Kész szerencse, hogy holnap már péntek és így letudjuk végre az első igazán fárasztó hetet abból az iskola-időszakból ami még előttünk áll, és amibe bizony igen nehéz visszarázódni. Ezen poszt főszereplője egy tipikusan ''egyik szeme sír, a másik haj'' egyed és bármennyire is hangoztatja Facebook-on, ő akkor sem egyéniség.
De tudjuk mindannyian, hogy az agymosó média milyen degeneráló hatással is van az arra fogékonyakra, ergo senki se lepődjön meg azon, hogy eme new-generation fiatalember is a médiazombik táborát erősíti. És ha már zombik: a minap újranéztem néhány elfeledett klasszikust a 80-as évekből és konstatáltam, hogy azokat a zombikat bizony a mai magyar fiatalság egy bizonyos csoportjáról mintázták. Hörögnek, nyáladzanak, csoszognak céltalanul a világban, a felfogásuk olyan lassú mint a reumás csiga és mindezek tetejébe még agyat akarnak enni, hiszen nekik ugyebár nincsen.
Ergo itt az én javaslatom: hozzuk el Romero-t Budapestre, küldjük be a Westend-be egy kézi kamerával, avagy egy kisebb stábbal és díjnyertes alkotást lehetne forgattatni vele, meg a szereplőkként felhasznált IQ-betyárokkal a tetőn/aluljáróban. Nos, ezen poszt alanya egy senki, de ő mégis azt hiszi magáról, hogy igenis valaki. Mi megadjuk most neki a lehetőséget a reflektorfénybe kerülésre és elfeledett karácsonyi ajándékként megkapja tőlünk ezt a posztot amelyben ő és a vele szintén egy értelmi szinten stagnáló spanjai láthatóak. Boldog Karácsonyt, te kis szutyok! :)
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
