Mivel ezzel a bloggal nem igazán törődik a kutya sem (ezt így nyugodtan kijelenthetjük), gondoltam elhozom a legújabb kedvenc videómat amely könnyen lehet, hogy néhány helyen vótmá', azonban – emlékezetem szerint – ide még nem tettem ki. Újabban nagyon rákattantam a Barátok közt elnevezésű magyar telesorozatra, de koránt sem azért mert annyira jó lenne, hanem mert annyira elviselhetetlenül szar, hogy az már jó. Enyhe képzavar, tudom – de elég ha megnéztek egyetlen egy részt belőle és rájöhettek, hogy az agymosó média hogyan tartja bűvkörében a nyugdíjasokat. Hát, ezzel a minősíthetetlen produktummal. 1998 óta fut rendületlenül a sorozat, azóta a konkurencia (a TelAviv2) is próbálkozott versenyre kelni vele (lásd: Jóban/Rosszban amely sorozat kitalálója szintén golyóért kíván) de a Berényi família és a Rózsa bisztró többi látogatója két lábbal állnak a képernyőn. Mondhatnánk úgy is, hogy betonbiztos helyük van (nem...nem a Duna fenekén) a hazai televíziózásban. Nem tudom emlékszik-e itt még valaki a Szomszédok című sorozatra. Ma már jókat röhögünk az akkori párbeszédeken amelyek elhangzottak abban a sorozatban (például, hogy Vágási Feri olyan jó arc, hogy sosem warezol holott ha az asszony megnézte volna a lakásban lévő ''EREDETI Windows, valódi előny'' matricával ellátott számítógépüket, talán könnyen rábukkant volna egy kis japán kaki-szexre, meg az Anális Majális 23. részére...). Ugyanakkor 10 év múlva majd jókat fogunk derülni a mostani telesorozatokban elhangzott párbeszédeken is. És itt jegyezném meg, hogy volt ám nekünk magyaroknak egy Família Kft. elnevezésű sorozat is amely szerintem mérföldekkel jobb volt mint a Szomszédok, mert fél órával előbb be tudtam aludni rajta. De térjünk inkább vissza Magdi anyushoz aki szerintem a hazai televíziózás egyik legegyedibb karaktere.

"Túl tisztára suvickolta a lépcsőt...és ez lett a vége!"

Úgy értem, bátorság kellett ahhoz a készítők részéről, hogy egy teljesen átlagos, bárki nagymamijára erősen hajazó nyugdíjast építsenek a sorozatba. Ennél már csak a meleg Hoffer Misi volt durvább. Szegény színész egy életre meg lett bélyegezve a karaktere által, simán el is tudom képzelni, hogy a fanatikus rajongó nyugerók vasvillával és fáklyákkal üldözték végig Pest utcáin amiért azt hitték róla, hogy a saját neméhez vonzódik. Azóta nem is tudom mi lett vele, amióta kiírták a sorozatból. Talán a nyugerók elérték amit akartak. Béke poraira. Magdi anyus is megmurdelt a sorozatban, azonban mégis visszahozták, méghozzá kísértet alakban. Na, ez az igazi csavar! Ilyet még a Fűrész első része sem tudott nyújtani, srácok! Nézzétek csak meg az alábbi kis videót: a rajsámánasszony (by: Kultur) aktívan tevékenykedik a lakásban, nézegeti, hogy mit mennyiért tudna eladni a rokonoknak. A gyerekek unott arccal eszegetnek az asztalnál, mire beállít a jó öreg Vili bácsi, a rettenthetetlen gondnok. Meghozta a finom ebédet a sarki Sushi Wok-ból. Öröm bódottá' van de Vili úgy dönt, betér a kisszobába még egy székért. Balga döntés! Egyedül sose menjünk még egy székért a kisszobába mert könnyen lehet, hogy az említett helyiség egy ősi indián temetőre épült és ha nem is elpusztult állatok, de rémalakok térhetnek vissza a sírból. Vili gyanútlanul bemegy de többé már nem a saját lábán jön ki. Ugyanis megjelenik előtte maga Magdi anyus, aki a túlvilágon is kredenceket takarít és paprikás krumplit főz. Viliben megáll az ütő, menten össze is esik mint Deviáns Krisz a harmadik üveg vodka után. A rajongók pedig ujjonganak, hogy Magdi anyus kísértet alakban materializálódott a kisszobában. Az egyszeri néző – mint amilyen én is vagyok – pedig nem érti a szituációt, különösen azt nem, hogy a rajsámánasszony miért nem tört be a szobába egy hatalmas arany feszülettel és küldte vissza a szellemet oda, ahonnét jött (vagyis a túlvilági munkaközvetítő központba). Ez az igazi para, nem a Paranormal Activity, gyerekek. Itt láthatod is a rémalakot, nem csak a körvonalait. Gyenge idegzetűek inkább meg se nézzék eme televíziós mérföldkövet:

Keresd a fekete nindzsát.

Gagra települése a Fekete-tenger partján terül el. Csodás éghajlatának és remek fürdőhelyeinek köszönhetően a világ elit paradicsomai közé tartozott. 1989-ig. Ekkor ugyanis a háború miatt a több tízezer grúz lakost kiűzték otthonaikból, és lemészárolták őket. Gagra területére azóta is kevesen léptek be.

Előzmény: Esti olvasmány – Visszatérés az öreg házba 2/1

Sziasztok!

Nos eljött ez a poszt is. Ezzel végleg lezárom az öreg házas témát, ami nagyon nagy siker volt itt a blogon, hiszen érkezett rá 13 általatok kreált befejezés (melyek közül a győztes Bandi a hegyről irománya lett), volt néhány mellékszál tőlem, és Csucsu1111 készített nekünk remek képeket egy, a valóságba is létező öreg, romos házról. Hosszú lett a lezárás, de ezért bontottam két részre. Íme, a 2/2, fogadjátok tőlem szeretettel:

4/1: A gyilkos sötét múltja:

Alattomosan, sunyin kúszott be a jeges tél a hétköznapokba. A hideg éjszakákkal együtt a reggelek is fagyosak voltak, és az egész környékre leereszkedett olyankor az a misztikus, fátyolszerű ködtakaró, aminek következtében alig lehetett pár méternél tovább ellátni. Hiába próbált a gyenge napsütés áttörni a sűrű, sötétszürke felhőfalon, legjobb esetben is csak halovány kis sugarakban sikerült neki. A tél sokak számára az elmúlás, a halál, és a búcsú időszaka.

John Wilson ügyet sem vetett a kásásan szitáló ónos esőre aznap reggel. Már nagyon korán talpon volt, és járt-kelt az otthonában: kávét főzött magának, majd vajas pirítóst evett eperdzsem lekvárral. Leült a gőzölgő kávéval az asztalához. Bekapcsolta a laptopját, és átböngészte a napi híreket – elégedetten vette tudomásul, hogy az öreg Bill Peterson-t még mindig nem keresi a kutya sem. Kényelmesen hátradőlt a puha székben, és kortyolt egyet a forró feketéből. Arra gondolt, talán ideje lenne még kimenni, és eltakarítani a havat a háza elöl, még mielőtt útra kelne. Bal kezébe vette a kávéscsészét, és óvatosan szürcsölgette a nemes főzetet, miközben jobb kezével az egeret fogta, és leállította a laptopot. Amint a képernyő elsötétült, meglátta saját arcképét visszatükröződni benne: öreg volt már, haja évekkel ezelőtt megőszült, arcán a ráncok száma folyamatosan növekedett, mint egy fán az évgyűrűk.

Achtung! Befejeztem az öreg házas sztori lezárását, viszont rohadt hosszú lett, ezért két különálló részre kellett bontanom. Az elsőt most, a másodikat majd vasárnap olvashatjátok – és ezzel le is zárom az egész történetet, minden kérdésre megkapjátok a választ. Kérem, hogy most is csak az kezdjen bele az olvasásba, aki nem kizárólag a rajok/emók miatt jár ide, és szereti a hosszabb, olvasmányos posztokat is. Köszönöm!

Eredeti történet – avagy: Esti olvasmány - Az öreg ház rejtélye.

Első mellékszál – avagy: A ház, amely szörnyű titkokat rejteget.

Második mellékszál – avagy: A múlt sötét titkai.

Harmadik mellékszál – avagy: A kezdetek kezdetén...

Az öreg ház rejtélye (Bandi a hegyről befejezése)
 

4/1: Emlékek:

Egészen pontosan 10 év telt el azóta, hogy a legidősebb testvér is az öreg, romos ház áldozatává vált azon a borongós, tavaszi napon. A tragédia sokkolta az egész környéket, de szép lassan feledésbe merült, és csak akkor jutott eszébe valakinek, mikor az öreg romhalmazra pillantott. Forró nyarak, és jéghideg telek váltották egymást, a ház pedig minduntalan egyre és egyre csak lepusztultabb lett, sokszor már-már úgy tűnhetett, mintha menten össze akarna roskadni. Aki az utcán végigment előtte, és bepillantott a rozoga vaskapun túlra, mindig elgondolkodott azon, hogy vajon miféle szörnyűségek is történhettek odabenn, a hosszú-hosszú évek alatt. Bemenni – még kíváncsiságból sem – azonban nem mert senki. A környéken élők mindig is elátkozott háznak tartották, és ezt rendre meg is osztották a fiatalabbakkal, akik közül sokan csak akkor érezték meg ennek a kijelentésnek a súlyát, mikor híre kelt, hogy egy fiatal gyerek rémes halált halt odabenn. Csípős szelekkel, és hatalmas viharokkal köszöntött be az ősz – a ház már évek óta nem bírta az esőzéseket: a tető beázott, a padlás úszott a vízben. A gerendák jól megszívták magukat vele, és ha eddig nem is, most már tényleg életveszélyes volt felmenni oda.

Előszó: Holnap lesz a Szavazás, amikor voksolhattok majd a kedvenc irományotokra, de addig is megírtam a harmadik, egyben utolsó mellékszálat a történethez, mely hosszú lett ugyan, de annak akit érdekel az öreg házas téma, azt hiszem nem okoz majd csalódást. Ezzel a ház múltját teljesen kiveséztem, a jövőjét pedig úgyis az általatok írt alkotások közül ismerhetjük majd meg. Prológus következik:

Eredeti sztori

Első mellékszál

Második mellékszál

4/1: A szörnyű baleset:

1892. december 16.-án kezdődik eme történet, mely remélhetőleg segít kicsit tisztábban látni, miért is tartják elátkozottnak a már sokat emlegetett öreg, szomszédos házat. Hideg, hűvös idő volt aznap, habár a hóesés reggelre már jócskán alábbhagyott a tegnapi állapotokhoz képest, mikor is szinte egész nap megállás nélkül szakadt. A Gróf büszkén lépett elő otthona melegéből, kitárva hagyta a bejárati ajtót és mezítláb álldogált a tornácon. Arcát csípte ugyan a reggeli fagyos szellő, de ez őt mit sem érdekelte – kihúzta magát, és körbeszemlélt a birtokán. A ház, amelyben feleségével, és szolgálóikkal laktak azon a télen is, cseppet sem volt nagy. Kifejezetten kicsi ház volt, a Gróf többi birtokához képest, ő mégis jobban szerette, mint a hatalmas szobákkal körülvett kastélyait. Saját maga építtette, méghozzá pontosan azért, hogy mikor belefáradt az emberekbe, abban a házban nyugodtan, kíváncsi szemek nélkül ki tudta pihenni magát – ott nem kellett a világ ügyes-bajos dolgaival foglalkoznia.

Eredeti sztori

Előző mellékszál

Az éjszaka úgy borult a szomszédos, öreg házra, mint valami súlyos, éjfekete lepel – az utcai zajai elcsendesedtek, senki sem járt-kelt már ott abban az időtájban. Az utcalámpák sárgás fényei csupán részben világították meg az utcát, amúgy mindent a sötétség uralt. A három fiú is mélyen aludt szobájukban, és eszükbe sem jutott még hogy másnap milyen kalandokban lesz részük, a kedvenc kis focilabdájuk miatt, amely éppen az elátkozott ház padlásterében landol majd.
A kislány a szobájában ült, és az íróasztala fölé görnyedt. Egyáltalán nem volt álmos, már régen elfelejtette milyen érzés is az. A szobában szerteszét hevertek a tárgyak: játékok, ruhadarabok és különfél limlom mindenhol. A tapéta már itt is leszakadozott, mögötte felsejlett az öreg ház kopottas, szürkés fala. Világítás nem volt, a kislány csupán a hold fényének köszönhetően látott a vaksötétben, hiszen az égi lámpásként fénylett be a megviselt ablakon keresztül. Megsárgult matematika füzetét tanulmányozta éppen, minek végébe még fiatalabb korában rajzolgatott különféle alakokat. Tündéreket, angyalokat, sárkány ellen viaskodó bátor lovagokat. Kicsiny kezét az egyik rajzra helyezte, a másikkal pedig megragadta a közelében heverő lehasznált körzőt. Hirtelen gyorsasággal a magasba emelte, és a rajzon pihenő keze irányába döfött vele. A körző hegye koppant, mikor átszakította a papírt és az íróasztalba fúródott. A kislány a még mindig ugyanott pihenő másik kezét tanulmányozta – a körző nem ártott neki, átsuhant rajta. Az lett volna a csoda, ha megérzi a fájdalmat. Hiszen egy szellem már nem képes érezni semmilyen őt érő fizikai fájdalmat. Réges-régen halott volt már a kislány, azonban lelke ideát ragadt, ebben a világban, és arra ítéltetett, hogy az idők végezetéig az öreg házban bolyongjon.

Nem tudom hányan ismeritek Derenk község történetét, de gondoltam megosztom azokkal akik számára ismeretlen lenne.

Derenk, Magyarország egyetlen szellemvárosa egy kisközség volt a történeti Torna (később Abaúj-Torna) vármegyében. A terület 1943-ban vált romközséggé, majd 1945-től Szögliget községhez csatolták, mint külterületi lakatlan helyet (a terület 1950 óta Borsod-Abaúj-Zemplén megye része).

Derenk (1940) - A kitelepítés előtt

Borongós őszi kedd estére pont ideális lesz eme poszt. A prológus után akkor csapjunk is bele a lecsóba - összeszedtem nektek a 10 leghitelesebb szellem-fotót, amiről aztán majd mindenki döntse el saját maga, hogy vajon valóban kísérteteket, szellemalakokat látunk-e rajtuk, vagy az egész csak néhány jól megszerkesztett hamisítvány. Az biztos, hogy a tudomány és a technológia fejlődésével olyan parajelenségeket rögzítettek fényképen, melyekről sikerült bizonyítani, hogy nem manipulált képek, de a keletkezésük körüli egyéb körülményeket bizonytalanság övezi. Ma már számos komoly újságíró, kutató és tévéműsor foglalkozik rendszeresen vagy kizárólag a szellemekkel, s akkor még nem is beszéltünk az interneten fellelhető tetemes mennyiségű szellemvadász-irodalomról. Következzen akkor most a 10-es lista, stílszerűen a végéről kezdve, és visszafelé haladva - minimális háttértörténettel kiegészítve:

10. A Raynham palota „barna hölgye”:

Az angliai Northfolkban, 1936-ban készített képet a Country Life című újság két fotósa jegyzi. A Raynham Palota régóta ismert, úgyis, mint az 1726-ban elhunyt Lady Dorothy Townhend szellemének lakhelye. A hölgy szellemét évtizedek alatt számos alkalommal vélték látni, miközben az lefelé sétál a palota lépcsőjén. A Country Life fotósai is épp egy ilyen pillanatot örökítettek meg. Ez az egyik leginkább elfogadott és hitelesnek ítélt fénykép, melyet szellemről valaha készítettek.

Igazán megoszlanak a vélemények, hogy szellemek (kísértetek, árnyalakok, lidércek, stb. - most teljesen mindegy, hogy hogyan hívjuk őket) valóban léteznek-e. Jómagam nem ágálok ugyan a téma ellen - viszont nem is a hollywood-i mozifilmeket veszem alapul. Az esti posztban kicsit mélyebben is érintem majd a témát, addig viszont - amolyan kedvcsinálóként - íme néhány szellem-történet (+egy zenei videó, naná), amiket az interneten találtam. Jó szórakozást hozzájuk:

Paranormális jelenségek, hűvösebb a levegő, az éjszakák zsibbasztóan hosszúra nyúlnak és egész testedben remegve várod a napfelkeltét. Honnan jön a zaj? Mik ezek a fények? Hová vezetnek az apró kis lábnyomok? Félsz már annyira, hogy elszánd magad, tűzön-vízen keresztül küzdesz az életben maradásért? El mersz helyezni kamerákat a lakásban? Meg mered nézni a videót?...