2010 októberében járunk. Nemrégiben, egy újabb nagy volumenű szépségversenyt rendeztek meg kis hazánkban, gondolok itt egész pontosan a Playmate of the Year rendezvényre. Én korábban is nyomom követtem ezt az eseményt, így van egy kevés összehasonlítási alapom, ami alapján úgy vélem tudok írni egy terjedelmesebb bejegyzést erről a témáról. Bevallom, egyre kevésbé tetszik a műfaj, de az is lehet, hogy csak én várok túl sokat ettől az egésztől. Most már se a modellekről, se a zsűrikről, se a teljes szakmáról nem vagyok jó véleménnyel. Tulajdonképpen egy ilyen lánymustráló versenyre akárki elmehetne zsűritagnak, mert nem hiszem, hogy szellemileg vagy fizikálisan akárkit megterhelne, hogy egész álló nap szép (nem mindig) és szimpatikus (ez se elég találó) hölgyeményeket értékeljen. Számomra a szépség mindig is egy szubjektív fogalom volt, ennél fogva furcsállom, hogy mennyire túldimenzionálják ezeknek a versenyeknek a jelentőségét. Mivelhogy akármelyik versenyt is nézzük, az eredmény csak azt tükrözi, hogy az ottani zsűrinek mely leányzók tetszenek. Ehhez képest gyakran rendeznek ilyesmi megmérettetéseket. Nem mondom, hogy kiköpött nehéz munka lenne egész nap pózolni (mert azért bányászni csak nehezebb), de ha egy modell éveken át dolgozik, sok zsűri előtt kell szerepelnie, akkor már elég stresszessé válik ez a meló is. Igen, ki lehet jelenteni, hogy nem egészséges ez a hivatás sem, a sok fogyókúra miatt nem esznek rendesen, illetve a sok egyéb kényelmetlenség, amit el kell viselni. Az is igaz, –ezzel összefüggésben - hogy sok modellnek nem egészséges a lelkivilága. Általában két végkifejlett van; vagy a kisebbségi komplexusukkal kell állandóan megküzdeniük, vagy keményen elszállnak maguktól, akkora lesz az arcuk, mint amekkora a szilikon csöcsük. A kisebbségi komplexus sokszor az anorexiában illetve a bulémiában jut kifejezésre. A beképzeltség is elég látványos megnyilvánulásokhoz tud vezetni.Szóval akármelyik modellre ránézel, már akkor érezheted, hogy nem az az eszményi lány, akire elsőre gondolsz.