Mai zeneajánlónk közös poszt lesz, ugyanis Peroxiszóma kollega is kiegészíti majd a bemutatást. Ne feledjétek, hogy Ti magatok is ajánlhattok zenei albumokat, mégpedig két módon is: vagy komment, vagy hosszabb elemzés céljából e-mail formájában (a központi címünket már tudjátok fejből). Fontos, hogy a "Tedd be ezt a zenét, mert ez jó!" levelek nem fognak bekerülni, csakis azok, amikhez mellékeltek valamiféle bemutatást, rövid leírást is. Album borítót, és letöltési linket nem kell mellékelni, mert azt majd találunk mi hozzá. No, ennyit az információkról, jöjjön az album:
Kasabian – Kasabian
Kiadás éve: 2004
Kiadó: Arista, BMG, RCA
Műfaj:
- Indie Rock
- Madchester
- Space Rock
- Electronic Rock
Letöltés: >ITT< ("Nem lopnál autót, nem lopnál táskát, nem lopnál tévét…")
Talán a múltkor, a Franz Ferdinand-os posztnál nem tértem ki rá bővebben, de hiába indította el az a zenekar a nagy indie-lavinát, nekem a 2004-es évből mégis inkább a Kasabian bemutatkozó albuma lett a favorit. Talán a kevésbé fülbemászó, de mindenképpen sötétebb zenei atmoszférának köszönhető, talán nem, mindenesetre tény, hogy egy meglehetősen fontos, és mindemellett remek albumról van szó. A lemez vegyes fogadtatásban részesült, ám azt többnyire egyetlen kritika sem mulasztotta elmondani, hogy a baggy (a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján Manchesterből kisugárzó indie dance-rock) eszes feltámasztásáról van szó. A Kasabian szubbasszusra lüktető, elektronikával erősen megtámogatott feszes, slágeres zenét játszik, sok-sok effekttel, pittyegéssel, szirénahanggal és proli akcentussal bolondított nagyvárosi elektro-rockot. Az albumot nyitó Club Foot lehetne modern köntösbe bújtatott new wave-retro is, és sokaknak ismerősen csenghet például a Goal című filmből, vagy a CSI – Helyszínelők egyik epizódjából. A Processed Beats a Stone Roses-vokálokat akusztikus gitárral, és kézi vezérlésű puttyogásokkal egészíti ki. A dallamos és sodró Reason Is Treason megint máshova téved, a két énekhang izgalmasan egészíti ki egymást, és ekkora már világos, hogy a zenekar hangzásában az effektezett basszusgitár hangsúlyosabb szerepet kap az átlagosnál. Az ambientes, robotikus ütemű I.D. újfent komorabb darab, a kislemezslágerré lett L.S.F. (Lost Souls Forever) pedig szimplán hipnotikus ütemű. Innen egy kicsit áttévedünk a középszer, a töltelék-számok kategóriába (Running Battle, Test Transmission), majd következik a Cutt Off, ami egy baromi erős rockdal, ütős dobbal, és megkapó dalszöveggel. A Butcher Blues utána már nyugodtabb vizekre evez, a záró U Boat pedig egy igen szomorú, mondhatni kesergős szám, olyan mondatokkal, mint "I'm standing with my allies/Sellin' guns to strangers/Still dont let me sin". Aztán csönd. Egészen a bónusz, rejtett számig. A lemez végére megvastagodik a pszichedelikus szál, és itt nem ködös bulizásról, hanem egyenes, piszkos beszédről van szó. Nos, el kell mondani, hogy a Manson-féle gyilkosságokban sofőrként részt vett, majd vádalkut kötött Linda Kasabian nevét saját azonosítására használó banda bemutatkozó albuma megérdemelten lett siker a világ minden táján. A zenészek egy vidéki közösségi farmon élnek, van köztük egy olasz származású tag is (a ritmusgitáros-vokalista Sergio Pizzorno írja a szövegeket, és a szólógitáros Christopher Karloff-fal közösen a zenét is, ahogy a szintetizátorokon is ők ketten osztoznak), flörtölnek a szado-mazó esztétikával, de csak annyira különcök, hogy legyen miről beszélnie a sajtónak, egyébként a tehetségük elvitathatatlan. Mint ahogy elvitathatatlan tény az is, hogy ez a lemez legalább olyan fontos, mint a Franz Ferdinand debütje volt, ugyanabban az évben. A Kasabian azóta is aktív (éppen új lemezükön dolgoznak), és letettek már két albumot az asztalra: a másodikat 2006-ban, a harmadikat pedig 2009-ben. Mindkettőről lesz még szó a megfelelő időben, azonban most következzen egy klassz kis videoklipp a 2004-es albumról:
Peroxiszóma kollega pedig a következő 2 videót ajánlja figyelmetekbe (az L.S.F., és az I.D. videói):
