Tegnap volt egy poszt, amelyben a kommentek inspiráltak arra, hogy olvasók is megmutassák a kreativitásukat. Nyáron Rettegett Iván hírdetett az Agyiszinten versíró pályázatot, most én is szeretném az ő példáját követni, de kicsit másképp. Nála a fő téma "Magyarország, a magyarság, lehetséges jövőképek, esetleg a múlt" volt, nálam pedig a megadott képekről kell humoros, pikáns, esetleg mocskosszájú műveket írni. Iván posztjával ellentétben itt megengedett a trágár szóhasználat is, de felhívom a figyelmeteket, hogy nem feltétlenül attól lesz vicces egy vers, ha tele van csúnya szavakkal. A legjobb művek döntőben vesznek részt, és szavazhattok rájuk, hogy szerintetek kié volt a favorit. A verseny 4 fordulós lesz, csak az jut el a döntőig, aki mindegyikben részt vesz. A verseket mindig az adott posztban komment formájában kell írni, nem emailben! Határidő erre a posztra: holnap, azaz 2010.09.09. 23:59. Az ezután beérkezett kommentek már nem számítanak bele a versenybe. Főnyeremény: urak számára egy pásztoróra ezzel a szexi hölgyeménnyel, női olvasóink pedig ezzel az úriemberrel párosodhatnak ;-D
Akik részt szeretnének benne venni, itt az első posztban a versük után a kommentjük végére írják már oda legyenek szívesek, hogy "jelentkezem". Köszi!

Íme az első kép, melynek címe: A gondolkodó
Az az elképesztő ötletünk támadt Zitrával, hogy mi lenne, ha megkérnénk minden egyes olvasót arra, hogy ehhez a poszthoz írjon legalább 1 darab kommentet. Belegondolsz, nem telik semmibe. Regisztrálni sem kell, mert anélkül is hozzá lehet szólni... Szóval, kérek minden egyes olvasót aki e sorokat olvassa ebben a pillanatban (19:10) vagy akár 3 nap múlva, hogy írjon egy kommentet. Természetesen, ha futja többre is csak nyugodtan. 14-15 ezres látogatottságunk van, de ha csak az olvasók fele benne van a játékban, akkor is 6-7 ezer komment születne... Ebben a posztban NEM lesz semmiféle moderálás. Nyugodtan elsőzzetek, minden ostoba anoním szöveg jöhet. Bármiről lehet beszélgetni: politika, csajok, pasik, nyú mún, zsidó összeesküvés elméletek... Szóval... kapcsoljátok ki az agyatokat és jöhet az OFF topic:
EGYET KÉREK MINDENKITŐL. EBBEN A POSZTBAN CSAK! SEHOL MÁSHOL! ITT IDŐK VÉGEZETÉIG LEHET, MÁSHOL NEM! Kérlek Titeket, maradjon ide az összes hülye komment. jóéjszakát.
AZ EGÉSZ BLOG, AZ ÖSSZES KOMMENTELŐ HIÁNYOLJA RÁMBÓGECI-T. RÁMBÓ, HA ITT VAGY ÉS OLVASOD E SOROKAT, LÉGYSZÍVES TISZTELJ MEG MINKET A JELENLÉTEDDEL! Hiányzol mindenkinek!!!!!44négy!!!4444
"OSZT SZOPOL-E?"
Mindenki hozzon magával egy embert aztán gyertek kommentelni. :D
Államvallás, bigottság, fanatisták, öngyilkos merénylők, olaj, olaj, és pénz, pénz, pénz, de rengeteg. Ide ne jutna el a legújabb, a legmodernebb, a legfrissebb akármi-bármi-is-legyen-az? Dehogynem! Na de hogy nyomjunk le az emberek torkán nyugati fertőből érkezett pl. képeket? Természetesen photoshoppal. Így történhetett, hogy Mariah Carrey a forró Szaúd-Arábiába jól felöltözve érkezett a légkondis boltok polcaira, nehogy megfázzon. A kedves bajuszos arab bácsik felöltöztették a pőre leányzót, hogy még véletlenül se kapjon hólyaghurutot:

Rengeteg tetoválás születik légből kapva, ám mindig ügyeljünk arra, hogy honnan is kapjuk azt a levegőt... Mert attól hogy magadravarratod, még nem biztos, hogy jó ötlet! ;D

Amerikaiak.... Nah, hát Irakban sem könnyű az élet, de valahogy fel kell dobni a gyilkolósdi-öngyilkosósdi mindennapokat. Egy kis mekemóka a tankok közt is belefér!
Kevesen voltak - nagyobb tömeg esetén biztosan sikerült volna. ;)
Visszatértem és arra gondoltam, hogy egyből valami ütősebbel indítok. Az előző részben ami >ITT< van, már nagy vonalakban kifejtettem a véleményem erről a dologról, illetve Rettegett Ivánnak volt egy szintén hasonló posztja >ITT< . Anno az első ilyen posztom olyan "jól" sikerült, hogy át is ment az egész flame war-ba, és Zitrának be kellett fagyasztani a kommentelést. Sokat gondolkoztam a folytatáson, de végülis megbeszéltem Agyival, ha úgy alakul, hadd legyen flame war itt is, nem fogjuk lezárni a kommentelést, elvégre ha már az országban nem lehet nyilvános szólásszabadság, akkor legalább ezen a blogon hadd mondja el mindenki a véleményét . Lehet normálisan is kommentelni, aki csak kurvaanyázni tud mindenféle értelmes hozzászólás nélkül, az ugyanolyan ostoba, mint a rajok, vagy a posztban szereplő emberek.

(A kép a "Made in Britain" című filmből való)
KATTINTS A FOLYTATÁSHOZ »Sziasztok! Nagyon megörültem, mikor a posztomra vonatkozóan pozitív visszajelzéseket, meg 'NE HAGYD ABBA!!'-kat kaptam, ezúton is szeretném megköszönni nektek. :)
Ám végre valaki bátorkodott küldeni a poszttal kapcsoladban képeket is, én pedig boldogan csinálok belőle egy posztot. :)
Hello
redstar "Sunci poszt, egy kicsit másképp" posztjához ajánlanék pár szép szemű leányzót.
Egyébként jó,hogy van olyan oldal,ahol a szépet,és a pozitívan érdekeset is tudják értékelni!
További jó munkát az oldallal!
üdv.
S.

Volt nekünk itt már "tecem" és sok egyéb, meg is voltunk fenyegetve. Félelmemben felkutattam még egy hasonló képet, ahol az alany hasonlóan "nehéz" szóval nem tud megbirkózni. Nem, nem az útelágazódás az. Várjuk az ő és barátai leveleit is, téphetnek egy sorszámot. Addig is jegyezzétek meg, ő egy igazi "retethetetlen"! :'D

Remélem, jól telt az első hét az isiből és senki sem kapott napszúrást a nyáron. A leégés nem játék, értem?


Vajon a kis szöszi a csálé csöcseit oly csodásan csapkodja.... ?
Újabb levelek érkeztek az Agyiszint Szerkesztőségbe - úgy látszik mostanában lehet valami a levegőben. Kezdjük először is ott, hogy volt nemrég ez a poszt: http://agyiszint.hu/bypost/2010/08/31/A_kerdes_adott - ez megindított egy-két embert, akik úgy érezték mindenképp védelmükbe kell venniük a képen pózoló fiatal lányt, aki valószínűleg minden nyelvtantanár rémálma. Egyiküket külön is be szeretném majd mutatni, mert úgy látszik ő nem igazán követi figyelemmel rendszeresen az oldalt, hiszen ha ezt tenné, akkor látta volna a múltkori, Roland-os posztot - és ezesetben már igazán tisztában lehetne az első, és egyben legfontosabb Alapszabállyal: "fenyegetést mindig, és minden esetben kamu e-mail címről küldünk!" Még mielőtt bemutatnám nektek Dani-t, és következnének a többiek válaszai, álljon itt most kezdés képpen az a két levél, amit a posztban szereplő kishölgy küldött nekünk:
"Kedves" agyiszint.hu!
Megköszönném nagyon hogyha letörölnétek a ,,tecem"-es képemet!...
Szerintem nem kell magyarázkodnom..
Ha lenne valamennyi sütnivalója valamelyikőtöknek észrevehetné h épp,hogy kifért!
Tudod nincs kisebb betűméret!
Szóval megköszönném..."
"" A kérdés adott" című képet amin az áll hogy 'TECEM' sziveskedjen leszedni de nagyon gyorsan!!!!
Nem szeretném ha fenn lennék úgy hogy nagyon gyorsan szedjék le azt a képet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Köszönöm és nem szeretném meglátni még egyszer köszönöm!!!!!!
Üdv.:S.D."
Ennyit akkor bevezetésnek - látható, hogy a kedves "S.D." (nem, köze nincs a memóriakártyához) eleinte még megpróbált baráti hangnemet megütni, majd mikor látta hogy ez nem működik, kezdett fenyegetőbbé válni. Öreg hiba - ennek úgysincs semmi értelme. Jött a témával kapcsolatban még két levél, egyiket a Folytatás után már rögtön olvashatjátok is, a másik pedig attól a Dani-tól érkezett, aki miatt valójában megszületett ez a poszt. Elöljáróban még annyit róla, hogy most tényleg egy igazán veszélyes alakról lesz szó - Roland-nak a múltkor ugyan nem sikerült bezáratnia az oldalt (muhaha!), de Dani még rajta is túltesz - majd meglátjátok miért.
KATTINTS A FOLYTATÁSHOZ »




.jpg)








