Figyelem: Erősen 18+-os lett, ezért csak az olvassa, aki nem gyenge idegzetű.

Beesett arcú, kórosan sovány fúcska állt félmeztelenre vetkőzve a dohányfüsttől bűzös, fülledt nappaliban. Ő volt Bagó, a 16 éves kertvárosi srác, akinek gúnynevét még 6.-ban ragasztották rá az osztálytársai, csak úgy heccből. Élénken emlékszik még arra az évre, hiszen több fontos dolog is történt akkor: először is abban az évben nyerték meg a spanyolok az EB-t, aminek Bagó hihetetlenül örült, hiszen végig Fernando Torresnek, és a többieknek drukkolt. Imádta a focit, járt külön edzésekre is iskola után, és a tv-ben sem hagyott volna ki a világért sem egy-egy rangadót. Másodszor is, abban az évben szívott bele először egy cigarettába, és majdnem elhányta magát ott helyben – akkor Robi, a barátja (és padtársa) kijelentette, hogy megtalálta a megfelelő gúnynevet barátja számára. Így született meg Bagó, aki aznap két csomag mentolos rágót is betömött a szájába, miközben hazafelé tartott a nyári napsütés tikkasztó melegében. Nagyon félt attól, hogy édesapja megérzi rajta a dohány szagát, és kérdőre vonja majd. Szegény Bagó, sohasem tudott jól hazudni, így félő volt, hogy elkotyogja tettét, aminek nemcsak ő, de az osztálytársai is kárát látták volna. Szelíd, nyugodt embernek tűnt a fater, és jobbára az is volt – kivéve mikor engedett a csábításnak, és az alkohol örömeiben találta meg pillanatnyi boldogságát. Akkor teljesen más emberré változott. Arca eltorzult, és amellett, hogy kiabált, még tört-zúzott is – aki pedig az útjába került, az örülhetett, ha egy gyenge pofonnal megúszta a borgőzös ámokfutást. Nos, a harmadik dolog pedig, ami abban az évben különösen fontosnak találtatik (és kiemelkedik a többi, kevésbé fontos esemény közül), az pediglen az volt, mikor előkerült az utca végén lakó öreg Laci bácsi unokájának holtteste. Szegény gyermeknek már hónapokkal azelőtt nyoma veszett, és bár a környéken mindenki reménykedett, hogy egyszer csak előkerül, sokáig sehol sem találták.