Na srácok, itt a Bálint-nap azaz lehet menni a virágárust megkopasztani pár szál rózsáért. Csak vicceltem. Tulajdonképpen ha nem harangozzák be már hetekkel előtte, akkor nekem fogalmam sem lett volna arról, hogy ma van Valentin-nap mert 1. én ilyesmiket nem tartok számon (vagyis nem vagyok két lábon járó naptár), 2. kurvára nem is érdekel az egész. Most komolyan, mekkora vicc már, hogy ennek a napnak kell lennie hivatalosan (!) a szerelem ünnepének. Olvasgattam egy csomó blogot a témával kapcsolatban, hát az agyam eldobtam, hogy a sok unatkozó, otthon sütögető, a nagymami kor felé erősen húzódó anyuka mennyire odavan ezért a napért. Most lövésem sincs, hogy maga az ünnep bensőséges hangulata, avagy az esti hardkór szexparti miatt-e, de tény ami tény, hogy ilyenkor 23. 265 új poszt születik a témában. Természetesen nyugatról behurcolt ünnepről van szó, kb. olyan szinten véleményezem ezt is, mint a Halloween-t. Mi a tököm az a Halloween?! Amikor mindennek a szellemekről, meg a kifaragott töklámpásokról kell(ene) szólnia? Amerikában biztosan nagy hagyománya van, de fogalmam sincs miért próbálják ezt lenyomni a hazaiak torkán is. Hallod, szerintem a következő már az lesz, hogy idehaza is megtartjuk a Függetlenség napját (amelyről nekem csak egy ultragagyi sci-fi film ugrik be amiben valami feka tag lövöldézett...hiába no, nem vagyok én tisztában a nyugati kultúrával, bocs) és Orbán Viktor felhúzza az amerikai lobogót a Kossuth téren. Röhej lenne. De vissza a mai nap jeles mibenlétéhez. Voltam is a minap a Tesco-ban (hol máshol...) és láttam megannyi remek akciót a Valentin-nap alkalmából. Volt ilyen plüssmaci is szívecskével a hasán, potom 3000 forintért (de mit számít a pénz, ha a kedvesről van szó, nem igaz?), meg rengeteg virág, és ajándéktasak – amúgy krumpliért mentem, szóval...

Cherry Queen-ért mélytorok

Na mindegy, annyi a lényeg, hogy ha párkapcsolatban élsz akkor ezen a napon esetleg egy szál rózsa, avagy valami kis figyelmesség szerintem bőven elegendő. A többit meg lerendezitek az ágyban. Nem hiszem, hogy egy nyugatról behozott ünnepnek kellene megmondania azt, hogy figyelj oda jobban a párodra. De erről a napról (és témáról) majd még bővebben értekezek a másik blogon. A Bálintoknak meg boldog névnapot, ha már itt tartunk! Hoztam nektek tanulságos videót is, skubizzátok:

Mivel látom, hogy az elmúlt években kis hazánkban is mindinkább felszaporodnak a halloween-nel kapcsolatos események, és azok nyíltszíni promózása, gondoltam megemlítek pár dolgot ezzel kapcsolatban.

Azt gondolom a többség tudja, hogy a halloween egy javarészt ősi kelta hagyományból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg (kiemelt itt az Egyesült Államok), bár mára már itthon is, sőt az egész többé-kevésbé keresztény jellegű világon elterjedt. A napon, melyet sokan a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepeként tartanak számon, valójában több összemosódott ünnep, a Samhain (kelta újév), a feralia és a Pomona-nap (római-kor), illetve a keresztény halottak napjának keveréke.

Az ünnep eredete

A halloween eredete egyébként a római birodalom koráig nyúlik vissza, amikor a rómaiak megalapították Britannia provinciájukat, és intenzívebb, folyamatosabb kapcsolatba kerültek az ott élő keltákkal, és azok kultúrájával. A rómaiakra különösen nagy hatást gyakorolta samhain, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor ünnepelték a kelták a november 1-re eső újévet, amelyen megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. A kelták úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei ekkor összezavarhatják az élők életét, mivel ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába, ezért megkönnyítendő útjukat ételt és állatot áldoztak a szellemeknek.

Sziasztok!

Elég régen került már bemutatásra jelen blogon Bandi a hegyről barátom irománya, ezért jelen posztban egy ilyen olvasmány fog következni. Bandi tősgyökeres olvasónk és kommentelőnk, nem mellékesen pedig ő írta meg a tavaly ősszel közzétett Öreg házas sztorimnak a nyertes befejezését is. Azóta számtalan alkotással gazdagította már kicsiny blogunkat és Titkos Ellenállásra is hetente kerül ki tőle egy-egy újabb anyag. Bandi eleve a realitás talaján mozog (ezt munkája meg is követeli) ugyanakkor időnként tért enged a fikciónak is. Jobbnál-jobb írásokat közöltem már tőle amelyeket bárki visszakereshet az ''olvasmány'' című rovatban. És mivel az utóbbi hetekben erősen dívik a különféle konspirációs elméletek analizálása a blogon, ezért Bandi sem tétlenkedett és előállt egy ilyen tematikájú cikkel. Megéri elolvasni mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik az összeesküvés elméletek, a konspirációs témák és egyebek iránt, vagy csupán leköti az olvasás. Jó szórakozást!

-Brit-

KONSPIRÁCIÓS TEÓRIÁK

A NULLADIK ATOMBOMBA?

Van egy hely az Egyesült Államokban, ahol a százezer főre jutó rákos megbetegedések száma az egyik legnagyobb a nyugati partvidéken, és a sugárzást mérő berendezések is nagyobb értéket mutatnak, mint az átlagos határérték. Na azért nem akkorát, mint mondjuk Novaja Zemljában, a hírhedt orosz atomkísérleti telepen, de az adat azért még így is figyelemreméltó. Talán, mert itt is egy nukleáris kísérleti robbantásra került sor? A Trinity-teszt keretén belül 1945. július 16-án Új-Mexikóban letesztelték a – hivatalosan - legelső atombombát; de valóban ez volt-e a történelem első nukleáris robbantása, vagy történt már egy, egy évvel korábban?
Az Egyesült Államok még nem lépett be a háborúba, amikor 1941 augusztusában már építeni kezdték a Port Chicago névre keresztelt hadikikötőt. (A létesítménynek semmi köze nincs a „valódi” Chicagóhoz, mivel ez a nyugati partvidéken, a San Franciscói öböl partján áll, nagyjából 45 kilométer távolságra San Franciscótól. Abból a célból hozták létre, hogyha az USA netán hadba keveredne a Csendes-óceánon, és mondjuk éppen Japánnal – micsoda különös előrelátás, mondhatom némi gúnnyal, talán csak nem Pearl Harbort tervezgették már? - akkor legyen egy hadikikötő, ahonnét útnak indíthatják a szállítmányokat az óceán felé). A Port Chicagóban szolgáló katonák közül kizárólag a tiszti kar volt fehér bőrű, az itt szolgáló közkatonák azonban egytől-egyik feketék voltak, valamint akadt köztük néhány indián származású, és egy-két mexikói is; ők már generációk óta Kaliforniában éltek, gyakorlatilag tősgyökeres amerikai állampolgároknak számítottak. (A bőrszín, mint olyan, később még fontos lehet). Tudnunk kell, hogy a háború során az USA-ban ezek közül a színes bőrű fiatalok közül (az átlagéletkoruk Port Chicagóban alig érte el a huszonkét évet) szinte senkit, vagy csak nagyon keveseket küldtek frontszolgálatra. Megkapták ugyan a hathetes alapkiképzést, de ezek után reptéri, kikötői, vagy laktanyai szolgálatra voltak beosztva, ahol ugye kényelmes körlet és meleg vacsora várta őket. Ezzel szemben fehérbőrű jenki társaik olyan szerencsések voltak, hogy a kiképzést követően máris mehettek hullani a golyózáporba, mint az őszi légy. Micsoda mázlisták…

"Ember embernek farkasa"

(második rész)

Szemerkélni kezdett a hideg, ónos eső. Aprócska, kövér kis cseppekben hullott alá, amelyek egyenesen a latyakos talajon értek földet, hol a havon, hol a havat beterítő vörös vérfoltokon. Holttestek feküdtek kitekert pozíciókban a felrobbantott vonat fadeszkái, és fémdarabjai mellett, miközben a teljesen kiégett vagonokból még mindig koromfekete füst gomolygott az ég felé. Ha jártak is a közelben az erdőben élő állatok, akkor egészen biztos, hogy a kezdődő fegyverropogás hangjaira azonnal tova szaladtak. Csak egy-egy fekete holló suhant el odafenn, és a magasból kémlelt lefelé, micsoda pusztítást végeztek az amerikai katonák, akik lesből támadtak az orosz katonákat szállító vonatra. Anton barátja, Vlagyimir egy vastag fa mögé rejtőzött, mikor szembesült azzal, hogy ez a kényszermegállójuk a halál-falu, és senkinek sincs retúrjegye. Érezte, hogy bármelyik pillanatban átütheti egy erősebb lövedék a fa kérgét, és akkor a hátába fúródik, de idejében felmérte a helyzetét, és nem talált ideálisabb búvóhelyet az ellenség kíméletlen lövészei elől. Kapkodva, és idegesen tekingetett körbe-körbe, de amerre nézett, mindenhol csak halált látott. Apák, és fiúk estek el, de olyan hirtelen, hogy szinte felfogni sem volt idejük, hogy mi történik. Grigorij, a gyermekkori osztálytársuk az egyik kiégett vagon oldalának dőlve ült a földön, feje lefelé bicsaklott, és testén 3-4 lövésnyom díszelgett. Halott volt. Vlagyimirnek elakadt a lélegzete, amint meglátta a halott férfit. Úgy érezte, hamarosan neki is itt az idő, hamarosan neki is vége van. De harc nélkül nem fogja megadni magát, ez teljesen bizonyos. Felpattintotta a pisztolytáskáját, és előhúzta belőle a Makarov-ot. Nem is ellenőrizte, hogy töltve van-e, mert úgy emlékezett, hogy még a parancsnokságon megtöltötte – bízott benne, hogy az esze nem hagyja cserben. Kihajolt a menedéket nyújtó fa takarásából, néhány másodpercig célpontot keresett, majd hirtelen talált is: két amerikai éppen az erdő mélye felé menekülő négy orosz katonára lövöldözött, és mikor kettő elterült a földön a hátukba kapott lövedékek miatt, Vlagyimir tüzelt. Három lövést adott le az amerikaiak irányába, ebből az egyik pont vállon találta a hozzá közelebb esőt. Megtántorodott, és elvágódott a csúszós talajon. Kezét azonnal a vállához kapta, és vadul káromkodni kezdett. A másik, aki mellette állt, már nem is foglalkozott tovább a menekülőkkel (hiszen úgysem jutnak messzire), inkább azonnal a lövések hangjainak irányába fordult, és M16A4 fél-automata fegyverével jól megsorozta a kiszámított szakaszt. Záporoztak a lövedékek, Vlagyimir azonnal visszahajolt a fa mögé, és még jól össze is húzta magát. Élesen koppant néhány lövés a környezetben elterülő fém-darabokon, és jókora faszilánkok is repkedtek össze-vissza. Bassza meg… – sziszegte. Az amerikai újratöltött, de Vlagyimir nem mert újfent kihajolni a védelmet nyújtó fa mögül. Ekkor jutott eszébe, hogy mindössze csak 5 tölténye maradt.

"Ember tervez, Isten végez"

  (első rész)

A vonat egyre jobbal lelassított, majd kis idő múlva végleg megállt. A rajta fagyoskodó orosz katonák értetlenkedve néztek egymásra, hiszen az öreg tábornok úr megmondta nemrég, hogy egy majdnem 2 és fél órás út előtt állnak – ehhez képest a vonat maximum háromnegyed órát ha haladt. Anton is előbújt a többiek mögül, és megpróbált kifelé kémlelni a vagon fadeszkái között. Egy hatalmas erdő vette őket körül, toronymagas örökzöldekkel, és ember lakta épületeknek még hosszú mérföldekig semmi nyomát nem lehetett felfedezni. A vagonban vizes, korhadó fa illata keveredett a katonák izzadság szagával, és – ugyan ennek szaga/illata nem volt – a feszültség is egyre nagyobb méreteket öltött. Miért álltunk meg? Miért pont itt? – hangzottak a kérdések, de válasz nem érkezett rájuk. Hirtelen motoszkálást lehetett felfedezni a vagon ajtajánál – valaki sietve igyekezett levenni a lakatot a zárról, majd legalább ilyen gyorsasággal fel is tépte az ajtót: marcona, szakállas, igencsak pufók hadnagy állt ott, aki rekedtes hangján, csak ennyit kiáltott: Lefelé! A vagon belsejében lévőknek még reagálni sem volt idejük, mikor egy hatalmas robbanás rázta meg az egész térséget. Valahonnét a vonat elejéből érkezett, és még a hó borította fekete föld is beleremegett. Azt mondtam lefelé, mit nem értenek?! – kiabált a marcona hadnagy, miközben fél szemmel a háta mögött elterülő erdős területet kémlelte. Mi ez, uram? – tette fel a kérdést az egyik bátrabb baka, de a válasz csak ennyi volt rá: Csapda! Mire Anton is kikászálódott végre vagonból, gyorsan vetett egy pillantást a vonat elülső része felé, ahol jól láthatóan a robbanás igen nagy pusztítást végzett: a legelső, fő szerelvény teljesen kiégve az oldalán feküdt, a mögötte lévő vagonokból pedig ugyanúgy igyekeztek kifelé a katonák, mint Anton és társai.

Jött a földrengés és seggbebaszta Japánt. És ha ez még nem lenne elég, az atomerőművek is károsodtak, ami atomkatasztrófa veszélyével fenyeget. Erre mit mondanak az amerikaiak? Hát ledöbbentem, majd meglátjátok a poszt második felében a kurvaéletbe is!

Üdv, emberek!

Kicsit megkésve bár, de íme kedves olvasónk, Bandi a hegyről egyik újabb alkotása, mégpedig egy olyan témáról, ami annak idején óriási nagy pánikot keltett Amerikában. Tegye fel a kezét az, aki hisz az UFO-kban, meg a Földön túli élet lehetőségében! Nos? Jómagam egyszer azt hittem, hogy idegen objektumot látok a nyári éjszakában röpködni, de 2 perc múlva kiderült, hogy csak valami fasz integet egy zseblámpával a teraszról. Ez azonban nem törte meg a hitemet: én a mai napig vallom, hogy idegen élet márpedig létezik (köszönhető ez annak, hogy telenyomták a fejemet jobbnál-jobb sci-fi filmekkel annak idején). Az emberi hiszékenység még manapság is óriási, hát képzeljétek mekkora volt régebben. Bandi előző irományait megtaláljátok ezeken a linkeken: Az öreg házas sztori folytatása, Penitencia, Kötelék, Valódi rémtörténet, és Konspirációs teóriák. Én személy szerint szívesen fogadnék még ilyen UFO-s sztorikat, mert a téma nagyon is érdekes. Át is adnám a szót:

TÁMADÁS A MARSRÓL

 HOGYAN VERTE ÁT ORSON WELLES AMERIKÁT

Az 1915-ben született George Orson Welles – aki pályája során volt rádiós rendező és színész, majd később filmrendező és forgatókönyvíró - azzal írta be magát Hollywood történetébe, hogy 1941-ben, mindössze 26 évesen vászonra vitte a 20. század egyik legkiválóbb filmjét, az Aranypolgárt, ami elnyerte a Legjobb Eredeti Forgatókönyv Oscar-díját, de emellett még három másik jelölést is megkapott. Az alkotást az 1958-as brüsszeli világkiállításon beválasztottak a világ 12 legjobb filmje közé. Az 1985-ben elhunyt színész a filmkészítés ikonjává vált már életében.

De 1938-ban Welles még nem volt sztár, csupán egy kezdő – bár tagadhatatlanul ambiciózus, és ötletes – színész, aki New Yorkban, a Columbia Rádiónál dolgozott. 1938 nyarán két színésztársával, Paul Stewarttal és John Hausmennel elindították a Mercury Színház nevű, vasárnap esti drámaelőadásokat, ám 16 adás után be kellett látniuk, hogy az nem bizonyult elég sikeresnek. A hallgatóságnak alig 3 százaléka kísérte csak figyelemmel a műsort, ami nem tudta felvenni a versenyt a vasárnap este a rivális csatornán futó Charlie McCarthy Show-val. Támogatók sem akadtak, így a Columbia vezetői már a műsor megszüntetésén gondolkodtak, ami egyenlő lett volna a színészek munkanélkülivé válásával. Welles ekkor előállt a nagyszerű ötlettel: dolgozzák fel rádiójáték gyanánt H. G. Wells Világok Harca című könyvét. (Amiből film is készült 2005-ben, Steven Spielberg vezényletével).

Az ötletet azonnal tettek követték. A három színész, Orson Welles vezetésével öt napon keresztül dolgozott a rádiójátékon, napról napra tökéletesítve a hangeffekteket. Fegyverek zaját, pánikban lévő tömeg hangját, segélykiáltásokat kevertek a hivatalos tudósításnak álcázott szövegek alá és közé, valamint ál-interjúkat készítettek állítólagos szemtanúkkal a földön kívüliek támadásáról. Október 20-án estére minden készen állt, és a lelkes társaság bízott abban, hogy ez a műsor végre elhódítja a hallgatókat a rivális csatornától. Hogy ezek után beszélni fognak róluk.

Az amerikai bevándorlásos történetet mindenki ismeri. Az ígéret földje, szabadság, lakás, föld, munka, gazdagság, az ígéretcsoport amely milliókat csábított át az Atlanti-óceánon. Persze a bevándorlás a "hnos" népet előbb-utóbb aggasztani kezdi, és így lett ez az 1900-as évek elejére Amerikában is, ahol egyre-másra jelentek meg a találgatások a jövőt illetően. Ezek egyike volt a New York Tribune 1910. április 17-i számában megjelent főoldali cikk is amely alapvetően a képek miatt került ide.

Érdekes elképzelések uralkodtak akkor a bevándorlókról az amerikaiak szemében.

Vicces hogy a magyar alak leginkább Sztálinra hasonlít (tudom, 1910-ben Sztálin még messze volt a későbbi hatalmi helyzetétől, de azért már 30 felett járt) mindenesetre vicces a hasonlóság, míg az olasz eléggé cigányosra sikeredett (lehet innen ered az az olasz herceges baromság). A szlovák faszi is elég furára sikeredett, de még furább a németek és a zsidók közötti hasonlóság. Szintén furcsa az is, hogy a németen az angolon és a zsidón kívül mindegyik figura eléggé rossz arcúra sikeredett, a holland például ránézésre hasfelmetsző Jack édes gyermeke, míg a szlovák maga Hasfelmetsző személyesen.

A kép alapvetően az előítéletekre jó példa, a látszólag alkoholista skóttal, szakadt olasszal, pökhendi hollanddal, visszafogott (üzletemberesen komoly) zsidóval és persze a (már látszatra) rosszindulatú keletiekkel. Hiába, az emberi idiotizmus határtalan...

* Mellesleg kíváncsi lennék arra, hogy ma, különböző országokban megcsinálva ugyanezt mi lenne az eredmény. Bár valószínű hogy a mai amerikaiak azt sem tudnák, hogy a magyarok az Urálon innen vagy túl élnek de ez már egy másik dolog.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Megint amerikaiak, most megmutatják a többi országnak mi is nekik a szórakozás. Gondolom ebben nincs semmi kivetni való főleg, hogy egy kontinensnyivel arrébb éheznek az emberek. Az már megszokott a hülye hájfejűektől, hogy hülye sportjaik vannak amiben izom állatok kivégzik egymást a közönség legnagyobb örömére, de kellett egy sport amiben a nagyétkűek is elindulhatnak lássuk hát.    

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!