Sötét van a szobában. A monitor a fénye az arcomba csap, pislogni is szinte fáj. Kiguvadt szemmel bámulom a képeket, egyik kezem az egér fölött remeg, másikkal kigombolom a sliccemet. Nagyot nyelek, és felszakad egy sóhaj a torkomból. Pedig még csak most lépek be az iwiwre.
Egyetlen ujjal pötyögöm be a keresési feltételeket. Legyen 14 és 16 éves kor között, legyen lány, a magamról rovatban... hát... oda írjuk mondjuk azt, hogy pláza. Enter.
Nem is figyelem a találatok számát, csak azt, hogy több mint 5 oldal. Kaján mosolyra húzom a számat; szabad kezem az ölemben nyugszik. Egyelőre.
Ígéretes profilképet pillantok meg. A pupillám kitágul. Fölé irányítom a kurzort. Duplaklikk. Előttem az ígéretes adatlap, de csak átfutom.
Milyen helyes. Jóban van a szüleivel. És a nagyszülők is kaptak egy szívecskét. Sokat köszönhetsz nekik az életben, például azt, hogy ilyen szép nagyra nőttél. Már 14 vagy, kész nő... S milyen vonzó! Apu jobban vigyázna rád, ha tudná, hogy szemet vetettem a csodás külsődre. Ő még csak a tündéri kislányt látja benned, de én annál sokkal, sokkal többet. Gyerekként kezel még, igaz? Nem tiszteli, hogy felnősz lassan. Ilyenek ezek a szülők. De te már próbálgatod a szárnyaid. Ne félj, mellettem biztonságban vagy ám, én nem mondom el senkinek. Istenem, ez a képed – akár egy modell. Még nem nő, már nem kislány... Vagy csak egy picit, egy icipicit. Pont annyira, amennyire kell. Na mutasd, mennyire vagy kacér ezen a képen, amivel felhívtad magadra a figyelmem...
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!