Ezen írásomban még jobban szemügyre veszem a mai nőideált, mint azt az előző cikkemben tettem. A szépségideál újkori történetét már részleteztem, így ezt a cikket teljesen mértékben a mostani álomnő leírásának szentelhetem. Az előző cikk az egy rövid történeti áttekintés volt, a magyar álomnő 1. De tulajdonképpen egy viszonyítási alapnak is vehetném, mivel ezzel a írással összehasonlítva észrevehetjük, hogy milyen irányban változott az emberek álomnője a régihez képest. Én azt a tanulságot szűrtem le, hogy a kevésbé természetes, ,,nem valódi" irányba tévedtünk, de a véleményalkotást rátok bízom. Az előbb említett, nem természetes ideált lépten nyomom észrevehetjük, elég ha kimegyünk az utcára és ránézünk egy plakátra, veszünk egy magazint, vagy bekapcsoljuk a tévét. A lentiekben több példát is felfogok hozni erre.
Emlékszem régen a Frei Dossziéban volt egy holland üzletember, aki több országban forgalmazott férfimagazinokat. A szakmájához annyira értett, hogy megtudta mondani, hogy melyik népnek milyen az álomnője. A magyar nőideált egy visszafogott, szerény, csinos lányként írta le. Külön megemlítette, hogy Nem tetszik a magyar férfiaknak, ha úgy mosolyog a lány, hogyha az összes foga kilátszik. Érdekes, hogy a mai ideál ennek szöges ellentéte, elég ha veszünk egy férfimagazint, vagy csak megnézzük a borítóját, egy olyan új nőideál tekint ránk, ami régen elképzelhetetlen volt. Igazából az amerikai dívát látjuk, nem a magyart. Bevállalós, túlzottan is vagány, kicsit túlontúl kitárulkozó lány kacsint ránk, és nincs meg az a visszafogott bujaság, amit régen szerettünk. Ez nekem azért nem tetszik, mert miért kell nekünk az amerikai típust szeretnünk? Minden népnek van egy sajátos mentalitása, szokásai, a nőideál is valószínűleg ezekből alakul ki. A globalizáció egyik mellékhatása, hogy amerikai dolgok, szokások ivódnak be a magyar kultúrába, holott ezekre semmi szükség nincsen.
