Üdvözletem a régi és új Agyiszint olvasóknak.
Sokaknak gondolom még ismerősen cseng a nevem, bár való igaz mostanában többet szánkózok a havas lejtőkön, mint posztolok agyiszintre, de annyi szenny összegyűlt a gépemen, hogy muszáj ürítenem.
Ahogy látjátok, ez a bejegyzés egy régebbi poszt-sorozatom 3. része lesz, mely inkább komoly, elgondolkodtató témákat feszeget, mintsem vicces dolgokat. Akik ismernek megszokhatták tőlem ezeket a dolgokat, és továbbra is azt vallom, hogy az élet dolgain csak úgy lehet nevetni, ha közben ismerjük az érem másik oldalát is. Egyébiránt a sorozat első része a tököli börtön szimpatikus és kevésbé szimpatikus lakóiról ITT található, a második része pedig - a számítógépes addikcióról - ITT.
A mostani rész is hasonló lesz, az élet egy olyan területére fog kitérni, melyet talán mindenki tapasztalt már kicsiny hazánkban. Lehet nem kerülünk a tököli börtönbe, sőt még kockának sem kell lennünk ahhoz, hogy megtapasztaljuk: milyen ha átvernek minket egy idegen környezetben. Igen, a mai világ mostoha körülményei a legtöbbünket éberségre sarkallnak, de mi a helyzet azokkal, akik nem ismerősek Magyarországon, és a kelleténél kicsit naivabbak is.
A videó lényege, hogy két, magukat külföldinek kiadó riporter, megpróbál eltölteni egy napot Budapest szívében. Elmennek étterembe, taxiznak, pénzt váltanak. Mondanom sem kell, hamar sikerül leredukálni pénztárcájuk tartalmát, a sorozatos átverések miatt. Vajon ez minden országban így működik? Vagy rá lehet húzni az esetre a szokásos "Aki hülye haljon meg!" kijelentést? Ti mit gondoltok erről? Titeket vertek már át hasonló szituációkban?
Ha a videó nem indulna el egyből, várjatok kicsit vele.
( Személyes megjegyzésként annyit mondanék: messze vagyunk mi még Európától...nemsokára az lesz, hogy a külföldi átlépi országunk határait, majd felkiállt: "Várj, itt nem állhatunk meg! Ez Denevérország!" )
