Ugye hogy nem is kellett sokat várni a folytatásra? Az előző cikkek (Eltűnt expedíciók vol.1, és Eltűnt expedíciók vol.2) után már olvashatjátok is a 3. felvonást, ami szintén nagyon jól sikerült. A terep ezúttal is halálosan veszélyes - a Föld legmagasabb hegyéről lesz ezúttal szó. A terep veszélyes, az időjárás meg zord. De odakint még mindig nagyon hideg van, és jó, ha 0 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, ergo helyénvaló ez a fagyos téma. Innen Vertigo folytatja:

Eltűnt expedíciók vol. 3

A mai helyszínünk a már beígért Mount Everest, ami az óceán és az amazonasi dzsungelek után a harmadik legtöbb expedíció sírhelye.
Amit fontos megemlíteni:
A csúcs magassága 8844/8848 méter (mai napig nincs pontos adat).
Ezen a magasságon a metsző hideg mellett annyira kevés a légköri oxigén, hogy a hosszas akklimatizáció nélkül az ember fél órán át se bírná eszméletvesztés nélkül.  Alacsony oxigénszinten nehéz tisztán gondolkodni. Az emberek beszámolók alapján csutak részegnek érzik magukat , és a hidegben, szar időben, nehéz útvonalakon ez gyakran végzetesnek bizonyul.
Ezek után talán nem éppen véletlenül maguk a mászók is a 8000 m fölötti régiót halálzónának nevezik.

A világ tetejéről tűntek el – George Mallory ill. Andrew Irvine (1924. június 6-án látták őket utoljára)

George Mallory nem az a fajta férfi volt, aki feladja. Korának legkiemelkedőbb hegymászója volt, nem csoda hát, hogy előbb-utóbb összeakadt az általa „Az Én Hegyem”-nek titulált csúccsal. Arra a kérdésre, hogy mégis miért akarja megmászni az azóta már szállóigévé vált és sokak által átvett mondattal felelt: „Mert ott van.”


(Mallory hátul áll a balról második helyen.)

1921.-ben tagja volt annak a csapatnak, akik az északi feljutást tanulmányozták (ekkor 8320 méterig jutottak), de a fagyások és a folyamatos havazás miatt vissza kellett fordulniuk.
1924.-ben aztán E.F.Norton ezredes (aki szórta a lóvét expedíciókra, mert az esetleges siker az Ő nevét fényesítette felsőbb körökben) meghívta a csapatába, habozás nélkül igent mondott.
1924. április 29-én a hegymászók felállították alaptáborukat, az East-Rongbuk jégmezőn. A rendkívüli hideg, és az évek óta messze legrosszabb hóviharok meghiúsították az első két próbálkozást. Ez az expedíció tagjainak jelentős idő- és energiaveszteségekbe került, és mivel hamarosan beköszöntött volna az esős évszak, gyorsan kellett cselekedni, így harmadszorra is megpróbálták.
Hiba volt!

A férfiak összesen három, két-kétfős egységekre osztották magukat és nekivágtak. Mallory és Bruce indultak el elsőnek és 7600 méteren lerakták a tábor alapjait. Őket a Norton – Somervell kettős követte, akik egészen 8200méterig jutottak, ahol felállították a VI. tábor alapját, majd megpróbáltak oxigénpalack nélkül feljutni a csúcsra. 8570 méteren azonban a tüdejük vészriadót fújt /értsd vért köhögtek/ a kevés oxigén miatt, ezért ”gyors tempóban” visszamentek a táborba. A harmadik egységbe Odell és irvine voltak beosztva. Nekik kellett volna szó szerint csúcsra érniük, de Odell nagyon rossz kondícóban volt, ezért lecserélték az erőtől kicsattanó Malloryra, akinek elborult az agya, hogy most aztán legyőzi a hegyet, ha törik, ha szakad.

Június 6-án reggel, az újonnan alakult Mallory-Irvine kettős elindult a IV. táborból oxigénpalackokkal utolsó útjára. Odell felment a VI. táborba velük, hogy onnan figyelje a kísérletet. Egész délelőtt köd volt, csak dél körül kezdett tisztulni az ég, így Odell a láthatta a két mászót kb. 245 méterrel a csúcs alatt. Ezt látva biztosra vette, hogy sikerül meghódítani az Everestet, így visszatért a IV. táborba ahol egész éjjel hiába várt. Reggelre már nagyon aggódott, így felment a VI. táborba, amit üresen talált. Odell olyan magasra mászott, amilyen magasra csak bírt, de semmi nyomát nem találta a 2 embernek. Fel kellett adnia, mivel légzése egyre nehézkesebbé vált. Visszatért a VI. táborba és pokrócokból kirakott egy bazinagy T betűt, ami a lentieknek jelezte: semmi nyom.
Felértek a csúcsra? Egyáltalán mi a fene történt velük?
Mallory-t és Irvine-t a hegy elnyelte. De talán nem örökre.

1979-ben a kínai Wang Hongbao egy másik mászónak elárulta, hogy állítólag még 1975-ben talált egy holttestet, akit Irvinenak hitt, ám egy nappal azelőtt, hogy pontosan behatárolhatta volna a területet, meghalt egy balesetben.
1999-ben egy nemzetközi csapat, hihetetlen felfedezést tett. A csúcs alatt 600 méterrel megtalálták Mallory holttestét (egy levélről a zsebben, és a kabát monogramjáról egyértelműen meg lehetett határozni kié a tetem)!
A csoport tovább keresett de Irvine testét, ill. a fényképezőgépet, amita hegymászók hordtak magukkal, az Everest nem adta vissza.

Idén januárban Tom Holzel amerikai történész közzétett egy feltételezést Irvine holttestének helyéről, amelyet expedícióval akar igazolni.

 

Köszönjük a cikket! Továbbra is él az, hogy ha írtok nekem privit hogy szeretnétek Vertigo cikkét (avagy cikkeit), akkor küldöm amint tudom (az újat, amit most olvastatok ezúttal .docx formátumban). Remélem érkezik majd nemsokára a folytatás is - én már kíváncsian várom. Zárásként ezúttal képeket ugyan nem (azokat majd a hamarosan esedékes Szép álmokat! vol.3-nál), viszont egy remek kis videoklippet hoztam Nektek. Méghozzá a Rammstein-től az Ohne Dich-et. Kedvencem tőlük. Ja, és kicsit témába is vág: