Örömmel láttam, hogy sokaknak tetszett a múltkori, Vertigo által megírt Eltűnt expedíciók cikk, és mégjobban örülök annak, hogy máris olvashatjuk a folytatást, itt a blog keretein belül. Véleményem szerint remek kis olvasmányok ezek a cikkek, érdekes történeteket tudhatunk meg belőlük, és szerintem mindenképpen lehetne még folytatni ezt a megkezdett sorozatot. A mai téma is fagyos, mint odakint az időjárás (nem tudom meddig marad meg, de reggel még nagyon szépen havazott), és legalább olyan érdekes, mint az előző volt - innen pedig át is adnám a szót:

Eltűnt expedíciók vol. 2

- A cikk megkezdése előtt had köszönjem meg az Agyiszint szerkesztőségének, különösképpen Britpoppernek , hogy méltónak találta írásomat a megjelenésre.
A visszajelzések alapján pedig úgy látom Nektek olvasóknak is bejön a téma, elkészítettem a folytatást!
(Mivel kint még mindig havat látok, én is ennél a télies témánál maradtam)
üdv: Vertigo -

Léggömbbel az Északi- sarkra – Solomon August Andrée (1897. július 11-én látták utoljára)

Az előző cikkemben a Déli-sark volt a helyszín, most úgy döntöttem a Földgolyó túloldalán történtekről írok pár mondatot.

Kevesen tudják például, hogy az előzőekben már megemlített Scottal szemben győztes Amundsen is itt veszítette életét, amikor 1928-ban egy Ubert Nobile nevű férfi segítségére sietett, akinek léghajója lezuhant a jégmezőn.  Amundsen június 18-án indult el a norvégiai Tromsból, hogy megmentse Nobilét (aki amúgy nagy riválisa volt). Soha senki nem látta többé.

Nos, emberek, ha kinéztek az ablakon láthatjátok már, hogy bizony megérkezett az igazi Tél. Mikor ezt a posztot írom, itt még - néhány felolvadt résztől eltekintve - majdnem mindent hó takar. Na persze nem az a bokáig érő, ropogós hó, inkább csak amolyan nagyobb foltokban hever mindenfelé, szerte az utcában - de mégiscsak hó. Bevallottam már egy-két korábbi posztban is, hogy nem igazán rajongok a melegebb, nyárias időjárásért - sokkal jobban szeretem a hideget, az esőt, és jelen évszakban a havat, természetesen. Almás-fahéjas tea a jó meleg szobában, azzal aki mindennél többet jelent nekem, miközben odakinn szállingózik a hó - nekem ez az ideális tél.

Apróbb olvasmány (inkább cikk) következik most, amit nem én írtam, hanem az egyik olvasónk, Vertigo - véletlenül átsuhantunk a levele fölött, legalábbis én nem vettem észre eleinte. Elnézést érte. A napokban viszont átnézegettem a régebbi leveleket, és akkor akadt meg a szemem rajta. Letöltöttem, elolvastam, és szerény véleményem szerint olyannyira nagyon jól sikerült, hogy azt hiszem nyugodt szívvel tehetem közzé itt, a blogon (elnézést kérek, de a képeket nem tudom beszúrni, mert a laptopom híján még vízjelezni sem tudok) - délutáni olvasmánynak ebben a hideg téli időben szerintem pont tökéletes:

Ugye hogy nem is kellett sokat várni a folytatásra? Az előző cikkek (Eltűnt expedíciók vol.1, és Eltűnt expedíciók vol.2) után már olvashatjátok is a 3. felvonást, ami szintén nagyon jól sikerült. A terep ezúttal is halálosan veszélyes - a Föld legmagasabb hegyéről lesz ezúttal szó. A terep veszélyes, az időjárás meg zord. De odakint még mindig nagyon hideg van, és jó, ha 0 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, ergo helyénvaló ez a fagyos téma. Innen Vertigo folytatja: