egyúttal le is zárnám a témát ezen a blogon (Ellenálláson még nem). Szoktam így néha buszozgatni mint a buszozgató emberek buszozgatós nagy része és bizony sok érdekes jelenséget látok én olyankor – főleg az éjszakai járatokon. Már nem is tudom mikor történt mikor minden egyes pénteken éjszakaival jöttem haza és minden egyes alkalommal egy-egy szétszívott/beállt csapat hangoskodott hátul. Próbáltam kizárni a külső zajokat mert nagyon zavaróak tudnak lenni ilyenkor (akinek volt már része ilyen alkoholmámoros trip-ben az tudja mire gondolok) de ezek olyan hangosak voltak, hogy szabályosan fájt már a fülem. Leszállásnál kicsit hátra sandítottam és megnéztem magamnak az éppen aktuális mókázó csapatot: nem lehettek többek 15-nél de a piás üveg mindegyiknek a kezében ott volt. Én megértem, hogy egyszer élünk meg minden de ez akkor sem normális. Vagy igen? Lehet, hogy csak én vagyok túl beszürkült és az lenne a normális ha minden nap más csajjal kúrnék miközben drága piával locsolom magam? Hát, nem hiszem.

Olyan cipőben járok most, amiben már nagyon sokan belebújtak előttem: egy szakítást mindenki másképp dolgoz fel, én is a magam módján. Sokáig azt hittem a normális lányok már végleg eltűntek a Föld színéről de szerencsére erre nagyon hamar rácáfolt egy-két ember. Van olyan is akit nem is ismerek személyesen de 1 hét alatt több figyelmet és segítséget kaptam tőle mint eddig bárkitől összesen. Kicsit máshogy állok én a dolgokhoz. Máshogy szemlélek bizonyos dolgokat. Sok párkapcsolat ma már az interneten kezdődik és ott is ér véget. Nem tudom ki hogy van vele, de én speciel az msn-en való szakításnál nagyobb geciségnek már csak az sms-ben való szakítást tartom. És ha már a fiatalságot vettem górcső alá, akkor nem mehetek el szó nélkül az mellett sem, hogy náluk viszont ez már teljesen hétköznapi. ''Nem kellesz, anyád picsája, letiltalak, szevasz'' és kész, vége a boldogságnak. Már ha ezt boldogságnak lehet egyáltalán nevezni. Talán én vagyok túl öreg már az ilyesmihez (22 évesen azért ez elég vicces lenne) vagy jobb szeretnék a múltban élni, mindenesetre az emberek sajnos nagyon sokszor nincsenek tisztában a másik érzéseivel/gondolataival és csak önön boldogságuk megteremtésére törekednek. Sokszor feltettem magamnak a kérdést a kórházban, hogy ugyan hogyan álljak én fel a padlóról ha nem látom a felém nyújtott segítő jobbot. A válasz: magamtól. Sikerült is de aztán az a gerinctelen fenyegetőzés visszarántott a padlóra. Az, hogy onnan megint fel tudtam állni kizárólag olyan embereknek volt köszönhető akik talán nem is ismernek személyesen de mégis segíteni akartak/akarnak. Senkit sem nevezek meg most, magukra ismernek akik olvassák ezt a posztot de a legnagyobb segítséget már egy hete folyamatosan kapom egy olyan embertől akit ugyan én sem ismerek személyesen (talán ez később változhat még), mégis nagyon fontos nekem. Tudom, hogy nyálas szöveg meg minden de mégiscsak ő öntötte belém a legtöbb lelket és adott nagyon sok erőt. Természetesen nem Marcipánoscsokitortáról van szó, nyugodtak lehettek.

Már én is előre sajnálom a most felnövő generációt mert a megfelelő nevelés hiányában még rosszabbak lesznek mint ezek a maiak. Nem került Folytatás gomb ebbe a posztba mert sok mindent már nem lehet írni a jelenleg is éppen jelen lévő fiatal generációról. El lettek baszva a média meg a hanyag szülői nevelés hathatós segítségével, úgyhogy tengetik szépen csodásnak hitt kis életüket de a végén úgy fognak pofára esni, hogy még a beton is beletörik alattuk. Nem újdonság (láthattunk már rá elég példát itt) mikor valami betokosodott pedofil a myvip sötét bugyraiban talpig gázolva ráakad egy hamvas kis tizenéves adatlapjára majd felfedezi a kislány nyári bikinis fotóit és máris áll a löttyedt kis farka mint a cövek. De nem elégszik ám meg azzal, hogy minden nap ráránt újdonsült kis barátnője képeire, inkább még jól be is kommentel a képek alá valami ízes mocsokságot. Nem tudja, hogy egy olyan lánynak írogat aki lehet (de csak lehet!), hogy a péntek esti buli után egy 30-as pasi ágyában köt ki és véresre lesz kúrva. Durva példa volt de legalább jól szemlélteti a mai valóságot és különben sem akarom az érzelmesebb oldalamat mutatni itt mert arra ott a Titkos Ellenállás. Tényleg, folytatom is tovább >OTT<

Nahát, -Brit- megint posztol? Ezt a kérdést feltehetné bárki ugyanis múlt héten említettem egy posztban, hogy kb. szeptemberig nem fogtok látni a blogon és tessék, mégis itt vagyok. Az ok: akiért eddig mindent feladva küzdöttem a szerelem nyílegyenes vonalán az átvert, hazudott és végül meg is fenyegetett egy jóakarója által. Tehát amíg nem lesz elvágva a torkom (mert erre konkrét utalást is kaptam) a rám uszított UTE-tábor néhány testes követője által addig inkább posztolok serényen mert ki tudja mit hoz még a holnap. Remélem egy kis esőt mert már majd' megfulladok ebben a nagy melegben.

És akkor én itt pontot tennék ennek az elkeseredett kálváriának a végére hiszen a kórháznál mélyebb szintre már nem tudnak lökni és különben is: az 1 vs. 2 + a fél UTE-tábor felállás nem valami szép dolog. Dehogy lesz minden rendben, én voltam a naiv, hogy ilyesmiket írtam a poszt(ok)ban. És azt is pontosan tudom, hogy ezek nem ide tartoznak de a fenébe is, lassan már 2 éve itt vagyok és amolyan második otthonomnak tekintem az Agyiszintet (és harmadiknak az Ellenállást), úgyhogy vegyétek ezeket a posztokat (ezzel együtt) úgy, mintha kiszóltam volna a nappaliból, hogy mi is a szituáció. Talán egy kicsit emberközelibbé válok azon olvasók számára is akik nem ismernek személyesen így, hogy betekintést nyerhettek a lelkivilágomba. Sid barátom tanácsolta még a múltkor, hogy egy szakítás után az a legjobb ha az ember leköti magát például a posztolással, úgyhogy én meg is fogadom a tanácsát és előszednék egy olyan témát amit érintve már többekkel értekeztem a napokban és kap itt egy második részt is, Ellenálláson pedig egy külön posztot. Aki azt várja, hogy megint a párkapcsolatokat vagy a szerelmet fogom kivesézni, az ezúttal téved. Egyelőre mindkettőből elegem lett. Aki azt várja, hogy megint arról kesergek, hogy milyen kibaszott szar hely lett ez a világ, az megint csak téved. Szar hely lett, de mi emberek tettük ilyenné. És ez nem világfájdalom, hanem a szomorú valóság. Könnyen lehet, hogy én valamiféle álomvilágban éltem sokáig ahol azt hittem minden szép és minden jó de azt hiszem rosszul csináltam. Ha a világ rossz, akkor én miért ne lehetnék az? Persze nehogy azt higgyétek, hogy ezen poszt megírása után felállok, megkúrom az egyik exemet aztán tolunk egy kis kokaint, majd elásunk valakit az erdőben. Inkább elmegyek bebaszni mint a kurvaélet (Balázs, remélem hazadobsz utána kocsival!).

Agyam kihagy mert már lenyomtam néhány vodkát de ez sem mentség arra, hogy a poszt témájáról meg nem szóltam eddig: fiatalság. Róluk akarok írni most néhány sort (azért csak néhányat mert 1. úgyis lesz folytatása este és 2. kicsit összefolynak a betűk). Joanne írta a minap Ellenálláson, hogy az az elszomorító, hogy 13-14 éves lánykák úgy néznek ki manapság mintha 19-20 éves gimnazista csajok lennének és ez egy olyan írott igazság amire bárki találhat példát aki nem vak és gyakran mozog nagy tömegben. Én még nem vagyok vak és elég gyakran mozgok nagy tömegben ergo írnék néhány személyes tapasztalatot a továbbiakban – kattintson a Folytatásra az akit érdekel a téma (vagyis az, hogy mennyire el tudja baszni a fiatalságot a rendes nevelés hiánya) és az is aki még nem látott szerkesztőt részegen posztolni Agyiszinten. Jó móka.

Nincs is jobb érzés annál, amikor túlvagytok az írásbelin és elégedetten konstatáljátok, hogy elment egy karton cigi, egy tálca energia ital, kb 10 kiló kávé, 20 zacskó chips, becsületesen végigtanultátok a 4-5 évet és zökkenőmentesen átmentetek mindenből. A hétvégi erős buli után sajnos vissza kell szállni a földre és lázasan készülni a szóbelire. Én nagyon szerettem a történelmet, (tanulni már annyira nem) ezért szeretnék a tanulásához egy kis segítséget nyújtani, egy Belga nótával:

Sziasztok!

Mielőtt elmerülnék a szilveszteri mámorban, szeretnék élni a lehetőséggel, csak úgy mint a Vitriol blogon és Boldog Új Évet kívánni az egész Agyiszint Blog szerkesztőségének nevében az olvasóknak, a vendégszerkesztőknek, droidoknak, a volt és leendő cikkíróknak, a nácziknak, a kommunistáknak, a zsidóknak, konformistáknak, hazaáruló kutyáknak, turbómagyaroknak, a gothoknak, az emóknak, hungaristáknak, a színeknek, a szürke kisegereknek, pesszimistáknak, zenészeknek, liberálisoknak, atomrockereknek, alfahímeknek, punkoknak, konzervatívoknak, egoista picsáknak, ufoknak, kockáknak,  proliknak, a rajoknak, optimistáknak, gyémántos pujáricáknak, wukiknak, egyéniségeknek, a blogot feljelentőknek, az őket segítő ügyvédeknek, rendőrőknek és maffiáknak, lulugyi babáknak valamint mindenkinek aki velünk töltötték az elmúlt évet!

"Méretre vágott felsővezetékekben gázdág új évet gyémántoso tesáimm!!"