Csendélet délutánra
Bevallom, elég régen jártam már a myvip-en, és annak sötét zugaiban, de elég volt ma délelőtt mindössze 10 percre felmennem, hogy ráleljek erre a szintén new-generation emós gyógyegérre. Azért hangoztatom állandóan ilyen elszántan, hogy new-generation, hiszen ennek az emó stílusnak, amit a Tokio Hotel hozott be (itthon pedig a NTX, és az AFC próbálta meglovagolni) már semmi, de semmi köze nincsen az eredetihez. Leszámítva talán a küllemet. A mai emó zene már lagymatag hígfos (tisztelet a kivételnek), és ezek a kis bamba faszok már az olyan szenny tv-adókhoz is beépültek, mint a Viva. Örülünk, Vincent? Nem, nem örölünk. Inkább szomorkodjunk egy kicsit.
Let's go, let's Bagó! Hiszen ma már nem lehet menő egy olyan fiatal, aki nem dohányzik. "Mit is adtak ma fel leckének irodalomból?" - gondolkodik serényen ez a topahuszár, de mire rájön, már úgyis másnap reggel lesz.
Nem is az a baj ezzel a képpel (azon kívül hogy identitászavaros fiatalok vannak rajta), hogy véletlenül belelógott egy másik idióta a jobb szélen, hanem az hogy megint sikerült egy teljesen lepukkant hátteret választani. Hagyján hogy a srácnak kifordult a bal lábfeje, de a csaj meg pont olyan, mint valami 60-as évekből ideteleportálódott hippi - leszámítva azt a nadrágot. Az egy ízlésbomba. Gepárdlábú, hippiasszony.
"Mit bámultok?! Nem láttatok még egyéniségeket?!" - kérdezik szúrós szemmel a fiúk. Hát-már-hogy-a-picsába-ne? alapon mindkettőnek kifelé áll a cigi a szájából, és ezzel próbálják bebizonyítani, hogy ők mekkora kutyák is. Apróbb észrevétel: a jobb oldali srác cipője az előző képen még a bal oldalié volt - közös cipő, közös cigi, közös gepárdlábú, hippiasszony. Utána pedig isznak:
Fiatalság-bolondság! - mondta többek között például a biciklis bácsi is az Üvegtigrisben.
Itt a cipő már visszakerült az eredeti tulajdonosára, mindenki rohadt szomorú, aminek egész biztosan megvannak a maga okai. A fal felöli srác azért szomorú, mert vissza kellett adnia azt a remek surranót, ami szerinte neki sokkal jobban állt. A gepárdlábú, hippiasszony azért szomorú, mert elmondták neki, hogy már 2011-et írunk, és hogy a Woodstocki Fesztivál kurvára 1969-ben volt. A lila pulcsis fiú, akiről az egész poszt szólt pedig azért szomorú, mert ő emó. És egy emónak sokat kell szomorkodni. Bizony. Mert az trendi.
Kókuszos szelet befigyel
Persze!
Hirtelen sok fény éri a SZEMÉT BUZI KÖCSÖG.. izé akarom mondani a szemét, akkor kiég a retinája..
háháháháhááháh :'D
Herr Fritz voltam
ha jól nézem, akkor az pontosan 640 forint.
Külön gratula a csúcsminőséget megtestesítő Vájszroj-ért.
Amúgy hogy is hívták a biciklis bácsit az Üvegtigrisben?
Csokit?
"a harmadik képen a jobb sarokba okádnak ???"
Nem, épp lefejeli a falat a gepárdgatya láttán.
Herr Fritz voltam
"csokit?"
Igen, kérek, kösz.
Herr Fritz voltam
Mogyorósat kérek.
De ha csokira gondolsz, őt tudom, ki. Babettával nyomja. Nem így van, csikánó?!
Nem kapsz!!! Rossz kisfiú voltál...
@SivatagiRóka:
Más biciklis bácsit nem ismerek az üvegtigrisekből.... A Babetta meg kb úgyis egy bicikli szintje...
Brühühü, most rögtön beállok bánatomban emósnak, csak azt a 3-4 évet várd meg, amíg lenő a hajam a pofámba, meg elvégzek valami izlésficamító tanfolyamot!
Herr Fritz voltam
egyetértek.
Herr Fritz voltam
Tudod, az az öreg fószer, aki folyton az árokba taknyol a biciklivel.
Most már látom, hogy a Babettát csak az igazi csikánók tudják értékelni.
A hajlenövesztés az kb egy év, ha nem kevesebb, az ízlésficamot meg könnyen el lehet intézni, társaság kérdése... De lehet, hogy mégis adok inkább csokit, csak hogy ne legyen egyel több emo.
@SivatagiRóka:
Akkor nem tudom, kiről van szó. A Babetta meg király járgány, de nem kéne semmi pénzért... Ízlések és pofonok.
de lehet,hogy 490Ft mert a két db 10es tetején lévő legfölső nagyobb érme nem látszik pontosan. lehet kétszázas,de lehet 50-es is
Erre verik magukat?
Hogy van pénzük energiaitalra meg hogy ö 1 egyéniség?
1 pofonal elintézném a kis szarházit nyomorult emo. még szomorkodik?
hát bazdmeg ha nekem lenne anyi pénzem mint annak a csotánynak én biztoas nemszomorkodnék és ideje lene leszokni eröl az emo dologrol, kezdjenek el dolgozni mint minden norm ember. 10millio Magyarbol 2.5 millio dolgozik az ien kis köcsögök is elmehetnének dolgozni.
OK, jöhet a csoki!
AMúgy ha derékban kettéhánynám magam, az agyam helyére lábvizet öntenék, akkor sem menne az a bizonyos egyénisegg színvonal.
Ezek sportot űznek a szomorkodásból ahelyett, hogy örülnének a fiatalságuknak.
Ezt nem értem...
Azért sejtem, amúgy vidámak lennének, de akkor nem lennének elég trendik, és a haveroknak sem tetszene. Így inkább mindegyik csak pozőrködik ezzel a szarsággal, de teljesen ki van a fasza amúgy az egész buzisággal.
Divatmajmok-én így szeretlek benneteket!!!4444
10 év múlva megint maga lesz a búbánat, mert rájön, hogy az egész fiatalságát erre a marhaságra fecsérelte el. Meg az egyik szemét is. De addig legalább trendi volt, meg egyéniség...
Ezeknek nincsenek szüleik szerintem.... Vagy marhára leszarják ezt a három félszeműt.
Az pontosan 640 forint, mert a felső érme 200 forint... Hidd el nekem. Még jó szemem van...
@Herr Fritz:
NEM KAPSZ CSOKIT!!!! Vagyis kapsz, csak előbb gyere el érte...
Miért nem? Rossz voltam?
Evii