Felkészülés a harcokra a Corvin közben...

A mai bejegyzés nem kizárólag az ’56-os történetről fog szólni, hiszen egy eseménytörténetet bárki megírhatott volna. Írhattam volna egy fellengzős, nemzeti eszméktől átitatott bejegyzést is, a végén egy terjedelmes monológgal, hogy miért is jó magyarnak lenni. Ezt talán meg is teszem, de nem ma! Most inkább sorra vennék néhány jeles magyar „forradalmi” eseményt a Rákóczi-féle szabadságharctól egészen az 1956-os forradalomig azért, hogy eloszlassam azokat a berögzült, ’89 előtt belénk táplált tévhiteket és dogmákat, miszerint mi, magyarok, az összes szabadságharcunkat elvesztettük. Mivel ez korántsem így van, bár nagyon elevenen él sajnos a társadalom elméjében az a kép, hogy minket folyamatosan letörtek, átgázoltak rajtunk, és amúgy is örök vesztesek vagyunk. A továbbiakban felsorolnék egy olyan tényanyagot (részben itthon és nemzetközileg is elismert történészektől, másrészt pedig saját tudásom alapján) amely mindezt megcáfolja.
És mielőtt továbblapoznátok, szeretném leszögezni, hogy attól, mert megvan a történelem érettségid, és elolvastál három könyvet a második világháborúról még nem vagy szakmabeli, de értelmes, kulturált vitára nyitott vagyok, sőt szeretném is, ha megvitatnátok/megvitatnánk
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Mint a blog egyik vezetője mindenképp szükségét éreztem annak, hogy pár posztot e balsorsú forradalom hőseinek és tetteinek emlékére szenteljünk a mai nap során.

Az 1956-os események bár végül nem hozták meg a célt amit egy egész nép áhított, mégis mint esemény, mint "élmény", feloldhatatlanul összekötött több teljes generációt, és erőt adott a magyarságnak egészen a rendszerváltozásig. Kevéssé ismert tény, de a forradalom nem Budapesten kezdődött el (és nem is hullott először vér), hanem Debrecenben. Október 23-án reggel debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt, ahonnan jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, ezt követően Görbe János színész az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor Még kér a nép című versét...

Az ELTE diákjainak tömegdemonstrációja a Petőfi szobornál...

Az '56-os események, melynek nyitómomentuma az egyetemisták határozott, de békés tiltakozása a hatályos rendszer ellen, a pártvezetés és Hruscsov elutasító magatartása miatt kevesebb mint egy nap alatt dagadt forradalommá, megmutatva a magyarság erejét. Sajnálatos módon mindez végül a szovjet haderővel szemben kevésnek bizonyult, de ettől függetlenül sosem vált feleslegessé a (becslések szerint) legalább 2700 magyar áldozatot hozó forradalom, illetve az azt követő megtorlás.

A tüntetők a belvároson át a Parlamenthez vonulnak...

Péntek délután van, itt ülök és azon gondolkodom, hogy mit is írhatnék erről a napról, amivel méltó emléket állíthatna a blog '56 hőseinek. Nem tervezek regényeket írni, nem érzem most szükségét. De annak mindenképp, hogy megosszak pár dolgot. Egy olyan napról van szó, amely alapjaiban rengette meg a Szovjetuniót, remény adva a keleti blokk többi országának, még akkor is, ha nem volt hosszú életű a kivívott szabadság. Mégis jelentős, hiszen a nemzet végre tett valamit újra saját boldogulása érdekében. Úgy gondolom, ismeritek annyira az eseményeket, hogy a történelmi tények újbóli ismertetése helyett jobb lesz pár pozitív töltetű gondolatot olvasni, mert erre van legnagyobb szükségünk most...