A tetoválásokról általában: SNUGGLETITS levele
Sziasztok!
Jó hír azoknak, akik már hiányolták az olvasói leveleket az oldalról, hogy kedves olvasónk, és kommentelőnk, SNUGGLETITS írt egy rövid eszmefuttatást, amit alant olvashattok. Minimális szinten belejavítottam, mert néhol volt egy-két szóközfelesleg, de remélem nem haragszik/haragszol meg érte. A téma teljesen aktuális: a tetoválásokról lesz szó. Jómagam annyival kommentálnám az irományt, hogy egy időben én is komolyan elgondolkodtam azon, hogy varratok egy feliratot az alkaromra, de aztán – mások hatására – hamar letettem eme szándékomról. Egyszerűen nem nekem való. Semmivel sem leszek több ember attól, mert ott díszeleg valami gyönyörűséges felirat/ábra a bőrömre varrva. Egyébként az Agyiszint Szerkesztői Gárda is vállal tetoválást a Főhadiszálláson – Kocsonya, és én lefogjuk a delikvenst, Szögesdrót pedig felvarrja rá a kívánt dolgot, miközben a többiek a háttérből kiabálnak (és közben vad rockzene szól). Ugyanitt fülbelövést, piercing elhelyezést, és a pincében vad elmebetegként őrzött meleg anonim kommentelők segítségével segglyuk tágítást is végzünk. Az árak 10 000-től 45 000-ig terjednek, jelentkezni a szerkesztőség címén lehet e-mailben. Most pedig átadnám a szót SNUGGLETITS-nek, egyúttal megköszönöm neki nagyon szépen, hogy elküldte nekem ezt a levelet:
Kedves mindenki, aki tetoválást tervez, illetve már rendelkezik vele!
Szeretném megosztani veletek az esélyesen nem túl populáris nézetemet erről az egész témakörről. Rengeteg érdekes dolog lát napvilágot manapság köreinkben, szerintem már ti is megfigyelhettétek a környezetetekben. Én is rendelkezem egy kisebb mennyiségű tintával a bőrömben, szóval ezeket a sorokat ne úgy nézzétek, mint egy „simabőrű” emberét aki előbb ítélkezik utána gondolkodik.
Akkor most kezdődjön is az értetlenkedés első fázisa: gyerekek, mit éreztek amikor márkalogókat, autólogókat, akármilyen logót magatokra varrattok? Értem én, hogy 17 évesen ez a kedvenc márkátok, de ez később akármikor változhat! Nem egy ilyen példát láttam már életem során. Eleve 18 év alatt tetováltatni SZERINTEM hülyeség, hiszen az ember annyit fejlődik, változik a tinédzser évek alatt! De persze nem vagyok mindenható, hogy megszabhassam ezt. Sokmindennel találkoztam az elmúlt időszakban, főleg online posztolgatva: konkrét Nike cipő felvarrva a lábra (oké ez talán vicces) Nike logók, Famous logók, Monsteres tetkók sötöbö áradata támad meg néha. MIÉRT. Mi visz rá egy embert, hogy „önkifejezés” címszó alatt egy energiaital reklámját varrja magára?! Talán még a logók a legkisebb probléma..
Értetlenkedésem második fázisa a „mókás” tetoválások. Szárnyas fasz belerepül a szárnyas pinába, zombi énpicim pónim fasszal és társai. Igen ezek létező tetoválások, az ugliesttattoos.com oldalon meg is tekinthettek belőlük egy teljes kis témákra bontott gyűjteményt. Miért tetováltatsz magadra egy FASZT? vagy egy szőrös pinát a HÓNALJADHOZ? értem én, hogy vicces, de ha előttem levetkőzne egy srác az első közös esténken és meglátnék rajta egy ilyet, kb öltöznék és vinnyogva menekülnék a lakásból (lány vagyok a köcsögölő kommentek elkerülése végett). Egyik ismerősöm egy pár hónapja konkrétan egy egész hátas pina ötletével találkozott, amit végül meg is valósított. Sajnos képet nem tudok küldeni, de annyit mondhatok, hogy én a helyében elküldtem volna a vendéget aki beállít a szalonbomba a barátnője pinájának fényképével. Újra kérdezem, mit érezhettek, amikor ezt kitalálták?
És akkor el is érkeztünk a harmadik fázishoz, az arcra készült tetoválásokhoz. Oké Lil Wayne kurvamenő, de te nem vagy Soulja Boy, hogy megtehesd azt a luxust amit azok megtettek. Őszintén, mit gondolsz? Rapper leszel? Térj vissza a való világba, hiába egyre elfogadóbb a társadalmunk, egy tetovált arcú ember szerintem mostanában NEM fog rendes munkát kapni. És ahogy szaporodik ez a szokás, a szem körüli minták, arccsonton lévő minták, egyre inkább elgondolkodom, hogy ők vajon mind tetoválással, illetve szórakoztatóiparban szeretnének dolgozni? Mert nem hiszem, hogy ez lehetséges. Tizen-huszon évesen, amikor még nincs munkád se konkrét jövőképet ne cseszd el magadnak alapból. De tényleg ne.
Negyedik fázisként a nyelvtani / helyesírási hibákkal rendelkező tetoválásokat szeretném megemlíteni. Elméletileg van két szemed, elég jó látásod, hogy eljuss egy szalonba, te komolyan nem ellenőrzöd le, hogy mit rak rád a művész? Emberek vagyunk, hibázhatunk, de a vendég dolga az, hogy ELLENŐRIZ. megnézegeti, tetszik e neki, jó e ott ahol van és így tovább. Jó tegyük fel a hiányzó betű nem volt feltűnő, de utólag mindig meg lehet oldani egy trükkös javítást. Ha már életed végééig rajtad van, legalább igényes lennél rá! Ez a minőségre is vonatkozik. Az, hogy olcsó nem szempont. Szerintem van amin nem éri meg spórolni, ez is azok közé a dolgok közé tartozik.
A tetoválás önkifejezés. Művészet. Nem kell, hogy jelentése legyen, nem kell nyálas sztorikat hozzátársítani meghalt nagymamákról meg pincsikutyákról. A lényeg, hogy a személyiségedet reprezentálja, hogy jól mutasson rajtad. De az önkifejezést nem kell összekeverni azzal, hogy legálisan csinálsz magadból teljes hülyét egy egész életre.
Előre is elnézést az ítélkezésért, de ezeket a dolgokat nem értem, ezért szeretnék erről egy kulturált vitát nyitni veletek, kedves Agyiszint olvasók :)
Üdv: SNUGGLETITS
Szerintem fiatal korban teljesen fölösleges max felnőtként érdemes...
Én is kivagyok varva valamelyest, és van kiszedett mintám is, aminek szintén egy életre nyoma marad, ergó akár maradhatott is volna.
Van már olyan rajz is rajtam, ami már három éve nincs befejezve, de még csak nem is a rajz a lényeg, hanem az érzés, mikor varnak.
A gondolatára kedvem támadna kitalálni egy rajzot valami pofás dologról, és elhelyezni a bőrömön.
Sajna a pénztárcám mostanság nem engedi meg a tetkózást, ezért még nem teltem be, de ami késik, nem múlik.
Egyébként igaza van, mindenben. Bár nekem 16 évesen tetoválásom volt, és most is még csak 17 vagyok, én tudtam mit és miért. Én nem fogom megbánni.
@aGyFaSzJaCksOn Utálom azokat az embereket, akik egyáltalán leszedetnek egy tetkót. Akkor minek tetették fel? Meg kell gondolni. Az ilyen emberekről csak az derül ki, hogy 1. idióták 2. határozatlanok 3. nem gondolkodnak.
Ha valaki tetkót csináltat magára, az viselje a következményeit. És ahogy a levélíró is mondta, ezzel nem szabad spórolni. Még ha rámegy a gatyám is, akkor is nemzetközileg elismert környékbeli mesterrel csináltatom.
Azokat akik rózsaszín ugráló csillámpónikat tetováltatnak magukra azokat nem értem... olyat csináltassanak amit 20-30-40 év múlva se bánnak meg.
Én személy szerint a tetoválás rabjává váltam egyszer kell megtapasztalni... ( már a következő meg is van rajzolva csak varrásra vár .. .rohadt pénz... )
Akkor nemtecel.
1.Pultos tetkó(majdnem minden csapos lánynak ez van)
2.Ribanc rendszám
3.Prosti-bélyeg(USA).. Azt ezt felvarrató lányok nagyrésze tényleg csak DIVATból csináltatta, és rohadtul nem gondolta végig, hogy 35-40-50 évesen is ott lesz rajta.
4. Baszóagancs
na most teljesen le vagyok törve ...
RedSonja:
Nekem tecő! Kő kóla?
Nem mindegy hogy egy remekmű van rajtad vagy egy nonfiguratív tibitetkó! Nekem nincs tetkóm, de tervezek, de mivel minőségit akarok így pénzes nagyon.
Mindenkinek van olyan képe ami önbizalmat ad, bátorságot, vagy csak boldogságot... miért akkora gond ha ez a testemen van? Olyat kell feltenni amit öreg korodban is boldogan viselsz. Egyszer élünk, miért vonjunk meg magunktól mindent ami kicsit rizikós lehet mások szemében?
Valahol olvastam h az ember fél elkülönülni az átlagtól és ezért mindenféle indokokkal vakítja magát ha vmit szeretne de fél tőle... lehet sokakban is ez van.
Oké, értelmes srác nem tesz magára gyökér tetkót, de ha mégis ilyennel találkoznál akkor ezekszerint dobnád.
Ezeket nem azért írom mert bántani akarlak.
Szerintem egy embert nem kell elítélni a tetoválásai miatt. Lehet ha előbb látnád valakinek a személyiségét, és azután a tetoválásait, nem ítélkeznél ilyen könnyen.
A nyálas sztoris rész szerintem meg egyszerűen hülyeség. Pont ez a lényege, számomra fontos dolgokat teszek fel a testemre. És ha az a szeretett nagyapám portréja, akkor pofán is csapom azt aki le"nyálas"oz ezért. Az hogy hülye kurvák felvarrják a meghalt pincsijüket...nincs ész, nincs gond.
Kedves Snuggletits.
Mára már több mint hatmilliárd ember él a földön,és minden ember más.Egyezhetnek sok dologban,de mindíg akad eltérés,ha másban nem,akkor az ízlésben.Amelyik tetkóról te azt állítod,hogy nyálas,vagy vicces,arról más lehet,hogy teljesen mást állít.Nem Te szabod meg az ízlést... persze mikor meg sokan ugyan tetkót varratnak,akkor meg az nem tetszik igaz? Mondván,hogy divatból csinálták,vagy majmolnak,utánoznak,stb.
Szerintem teljesen mindegy,hogy mit varrnak az emberre,a lényeg,hogy tetszen annak aki viseli.Viszont mindenkinek igaza van abban,hogy egy esetben nincs értelme a tetoválásnak - ha utána megbánják... A nonfiguratív tetoválásoknak is van jelentése... Bármennyire is hihetetlen ez.Persze,a sok izomTibi,meg az izmosz cávók azt sem tudják mit jelent a nonfi,amit varratnak,csak aztnézik,hogy dejólenne... Nekem is van egy nonfiguratív,egybefüggő,ball váll-felkar-alkar-bal mell-bal borda....
Nincs olyan, hogy egy tetoválás jó vagy rossz. Csak a kivitelezésben lehetnek gondok. Pl. ha nem szakszerűen rajzolják fel, majd hanyag módon, sufni géppel kerül felvarrásra.
Mindenki azt varrat magára amit akar, az meg senkit sem érdekel, hogy ez a másiknak tetszik-e vagy nem. Úgyis, neki kell hordania, elviselni és vagy büszkélkedni, csak égni.
És tudom is a jelentését a tetoválásomnak.6 éve hordom,még mindíg úgy igaz rám,mint akkor mikor felvarrták,és én nem takargatom,nem bántam meg,és mikor valaki megszól miatta- mert hogy nagy,meg miért kell ez,meg mire jó- annak azt szoktam mondani,hogy ez vagyok én.Attól,hogy valakin tetoválás van,nagy kicsi,vicces,családi fotós,stb,attól még nem jelenti,hogy rossz ember,vagy nyálas vagy bármi... Édesanyám arcfotóját is szeretném még felvarratni,mert egy férfi,aki azt állítja,hogy nem az édesanyja a legnagyobb kincs a világon,az hazudik... Ha pedig édesanyám miatt kiröhög valaki,vagy fújjog,azt ugy baszom szájba hogy a fogaát lenyeli... Mert Édesanyám eddig 27 éven keresztül tisztességgel becsünettel nevelt engem,tanított,és eltűrte a hülyeségeim.Szó szerint belerokkant az erőfeszítésbe,hogy értelmes,normális embert neveljen belőlem.Nemértem,ezek után miért baj ha magamra tetováltatom az arcukat? Talán job az,ha az utolsó emlékem a temetése?
Nyilvánvalóan általánsoítottam az egész levelemben. Őszintén szólva, ha pl az az emlegetett egész hátas pina vissza köszönne egy srácról, lehet felszínesség de tényleg hanyagolnám. Mert nem vicces. A vicces tetoválásokból is vannak tolerálhatóak de nagyon igénytelenek is.
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/a3e16ba9-7fa1-4494-befc-70cf6db920af.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/95dc1474-0a90-471c-9522-b3ec079ac0e0.jpg
az ehhez hasonló tetoválásokat emlegettem feljebb
Igazából nevezz nyugodtan felszínesnek, de akkorsem hiszem, hogy a páromon tolerálnám. Mert ez sehogysem mókás, de hát ízlések és pofonok.
A nonfigurativnak is meg van a művészete. De én nagyon kevés igényessel találkoztam, sajnos ez az említett izomtibik "privilégiuma" lett, de tényleg megkönnyebbülés látni egy egy igényes munkát is
Nincs bajom a "divattal", önmagammal ellentmondva mindenki azt csinál amit akar.
Elfogyott a hely úgyhogy folytatnám itt tovább
Tisztában vagyok vele, hogy nem én határozom meg a közízlést, nem vagyok se naiv se hülye.
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/04/4fe55b8b-b459-44d5-9796-c7d753d335c9.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/04/fb837925-33ea-42f6-b0bf-591bab35bd99.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/81d44b2e-8c98-4779-b511-4e4c57a84de4.jpg
és egyéb hasonló művek nem hagynak nyugodni. nem az én dolgom, tudom, de egyszer tényleg szeretném ha valaki elmondaná, hogy akkor ezek mit is takarnak?
Vagy miért nem lehetett normálisan megcsinálni ha már ezt választották?
Továbbá nem azt értettem a nyálasság alatt, hogy magadra varratod édesanyád portréját és ezt fel is vállalod. Most azokat a képeket lusta vagyok visszakeresni, de pl egy fentihez hasonló igényességgel felvarrt valamilufis-elefántos-kivehetetlen maszlag témakörrel büszkélkedett egy leányzó, hogy ez az elhunyt nagymamáját jelképezi.
Oké jelképezze, de attól még nekem ne magyarázza meg hogy az egy 'jó' tetoválás, amikor igényltelen munka. Ezzel másik hozzászólónk kommentjére is reagálnék, hogy igenis van jó és rossz tetoválás. Minőségbeli különbség elég radikális néhol..
Igazából nem is az ilyen jelentős, örök érvényű dolgokra gondoltam kedves Névtelen, hanem a boxer/pisztoly/cukcsi csillagocska és egyéb dolgokra, amiket alig pár éven belül mennek fedetni mert megbánták. Dolgoztam szalonban, egyik nagyon jó barátom tetováló, látok ilyen eseményt elég sokszor.
A testem kb 60%-a nekem is tetovált. Énis tudom, azt, hogy miért vannak rajtam. De ne várja tőlem senki, hogy kitaláljak melléjük sztorikat, hogy "elfogadható legyen". azért van rajtam mert ez tetszik, mert emlékeztet egy életszakaszomra. és mert jól mutat rajtam és illik hozzám.
kommentáradatom zárásaként szeretnék még egy pár linket biztosítani, hogy megértsétek, melyik ágazatokat is hoztam fel fent példának!
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/129082184250908285.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/129087461230984393.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/c53a7006-963a-4299-b652-0104d9ae5782.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/235a7c66-373c-492d-88d2-cb585706f6ca.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/b8858548-8edc-4d79-ada7-4429f861dfde.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/a67479bb-d2cc-4056-aa61-7ff772be19a9.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/df77b828-112a-4f6e-b7d8-7e6335771d58.jpg (ez mondjuk igényesen meg van csinálva)
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/1b07b1c9-b6b1-41be-94d9-082b26a75fb8.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/03/3f412b8b-301a-4906-8a2f-3499d93ffc58.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2010/06/e4292278-e376-4a00-b4d5-9f5527223bbd.jpg
http://ugliesttattoos.files.wordpress.com/2011/02/8f5267d9-1b43-4532-95ce-308fb40e58d9.jpg
nekem 1 tenyérnyi skorpio van a jobb lábamon téred alatt
a tuloldalon meg le7 majd 1 pok http://www.google.hu/search?q=spyder+tattoo&hl=hu&prmd=ivns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=DjmiTbbrJ8XEswbir_DbAw&ved=0CB0QsAQ&biw=1024&bih=616
És ha pl úgy lenne, hogy x évenként levedleném a bőröm, hát frankón az arcomon is lenne tetoválás
Meg ugyebár nőből vagyok, nekem azt is bele kell(ene) kalkuláni, hogy egy esetleges terhességibőrmegnyúlás után hogy is nézne ki a tetkó az adott helyen, meg azért szeretném tudni elrejteni, ha úgy sodor az élet, meg azért látni is, de eddig a hátamra gondoltam...:/
Hát a legegyszerűbb ha félsz a nyúlástól, bár akár anyukádtól is meg tudod kérdezni melyik részeket érinti egy esetleges terhesség és azon kívül is nyomhatod a csípődre és a hasad aljára, nekem is úgy van direkt megkérdeztem
Na igen, nagy valószínűséggel úgy fogok kinézni terhesen, amilyen ő volt, úgyhogy célszerű... Amúgy neked színes van? Mert még az érdekelne, hogy mennyire kopik ki (ha jól tudom, azt x évente újra kell üttetni). Igaz, a fejemben élő tetkóba max egy minimális rózsaszínt tetetnék bele...meg azt is hallottam még, hogy kísérleteznek olyan tintával, ami pár év múlva felszívódik...bár el tudom képzelni, milyen szép lehet az akkor...
Namindegy, szeretnék, csak meg kell teremteni hozzá a HÁTteret (muhaha...).
Köszi amúgy a tippet
üdv!
M
Kultúráról hallottál már öcsi?
Kilátásba helyezek neked egy Kazinczy-díjjat jó?
Ha nem tünt volna fel számodra kedves barátom a hölgy egy vitatémát hozott nekünk.Ezt pedig mi megvitatjuk és nem trollkodunk.Vili?
Hallod faszos, te igazán egy nagy tuskó paraszt geci vagy tudod te mi az a vita fórum? Látszik hogy nem úgyhogy takarodj
Chibe:
A bőröd minőségétől függ elsősorban, de ezt a tetováló úgyis látni fogja, hogyha odamész és felrakja rád a mintát. Az én bőröm pl elég kemény, nehezen veszi be a festéket, de ha másodszorra kijavítgatja akkor onnantól minden tökéletes
Igen a bőr természetes kopása miatt egy idő után halványulni fog a minta de az kb 15-20 év szóval nem kell aggódni!
Viszont a szoli meg az ilyenek eléggé halványítják szóval csak okosan
igen én teljesen színes vagyok
Na, most már megvan, hogy mivel kezdem az egészet Jobb oldalra bordámra egy cseresznyefavirág megy és valószínűleg a barátnőimére is...
Igen, gázos lehet egy egyentetkó, de elmesélem, ha nem haragszol, h ez hogyan jött:
Már gimi óta szerettem volna egy tetkót, meg is volt, hogy mit (sakura no hana feliratot japán karakterekkel (kanjikkal) a hátamra varratni és utána jött, hogy körben pár cseresznyevirág is jó lenne). Aztán múlt szombaton beszélgettük barátnőmmel, hogy ugyan neki már van egy, de még szeretne (milyen meglepő...?), és hogy kár, hogy lestoppoltam a cseresznyevirágot, mert neki is tetszik. Én meg teljesen meghatódtam, mert azt is mondta, hogy velem azonosítja már azt a mintát, meg illik is hozzám. És annyira aranyos volt, hogy úgy is magára varratná, hogy mindig eszébe fogok jutni róla, hogy megbeszéltük, hogy mindannyiunkon lesz egy virág...^^