Sziasztok!
Péntek délután van. Jön a hétvége, és vasárnap este jön tőlem az Éden-szigetes sztori legfrissebb, 3. része is. Remélem, hogy az olvasmányokat kedvelitek Ti is, és jól esik nektek is egy-egy fárasztó nap után lehuppanni az Agyiszint elé, és olvasgatni. Néha kicsit rövidebb, néha kicsit hosszabb posztokat publikálunk nektek időről időre. Ez a mostani az utóbbi kategóriát erősíti majd, Bandi a hegyről olvasónk küldte nekünk, és azt kell mondanom, hogy nekem kifejezetten tetszett. Az előző, Támadás a Marsról című iromány nekem annyira nem jött be/át, de ez csakis az én személyes hibám, hiszen úgy általánosságban nem rajongok az amcsi népet érintő történetekért, és az UFO-históriákért. Azonban ez a mostani felettébb elnyerte a tetszésemet. Remek fogalmazás, és valóban rejtélyes események bemutatása jellemzi eme alkotást, amelyet szívből ajánlok minden olyan kedves olvasónknak, akik vevők a misztikumra, és a megmagyarázhatatlan történésekre:
REJTÉLYES TÖRTÉNETEK
NYOMTALANUL ELTŰNTEK
Minden nyomot nélkülözve – elméletileg – nem lehet eltűnni. Előfordulhat persze, hogy az, aki valamilyen oknál fogva ki szeretne kerülni egyes emberek, vagy hivatalos szervek látóköréből, olyan szerencsésen alakítja a körülményeket, hogy sosem bukkannak a nyomára, mint ahogy az is megeshet, hogy balesetek, vagy természeti katasztrófák alkalmával a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt minden nyom elvész valaki után. De lehetséges-e minden nyom nélkül, gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra felszívódni? Nos, a jelek szerint igen. De egyáltalán nem valószínű, hogy ezt az érintettek akarták, vagy alakították volna így. Az viszont szinte minden egyes esetben kérdéses még a mai napig is, vajon ki, vagy mi állhat a háttérben? Most néhány ilyen történet leírása következik.
A tél éppolyan kemény és kitartó volt Kanada északi részén 1930-ban is, mint évekkel át mindig. A sarkvidék felől érkező, jeges szelek fehérbe burkolták az Erzsébet királynő szigeteket, és az attól délre elterülő Északnyugati Területeket, a Beaufort-tenger partvidékét, és Nunavut-ot, ahol ezekben a hónapokban hosszúra nyúltak az éjszakák, és a nappal alig öt-hat óra hosszat tartott.
A farmján élő Armand Laurent vadász volt, akárcsak az ősei, számtalan generáción keresztül, és később a fiai is azok lettek, mint még nagyon sokan ezen a vidéken. Egy decemberi este, hazafelé tartva a kunyhójába a férfi már látta a háza körüli fényeket, és az udvaron fát vágó fiait, de még azelőtt, hogy üdvözölhette volna őket, valami elvonta a figyelmét. Hirtelen egy, a vidéket kísérteties fénnyel beragyogó jelenés úszott át az égen nagy sebességgel, vakító, ezüstfehér fényt árasztva, olyasfélét, mint a telihold, csak sokkal erősebbet. Ezen a vidéken telente persze gyakran előfordul az úgynevezett sarki fény, vagy poláris fény nevű jelenség, de Laurent, és a fiai is tisztában voltak azzal, hogy ezúttal nem azt látták. A férfiak úgy ítélték meg, hogy a rejtélyes fényforrás az Anjikuni-tó irányába tartott. Az esetet pár nappal később jelentették a Kanadai Királyi Lovasrendőrségnek, akiknek a közeli kisvárosban volt egy hivataluk, de ott és akkor nemigen foglalkoztak sokat az üggyel. Legalábbis néhány napig még nem. Egészen addig, amíg egy másik prémvadász, bizonyos Joe Labelle nem tett egy rémületes felfedezést a kiterjedt, közel ötszáz négyzetkilométeres tó egyik félreeső partvonalán, aminek a hírével hanyatt-homlok rohant ő is a lovasrendőrökhöz.
Elmondta, hogy az Anjikuni-tó partján álló település felé tartott, ahová rendszeresen járt üzletelni az őslakosokhoz. A falu meglehetősen népes volt, a becslések szerint a lakosság száma meghaladta az ezerkétszáz főt, és Joenak először az tűnt fel, hogy bár dél felé jár az idő – a nap is kibújt egy rövid időre a hófehérbe öltözött táj felett – szokatlan, néma csend üti meg a fülét. Sem kutyaugatás, sem az emberek zsivaja nem hallatszott semerről. Közelebb érve láthatta azt is, hogy a tó partja mentén ott himbálódzik az összes csónak, és a stégekre hullott havat sem taposta össze senki. A kunyhók ajtóit fogságban tartja az éjjel lehullott hó, és nem volt egyetlen kémény sem, ami füstöt okádott volna.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
