Vasárnap van emberek, és erre a hétre ez lesz tőlem az utolsó zeneajánló. Nagyon örülök annak, hogy ennyire fut ez az új rovat, és hogy sokatoknak elnyerte a tetszését. Mivel a többiek is besegítenek, egy nagyon változatos, színes skálát sikerült kialakítanunk, amelyen helyet kap a metal-tól kezdve, a rock-on át, egészen az elektronikus zenéig mindenfajta stílus. Pénteken a Blur egyik stílusteremtő albumát veséztem ki (>ITT<), most pedig jöjjön még egy stílusteremtő album, ezúttal 2004-ből:

Franz Ferdinand – Franz Ferdinand

Kiadás éve: 2004

Kiadó: Domino

Műfaj:

• Post-punk revival
• Indie rock

Letöltés: >ITT< ("Nem lopnál autót, nem lopnál táskát, nem lopnál tévét…")

Egy valamit le kell szögeznem már itt az elején: ha nem lenne a Franz Ferdinand, akkor most az MR2-n hallható zenekarok kb. fele nem is létezne. Oké, lehet, hogy ez durva volt, de ha jobban megnézzük, akkor ez az igazság. A 2000-es években Angliában az olyan zenekarok futottak, mint The Strokes, The Rapture, Interpol, Hot Hot Heat, The Libertines, még ha ebből néhány nem is brit banda. Virágzott az újra felkapott post punk, és az alternatív rock. A britpop már halott volt, azonban a szigetországban még így is rengeteg előadó merített belőle (durva, hogy az igazi britpop-felidézést pont egy amerikai zenekar, a The Killers hajtotta végre ugyanebben az évben). Az indie színtér még egyáltalán nem volt olyan sűrű, mint manapság. Ma már teljesen más a helyzet. Minden héten alakul egy indie-banda a szigetországban, majdhogynem úgy nőnek ki a földből, mint a gombák. Ha élhetek egy találó hasonlattal: 2004-ben az indie, mint táncparkett a zenében, még egyáltalán nem volt ennyire túlzsúfolt. Nos, mivel kedves olvasónk, Paca a múltkor feldobta, hogy mindenképp legyen Franz Ferdinand is, ezért most bemutatom nektek a cím nélküli, bemutatkozó albumukat, amely rövid időn belül mérföldkő lett a rockzenében: a nyitó Jacqueline rögtön a csúcson indítja a lemezt. Elsőre hatalmába kerít mindenkit az "ilyen még nem volt!" hatás. A nyugis beszéddel kezdődő dal, kisvártatva teljes sebességre kapcsol, és egy rohadt dallamos, rohadt erős kezdéssel indítja az albumot – a szöveg pedig a filozofálgatás helyett a társas kapcsolatok pszichológiájára koncentrál. A következő dal, a Tell Her Tonight a hatvanas években mártóztat, és itt már a végig jelenlévő játékos humor és a többszólamú vokál is megcsillan. A Take Me Out aztán egy egyszerűen ellenállhatatlan, mindent vivő sláger. Ütős rockszámként indul, majd 50 másodperc elteltével átvált diszkó-punk ritmusra. A The Dark of the Matinée a mai napig a kedvenc számom az albumról (talán ez köszönhető a kiváló videoklipp-nek is), az Auf Achse alatt bárkinek a hátán végigfuthat a hideg, annyira szép szám. A dalszövege pedig annyira eltalált, hogy az embernek okvetlenül is a szerelem ugrik be róla. Az utána következő Cheating On You is tökéletesen teljesíti a kitűzött célt: egyszerre agyas rockzene és folyamatosan táncra serkentő pörgés. A This Fire alatt végre igazán megkínozza a két gitáros a hangszerét, a Darts Of Pleasure pedig megint csak nagyon fülbemászó és tovább árnyalja a lemezen végighúzódó férfi-nő küzdelmet. A Michael szintén sláger (ha nagypofájú akarok lenni azt mondanám, hogy albumon echte minden dal sláger), ami bármelyik indie-discoban a parkettre csábítja a fiatalokat még ma is. Az utolsó előtti, Come on Home-ban az énekes végig nagyon érzelmesen énekel, de tudása legjavát akkor is a záró 40'-ben nyújtja. Az easy-s gitártémákkal ringató dal lá-lá-lázása és könnyed elszabadulása szívmelengető finálé. A borító egyszerű, az artwork pedig a szovjet minimalizmust idézi. Összességében egy kiváló album. Gyorsan hozzáteszem még, hogy akkora elismerést, mint a Frnaz Ferdinand, nagyon-nagyon kevés zenekar kapott anno. A legtöbb szaklap az egekig magasztalta (az NME 10/9-et adott az albumra), már majdnem a "Rockzene Istenei" közé emelte a bandát. Továbbá szintén az NME az év legjobb albumának nevezte, és bekerült a 38. helyre minden idők legjobb 100 lemezének listájára – nem is okvetlenül. Bizony, nekik köszönhetjük, hogy ma virágzik az indie zene, és az indie szubkultúra, holott ők csak egy olyan lemezt akartak összehozni "amire a lányok táncolni tudnak". A Franz Ferdinand egy évvel később letette 2. albumát az asztalra, amellyel ugyan már nem reformáltak meg semmit, de még így is 2005 egyik legjobb, legváltozatosabb produktumát hozták össze. A 3. lemezük 2009-ben jelent meg, merőben új hangzással – mindkét további lemezükről fogok majd írni a megfelelő időben, de most következzen egy remek kis klipp az imént kitárgyalt, 2004-es albumról: