Dicsőség a hősöknek! Az volt a magyarság utolsó fényes fellángolása, mely bevilágította a világ sötétségét. A bolsevizmus rémuralma és sátáni gonoszsága ellen önfeláldozó, hősies bátorsággal. Aztán már eljutottunk a....á nem is folytatom. Kiégett, megtaposott, elkurvult, megbirkult megromlott, a magyar emberek többsége. Még a volt 56-osok is beálltak a sorba...Valami borzasztó fásultság uralkodik az embereken, mintha megmérgezték volna a lelküket, a testüket, gondolataikat. És sajnos ez így is van.

Hamvas Béla:

Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta.

Minek árulta el?

Annak, hogy élni csak kell. Senki se mert halni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek. Költő, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás.

Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze.
Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlenegyszer és egyedül, az egész földön egyesegyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túl-ha-ta-lom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?

Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik zenét komponáltak és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóízűen ettek és ittak, ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. Nem írni több, mint írni. Ahelyett, hogy elvonultak volna kapálni és fát vágni, édes volt nekik az érvényesülés és a pénz.

Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat. Mintha életnek lehetne tartani azt, amit ezek élnek, mintha költészet és zene és dráma lenne az, amit ezek csinálnak, mintha lehetne ilyen feltételek között élni akár csak hivatalban, vagy gyárban.

A gépfegyveres lány fényképéről éppen most olvastam:
Szeles Erika pár évvel idősebb barátja oldalán került a felkelők közé. Vöröskereszteseknek segített sebesülteket menteni, munka közben érte halálos lövés, melyet szovjet géppisztolyból adtak le.

Milyen jó dolog h megemlékeztek itt is a forradalomról.Bár én csak iskolába tanultam róla mert fiatal vagyok de azért jó érzés ha régen még volt összetartás.

Vitézy László 56-os filmje, "más megvilágításból".
http://www.youtube.com/watch?v=GtsrNnSAN0A

Nagyon jó képek.. ..köszi

Dicsőség Magyarországnak!

A 9. képen a sötét hajú nő azt hiszem Wittner Mária, ma országgyűlési képviselő.

- Metálszalonna voltam -

Milyen vidámak 1-2 képen...

Milyen fiatalok is harcoltak!

Ők nem voltak punczik!

Az tűnt fel, hogy nincsenek cigányok a tömegben. Hogy lehet az?

@I2!(I-I4I2I):
Hát nem de rajok sem

Mit mondana egy emo egy ilyen harcba?

LETÖRT A KÖRMÖM neeeeeeeee!

Mit mondana egy cigány egy ilyen harcba?
Megverlek teszdvíír!Hogy egyen meg a fejed ráááák!