Bejelentkezés
AGYISZINT.HU

AGYI
SZINT

idióta

Info

AGYISZINT.HU
/bytag/face

face címkék a(z) AGYISZINT blogon

Az oldal nem kíván senkit megsérteni, csupán fel akar nyitni egy-két szemet, hogy milyen emberek is vannak.

Legújabb twittek

Keresés

Az alábbi posztok tartalmazzák az általad keresett face címkét:

Éppen azon tűnődtem, hogy milyen poszttal is kezdjek bele a 2012-es évbe. Már háromnegyed részt megírtam egy újabb fiktív olvasmányból, amikor észrevettem, hogy még itt kallódnak a gépemen Pálma Scene hetekkel ezelőtt lementett képei. Mivel most még a legtöbb szerkesztőnk a szilveszter éjszaka hatásait piheni éppen kifele, úgy gondoltam összedobok hirtelenjében egy kisebb posztot az imént említett, feltűnően színes egyéniségről. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy 2012-ben is lesz részünk megannyi identitászavaros, feltűnési viszketegségben szenvedő média zombiban és pa-pa-pa-party arcban. Hogy mindenáron megéljük a maják által jósolt december 21-én bekövetkezendő világvégét, érdemes a tévét a csukott ablakon át kibaszni az utcára, hátha Isten valamiféle jelnek veszi és küld végre egy kis tartós hótakarót. De nem kell Nostredamusnak lennie senkinek ahhoz, hogy tudjuk: idén is el leszünk látva valóságshowkkal, futószalagon érkező Barátok közt epizódokkal, hülye és még hülyébb politikusokkal, nameg borzasztóan silány, műanyag, rágógumi popzenével. Amíg ezek megérkeznek, addig mi sem tétlenkedünk. Továbbra is pellengérre állítjuk a hazai társadalom legszínesebb, legbuzibb és legshukárabb tagjait. Ez most nem egy újévi köszöntő volt (mert azzal már elkéstem), csak úgy megemlítettem, hogy mire lehet számítani idén, 2012-ben. Most speciel Pálma Scene-re:

Kattints ide, és nézd meg a(z) 392593_2319905594875_1166590165_32085672_48502257.jpg képet teljes méretben!

Frizura belőve. Megörökíteni szükségszerű.

A poszt címe abból adódott, hogy ha egy akkora egyéniség mint Pálma (akinek még az ellenőrök is Csókolom!-mal köszönnek) észreveszi magát egy ilyen blogon, akkor számára könnyen leszakadhat az ég. Felveri az egész famíliát, és riasztja az összes Facebook ismerősét, hogy minél előbb tegyenek valamit annak érdekében, hogy lekerüljön a poszt, lekerüljenek a képek. Namármost! Aki a privátnak szánt képeit nem akarja minden jöttmenttel megosztani, az fél perc alatt (najó, igazi egyéniségeknek akiknek az IQ szintjük megegyezik a lábméretükkel ez simán felkúszhat 5-10 percre is) beállíthatja, hogy csupán az ismerősei, avagy az ismerősei + azok ismerősei láthassák a fotóit. Nem ám ország-világ. Ejnye, már. De hát magyarázhatom én ezt Pálmának, ha még a Pitagorasz tétel is nehezére esik. Olyan színes képek következnek a Folytatás után, hogy csak hajszálon múlott, hogy nem kerültek fel a karácsonyfára dísznek (ja, amúgy én 330 Forintért vettem műfenyőt, faszom sem akart megint élőfenyőt felcipelni a negyedikre, meg még nyáron is a tűleveleket szedegetni a padlóról...). De kiöregedett, örök vesztes fasznyűvők is kattintsanak mert a végén olyan bónuszképet kapnak, hogy arra garantáltan megmozdul majd valami a kisgatyájukban! ;)

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Tél van? Bezony, elvileg tél van. Gyakorlatilag meg szépen süt odakinn a Nap és nem mellesleg néhol 90 km/órás széllökések tarolnak. Azért jól lenne ha legalább Karácsonyra lehullana egy kevéske hó (az ünnepi hangulat maximális átérzése végett) de most még nagyon úgy néz ki, hogy inkább jól elázunk mintsem a szűz havat tapossuk nagy vígan. A mai posztalanyunkat e-mailben kaptuk, köszönet érte Gábornak. Lássuk, ki is támadja meg borzasztóan nagy világfájdalmával az agysejtjeiteket ma késő délután:

Kattints ide, és nézd meg a(z) 385389_225782247495220_100001903391044_556707_1835.jpg képet teljes méretben!

Mi a probléma? – kérdem én. A hölgyemény láthatólag nagyon el van keseredve, minden bizonnyal a napi rutint sem bírja már ép idegekkel. Gondolom rohadtul kiakasztó lehet a számára az iskola, meg a tanárok ellene irányuló mindennapos csesztetése de talán az is durván lehangolja, hogy hamarosan téli szünetre megy a Barátok közt (vagy ez már meg is történt?). Én azt hiszem, hogy a Micimackóban szereplő Füles sem ennyire depresszív, de álljunk meg egy szóra! Füles azért szomorkodott folyton mert nem találta a farkát (ez már alapból elég gáz szerintem) azonban eme hölgyemény – kinek emo neve Betty Fancyday – azért ilyen búskomor mert ő is csak egy divat emo és az ilyen képek szükségesek a 3000 + 1 Facebook ismerős megtartása végett. Köszönjük, Emese. Avagy Betty. Kevésbé letargikus képek a kattintás után leledzenek.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
2011. október 25. 20:30 | -Britpopper- | 28 hozzászólás érkezett eddig.

Sziasztok!

Volt kinn 23.-án nálunk megannyi megemlékezős poszt, azt pedig már csak a margóra jegyezve írnám meg, hogy a Retekklub volt olyan sunyi, hogy a ValóVilág5 első párbaját is ezen jeles napra tette, így a sok médiazombinak pusztán annyi jött le október 23-ból, hogy aznap este volt az a nagyon fontos párbaj amelyre mindenképpen sms-ek garmadáját kellett küldeni, nehogy kiessen az a faszarcú legény (pedig kiesett) és különben meg, hogy mi volt pont ezen a napon 1956-ban az az ő szemükben nem is volt fontos.

Itt tartunk sajnos. Csodálkozni pedig nem kell srácok, ahová tévé betette a lábát ott nagyon kell ügyelni mert ha gyerek is van, akkor könnyedén elbutulhat. Most nem fogok hosszú sorokban értekezni az erőszakos mesékről vagy a 16+ besorolású műsorok idő előtti adásba kerüléséről (amik miatt aztán az ORTT bünteti is a csatornákat kegyetlenül), legyen elég annyi, hogy igazán színvonalas, értékelhető műsort alig vagy egyáltalán nem is lelhetünk a trubadúrdobozban helyettük viszont ömlik ránk a mocsok minden mennyiségben. És aki van olyan lusta, hogy átengedi magát a szórakoztató műsorok névvel fémjelzett produktumoknak, az készüljön fel rá, hogy pár ezer agysejtje ott helyben elpusztul. Ismerek olyat, aki konkrétan telibeszarja az egész televíziózást. Nem nézi, mert nincs értelmes műsor. Ha mégis akad ilyen, akkor azt inkább letölti az internetről. És hát jelentős a kontraszt a hazai és a külföldi csatornák között is.

Amíg nálunk 2008-as filmeket premierként aposztrofálnak, addig mondjuk Angliában ezen alkotások már a tévés videótárakból is kifutottak. Avagy ott a Music Television, másnéven MTV. Amikor elindult a hazai változat még mindenki azt hitte, hogy egy remek kis csatornával lesz dolgunk amely majd felnő az eredeti változathoz. Egy nagy fenét! Zene már alig van rajta, helyette viszont akad Jersey Shore minden mennyiségben, nameg Terhes Tinik és egyéb faszságok. Nyugodtan hívhatnánk Viva2-nek is. De a tévé degeneráló hatása csupán az egyik fontos ok, amiért a posztban szereplő srác olyanná vált, amilyen.

Kattints ide, és nézd meg a(z) emo3.jpg képet teljes méretben!

Szombaton a Moszkván jártunk (tudom, most már megint Széll Kálmán tér de nekem akkor is Moszkva marad) egy kirándulás végett (a Normafa csodálatosan szép hely ilyenkor ősszel, érdemes elmennie oda annak aki teheti) és elsuhant mellettünk egy erősen Hoolie Scene-re emlékeztető alak, hosszú fekete kabátban, pipaszár lábakkal, szőke szembe lógó hajzattal és két számmal kisebb fekete kalapban. A rágó is megállt a számban.

Miután Perox kolléga magamhoz térített a hirtelen ért sokkhatásból, figyelmes lettem a közelben álldogáló, kissé spicces társaság tagjaira akik szintén az elhaladó rettenetet bámulták, majd az egyik odaszólt a másiknak: ''Te, láttad a srácot?''. Mire a másik: ''Ez srác?''. A kételkedés jogos volt, én láttam már több száz emót itt a blogon ezen 2 év alatt de akkor ott a Moszkván fél percig én is elbizonytalanodtam, hogy akkor az ott tovasuhanó alak vajon tényleg fiú-e és nem inkább lány. Groteszk látványt nyújtott annyi szent. De a jelen posztban megtekinthető gyerek sem sokkal marad el tőle. Azt hiszem tökéletes lenyomata a fiatalember a 21. század felgyorsult, trend-diktálta, csillogó villogó, egyben jelentősen hanyag felfogású életmódjának. Átfogó poszt következik.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
2011. június 9. 13:21 | GalaxyRose | 5 hozzászólás érkezett eddig.

Pár vicces arc tőlem. Számomra jó pár mosolygós percet okoztak. Remélem nektek is.

Kattints ide, és nézd meg a(z) face1.jpg képet teljes méretben!

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Az egyik legnagyobb hülyeség, amit életemben láttam!