Mostanában a blogon ha már felszaporodtak az olvasmányos posztok, akkor én sem szeretnék kimaradni a sorból, én is leírnám a gondolataimat. Aki ismer engem az tudja, hogy kb milyen stílusban szoktam írni, tehát csak az olvassa el, akit érdekel, mert viszonylag hosszú lesz. Azért ezt a témát választottam, mert egyrészt mostanában sokszor volt ez a téma agyiszinten, másrészt Brit is inspirált erre, a legutóbbi néhány posztjával, szóval én is leírom mit gondolok a szerelemről és az emberi kapcsolatokról. Nem tartom magam valami húdekurva nagy májernek vagy bölcsnek, csak a saját tapasztalataimat írom le a saját szemszögemből. A cikk folytatásához kattints a továbbra!

Kezdjük először is a szerelemmel. Gondolom közületek már sokan ismerik a klasszikus definíciót erre, miszerint a szerelem definiálhatóan amortizálódott peripólusos komplexuma mindazon, hol a depresszív neurózis, hol pedig a patetikus levitáció szintjén önmegvédő emulációknak, amelyek a pszeudoindividualisztikus szubkollagenizáció révén diffundálódott kvázi habituációs érzések által retifisizálódott egocentrumban kiváltják a: "de jó lenne egyet baszni" érzést. Na de komolyra fordítva a szót, valójában mi is a szerelem? Okoskodhatnék itt, és játszhatnám az agyam, hogy én tudom a választ, de sajnos nem tudom én se elmondani. Én csak azt tudom, hogy mi az, amit nagyon sokan a szerelemmel kevernek össze, és valójában csak saját magukat csapják be vele. Mint mondtam, én csak a saját tapasztalataim alapján írom ezt, szóval ha bárki számára sértő lesz, akkor az így járt. Vegyünk például egy olyan kapcsolatot, ahol az egyik ember már szinte rajong a partneréért, pedig szinte még nem is ismerik egymást, és már a legelejétől kezdve túlontúl kimutatja az érzéseit, miközben valójában még szinte nem is ismerik egymást, annyira az elején vannak. Ilyenkor két dolog szokott lenni: ha tapasztaltabb a másik fél, akkor megmondja a párjának, hogy szerinte ez még korai és fogja kicsit visszább magát, mert ez neki túl gyors, vagy ha kevésbé tapasztalt, akkor nem tudja hogy kell erre reagálni, és inkább nem mond semmit, pedig valójában furán érzi magát, de megpróbálja győzködni önmagát, hogy ez a természetes, és idővel majdcsak kialakul a szerelem és megszereti a másikat. Nem mondom, hogy nem létezik ilyen, mert tényleg van a szerelemből is olyan, ami úgymond első látásra, meg olyan is ami ismerkedés közben fokozatosan alakul ki. Nem tudnám megmondani, hogy szerintem melyik jobb vagy, de tény, hogy létezik mindkettő, és mindkét típusú szerelemből születtek már életre szóló párkapcsolatok, de szakítások, válások is. Na de az előző témára visszatérve, szerintem ezen a téren nem szabad sietni. Ha valakit csak meg akarsz dugni, és nem akarod többet látni, akkor evidens, hogy nyomulsz rá ezerrel, amíg szét nem baszod a pináját, lehetőleg még aznap, hogy utána többé ne kelljen vele találkoznod, de ha komoly kapcsolatot akarsz, akkor viszont türelmesnek kell lenni, és visszafogottnak. Hogy tudnál egy olyan embert egyáltalán szeretni, akit nem is ismersz szinte? Maximum nagyon tetszik neked a lány, és a személyiségének az a része, amit eddig megismertél, de magát a teljes embert nem ismerheti senki sem annyira, hogy az elején kijelentse, hogy szereti. Aztán itt van például Brit esete. Szakítottak egymással többféle okból, amit néhány posztban le is írt, és ott próbálta Marcipánostól kérni, hogy adjon neki még egy esélyt, mert megváltozna érte, meg hogy ő mennyire szereti még, és várta,hogy válaszoljon neki. Mivel szerettem volna neki segíteni (tudom ez milyen szar érzés), az ő kérésére privát üzenetben írtam is a lánynak, mert kíváncsi voltam az ő álláspontjára is, és úgy voltam vele, hogy ha tudok, segítek. Kiderült azonban, hogy a lány már nem szereti Britet, sőt amióta ezek a friss posztok kimentek, csak még tovább csökkent a szemében. Szerintem sem volt egyébként helyénvaló itt kitárgyalni, de mint mondtam én is megértem Britet, mert velem is volt már ilyen. Igaz én nem blogon írtam ki, hanem boldog boldogtalannak meséltem élőben, msnen, ahol csak tudtam és amikor szerelmi bánatom volt, kb mindenkivel ez volt a téma. Akkoriban én is azt hittem, hogyha ilyenkor full energiával nyomulok a lányra és perc nyugtot se hagyok neki, meg esélyt sem arra, hogy elfelejtsen engem, akkor majd tuti visszakapom őt. Természetesen ennek pont az ellenkezőjét értem el vele, csak még jobban megutált engem, már szóba sem állt velem. Kétségbe voltam esve, nem tudtam, hogy miért. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy nem szeret engem simán. Ez úgy történt, hogy bánatomban összejöttem egy másik lánnyal, aki totál belém volt zúgva, de engem rohadtul nem érdekelt. És minél jobban próbálta megszerettetni velem magát, és bizonygatni, hogy mennyire szeret engem, nekem annál jobban elment tőle a kedvem. Akkor jöttem rá, hogy miért nem kaptam vissza a volt barátnőmet, akármennyire is szerettem volna. Egyszerűen nem illettünk össze valójában. Mikor együtt jártunk, így utólag visszagondolva a "nagy szerelememmel", valójában nem belé voltam szerelmes, hanem csak a saját hiúságomba. Felruháztam őt olyan tulajdonságokkal, amik valójában meg sem voltak benne, de saját magamat is becsaptam és megpróbáltam bizonygatni, hogy de ő valójában ilyen. Nagyon sokat is veszekedtünk, semmi közös témánk nem volt már, de mivel én szerettem őt (legalábbis ezt hittem, valójában azt a lányt szerettem, amilyennek őt elképzeltem), ezért utólag már semmi rosszra nem emlékeztem a kapcsolatunkból, csak a jóra. Folyton emésztettem magam és azt hittem én vagyok a hibás azért, hogy elveszítettem őt. Minden nap ő járt a fejemben, és bármit megadtam volna csak egy csókjáért is,de bármivel próbálkoztam visszahódítani őt, folyton kosarat kaptam. Aztán összejött egy másik sráccal, és amikor ezt megtudtam totál összetörtem, azt hittem nem fogom túlélni. Többek közt ezért is kezdtem el egyáltalán blogolni, hogy a gondolataimat eltereljem, mert különben kikészültem volna. Na summa summárum, nagy nehezen kezdtem őt elfelejteni és túltenni rajta magam, erre mit ad isten? Szakított vele a pasija, és felhívott engem, hogy lenne-e kedvem találkozni. Persze hogy volt, össze is jöttünk meg minden, de mikor már másodjára visszakaptam őt, nem az volt, amit vártam, hogy húú milyen jó lesz, hanem egyszerűen elment tőle a kedvem, a végén már ahhoz se volt kedvem, hogy lefeküdjek vele egyáltalán, aztán végül is másodszor is szakítottunk, de azóta egyikünk sem keresi egymást és megvallom őszintén nem is hiányzik. Ezt a példatörténetet csak azért meséltem el, hogy aki ilyen helyzetben van az belássa: hogyha egy szerelem véget ér, akkor még ha másodjára fel is melegíted már sosem lesz az igazi. Hiába változnál meg a másik kedvéért, akkor az nem te lennél, és nem tudnál igazán boldog lenni se te se a "párod". Egy mocsaras terepre is hiába épít az ember akármilyen fasza házat, mivel szar az alap, úgyis össze fog dőlni, akárhányszor is próbálja újra építeni. A nő megszerzése ne cél legyen az életben, hanem egy társ, aki a tényleges saját céljaid felé elkísér téged. Épp ezért mondom, hogy ha a szerelemeddel fogod őt üldözni, akkor csak még jobban elriasztod vele. Adj neki időt, hadd ülepedjenek benne a dolgok, és várd meg amíg ő keres téged. Ha szeret mégis, vagy idővel rájön, hogy szeret, akkor úgyis keresni fog. Mondják páran, hogy milyen elkorcsosult a mai világ, merthogy a nők csak kihasználják a férfiakat meg mi az, hogy csak úgy váltogatják a pasijaikat? Régebben, 50-100 éve talán jobb volt, amikor ütötték-verték a férjek az asszonyaikat, mert megtehették? Tudták jól, hogy a nő úgysem meri elhagyni őt, mert egyrészt nem tudott volna szerencsétlen hova menni, másrészt az emberek is kiközösítették volna. Most mi van? Hirtelen a nőknek is joga lett és most már ők is kidobhatják a pasijukat. Ennyi a változás. Végszóként annyit tennék hozzá, hogy a szerelemhez és a jó kapcsolathoz talán az kell, hogy ne legyen egyoldalú a dolog, hanem mindketten akarják a másikat és küzdjenek. Ha csak az egyik ember tesz érte, akkor akaratlanul is ellaposodik és elkényelmesedik a dolog, ha meg túl sokat veszekednek, azért lesz vége. A szerelem "termodinamikájához az kell", hogy a lehető legkevesebb energiabefektetéssel a lehető legnagyobb boldogságot érjük el. Tudom ez hülyén hangzik, de nekem bevált. :)

A másik témakör a barátság lenne. Azt hiszem ez viszont tényleg olyan dolog - a szerelemmel ellentétben - amit a modern kor alaposan megtépázott. Régen nem volt 'zinternet meg faszbuk meg msn, meg tudja még a faszom, hogy min szoktak egymással beszélgetni az emberek, szóval ha valaki barátokat akart, akkor vagy a suliban talált, vagy a környéken ahol lakott, vagy más módon, nem mint manapság, hogy feljövünk a netre, és ismerkedünk olyan emberekkel, akikkel élőben még nem is találkoztunk. Itt mindenki olyannak adja ki magát úgyis, amilyennek akarja, de élőben meg nem feltétlenül azt kapjuk vissza, amit várunk. Pl internetes társkereséskor lehet hogy két ember msnen tök jól elbeszélget egymással, de mikor élőben találkoznak, akkor nem tudnak egymással egész egyszerűen miről beszélgetni. Úgy érzem a barátság is kezd kihalni az emberekből, mindenki csak a saját érdekeit nézi. Olyanokkal akar mindenki haverkodni, aki menő, akinek sok barátja, pénze, jó kapcsolatai vannak, és nem azt nézik, hogy emberileg mennyire értékes. Nincs jogom ebbe beleszólni meg megítélni, de csodálkozunk, hogy ennyire rossz irányba változik a világ, amikor megfáradt, életunt emberek csak próbálnak jobb életet élni, szarnak a családra, az emberi kapcsolatokra, és lassan már senkiben nem lehet megbízni sem.

Legvégül, azzal szeretném befejezni ezt a posztot, hogy egyúttal a blogolást is abbahagyom. Több, mint másfél éve kezdtem, több, mint ezer posztot legyártottam, és eljött az, aminek el kellett jönnie: beleuntam. Régóta érlelődött ez már bennem, de valahogy nem tudtam elszakadni mégsem (ja, baszott nagy koczka vagyok, tudom :D ), de az utóbbi pár napban kicsit megváltozott az életem (jó irányba), és úgy érzem, hogy ez a változás többek közt azt is hozta, hogy rájöttem, hogy már nem vagyok ide való. Bocs a helyesírási hibákért, de nem a saját gépemről írtam ezt a posztot sem, meg ráadásul siettem is a cikk megírásával, mivel élesedés előtt 1 perccel fejeztem be, szóval most megiszok egy sört és várom a kommenteket :D