Volt egyszer egy ország mely a széthúzás és a másik folyamatos lehúzása valamint a társadalmba szorult proli életforma különleges egyvelegévé vált. 2010-ig olcsó kurvák igazgatták a már csak a történelemben létező nagybetűs hazát, majd pénzéhes ribancok kerültek a bársonyszékekbe, melynek krémje ugyanúgy MSZMP meg KISZ tag volt '89 előtt mint az MSZP felső vezetése, csak hát a szocikat sokkal divatosabb utálni. Adott egy tüntetés, ahol a magyar ahelyett, hogy kihasználná az "ellenségem ellensége a barátom" taktikát és végre összefogna, hogy tegyen a saját boldogulása érdekében, ahelyett már nem is az egyre inkább elhatalmasodó autoriter rendszer ellen tüntetnek, hanem az egyik csapat "zsidózik, meg Gyurcsány takarodj"(Orbán bizonyára maradhat), a másik meg "nácik haza" és egyéb rigmusokat skandálnak. Na,EZ AZ a mentalitás amitől hányingerem van, ami ellen itt is és még más fórumokon posztoltam, vagy épp személyesen tettem meg. Emiatt a beszűkült látásmód miatt fog innen az ország színe- java elhúzni a kénköves véres picsába.
"Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi! De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen" - Gróf Széchenyi István (Ha ő mondta valójában, ha nem, attól még kurvára igaz erre a kibebaszott magyar társadalomra)
U.i.: Nem állok senki oldalán sem, mivel jelenleg Magyarországon nincs olyan párt amely az én érdekeimet képviseli, melyet közel éreznék magamhoz. A sok narancsdroidnak meg üzenem, hogy bekaphassa. Gratulálok, birkák ;D