Találtam egy blogot, amitől agyfaszt kaptam és nem tudok vele egyszerűen mit kezdeni. Bemásolok nektek részleteket belőle, hogy ti is lássátok: milyen egy plázapi... tinilánynak az élete.

hejho,(: A múlt hetet vhogy úgy zártam h nem volt vmi vidám hetem de most ez überelte bőven mármint jó értelemben,persze minden a hó és a hideg körül forog.nah hát kezdem a hét első hétfőjével :D a suli hát nem volt rossz de nem volt olyan jó,angol után kiisment a fejemből h kémiánk máshol lesz de nem tudtam h a másik épületben nah indulunk el erre isis megállz,jó megvártam mindt mindig erre többiek elmentek mimeg nemt udtuk h hol avgyunk néztük az ottani faliújságot h van e vmi de semmi nah igy tutkó volt a fölcinttől a tetőig kaacsáztunk összevissza mentünk vicces volt nagyon.már azon nevettünk h azért hiányzunk majd az óráról mert nem találtuk meg őket..:D nah aztán leértünk erre pont megláttuk egyik fiú oszt.társunkat és csengőre meg is érkeztünk a terembe:) az infó terembe voltunk ughogy utána nem kellett mennünk sehová asem ;) jaj nagyon érdekes volt h infón a mellettem lévő lánynak írom az emailt és semmi rakció hát akkor még mindig ne bezsélgessünk..én megtettem mindent.nah mind1 profilon tükröztünk tök jó vagyok text nélkül mondtam és már vagy 3hónapja tudom és nem felejtettem el a szövegemet ;)viccesek voltunk Isissel.. suli után elmentünk vásárolni sikeres volt;) új surranóm van,meg egyéb kellékek bezserzése a meglepikhez ;) iszonyatosan hideg volt hazafelé még várnuink kelett a buszomra isis már meg se várta az övét az enyémmel jött egy megállót és inkább hazasétált ami hozzá tezsem nem kis út nah mind1.h ne unatkozztunk én megmutattam neki h h kell hóangyalkát csinálni mivel neki ez az első tele meg hó mindne totál új nagyon tetszett neki na meg persze ott csúszkáltam tánciztam nekia buszmegbe,nagyon vicces délutánunk volt nagyon tetszett ;)

Kattints ide, és nézd meg a(z) 1-22.jpg képet teljes méretben!

kedden oylan fél jó kedvel mentem sulciba reggel nagyon sokat késetta buszom azt hittem h már megint nem fog jönni mondom ez hihetetlen h mindig akkor van mikor egyedül megyek suliba nah mind1,a lényeg h jött:) németen tök jó feladatot csináltunk tetszett mondta tanár ügyi voltam :) ez volt az utolsó úszásunk az évben és januártól új témakör lehet iylen dinamikus tornás anyámkínja nem tetszik :P:D de ez van,uszikáltam aztán hamar végeztünk hamar vissza is értünk :) nagyszünetben bár nem mintha nem lennének nagy szünetek mind1 elmentünk a suli udvarra páran csajok hóembert építeni ;)nah meg hógolyózni is :P viccesen néztünk ki az ablakból meg néztek minket h miylen bolondok vagyunk de tök jó volt egy kicsikét:) nah aztán vicces német a elején tök jó volt tanultunk egy dalt és meglepett minket a tanár felmentünk az aulába és ott ő játszott a zongorán mi meg énekeltünk isissel tök jó volt nagyon tetszett nekünk ;)aztán mondtam is tanárnak h jó kis ravasz volt az elején itt nagy jókedvet csinál nekünk utána meg belevisz minket a nagy nehézségbe belemerültünka nyelvtanba :O uuutálom nagyon nehéz:S bár vígazstaljon h tényleg megdícsérrt minekt h nagyon sokat fejlődtünk és jól haladunk és h még sok időnk van mire itt végzünk és hazamegyünk :) du chiarának meséltem mondta h 4éve tanulja és még mindig van h nehézséget okoz..:O jeppp nah hát ez van. 

Kattints ide, és nézd meg a(z) 2-19.jpg képet teljes méretben!

Szerda német után 3darab biosz óránk volt:O:O uhh ez aztán megviselt most egy picikét nah midn1 legalább nem etikán poshadtunk kb a matekunk is elmaradt mert a többiek dogát írtak de nekünk nem kellett bemennünk szal igy lent tanultunk :)du elmentem chiarával meg a bnőjével a két falu közötti ártérre szánkózni:) akkora hó van /volt h hihetetlen mentünk és csak mentünk a nagy hóba,mondja chi h megjöttünk én igy felnézek ahha monodm olyan meredek dombon csúszkáltunk én az első után mondtam h többet nemmegyek nem azért mert nem tetszett hanem azért mert olyan meredek volt h mire felértem kiköptem a tüdőmet akkora zsél volt nagy hóátfúvás meg jeges havas cucc monodm kész.. nag kb 3 csúszás után mikor modnom többet már nem csúszok elfáradtam csak mentem akkorát estem oylat repültem h hihetetlen msot a bal oldal felem tizsta lila zöld és nem tudok aludni annyira fáj ha ülök ha bármi szal jól kicsesztem magammal :Omind1 ez ezzel jár jaj amugy ott volt 3őzike is mikor szánkóztunk olyan édeske voltak ott játszottak;) nah Csütörötökön már éreztük este ebzséltük chivel h nem megyünk suliba mert bemondta rádió a nagy havat meg a sos-t:D:D igy mi éreztük h ebből suli nem elsz :P de zoli mondta dehogy is nem reggel felkeltünk akkora hó volt h wuuuuuu kb ugy éreztem magamat mikor pici voltam talán 2001-2 be volt othton az az iszonytaosan angy h senki semerre nah msot kb ezt éreztem újra persze mentünk buszmegbe a lakosok sora lapátoltak és jóreggelt jó reggelt mindenki totál készen menyni hó :O mi vártunk a buszra sehol semmi hát chi mondja jó menjünk haza :)oke..:D felhívta zoli munkahelyét h bezséljen zolival később vísszahívott minket mondta h jó akkor maradjunk itthon mert h ő enmt ud értünk jönni egy másik busz ha jönne fölösleges lenne már mennünk suliba aztán még sulit hívta chi mondta csaj ááh semmi gáz avgya fél suli nem volt:D szal így itthon maradtunk :) építettem egy hónénikét meg közösen csináltunk egy iglut nagyon vicces votl nagyon tetszett a mellettünk lévő lovardából kihozták a lovakat is istenem olyan tüncik voltak ahogy játszottaka hóba és élvezték :) h az állatok is ennyire tudnak vmit élvezni eszméletlen jó tapasztalatam már dolgokata saját állataimon de h wuu nagyon édesek votlak :)

Kattints ide, és nézd meg a(z) 3-20.jpg képet teljes méretben!

du gondoltam már tiszták az utak midnen klaró lesz beemegyek városba talizni patrikkal mert h már iszonyat régen taliztunk aztán már hiányzott egy jó kis bezsélgetés,aztán tutkón 20percet vártam buszra de már kicsit besokaltam igy mondom jó énnem emgyek sehová hazindultam erre potn akkro jött mega buszs zal igy csak bementem de iszonyat hosszú volt az út:O nem akartam elhinni h németországban nem tisztítják az utakat mindne tiszta hó a járdák a kocsi utak minden minden ez totál kész:S:O nah nagynehezen eljutotam hizzájuk de még a másik buszmegbe is vártam oylan hideg volt h nem tudtam már h álllni mit tenni h a fenekem automatkiusan magától ne rázza magát olyan hideg volt h megállás nélkül mint vmi bolond aki rázza fenekét:O:O nah aztán mondta patrik h mennünk kéne segíteni mert h ugye van ilyen karácsonyivásár és h ott oda kelett vinni a kis lángosos bódét szal segíteni kellett betenni oda :D uristenem hát ez eszméletlen -16°C volt:O:O bár nem mintha a héten nem lett volna végig mínusz meg am is mínusz van már kb 2hete de ez vicc totál kész..Pénteken már suli persze de még semmi változás az utakon most csak 10 percet késett reggel de jött,hát nem volt németünk meert kicisknek helyette töri volt mi meg megkértük tanárt h had menjünk le ebédlőbe tanulni szal igy nem volt németünk aztán a másik németen meg kaptunk egy verset egy ilyne karácsonyit azt jövő hétre meg kell tanulnunk isissel..:S:D aztán mentünk át kunstra de volt egy oylan érzésem h vmi változás lesz,hát nem volt elmaradt helyette fizikájuk volt oda meg nem akartunk bemenni ugyhogy volt egy szabad óránk elmentünk bankba meg boltba isis vásárolt :D:D aztán gyors kaja dupla föci nagy nehezen eltelt..volt még félóránk buszig isis mondta menjünk el vhová mert rohadt hideg van bementünk könyvtárba ott taliztam a csajszival akivel kick-boxon voltam ott dolgozott egy ideig tök jó volt vele beszélgetni olyan jól esett,tényleg tök jó fej volt ;) bírom :) kérdezte h megyek-e még edzésre de mondtam h nem igazán:S nah aztán haza az új sorozatomra tökre rávagyok cuppanva aza címe h alle hasse Chris :) nagyon jó tök tetszik amugy amcsi de wuu tök jó :)az volt este hülyülés ezerrel olyan jó volt mintha otthon lettem volna,nagyon jó volt végre újra olyan bolondnak és lökött nórinak lenni amilyen otthon vagyok;) köszönöm:D nah ma meg mentünk gyertyagyárba már beszéltük h akkor megyünk de én vmi olyanra emlékeztem h vmi öreg és vmi hagyományos izét nézünk nem tudom mire emlékeztem de ma semmi ilyen nem volt:D:D reggel még zoli azt mondta h majd dörömböl az a ajtómon h időbe keljek mert ugye hétvégén ilyen 12ig alszok megy egyebek és h keljek időben,hát nem jött maagmtól keltem fel 9után :) megkajoltunk aztán mentünk tök sok gyertyát vettem olcsón :):) aztán elemntünk még a karácsonyi vásárhoz h ott van-e a lángosos de nem volt még szal jöttünk haza kb 11.45től 6ig megállás nélkül csináltam a meglepi dolgokat kicsit készen volt minden porcikám am se bírok ülni a fájós oldalam miatt de ez totál betett közbe még 1x elmentem ebédelni ennyi,de lényeg h befejeztem már majdnem kész;)a nehezén túl vagyok (Y) aztán mondta Chi mondjak be vele a vásárba jégkorizni de nem volt kedvem de megbezséltük h hétfőn suli után megyünk ;) majd 2karácsonyi"körömfestés :) anyu bezsélgetés totál zsongás a hazaút miatt hihetetlen alig 14napocska:) juuhuu hnap megyünk karácsonyi színházas izébe Dresdenbe tök várom már kíváncsi vagyok milyen lesz meg ott is megyünk a kis izécskékbe meg ilyenek :) szal tök jó hetem volt meg mindne kalró volt már csak egy dolognak kéne rendbe jönni és tényleg olyan szép és jó lenne minden ;)léééckó,imádkozok is pedig lécólécó (L) nah csokcsok

Kattints ide, és nézd meg a(z) 4-14.jpg képet teljes méretben!

 Akinek nem lett volna elég ennyi baromság, az az alábbi linken még több faszságot olvashat: http://lulumesei.blogspot.com/