Sziasztok!

Folytatnám tovább a délután megkezdett gondolatmenetemet, egyúttal le is zárnám a témát ezen a blogon (Ellenálláson még nem). Szoktam így néha buszozgatni mint a buszozgató emberek buszozgatós nagy része és bizony sok érdekes jelenséget látok én olyankor – főleg az éjszakai járatokon. Már nem is tudom mikor történt mikor minden egyes pénteken éjszakaival jöttem haza és minden egyes alkalommal egy-egy szétszívott/beállt csapat hangoskodott hátul. Próbáltam kizárni a külső zajokat mert nagyon zavaróak tudnak lenni ilyenkor (akinek volt már része ilyen alkoholmámoros trip-ben az tudja mire gondolok) de ezek olyan hangosak voltak, hogy szabályosan fájt már a fülem. Leszállásnál kicsit hátra sandítottam és megnéztem magamnak az éppen aktuális mókázó csapatot: nem lehettek többek 15-nél de a piás üveg mindegyiknek a kezében ott volt. Én megértem, hogy egyszer élünk meg minden de ez akkor sem normális. Vagy igen? Lehet, hogy csak én vagyok túl beszürkült és az lenne a normális ha minden nap más csajjal kúrnék miközben drága piával locsolom magam? Hát, nem hiszem.

Olyan cipőben járok most, amiben már nagyon sokan belebújtak előttem: egy szakítást mindenki másképp dolgoz fel, én is a magam módján. Sokáig azt hittem a normális lányok már végleg eltűntek a Föld színéről de szerencsére erre nagyon hamar rácáfolt egy-két ember. Van olyan is akit nem is ismerek személyesen de 1 hét alatt több figyelmet és segítséget kaptam tőle mint eddig bárkitől összesen. Kicsit máshogy állok én a dolgokhoz. Máshogy szemlélek bizonyos dolgokat. Sok párkapcsolat ma már az interneten kezdődik és ott is ér véget. Nem tudom ki hogy van vele, de én speciel az msn-en való szakításnál nagyobb geciségnek már csak az sms-ben való szakítást tartom. És ha már a fiatalságot vettem górcső alá, akkor nem mehetek el szó nélkül az mellett sem, hogy náluk viszont ez már teljesen hétköznapi. ''Nem kellesz, anyád picsája, letiltalak, szevasz'' és kész, vége a boldogságnak. Már ha ezt boldogságnak lehet egyáltalán nevezni. Talán én vagyok túl öreg már az ilyesmihez (22 évesen azért ez elég vicces lenne) vagy jobb szeretnék a múltban élni, mindenesetre az emberek sajnos nagyon sokszor nincsenek tisztában a másik érzéseivel/gondolataival és csak önön boldogságuk megteremtésére törekednek. Sokszor feltettem magamnak a kérdést a kórházban, hogy ugyan hogyan álljak én fel a padlóról ha nem látom a felém nyújtott segítő jobbot. A válasz: magamtól. Sikerült is de aztán az a gerinctelen fenyegetőzés visszarántott a padlóra. Az, hogy onnan megint fel tudtam állni kizárólag olyan embereknek volt köszönhető akik talán nem is ismernek személyesen de mégis segíteni akartak/akarnak. Senkit sem nevezek meg most, magukra ismernek akik olvassák ezt a posztot de a legnagyobb segítséget már egy hete folyamatosan kapom egy olyan embertől akit ugyan én sem ismerek személyesen (talán ez később változhat még), mégis nagyon fontos nekem. Tudom, hogy nyálas szöveg meg minden de mégiscsak ő öntötte belém a legtöbb lelket és adott nagyon sok erőt. Természetesen nem Marcipánoscsokitortáról van szó, nyugodtak lehettek.

Kattints ide, és nézd meg a(z) youth_by_m_flow_d304wqu.jpg képet teljes méretben!

Már én is előre sajnálom a most felnövő generációt mert a megfelelő nevelés hiányában még rosszabbak lesznek mint ezek a maiak. Nem került Folytatás gomb ebbe a posztba mert sok mindent már nem lehet írni a jelenleg is éppen jelen lévő fiatal generációról. El lettek baszva a média meg a hanyag szülői nevelés hathatós segítségével, úgyhogy tengetik szépen csodásnak hitt kis életüket de a végén úgy fognak pofára esni, hogy még a beton is beletörik alattuk. Nem újdonság (láthattunk már rá elég példát itt) mikor valami betokosodott pedofil a myvip sötét bugyraiban talpig gázolva ráakad egy hamvas kis tizenéves adatlapjára majd felfedezi a kislány nyári bikinis fotóit és máris áll a löttyedt kis farka mint a cövek. De nem elégszik ám meg azzal, hogy minden nap ráránt újdonsült kis barátnője képeire, inkább még jól be is kommentel a képek alá valami ízes mocsokságot. Nem tudja, hogy egy olyan lánynak írogat aki lehet (de csak lehet!), hogy a péntek esti buli után egy 30-as pasi ágyában köt ki és véresre lesz kúrva. Durva példa volt de legalább jól szemlélteti a mai valóságot és különben sem akarom az érzelmesebb oldalamat mutatni itt mert arra ott a Titkos Ellenállás. Tényleg, folytatom is tovább >OTT<