Vérlázító videó estére: Karcsi szabadulása
Szerintem már igenis a büdös kurva anyjukat ezeknek a tetvedékeknek.
Mert adott ugyebár Karcsi, aki sitten volt (a beküldő szerint rablásért, garázdaságért és testi sértésért - mily meglepő), és épp most szabadul. Mit tesz ilyenkor egy normális ember? Hazamegy és igyekszik elfelejteni, hogy sittre került, meghúzza magát.
Mit tesznek Karcsiék? Videóst bérelnek, pezsgőt bontanak, bulit szerveznek amelyen teljes hátszéllel felvonul az egész család (a kocsik is milyen dzsukel módon le vannak baszva az utca közepére), csak azért mert Karcsika kijött a sittről (vajon a család hány tagja járt még benn?). Közben meg végig úgy viselkednek, mint valami beavatáson, amely során végül Karcsika is a család teljes értékű tagja lett, mert átesett a tűzkeresztségen. Ráadásul ezt tetézendő a videót még az internetre is feltöltik, hadd tudja meg az egész világ, hogy ők milyen büszkék a rokonukra...
Engem ez az egész a Macskajaj című filmre emlékeztet, arra a jelenetre, amikor az öreg kijön a kórházból. Amúgy egyszer már én is belefutottam egy ilyen szabadulós buliba, mert a bérházban ahol lakok van egy ilyen család. Van nekik két egymás melletti egyenként kb. 70-80 négyzetméteres totál lelakott nagypolgári lakásuk, amiben olyan tíz-tizenketten élhetnek.
Egyszer (még tavasszal) megyek haza, látom ott áll egy ilyen bérelt limuzin a kapu előtt az út közepén, körötte gyűlik a fekete nép, szól a dip-dip zsamó, mindenki ki van öltözve öltönybe, kalapba, fényeslépőbe és mindenki nagyon örül. Gondoltam esküvő van, arra verik a dobokat, erre meglátom, hogy a családfő meg valami tök ismeretlen (feltételezem az egyik rokon) épp egy lepedőre festett szöveget igyekszik a limóra aggatni, amin ez állt: "Jó hogy kin vagy!!! Mário a leg kegyetleneb!!". Mivel az út közepén álltak, akadályozták az autók áramlását, amit páran szóvá tettek, és amire reagálásként persze a fél család az utcán volt, mialatt én megtettem a kapuig hátralévő kb. ötven métert. Amikor odaértem már folyt az ordibálás, meg a felvágás, hogy:
"Te csórógeci! Tudod ez mennyibe került te csöves? Negyvenezerbe! Negyenezerbe te buzi! Irigykeggyé' csak mer' te életedbe nem lácc enyi zsetont, mi meg it szorjuk mert anyi van. Nekem a huszezer semi, itvan televan vele a tárcám meg a zsebem neked meg kenyére sincs pénzed buzigeci. Játékgépbe szorjuk meg piára el hogy foggyon mer anyi van itt. Tetü csoro magyar geci irgigykeggyé' csak a cigányra, mer' az gazdag te meg senki vagy..."
Még jó hogy a belső udvarok jól közlik a hangot így ácsorgás nélkül is hallgathattam még vagy tizenöt percig a szólózást, hogy mit tehetnek meg, meg miért nem kell dolgozniuk, meg kit vernek agyon ha beszól. Utána jött egy sziréna és egy ideig kuss lett. Máriót egy fél óra múlva hozta meg a család, hallottam ahogy átkísérték a lépcsőházon, és mint egy diplomaosztón: GRATULÁLTAK neki, hogy "szép volt Márió, büszkék vagyunk ám rád". Közben meg az asszony felhangon mondta, hogy "bár a Miki is itt lenne de két hete őt is bevitték, az édes testvéredet, csak 60 nap múlva szabadul". A buli mag hajnalig tartott, aminek nagyon tudtam örülni, mi sem jobb annál mint amikor félszáz részeg cigány dorbézol két lakással arrébb (de szerencsére egy emelettel lejjebb).
Nem mellesleg ezek az úgynevezett "szabadulóbulik" az ország egyes részein már olyannyira elterjedtek és gyakoriak, hogy szabálysértésnek akarják minősíteni azokat, mert Ózdon például van olyan utca, ahol majdnem minden napra jut egy ilyen buli. Magyarország, 2011. Kérdés?
Csak annyit hogy:Az a rohadt tetves anyát!
Területet adni nekik és hozzák létre a cigány államot.Ott éljenek meg egymás között ha tudnak.Magyarországra csak vízummal tehetnék be a lábukat.Persze a határ vetekedne a hírhedt vasfüggönnyel.Szögesdrót,aknazár,vérebek stb...
szegínromákok mindenütt vannak!
Karcsi immár derék tagja a társadalomnak, megvan a cigány Bachelor.
De azért egy tévét pofán vágott a börtönből
Elárulnád nekem, hogy hány cigányt vert meg a betyársereg?
(Novák Elődöt megverték aki Jobbikos)
Ja és szimpatizáltam a betyársereggel eddig a sajnálatos esetig.
Meg kell, hogy mondjam, nagyon hülye vagy, barátom.
Neked Trianon nem volt elég területvesztés?
Ha tegyük fel, kapnának egy megyét, annyira túlszaporodnának, és felélnék a földet, hogy muszály lenne még többet odaadni nekik. Ha nem ezt tennéd, jönne szépen America és lerohanna, mondván, hogy elnyomjuk őket, és nem hagyjuk kibontakozni a cigány demokráciát.
Ha szegény Budaházy kicsit megzakkant a sitten, te még ne kövesd a példáját. Gondolkozz, mielőtt hajbókolsz a szellemi példaképeid előtt.
Inkább a szlovák megoldást kellene alkalmazni, miszerint, ingyen és bérmentve sterilizáljuk őket. Meg létrehozni önellátó börtönöket nekik, és bányákban dolgoztatni mindet.
olvass néha Magyar Jövő c. ujságot.Ez a HVIM lapja.Ott írtak cigányverést.Amikor a helyi diszkóból egy betyár karikással verte ki a hőzöngő cigányokat.Névvel,hely megjelöléssel írtak tehát nem kamu.Novák "megveréséről" a hiteles valós történetéről írnak.Sajnos még a kuruc.info sem írta meg az igazat,sok mindent nem közölt le.Hidd el én is Jobbikos vagyok de itt tényekről van szó.Novák nem rossz srác de mióta "képviselő űr" lett nagy arca van
Te nevezed Budaházyt zakkantnak?? Szép ecsém,te otthon sör mellett fotelból nézted a 2006-os tüntetéseket.És te minősitesz???
És igenis kell lenni példaképeknek.Budaházy példát mutat kitartásból,hazaszeretetből
Arra nincs is szavam.
De inkább ne politizáljon, ha az nem az ő asztala.
De én téged kérdezlek. Ha logikusan belegondolsz, hogy kapjanak egy megyét, szerinted elég lesz nekik? Mosolyogva és boldogan fognak élni maguknak?
Számold ki, hogy hány éven belül nőnének ki egy megyét, ha már most vannak egymillióan.
Ez a mai emberek egyik legnagyobb hibája. Hogy képtelenek gondolkozni, csak hallanak egy jónak tűnő ötletet, és ugranak is utána, anélkül, hogy belegondolnának.
Karcsi meg szabadult! Hurrá! Kérdem én: mire ez a fenenagy éljenzés? Pár hónap múlva úgyis megy vissza, nem?
Budaházyt bűnözőnek a zsidó draskovics nevű gyurcsány bérenc féreg nevezte.Nem gondoltam volna,hogy "anonymus"-ként még ide is firkál.Mondjuk a sunyiságát megtartva még nicknevet sem mer vállalni.Szia drazsé!
Egy sor cigány egy SORTŰZ.
Egy pici vicc:
Egy vadász halálos betegséget kap, de mivel 100 év múlva már lesz gyógymód arra hogy túlélje, ezért lehibernálják.
Eltelik az 100 év, kijön a frigóból, meggyógyítják.
Ezután elmegy a vadász szaküzletbe:
- Egy vadászengedélyt kérek vaddisznóra!
- Azok 20 éve kihaltak!
- Akkor le szeretném tenni szarvasra.
- Az 10 éve kihalt.
- Akkor mire lehet mostanában vadászni?
- Cigányra!
Rendben. Leteszi az engedélyt cigány-vadászatra.
Megy az utcán, lát egy cigány párt, akik a sarki konténer mellett dugnak.
Püff! Püff!-agyonlövi mindkettőt.
Jön a rendőrség:
- Hogy képzeli ezt??!!? Mit lövöldözik?!
- Itt a vadászengedélyem; cigányra vadászhatok!
- Párzási időszakban? Az etetőnél???
És te, Sturmführer, ezzel a nickel úgy gondolod hogy külömb vagy nálam? Ezért vagytok ti vicces fiúk Hungarista(vagy náci, fasiszta) gyerekek, és ezért nem vesz benneteket senki komolyan! De ha mindenáron nevet akarsz nekem tulajdonítani, hívj Sztálinnak ... ő legalább annak idején jól megbaszta a fajtátok!!!
Nagyon cigány stílusod van.Csak abban látok mást,hogy nem "gigoló" akarja hivatni magát hanem sztálinnak.Amellett harcos antifa is aki megakarja szexuálni azokat a náczikokat és fasisztákat na meg a hungarista csőcseléket.Persze mindezt bátor anonymusként tenné meg itt a neten.Na,akkor zikkájl! szép ecsém!
@Sturmführer:
A bal meg a jobb here.
És te középen.Tudod mi lóg a bal meg a jobb here között??)
A FASZ!
Ennek jegyében az ügyet a lovagiasság szabályait tekintetbe véve lezártnak nyilvánítom
Amennyiben hölgy vagy akkor kézcsókom.Amennyiben srác vsgy akkor ettől roppant konzervatív módon elzárkózom
@Gangraena:
@Sturmführer:
Micsoda dumák! Megint érdemes volt felnéznem ide.
Meglátásom szerint elég volna nekik egy nagyobbacska kihalófélben lévő falu is. Termeljenek zöldséget, gyümölcsöt, tenyésszenek állatokat és kereskedjenek a városokkal. Persze szükségük lenne néhány dologra, hogy eltudjanak indulni, de szerintem ezt boldogan finanszírozná közületek a többség, csak hogy a filmen látottak ne ismétlődjenek meg.
Egy próbát szerintem megérne.
Európai szintű megoldásokról minden szinten.
Vagy Szibériában, esetleg Afrikában bérelni nekik egy földet. Lehetőleg, ahol sok az olaj. Majd az egyesült állatok, demokratizálja őket.
Rossz a kérdés.
A helyes kérdés, hogyan lehetséges ma Magyarországon, hogy kétes erkölcsű emberek szert tegyenek ilyen nagyságrendű vagyonra. Elvileg az ilyen anomáliák kiküszöbölésére, felszámolására van az APEH.
Addig,amíg a kormány őket védi,nem tudsz mit csinálni,megvered sitt,megölöd,sitt,ha ő megver,akkor max ejnye...
Azt meg egyenesen viccnek tartom,hogy itt lovagiasságról beszélnek,mintha megtestesült Náci SS tisztek lennének,de annyi fegyelem nincs bennük,hogy egy esetleges sértést a fülük(jelen esetben szemük) mellett elengedjenek,és olyan emberek eszméit éltetik,akik lassan tényleg a diliházban kötnek ki...(nem Hitlerre gondoltam,de ő is odáig jutott.)Na mindegy.Nem mutogatnék ujjal,szerintem érti,akinek szántam.Azt hiszem ennyi...úgy sem lesz semmi Magyarországon etnikai változás terén,amíg Orbán van trónon...