Vannak emberek, akik szerint a mai világban Magyarországon még mindig nem az a legnagyobb probléma perpillanat, hogy éhen fogunk dögleni a jelenlegi kiváló kormányunk miatt, hanem hogy a házasság előtti szex az bűnös dolog – ahogy áll az Origo egyik tegnapi cikkében is. Na ja, igazuk van. Minek basszunk, ha már az isten így is megbaszott minket a jelenlegi parlamenti vezetéssel, nemde? Nem szeretném idézni a teljes cikket, akit érdekel, az adott linken elolvashatja, csupán részleteket emelek ki belőle és leírom a véleményemet, valamint kíváncsi vagyok arra, hogy ti mit gondoltok a témával kapcsolatban.

„Káros jelenségnek tartja a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat a pénteken megalakult Magyar Családtudományi Társaság. A társaság szerint a média is változtatásra szorul, mert az általa sugallt emberkép botrányosan primitív.”

 

Kíváncsi lennék erre a balfasz brigádra, akik ebben részt vesznek, hogy melyik klubból szalajtották őket. Vajon a Negyven Éves Szüzek Nyugdíjas Otthon lakóiból, vagy netán a Fapinák és Impotens Nyomorékok Gyülekezetéből? Ezt komolyan nem sértésnek szánom, de szerintem, ha valaki fizikailag és mentálisan teljesen egészséges, akkor igényli a szexet, pláne fiatalon. Azzal én is egyetértek, hogy ami a médiában megy, az tényleg a ló másik oldala, mert rettentő sok kurva és buzi szaladgál manapság ahhoz képest, ami mondjuk 20-30 éve volt, de szerintem nem az lenne erre a megoldás, hogy visszahozzuk a sötét középkori dogmákat ennek ellensúlyozására.

 

Én személy szerint undorodom a buziktól, mégis azt mondom, hogy aki azért meleg, mert így született és nem tehet róla, azt szerintem nem kéne emiatt üldözni vagy belekényszeríteni egy „hetero-házasságba”, hogy aztán egész életében boldogtalan legyen emiatt és tönkretegye ezzel a családját is, hanem csak azt kellene beszabályozni, hogy ne legyenek ratyifelvonulások, meg ne az utcán smároljanak az ilyen köcsögök, más ember előtt. Még a „normális pároknál” is gáz szerintem, ha nyilvánosan nyalják-falják egymást, nemhogy a deviánsabbak esetében. Szóval mindenki buzuljon magának a négy fal között, ha ez okoz neki örömet, de fölösleges lenne üldözni őket emiatt, csak mert szimplán melegek.

Viszont ezt a házasság előtti szextilalmat és magának a házasságnak az erőltetését nem igazán értem. Ok, egyszer én is szeretnék magamnak esküvőt, mert ez az én személyes igényem, de akinek nincs rá igénye, vagy mondjuk ami még fontosabb: pénze, arra milyen alapon akarják ezt ráerőszakolni? A kérdés persze költői, hiszen mint ahogy fentebb írtam, amikor sokaknak még munkahelye sincs, és az ellen küzd, hogy egyáltalán a rezsit és kaját ki tudja fizetni, akkor nem hiszem, hogy majd azon fog agyalni, hogy milyen esküvőt tervezzen magának.

Na és akkor ebből levezetve már adódik a kérdés, hogy maga a házasság előtti szex miért is olyan bűnös dolog? Ha szeretnék megdugni egy lányt, akkor most két dolgot tehetek: aznap este feleségül veszem, miután a diszkóban megismerkedtem vele, mivel már égek a vágytól, hogy szanaszét keféljem, és pap híján a DJ-vel esketem össze magunkat az „Ave Maria remix editon 2012-re”, avagy visszafojtva férfiúi ösztöneimet, inkább visszautasítom a leányzót és kiverem otthon magamnak. Nevetségesen hangzik szerintem is, úgyhogy a „tisztelt társaság” azon javaslata, hogy házasságig ne szexeljek, az meg egyenesen röhejes szerintem. Megvan itt is az arany középút természetesen. A szexuális felvilágosítást idejében el kellene kezdeni a gyerekeknél, akár az oktatásban is, hogy mire tinik lesznek, addigra ne kankós-tripperes-aidses legyen a 14-16 évesek többsége, hanem tudatosan gondolkozva válasszanak partnert maguknak. Még ha esetleg nem is az első ember - akivel lefekszik - lesz élete párja, akkor sincs semmi baj, hiszen még egy rossz kapcsolatból is tanulhat az ember jó dolgokat. Ha viszont már egyből az első jöttmenthez hozzámenne mindenki, mint a régi időkben, akkor nem tudom, hogy mennyivel lenne példamutatóbb vagy erkölcsösebb az, amikor az alkoholista férj szarrá veri minden este a feleségét a gyerekei szeme láttára, esetleg nem passzolnak össze az ágyban és emiatt vezetne váláshoz a házasság, mert elhidegülnek egymástól. Cipőt sem szoktam venni magamnak úgy, hogy előtte nem próbálom fel….

 

Még egy idézet a cikkből:

„A társaság káros jelenségnek egyebek mellett a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat tartja. A pénteken ellenszavazat nélkül elfogadott alapszabályuk szerint etikai, szociológiai, pszichológiai és egészségügyi érvek szólnak amellett, hogy a házasság előtti szexuális élet és az élettársi kapcsolat helyett a házasságot kell ajánlani, mint megvalósítandó célt. Hangsúlyozzák, hogy az erkölcsi értelemben definiált egészséges család az egy férfi és egy nő házasságán alapuló szeretetközösség, amelynek tagjai a feleség, a férj és az esetleges gyermekeik, beleértve a fogadott és mostohagyermekeket is.”

 

Szóval kérdés: ti is csak akkor szoktatok dugni, amikor gyereket csináltok? Mi a véleményetek a témáról?