Sziasztok!

Volt kinn 23.-án nálunk megannyi megemlékezős poszt, azt pedig már csak a margóra jegyezve írnám meg, hogy a Retekklub volt olyan sunyi, hogy a ValóVilág5 első párbaját is ezen jeles napra tette, így a sok médiazombinak pusztán annyi jött le október 23-ból, hogy aznap este volt az a nagyon fontos párbaj amelyre mindenképpen sms-ek garmadáját kellett küldeni, nehogy kiessen az a faszarcú legény (pedig kiesett) és különben meg, hogy mi volt pont ezen a napon 1956-ban az az ő szemükben nem is volt fontos.

Itt tartunk sajnos. Csodálkozni pedig nem kell srácok, ahová tévé betette a lábát ott nagyon kell ügyelni mert ha gyerek is van, akkor könnyedén elbutulhat. Most nem fogok hosszú sorokban értekezni az erőszakos mesékről vagy a 16+ besorolású műsorok idő előtti adásba kerüléséről (amik miatt aztán az ORTT bünteti is a csatornákat kegyetlenül), legyen elég annyi, hogy igazán színvonalas, értékelhető műsort alig vagy egyáltalán nem is lelhetünk a trubadúrdobozban helyettük viszont ömlik ránk a mocsok minden mennyiségben. És aki van olyan lusta, hogy átengedi magát a szórakoztató műsorok névvel fémjelzett produktumoknak, az készüljön fel rá, hogy pár ezer agysejtje ott helyben elpusztul. Ismerek olyat, aki konkrétan telibeszarja az egész televíziózást. Nem nézi, mert nincs értelmes műsor. Ha mégis akad ilyen, akkor azt inkább letölti az internetről. És hát jelentős a kontraszt a hazai és a külföldi csatornák között is.

Amíg nálunk 2008-as filmeket premierként aposztrofálnak, addig mondjuk Angliában ezen alkotások már a tévés videótárakból is kifutottak. Avagy ott a Music Television, másnéven MTV. Amikor elindult a hazai változat még mindenki azt hitte, hogy egy remek kis csatornával lesz dolgunk amely majd felnő az eredeti változathoz. Egy nagy fenét! Zene már alig van rajta, helyette viszont akad Jersey Shore minden mennyiségben, nameg Terhes Tinik és egyéb faszságok. Nyugodtan hívhatnánk Viva2-nek is. De a tévé degeneráló hatása csupán az egyik fontos ok, amiért a posztban szereplő srác olyanná vált, amilyen.

Szombaton a Moszkván jártunk (tudom, most már megint Széll Kálmán tér de nekem akkor is Moszkva marad) egy kirándulás végett (a Normafa csodálatosan szép hely ilyenkor ősszel, érdemes elmennie oda annak aki teheti) és elsuhant mellettünk egy erősen Hoolie Scene-re emlékeztető alak, hosszú fekete kabátban, pipaszár lábakkal, szőke szembe lógó hajzattal és két számmal kisebb fekete kalapban. A rágó is megállt a számban.

Miután Perox kolléga magamhoz térített a hirtelen ért sokkhatásból, figyelmes lettem a közelben álldogáló, kissé spicces társaság tagjaira akik szintén az elhaladó rettenetet bámulták, majd az egyik odaszólt a másiknak: ''Te, láttad a srácot?''. Mire a másik: ''Ez srác?''. A kételkedés jogos volt, én láttam már több száz emót itt a blogon ezen 2 év alatt de akkor ott a Moszkván fél percig én is elbizonytalanodtam, hogy akkor az ott tovasuhanó alak vajon tényleg fiú-e és nem inkább lány. Groteszk látványt nyújtott annyi szent. De a jelen posztban megtekinthető gyerek sem sokkal marad el tőle. Azt hiszem tökéletes lenyomata a fiatalember a 21. század felgyorsult, trend-diktálta, csillogó villogó, egyben jelentősen hanyag felfogású életmódjának. Átfogó poszt következik.

Sid keddi posztja remekül bemutatott egy olyan embert (Cica Mica), akire nyugodtan ráfoghatjuk: a Facebook-on lakik. Nem vicc, tényleg léteznek ilyen emberek sajnos. Hazamegy a suliból, és már ugrik is fel a Face-re, hogy végre közzétehesse, hogy milyen kurva unalmas, eseménytelen napja volt. 2 órán belül lájkolja mondjuk 4 ember. Fantasztikus. És mivel eltelt már 2 óra, a közzé tevő úgy érzi eljött az ideje annak, hogy megosszon valami frissebbet, valami aktuálisabbat is. Az unalmas suli már mint Facebook megosztás is unalmas tehát, ergo valami éppen aktuális kell – ami tökéletesen lenyomata annak, hogy éppen azon percben mi jár a fejében. Megszületik hát a kiírás: "De a pénteki buli nagyon raj lesz!^^". Köszönjük Emese…

Hogy honnan indult ez az egész Facebook téma, azt most inkább nem fejteném ki – akit nagyon érdekel, az utánakereshet a Google-ban, vagy megnézheti a The Social Network – A közösségi háló c. filmben (amit egyébként a Hetedik/Harcosok klubja rendezője, David Fincher készített). Én csak arra emlékszem, hogy pl. tavaly előtt még egyáltalán nem volt ekkora hype a Facebook körül idehaza, noha amcsi berkekben már akkor is dúlt a mindent megosztani lényegtelen mennyire érdekes mánia. Ma már ott tartunk, hogy az Agyiszint szerkesztői is előszeretettel kutatnak különféle véglények után a Facebook-on, hiszen a Myvip eléggé ellaposodott már, az Iwiw-ről meg én speciel azt sem tudom, hogy létezik-e még, holott nekem is van rajta profilom (de minek?). Ezért összeszedtem néhány dolgot, amik szerintem nem elhanyagolandóak, ha már amúgy is kezd kialakulni ez a Facebook-generáció nevű népcsoport (népbetegség?):

Vannak elkeserítő dolgok ebben az életben, de számomra ez rendre leginkább a fiatal generáció (az agymosott, médiazombi fiatalokra gondolok elsősorban). Srácok, annyit változtak a tinik pár év alatt, hogy azt el nem tudjátok képzelni! Persze, aki nyitott szemmel jár az utcán, az tapasztalhatja maga is, hogy miről beszélek/beszéltem már eddig is párszor: a divat, a trendek, a hírnév, a pia, a drogok, és a szex olyannyira a mindennapi élet szórakoztató cikkeivé váltak, hogy én már kurvára nem is csodálkozom azon például, hogy majdnem minden kis tizenéves gádzsi úgy pózol, hogy egy 24 éves, fiatal nő elbújhatna mögöttük. Továbbá azon sem csodálkozom már, hogy az Éljünk a pillanatnak! életérzés ott tombol a fiatalokban, és a féktelen piálás, és egyéjszakás kalandok viszik előrébb őket (de hol az út vége?). Srácok, ez a generáció nem életképes. Kurva nagyot fognak koppanni a legvégén, de jelenleg még azt sem tudják, hogy pontosan kik is ők. Egyáltalán semmi életcéljuk nincsen, és a jövőjük is pontosan olyannyira az átláthatatlan, fátyolszerű homályba vész, mint az egyéniségük. Nekem ne akarja már senki kézzel-lábbal mutogatva bemagyarázni, hogy ő olyan hatalmas nagy egyéniség, mikor úgy öltözködik/pózol, mint az a celeb, akit példaképének tekint. Hiába na, megvetem a new-generation emósokat, és lenézés van, meg rasszistaság – hát, menjenek Dunának.

Amiért megírtam ezt a posztot (és nem az Éden-sziget folytatásán agyaltam inkább, pedig abból is van még hátra 1 befejező rész) az Rettegett Iván barátom hétfői posztja apropóján történt, melyben Hun Divízió olvasónk levelét olvashattátok (Félresiklott Magyarország – Olvasói levél). Volt ott egy gyökér Anonymous kommentelő, aki be-benyögte Fluor Mizu c. slágerének egyes részleteit. Egy olyan posztban, ami megkövetelte a komoly hangvételt, és a normális, értelmes olvasói reakciókat. Erre ő mit csinált? Jött azzal az agybutító, autotune szarral, ami nem titkoltan az ő személyes kedvence (lefogadom, hogy odahaza Fluor Tomira recskázik titokban). Hát magyar az ilyen? Nem az. Hiszen leszarja a hazánkban uralkodó állapotokat, nagy ívben tesz mindenre, és inkább beírogatja a marhaságait, mert azt hiszi, hogy ez vicces. Hát, pedig nagyon nem az – ha nem egy 7 éves értelmi szintjén álló, aggszűz kis kocka lenne, akkor megértette volna. De nem, ő inkább saját magát járatta le. Sajnos anonimként szólt hozzá, pedig ha regisztrálva lett volna, akkor láthattuk volna az e-mail címét, és már itt virítana róla egy remek kis poszt. Hun Divízió levele ugye sok pontban érintette a cigányságot, és tagadhatatlan, hogy hazánkban a cigánybűnözés az egyik legnagyobb probléma. Viszont úgy látszik a droid Anonymousnak ez sem nagy probléma, hiszen ő vígan elpoénkodott a Mizu bizonyos soraival. Mondjátok rám, hogy gonosz vagyok, de én azt kívánom neki, hogy 10 jól megtermett, tagbaszakadt kancigány verje össze, majd köpje le (csak hogy érezze a törődést), miután minden értéket elvettek tőle. Talán akkor majd kicsit átértékeli a dolgokat.

Pofám leszakad, hogy manapság mennyire elfajult a fiatalabb generáció, és bár még én is csak a 20-as éveim elején járok, rendre fel tudom idegesíteni magamat például egy fekete csőnaciban flangáló, festett körmű, vasággyal együtt is csupán 40 kilót nyomó tizenévestől.

Ez is egy remek példány az ilyesmire. Tipikusan olyan feje van ennek is, amit csak ütni lehet – megérteni nem. A rózsaszín póló egy fiúnál valóban előnyös (ha mindenáron azt akarja, hogy kételkedjenek a nemi beállítottságát illetően), és a sovány test, a hozzárendelt mimóza magatartással pont megfelelő lesz majd, mikor két jól megtermett kancigány kéri tőle nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakkal az okostelefonját. Lapozzunk.