Az időjárás eléggé visszavett, odakinn esős, borongós, igazi őszi idő van. Ősszel támad a depresszió is (persze csak azok ellen, akik hajlamosak rá). Ilyenkor a levertség, a fáradtságérzet, a ''semmihez sincs kedvem'' hangulat előbukkanhat mindenki bensőjében. A kicsit szomorkásabb albumok hallgatása ebben az évszakban szinte kötelező (hiszen mégsem a nyár slágereit fogjuk újra és újra elővenni, nemigaz?). Mivel mint már többen is említettük a napokban (sajnos teljesen jogosan) a próbaidőseink s cikkíróink jelenleg még életjelet sem adnak magukról ezért kénytelenek vagyunk mindent összekaparni, hogy meglegyen legalább a napi minimális posztmennyiség. Én sem vagyok itthon egész nap a hét folyamán de pár posztra szerencsére jut időm, energiám. Aki régi olvasónk, az biztosan találkozott már az Anti Fitness Club elnevezésű formációval jelen hasábokon. Sokszor említettük meg őket egy-egy emós poszt alkalmával, sőt, én speciel teljes posztokat is szántam zenéjük bemutatására. Jelentem mindenkinek, hogy amit akkor megjósoltunk (vagyis hogy lassacskán szépen eltűnnek eme alfahímek a süllyesztőben) még nem következett be de már jó úton haladnak afelé. Legújabb videoklippjük egy szerelmi csalódást vetít elénk, a főszerepet a zenekar frontembere játssza. Alakítása komolyan vetekszik a Jóban/Rosszban szereplőgárdájának legalulképzettebb tagjaival és szemfüles olvasóink (akik végig tudják nézni eme klippet) szembesülhetnek azzal, hogy mennyire nehéz dolog a dalszövegírás folyamata:
Hősünk kesereg, emészti magát, levetkőzik (a sok tetoválás rajta már egyenesen undorító), álmodik és végül megérkeznek hozzá a barátai is (a zenekar többi tagja) akikkel vidáman eliszogatnak. Bort. Mert az férfias pia. A végén természetesen megszületik a teljes dalszöveg is és együtt indulnak el az éjszakába. Ennyi lenne a klipp lényegi része. Hozzáteszem, ilyen szöveget még az alsó szomszéd Gyuri bácsi 13 éves kisfia is össze tudna dobni, ha sikerülne kirángatni a konzol elől. A fájdalmat leírni pont annyira nehéz mint dalba önteni, az AFC mégis ezzel próbálkozott. Mindenki döntse el maga, hogy a kísérlet sikeresnek bizonyult-e. Nekem az a véleményem, hogy dicsérendő dolog az egy szál akusztikus gitárral előadott háttérzene, ugyanakkor a frontembernek olyan idegesítő hangja van, hogy azzal embert lehetne kínozni (ki tudja, talán a kormány már ki is nézte magának az említett fiatalt). De ez a zenekar az Anti Fitness Club. Tinibálványok. Szinte látom magam előtt ahogyan egy vidéki koncerten a dalt hallgatva a sok száz tinilány könnye a sárba hullik miután a fekete szemfestékbe mely arcukon leledzik vékony kis sávokat szelt. Fiúk, lányok, fiús lányok és lányos fiúk keze mind-mind ökölbe szorul. Ők is átélték már ugyanezt az érzést. Törnek a körmök és a fekete szívek. A frontember a színpadon szintén a könnyeivel küszködik. Aztán mindenki egyszerre énekli a refrént. Együtt hullámoznak. Tökéletes a harmónia a kis fellépésen. És még a lángos is olcsó.
