Egy kicsit megszaporodtak a zeneajánlók mostanában a blogon, és ezek örömére most egy olyan klip fog következni ami nem feltétlenül szar, pedig ugyanúgy mint az eddigieket ezen posztsorozatban, úgy ezt is a VivaTV heti toplistájáról szedtem. Tehát most egy kifejezetten jó zene fog következni.

Mindannyian tudjuk, hogy az elektronikus zenének mekkora kultusza van idehaza (és most nem a Josh & Jutta -féle audiovizuális agymenésekre gondolok mert azokkal embert lehetne kínozni) de legnagyobb sajnálatunkra a porondot az igénytelen, egy kaptafára készült, autotune hullámokkal megspékelt előadók uralják. A mainstream jól fizet ugyan de eredetiséget még hosszas keresés után sem lelhetnénk az ilyenfajta produkciókban.

Talán mindenki emlékszik még, hogy az elektronikus zene mikorra vezethető vissza. Történelem óra következik: Már a 70-es években is hatalmas kultusza volt, hiszen akkoriban kezdték meg hódító útjukat a böhöm nagy szintetizátorok, a géphanggal előállított hangsávok, avagy a minimal-design szabályait követő, letisztult, fapados prüttyögések és színpadképek. Bőven elég ha mondjuk a német Kraftwerket hozzuk fel példaként amely trióra az idősebb olvasóink még igen, a fiatalabb olvasóink már kevésbé emlékezhetnek. Aztán eljött a 80-as évek és mindenhová bekúszott az elektronika (főként a táncparkettekre). Tipikus 80-as évekbeli kép: neonfények, ízléstelen ruhák, még ízléstelenebb frizurák és közben vadul veri az ütemeket a dobgép, minimalista szinti-szólókra alapozva. Legnagyobb kedvencem, a Depeche Mode is ebben a korszakban indult (és sikerük máig töretlen). Magukévá tették ők is az elektronikát. A stadionslágerektől kezdve az instrumentális (vokál nélküli) dalokig mindenhol jól érvényesültek. Aztán a 90-es években egy csöppet alább hagyott ez a nagy elektronikus láz (nem igazán fért meg az olyan új műfajok mellett mint a gangster-rap, a grunge, a britpop, vagy az akkor még csak szárnyait bontogató indie).

Aztán a 90-es évek végére mégis visszatért az elektronikus zene, mint műfaj – méghozzá a lehető legnagyobb elánnal. Massive Attack, Fatboy Slim, DJ Shadow, Tiesto, UNKLE, Röyksopp, Underworld, Prodigy, Daft Punk, Björk és nagy favoritom Moby, hogy csak párat említsek (biztosan mindenki tudna még több tucatnyit). Mára az elektronika ott van mindenhol, majdnem minden dalban, legyen az mainstream (pölö Lady Gaga), avagy műfajilag besorolhatatlan zenei katyvasz (pölö The XX). És mivel amúgy is hódít a retro-láz, ezért a zenekarok/előadók is előszeretettel nyúlnak vissza évekkel, sőt, évtizedekkel korábbra zenei alapokért, inspirációkért. A jelen posztban bemutatásra kerülő Compact Disco is szemrebbenés nélkül használ olyan hangmintákat amelyeket ezelőtt köbö 25 évvel futtattak utoljára de mindezt nagyon korrekt módon, nagyon ízlésesen teszik:

Számomra elképzelhetetlen mi olyan jó egy discoban. De kinek mi. És a másik hihetetlen dolog az a partyfotos szerepe, tök jó hogy ott van, de sose akkor kattan el a gép amikor az ember számítana rá, vissza mutatják hogy jó lett-e és ha kéred lehet újat csinálni, de ők attól a szart is felrakják. Most belegondolva nem is baj.

Nah, végre kirittyentetted magad és a partifotóst is sikerült odarángatni magatokhoz, hogy ugyan csináljon már valami extramenő iwiwgyanús képet a csapatról, de arra senki nem gondol, hogy a háttérben még lesz valaki…

"Szépen vagyunk öltözve, csillog a hajunk. Gondolhatod, erre most is adunk..."

Nah, és ha már Te is készen állsz a ma esti sunavadászatra/kukifogásra, akkor tessék egy kis emlékeztető, hogy okosan bánj a szeszes ízesítésű italokkal mert...

A táncparkett szépei!

Ezek az indiaiak...szerintem nem kell róluk semmit sem mondanom, elénekli helyettem a következő Úr, aki egy igazi Party arc. A klipet mellesleg beLSD-zve (ezt hogy írják helyesen?) lehet a legjobban élvezni, bár így is garantált az elején az epilepsziás roham a villódzástól, mely miatt a készítők kénytelenek voltak egy női sikolyt (és két sípszót) beiktatni, hogy az ember visszatérhessen a transzból. Ez az egész egy féktelen és kalandos utazás a zenei kultúra legmélyebb, legbizarrabb bugyraiba. Egy igazi WTF? !

Üdvözlök mindenkit úja itt, az "Egy kis elemzés..." posztsorozatban.

Eddigi részek: 1 , 2 , 3 , 4 , 5 , 6 , 7 , 8

Rengeteg e-mailt kaptam, amiben arra kértetek, hogy mutassam be a saját stílusomat, úgy érzem bunkóság lenne ezt tovább halogatni, ezért most kaptok egy Ázsia méretű posztot. Ez kicsit nehéz, mert elég sokféle zenét szeretek, szinte minden műfajból (Rn'B és POP kivételével mindent, ami megüti az igényes mércét). Nem keresem a kifogásokat, úgyhogy most agyondobálom saját magamat kakival, és lefikázom a saját stílusomat. Lehet vigyorogni. Ugyanakkor magamat, érthető körülmények közt, nem rakhatom bele a posztba (max majd suna posztba), ezért aljas módon másokat fogok megint fikázni. Egy szemétláda vagyok. Nem is olyan nehéz dolog ez, hiszen a cluboknak és a discoknak általában darabonként legalább 3 partyphotosa van, így van kép dögivel. Igen, discopatkány vagyok, lebuktam én vagyok a fogó. Most töröld le a képernyődről a nyálat, amit az előbb odaköptél. És akkor elkezdem. Köszi! :)

Bizony egy jó party mindent megér. Hónaljkutya ide, vagy oda, nem számít a lényeg, hogy ott legyünk és lehetőleg ezt meg is örökítsék. Büszkén mutogathatjuk a képeket másoknak ezután, hisz tudjuk, mindenki tiszteli a menő csávókat / csajokat. Nem számít az sem, ha csupa izzadtak vagyunk a képen. Majd azt mondjuk, hogy egy drága pezsgőt locsoltunk magunkra, miközben első osztályú csajok rázták nekünk a VIP szektorban. Persze a valóság az, hogy a wc-ben elfogyott az ánusz flóra tisztítására használatos papírtermék, így nem tudtuk letörölni magunkról az izzadtságot a kép előtt.

Agyiszint által szervezett soh! Várunk mindenkit szerete tel!

Katt a képre a nagyobb képért