- Miért nem szereti a roma a szovjet zászlót?
- Mert sok rajta a szerszám.
- Miért nem szereti a roma a szovjet zászlót?
- Mert sok rajta a szerszám.
Érdekes cikket találtam, idéznék belőle néhány számomra érthetetlen mondatot.
„Talán egyre több főiskolán, egyetemen, esetleg már középiskolában látják majd be, mennyire szükséges, mennyire fontos, hogy ne csak távolságtartással, jórészt ellenszenvvel nézzük a hazánk népességének jelenleg hozzávetőleg 8 százalékát kitevő cigányságot, hanem megismerjük gondolkodását, szokásait, kultúráját. „
Továbbá egy főiskola Romológiai kurzust indít!!!
Megjelent, szót kapott a cigány értelmiség néhány jeles képviselője.
Az internet tele van hülyékkel, ez bizonyított tény. Valószínű, hogy az emó irányzat is a közösségi oldalak segítségével terjedt el, hiszen mit csinálhatna egy elkényeztetett, unatkozó fiatalkorú? Meglát egy érdekes ( értsd: szánalmas) kinézetű embert, és gondolja, ő is egyedivé válhatna, elindul az ár, végigsöpör a világon,kin így, kin úgy. A szerencsés embereken később nem mutatkozik semmilyen rendellenesség, de vannak akiken bizony elég nagy mértékben, így öngyilkosok akarnak lenni, viszont rájönnek, hogy ez egyedi…nem sok ember hirdeti hogy öljük meg magunkat.Nézzük milyen fajtái vannak eme „stílusnak”.
Animemó
Meghatározhatatlan nemű emó.
Vajon fiú akinek Zsuzsi a neve? Vagy lány? Vagy Zsuzsi nevezetű földönkívüli?
Ezeket a képeket frissen gyűjtöttem be csak nektek, hogy szórakozhassatok más hülyeségén, és hogy elrettentő példák legyenek gyermekeitek számára. Lássuk hát mire képes az emberi értelem...vagy éppen annak hiánya.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
Itt van néhány példa arra, hogy bizony egyes fajok a majmoktól származnak...vagy a majmok származnak tőlük? A képek után tessék elgondolkodni ezen.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
Ezeket a vicceket biztos mindenki ismeri, de nekem nagy kedvenceim, akárhányszor hallom, még mindig tudok röhögni rajtuk.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
A cigányokat mindenki ismeri (sajnos). A cigányság több mint 40 országba letelepedett. Körülbelül 7 millióra becsülik a számukat egész Európában. És akkor lássuk hogy hívják őket kis hazánkon kívül!
Német: Zigeuner, Cseh: Cinkán, Bolgár: Ciganin, Olaszország: Zigano, Anglia: Gipsy.
Szóval hogyha éppen egy kigyúrt kokerókból álló csoport mellett mentek el, akik biztos agyon vernének, de nem bírjátok ki hogy ne szidalmazzátok őket, ordibáljátok nyugodtan hogy : Rohadt Ziganok!
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!