Témába vágó poszt ITT.
Tegnap már megmutatkozott az idiótaság megint az oldalon, mikor is Fannika a nagyokos szájkaratés sorjában végigosztott mindenkit, miszerint mi hülyék, meg senkik vagyunk hozzá képest – tette mindezt a maga kis 12 évével. Előre borítékolható már, hogy mi lesz később ebből a lányból. Sid barátommal össze is dobtunk egy közös posztot még hirtelenjében (>ITT<), amiben kifejtettem már röviden a véleményemet ezzel kapcsolatban. Fannika egy nagyszájú média-zombi. Igen, média-zombi – ezt a kifejezést tessék csak szépen megjegyezni, mert egyre több van belőlük az országban. Olvasói levél következik most, amire majd válaszolok néhány mondatban, de semmiképp sem regényt akarok írni, mert ugyan az olvasmányos posztok egyre nagyobb közönségsikert aratnak az oldalon, így – rövidebb formában – még talán Fannika is elolvassa majd (hiszen őt is érinti). Már ha éppen befejezte a nyugatinál való csövezést, vagy a VivaTv bámulását.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Sziasztok!
Engem nagyon érdekel mostanában, hogy miért nem az ész dominál napjainkban.. Mindenhol észrevehető egy bizonyos szellemi leépülés, amely a médiával párhuzamosan jelentkezett,ami megakadályozza az új generáció emberi szintre fejlődését. Mostanság nincs
szükség helyesírási szabályzatokra, azt sem tartják fontosnak, hogy értelmet csempésszenek mondanivalójukba, sőt ezen felül még felsőbbrendűnek is képzelik magukat. Fent voltam a xat.com egyik privát chatjén. Az oldal tulajdonosa egy 17 és egy 18 éves lány volt. A szabályzatot kezdtem olvasni, de már az első mondatban több helyesírási hiba volt, mint szó. Végigolvasva nekem nem tűnt fel benne egyáltalán egy olyan mondat, amely Minimális értelmet tükrözött volna. Hihetetlen, valaki azt mondja nekem, hogy ez egy szabályzat, én kiröhögöm. Először azt hittem valami fordító által generált szöveg, ami eredetileg valami szláv nyelvről lett fordítva. Node a chat.. Elsőre feltűnt, hogy van rajta egy Vasalomahajamfelsőbbrendűvagyok gyerek, kettő Phujáró shávó, egy lány, 2-3 semleges, akit még normálisnak neveznék, és egy ismerősöm. Néztem egy fél órát a beszélgetésüket és egyből az tűnt fel, hogy minden "mondat" után xD-ztek, mindenki aki érkezett belekötöttek a maguk szellemi szintjén.Beszélgettem velük, hogy ez miért jó, vagy menő, de végül arra jutottam összegezve az elmondottakat, hogy ez egyfajta szövegkitöltő szerepet játszik- ha nem tudnak mit írni előveszik a jóöreg xD-t! A másik fajta válasz meg az volt, hogy akkor vicces lesz az, amit mondani akart.. Mondtam nekik, hogy attól, hogy telerakom xD-vel a szöveget nem lesz vicces, inkább idegesítő. Erre ők azt felelték, hogy nem érdekli őket a véleményem, és takarodjak el 5 percen belül, vagy bannolnak.
Itt a honalp cím: www.xat.com/Bianka_es_Daniella_oldala Na de én nem csak ezt szerettem volna mondani, csak egy példa volt az értelmi elhalványulásra.. Megkaptam egyébként attól az egy lánytól, aki ott volt,hogy "kurvalájk" a szövegem.. Nem különösen hatott meg a dolog.. Ő talán még normális is volt. De azt egyáltalán nem értem miért szereti az olyanokat, akik mérnöki precizitással írnak rosszul minden szót, tulajdonképpen csak ikszdéhuszárok, teljesen logikátlan a mondatfelépítésük..
Az meg, hogy mindenkibe belekötnek, rettentő nagy élettapasztalatra és érettségre vall.. Egyébként megjegyzem itt a xat.com-on jó sok a pedofil, minden nap látok legalább egyet..
Ennyit akartam írni.További szép napot!