Sunci poszt, egy kicsit másképp
Ne aggódjatok, ez munkahelybarát poszt lesz, ugyanis ma nem az esti rejszoláshoz fogok segítséget nyújtani, hanem egy kicsit más aspektusból közelíteném meg a dolgokat.
Hiszitek vagy sem, én nem az a fajta férfiember vagyok (és most lehet flamelni kommentekben, az arra illetékes személy úgyis gondoskodik majd róluk), aki csak a csajok fenekét, vagy melleit bámulja meg, én bizony a szemekre is nagy figyelmet fordítok, így hát ez egy olyan poszt lesz, amiben -véleményem szerint- már-már különlegesen szép szemű leányzókat vehettek majd szemügyre!
Kommentekben lehet hepajkodni, hogy ’mert biztos fotosopp.. így könnyű’.. Bárhogyan is legyen, remélem tetszettek. Fotosopp ide vagy oda, de ne mondjunk már olyat hogy nem szépek :)
Itt jegyezném meg mélyen tisztelt ultratti kommentelőnknek, hogy -mint azt sokan tudhatjátok- a ’red star’ angolul ’vörös csillag’-ot jelent, ezért ezen felbuzdulva magyarosítottam előző posztom címében.
Félreértés ne essék, nem vagyok én ám valami vérkommunista lázadó, sőt, ami azt illeti tartózkodom bármiféle politikai nézettől, legyen az jobb vagy bal. ^^
További szép estét, boldog államalapítást!:)
Nekem is feltűnt,hogy az összes kék szemű...
szinte már világít a sötétben
Az a szép az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme fekete...
Ezt nem hagyhattam ki.
Tudom hogy nem így van eredetileg de az egyik nyugdíjaskórus így énekelte.
Ők jobban tudják. xD
"imádom ha hangsúlyosan, erősen van festve bármilyen szép szem."
Osztozom a véleményen
Ellenben én 6. képen a leányzó haja fogott meg /félig, mert a vége barna/. Engem ezzel a hajszínnel lehet megfogni istenigazából.
Mondjuk ha egy gyűrött arc társul hozzá akkor elég betegesnek tűnik.
http://verydemotivational.com/2008/05/24/funny-demotivational-posters-epic/
EXTRÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉM! /igen fotóbolt/
Igen a kék szem dominál ebben a posztban, de jómagam nem vagyok szemszínhez kötve. Nem szín kérdése az, hogy mely szemekben lehet elveszni..
Az ötlet hirtelen jött, de nem gondoltam volna hogy tetszeni fog majd
A pozitív visszajelzéseken felbuzdulva talán heti rendszerességgel lesz majd egy ilyen poszt, ha szeretnétek
Nekem is az jutott eszembe, hogy nem kék az összes, de azt hittem hogy én látok rosszul, úgyhogy gondoltam inkább meg se szólalok. (Csorda-elv )
Az hogy valakinek az egyik szeme más színű mint a másik, nem jelenti azt hogy fotóbolt... Van egy ilyen betegség.
Tényleg szépek!!! Jöhet még!!! Jól csinálod!!!
Heterokrómia
Hogy örülj te is:
http://farm3.static.flickr.com/2142/2249828330_57082c32e0.jpg
@tido:
Tudod ezek a képek közösségi portálokról vannak összeszalajtva, oda meg a legtöbb nő nem tölt fel smink nélküli képet (egyfajta hiúság, bár én nem bánom ) Szóval bocsánat, de megbeszélem a kollégákkal, lehet csinálunk majd olyat, hogy az általatok küldött -utólag szelektált- képek is megjelenjenek.
sztem sokan meglepődnétek
Azért ezek az intellektuálisabban megközelített sunci posztok jók
énis teljesen kék szem függő vagyok <3
bár azért gyönyörű barna szemek is vannak khm DISZKRIMINÁLVA ÉRZEM MAGAM
a sminket meg azért találták ki, hogy az előnyös dolgokat ki lehessen vele emelni. egyik csaj sincs ezek közül olyan szinten agyonsminkelve mint egykét szolicica akik péntek szombat este megtalálhatók az árpád híd környékén..