A Rossville Shipyard egy Staten Island-en 1964-ben alapított tengerészeti roncstelep és hajóbontó, melynek környezetében számos elöregedett hajó és kikötői építmény is található. A hely különleges varázsát a vízben álló rozsdamarta hajók és málladozó dokkok látványa is fokozza, hozzájárulva a teljesebb élményhez...
* Üdv kedves olvasók. Jelen cikkem előzőleg már némiképp felvezetett posztsorozatom újabb darabja, melynek előzményeit megtalálhatjátok ITT (valamint a két bevezetőt ITT és ITT)…
Az előzőekben nagyjából sikerült lefektetnünk az alapokat, hogy egy gyermek számára alapvetően fontosak az első benyomások és tapasztalások a családon kívüli világgal kapcsolatban. Természetesen, bár az alapvető személyiségjegyek kialakulásában tényleg nagyon lényeges az elsődleges, családon belüli szocializáció időszaka, illetve az első a külvilággal való találkozás, de a leglényegesebb változásokat mégsem a gyermekkor alatti benyomások, hanem az általános iskola közepére-végére kialakult, illetve az azt követő új környezet (szakiskola, gimnázium, stb.) által diktált, vagy elvárt szerepek idézik elő.
Felhozhatnék most ezer meg egy elcseszett rigmust a fiatalok felelőtlenségéről, tarthatnék itt valami sablonos hegyibeszédet a „bezzeg az én időmben” apropójából, de itt sem erről lesz szó. Egyrészt azért mert én is csak 22 vagyok, másrészt meg azért, mert a véleményem szerint nincsen olyan, hogy valaki alapból felelőtlen, épp ezért nem lehet univerzálisan felelőtlen fiatalokról beszélni. A felelőtlenség és a trehányság ugyanúgy kialakul, mint az igénytelenség, a lustaság, vagy a kelletlenség. Csak nevelés kérdése. Rühellem azokat a szülőket, akiknek az az egyetlen kifogása, hogy „ő egyszerűen ilyen, nem tudok mit tenni”. Dehogynem tud. Nem akar. Ez majdnem ugyanakkora bűn egy gyerek / fiatal ellen, mint az, amit az előző posztomban említett Lili (Gábor „kedves” felesége), és az ő édes anyukája tesznek. Ők a gyerek lényegét (a kíváncsiságot) irtották ki a gyerekből, míg azok, akik e módon „ráhagyják” utódjukra annak dolgait azok a civilizáltságra való hajlamot ölik el.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Sziasztok!
Eljött hát az idő, hogy az utolsó öreg házas iromány is sorra kerüljön - jópár alkotás érkezett be hozzánk, ezekből majd egy hosszabb, amolyan összegző poszt is lesz a hétvégén, mégpedig a várva-várt Szavazással egybekötve. Ezen a héten - a mait is beleszámolva - négy remek kis befejezést olvashattatok/olvashattok, mégpedig:
A mai napon NoBlahBlahInTheArea alkotását teszem közzé, Hátborzongató lett, és a leges-legelején, mikor még csak vázlat szinten létezett az öreg házas sztori, én is valami hasonlót írtam volna, ha a pincének minden egyes rejtélyére sort kerítettem volna. Ötletes lett, na - tetszett nagyon. Lessétek csak meg magatok is:
Visszamentek a bejárati ajtó elé. Jobbra tőlük a résnyire nyitott ajtó, mellette pedig még két másik (az egyik vélhetően a pincébe vezetett).
- Itt még nem jártunk… - Törte meg a csendet a középső fiú.
- Nem, nem jártunk, és nem is fogunk! A hideg kiráz ettől a helytől. – Reagált idősebb testvére, bár amaz mintha meg sem hallotta volna. A kilincs felé nyúlt. Valami, vagy valaki mintha az elméje legmélyére hatolt volna és úgy hívogatta volna őt. Megmarkolta a kilincset. A legkisebb némán állt mögöttük, és megrezzent, amikor bátyja lenyomta a kilincset. Az ajtó hangosan, nyikorogva nyílt, mintha egy örökkévalóság lett volna mire szélesre tárult előttük.
- Gyertek, gyertek! – Mondta megrészegülve az adrenalin és a kíváncsiság észvesztő koktéljától.
- Térj már végre észhez! Nem láttunk még elég szörnyűséget ebben az átkozott házban?! – Fakadt ki fivére.
- Nyugi, csak körbeszaglászunk, és már megyünk is.
A legidősebb érezte, hogy nem tudja megnyerni ezt a vitát, öccse világ életében híres volt a konokságáról. Hátrafordult, és a focilabdát az öccse kezébe nyomta. Látta rajta hogy nem bírna ki még egy gyomorforgató látványt.
- Vigyázz a labdára, és várj meg minket odakint, jó? – Mondta annyira megnyugtatóan amennyire csak tudta.
- De én veletek…
- Várj meg minket kint! Hallgass a bátyádra! Te meg gyere már! – Türelmetlenkedett a középső fiú.
Öccsüket hátrahagyva léptek be a pincébe vezető lépcsőre. Talpuk alatt ropogott az öreg, szúette fa. A lejáró sötét volt, éppen csak annyi fény szűrődött be a nyitott ajtón keresztül, hogy látták hova lépnek. A lépcső alján egy méretes vasajtó fogadta őket, amellett pedig egy polc, melyen egy kulcsot találtak, valamint egy olajlámpást és gyufát. A kisebbik testvér meg sem várta, hogy bátyja meggyújtsa a poros lámpást, és kíváncsiságtól fűtve gyömöszölte bele a kulcsot a rozsdás zárba, majd elfordította azt. Kattanás. Még egy fordítás. Még egy kattanás. Az ajtó szorult, ezért mindkettejüknek neki kellett gyürkőzni, hogy kinyithassák. A régi vas ugyan nem könnyen, de megadta magát. Beléptek. Orrukat megcsapta az ürülék, tetemek, és a régi dolgok bűzének egyvelege.
A mai napon is olvashattok öreg házas alkotást, mégpedig ezúttal Spenot the Star irományát. Jól sikerült ez is, ügyesen viszi tovább a már megkezdett horror-vonalat. Ezen kívül még holnap lesz egy iromány, majd szombaton a 3. mellékszál, és utána pedig vasárnap a várva-várt Szavazás. Most viszont olvasásra fel! :)
Közel egy év telt el azóta, hogy a három testvér átlagos délutáni játszadozása rémes befejezéssel zárult. Szerencsére súlyos traumájuk nem lett a látottak miatt, talán a kedves pszichológus nővel való beszélgetésük miatt, akivel a mai napig tartják a kapcsolatot. Igaz a
Legidősebb fiúnak még vannak rémálmai, melyben a halott nővel beszélget, állítása szerint ez az álom többször is visszatér
nyugodtnak cseppet sem mondható éjszakáihoz. A két testvére már-már el is felejtette a dolgot, vissza pedig semmiképpen nem szeretnének menni a házba. A Középső fiú szinte csak este jár haza aludni, mivel egész nap a barátaival szórakoznak, kihasználják a nyári szünet utolsó napjait. A Legfiatalabb olvasással tölti szabadidejét, melyen az egész család meglepődött, mivel nem egy művelt famíliáról van szó. Egy esős szombati napon elhatározta a Legidősebb, hogy átkutatja még egyszer a házat, azt gondolta, hogy csak így tud véget vetni a rémálmainak; szembe kell nézni vele! Összepakolt egy kis hátizsákba néhány kelléket, amit szükségesnek talált: zseblámpa, kötél, kalapács stb. Valószínűleg nagy részét fölösleges lett volna magával vinni, de annak ellenére, hogy ő a Legidősebb, az egészet egy játéknak fogta fel. Megvárta az éjszakát, amikor az egész család nyugovóra tért. Csendesen ment, még a lépcső sem nyikorgott. Halk lépteit senki sem hallotta meg. Amint leért a nappaliba egy árnyékot pillantott meg ami közeledett felé. Óvatosan
kivette a kalapácsot a táskájából, majd felkapcsolta a lámpát.
Szerda van, és már csak két beérkezett alkotás maradt, amik közzétételre várnak (ha a másik két személy, akik írtak nekem hogy alkotnának ők maguk is egyet-egyet nem küldik be szombat előtt). A mai irományt Szögesdrót küldte be nekünk - ügyesen alakította tovább a sztorit ő is, és egy újabb adag rejtélyt csempészett a történetbe. Nem is húzom tovább az időt, következzék maga az alkotás:
...A három testvér ennek a felfedezésnek köszönhetően egyszerre jött rá, miért is tartják elátkozottnak azt a házat az emberek, és egyúttal választ is kaptak a házat, és a kertet belengő iszonyatos bűz kérdésére is. Szótlanul, némán álltak ott egy darabig, és rémisztő felfedezésüket bámulták. A sokktól eddig mozdulatlan legidősebb gyerek kirángatta a testvéreit a szobából, de ahelyett, hogy a kijárat felé vette volna az irányt, megállt, és a szeme sarkából a másik ajtót figyelte, ami ajtó felől a résen fény szűrődött be. Gondolta, mielőtt szólnak a felnőtteknek, és a hatóságok kitisztítják a házat, fel kéne fedezni a pincét is... Arra gondolt szól a testvéreinek, hogy maradjanak ott, ahol vannak, de eszébe jutott, hogy itt is veszélyek leselkedhetnek rájuk. Végül úgy döntött, magával viszi azokat. Kinyitotta hát óvatosan a pincébe vezető ajtót, és elindult lefelé a korhadt, recsegő lépcsőn a testvéreivel. Mikor leértek újra két ajtóval találták szemben magukat. Jobb kéz felől egy ócska, régi és korhadó ajtó volt, míg balra egy rozsdás fémajtó állt.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Szombaton volt legutoljára öreg házas sztori (mégpedig redstar_ kollegától >ITT<), most pedig mivel újabb hét kezdődött, itt az ideje, hogy közzé legyenek téve a még hátralévő befejezések. A hétvégén indul majd a Szavazás, ahol mindenki voksolhat a saját, személyes kedvencére (nekem is megvan már a favoritom) és a nyertes alkotás fog beleépülni az általam írt 2. részbe. Ergo az utolsó, úgymond "forduló" következik a mai naptól, hiszen a jövő héten nem lesznek már újabb pincés alkotások, az általam a héten kikerülő 3. mellékszál is megválaszol egy-két kérdést, és - még ha szép lassan is - kezd körvonalazódni már a teljes, vakfoltok nélküli kép, hogy miféle titkokat is rejteget az a bizonyos ház. Örülök neki, hogy ennyire sokakat megragadott a téma - nemrég felmerült már, hogy amatőr film is készülhet belőle, és remélem Csucsu1111 is csinál majd néhány remek képet a valódi öreg, rejtélyes házról. A mai irományt im nemo küldte be nekünk - fantáziadús, és ötletes lett. A múlt héten a terep a humorosabb sztoriké volt ugye. Nos, ennek vége. A mai alkotás (és a soron következők is) a jól megszokott horror vonalon mozognak, tehát ezen a héten is a borzongásé lesz a főszerep. Át is adnám a szót:
Visszamentek a bejárati ajtó elé. Jobbra tőlük a résnyire nyitott ajtó, az mellett pedig még két másik (az egyik vélhetően a pincébe vezetett), az egyik ajtó mögül halk duruzsolás hallatszott, nem volt ijesztő, inkább furcsa. A fiuk hallgatták egy darabig, de a hang nem változott. – Olyan hangja van, mint apa áramfejlesztőjének – mondta a legidősebb. Odalépett az ajtókhoz és kis vizsgálódás után rámutatott a baloldalira – Innen jön. – Óvatosan megpróbálta lenyomni a kilincset, és vállal is segített. Az ajtó némi ropogás után, lassan engedett, ő pedig addig nyomta, amíg a falnak nem ütközött a túloldalon. Az ajtó mögött egy lépcső derengett. – Ez a pince. – mondta a legfiatalabb, és hátralépett az ajtóból. – Itt maradtok mind a ketten, majd én megnézem. – mondta a legidősebb és lassan elindult a lépcsőn lefelé. Eszébe jutott, hogy az egyik szekrényen látott pár félig égett gyertyát, most visszament érte, volt ott egy doboz öreg gyufa is. A gyertya fénye megvilágította, a falakat és a lépcsőt, és a fiú a gyertyát maga elé tartva óvatosan lépkedett előre. Itt is érezni lehetett a bűzt, de mintha nem lett volna olyan erős, mint fent. A pince tele volt szeméttel, és a fiú a nehéz poros levegőtől szinte megfulladt, de a duruzsolás egyre hangosabb volt, és egyre jobban vonzotta.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Nos, legutoljára szerdán olvashattatok beérkezett alkotást, ezért most már éppen ideje egy újabbnak. Erre a hétre ez lesz az utolsó, de megígérem hogy a jövő hét folyamán is el lesztek látva öreg házas befejezésekkel. A beküldőnk ezúttal redstar_ kollega, és az írása szakít a hét elején megkezdett humor-vonallal, vagyis újból a borzongásé a terep. Előbb viszont összefoglalom gyorsan, hogy ezen a héten hány alkotás is került publikálásra itt:
Mindezek mellett pedig volt egy általam kreált - második - mellékszál is csütörtökön: A múlt sötét titkai (mellékszál)
A leges-legvégén, mikor az összes alkotás közzé lett téve, kikerül majd egy Szavazás, aminek keretében mindenki voksolhat a neki leginkább tetsző alkotásra, és a nyertes mű fogja alapját szolgálni az én általam kreált 2. résznek. Örülök hogy sokakat megmozgatott ez a téma, és hogy ennyi remek alkotás érkezett - a jövő hét végén véget ér a pályázat, és akkor szavazhattok is már. De addig is van még nekünk néhány alkotás, amiket el lehet olvasgatni szépen. A mai napon redstar_-é, aki nagyon jól vitte tovább a történetet, a lezárás pedig iszonyat sötét lett, ahol a vidám befejezés szóba sem jöhet - át is adnám a szót:
Az öreg ház rejtélye ’Mi nem félünk’ - Alternatív folytatás, Redstar tollából.
Hosszú évek teltek el mióta az a különös incidens meglátta a napvilágot. Egy rejtélyes haláleset, megannyi kérdés hever megválaszolatlanul. A rendőrség nyomok és szemtanúk híján már réges-rég lezárta az ügyet, a dolog is már csak úgy él a helyiekben, mint egy mendemonda: ’Az elátkozott ház legendája’. Senki sem merészkedett még be a házba, egyrészt ugye mivel a rendőrség lezárta a házat, másrészt meg ugye a mendemonda lévén a ház elátkozott, a földöntúli dolgokat meg nem érdemes bolygatni. Mindenki úgy gondolta, hogy jobb ha a titkok azok is maradnak- örökké. Ám még az örökkévalóság sem tarthat örökké.
Rengeteg lelkes helyi újság- és regényírót megihletett ez a szörnyű rejtély, viszont bátorság és források híján abbamaradtak a projektek. A három gyerek azóta már felnőtt és elköltöztek az elátkozott ház szomszédságából… Mi több, magát a várost is hátrahagyták, annak múltjával és szörnyű titkaival együtt. Ez tovább bonyolította kicsiny városunk amúgy sem egyszerű, ám annál hátborzongatóbb rejtélyét.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Ez a hét úgy indult, hogy az öreg házas sztori rendre humorosabb, poénosabb befejezéseket kapott, és a mai napon is egy ilyet olvashattok. Örülök, hogy nem kifejezetten a borzongató vonalat viszik tovább egyesek, és így jut idő a humorra is. Az alkotó most rkv01xc72a volt (aki ugyan a nicknevét elfelejtette odaírni, de szerencsére gmail-ünk van :P). Nekem nagyon tetszett ez a befejezés is, olvassátok csak el magatok is:
..Telt-múlt az idő, a három fiú addig járt pszichológushoz, míg végül meggyőzték saját magukat arról, hogy a házban sohasem jártak. A Legfiatalabb is - rengeteg unszolás után, sok-sok finom csokoládé és cukorka árán - nagy nehezen de megszólalt, mindenki hatalmas örömére. Még flekkent is sütöttek azon a nagy napon, amikor legelőször elhagyta egy szó a száját: labdaaaaa!
Ismét focizhattak boldogan, sőt felszereltek egy palánkot is az egyik póznára, így kezdtek átállni a kosarazásra...
Egy napsütéses szép szombati délelőtt is így kezdődött, anyu-apu elrobogott az ikszhatos béemvéevel a Tesco-ba (amit a feljelentésből összekarisztolt pénzből vettek, ugyanis panaszt tettek a hajdan elhanyagolt ügy lezárásával kapcsolatosan, a gyerekek traumája igencsak nagy horderejű vád volt), ezalatt a három srác nekiállt kosarazni. Egy idő után a Középsőnek eszébe jutott, hogy kicsit kellene nosztalgiázni is, kotorják elő a focilabdát. Hamar nekiálltak rugdosni az ütött-kopott bőrlabdájukat, de aztán ráuntak, mivel hozzászoktak a kosárlabda nagyobb súlyához. Így hát inkáb rúgdosták azt, nem törődvén semmivel, próbálgatták a palánkba repíteni lábfejjel...
Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy megjelenik három csúnya fekete csóka, amik elkezdtek károgni körülöttük. Az egyik leszállt a mellettük lévő szemeteskuka tetejére, amikoris pont ebben a pillanatban rúgta a Legkisebb fiú arrafele a labdát. El is találta a madarat, az pedig ennek hatására hatalmasat utazott, tíz-tizenöt méteren keresztül, egyenes a régi ház fele. "Átrepült" a kerítésen, s egy tompa puffanással földet ért (valószínűleg a málna bokrok alá), csak úgy nyekkent. Nyeltek egyet mind a hárman, el is tátották a szájukat, mialatt a labda pattant kettőt - a kukának az élén nem akart megnyugodni - és egy az egybe zuhant a madár után, be a kertbe. Az almafáról sokatmondóan tekintgetett lefele a megmaradt két szárnyas jószág. (Amúgy örvös csókák voltak, nem tudni, hogyan kerültek oda.)
A Legnagyobbik idegességében rágyújtott egy cigire, valamiért sötét gondolatok kerítették a hatalmába, nem igazán értette az okát, hogy miért is kezd zavarba jönni. (Azért minden tisztelet a pszichológusnak, amiért sikeresen átmosta az agyukat; gyógyszerek, manipulatív szövegek, kétezertízes monarch-projekt kicsiben, satöbbi.)
A tegnapi, poénosabbra vett befejezés után ismét egy hasonlót olvashattok. Amíg az előző inkább az abszurd humor irányába vitte el a történetet a vége felé, addig itt már konkrétan az egész sztori a humorra építkezik. A beküldő ezúttal Kokszos Tóni. Amit megemlítenék még, az az, hogy tegnap éjjel lejárt a határidő ugye, ergo a beküldött alkotások hamarosan olvashatók lesznek itt, a blogon. Tovább pedig nem is szaporítom a szót, következzék hát maga a beküldött mű:
Látszólag nyoma sem volt az elmúlt történések emlékének, hála dr. George Assman hatékony kognitív terápiájának, aki kifejezetten azzal a misszióval települt át Chicagóból Magyarországra, hogy a beteg kelet-európai lelkületet feloldja a konstans depresszió alól, és mi tagadás, akadt is páciense bőven, de a három fiú még így is kemény diónak bizonyult. Különösen a Legkisebb. Bár ismét jártak iskolába, sőt a Legnagyobbat a Zeneakadémia kivételes tehetségeket előképző szakára is felvették, de mindez mit sem változtatott azon, hogy annak a napnak az eseményei örökké kitörölhetetlen nyomokat hagytak a lelkükben. A Legnagyobb csak requiemeket volt hajlandó játszani kedvenc oboáján, a középső emós lett, és naphosszat az Anti Fitness Club lemezeit hallgatva írta szentimentális költeményeit, nyakában anyja lábszárborotvájából kilopott pengével. A Legkisebbnek, bár nem voltak hasonló hóbortjai, valójában ő szenvedett a legtöbbet, hiszen minden éjszaka rémálmok gyötörték.
- Ááááááááááááááááá!- visított fel az éjszaka közepén.
- Mi az??? Megint a rémálmok?- riadt fel a Középső.
- Igen, ugyanaz. Az öregasszony felkel, elkezd üldözni, feslik le róla a ruha, cafatokban lóg rajta a bőr, a muffja helyén hatalmas üreg tátong. Rohanok le a lépcsőn, ott állok a pinceajtó előtt, mennék befele, de zárva, és hiába ütlegelem az ajtót, nem nyílik ki. Az öregasszony beér, és előkap egy hatalmas ilyen fekete, hengeres tárgyat és…
- Elééég! Basszus, öcsi, hányszor mondjam neked, hogy ne nézd lefekvés előtt az Anal Freak Show-t-intette le a bátyja.
- Nem, ez nem attól van. Tudom. Addig nem szabadulok meg ezektől a rémálmoktól, amíg ki nem derítem, mi van a pincében, ami minden bizonnyal a tudattalanomat szimbolizálja, és az, hogy képtelen vagyok bemenni, valójában azt jelenti, hogy nem merek szembenézni a fejlődésem orális szakaszában gyökeredző problémáimmal. Ezt tegnap olvastam az új Csernus könyvben.
Üdv, mindenkinek!
Remélem várjátok már a Karácsonyt. Remélem azt is, hogy idén szép, Fehér Karácsonyban lesz részünk. Egy kicsit kitoltam a pályázati határidőt: ma éjfélig fogadunk még alkotásokat, szóval ha eddig még nem küldted el a saját irományodat, akkor most még megteheted. Az oldal címét, és a jeligét meg már úgyis mindenki kívülről tudja - felesleges újból leírnom, azt hiszem. Az eddigi műveket megtalálhatjátok az olvasmány rovatban, avagy a tegnapi posztban (>ITT<), ahol összefoglaltam a múlt heti verziókat. Olvasgattam a hétvégén beérkezett befejezéseket. Az azért tényleg örömteli számomra, hogy az eredeti öreg házas sztorimnak egyetlen végső mondata ("A nő halála, és múltjának összes (sötét) titka örök rejtély maradt – pedig a pincét még csak nem is látták...") mekkora lavinát indított el, és mennyi remek alkotás érkezett a pince rejtélyének felderítését illetően. Nyugalom, erre a hétre is el lesztek látva ezzel a témával bőven. Egyedül pénteken, azaz Szenteste nem lesz pincés sztori, mert azt hiszem senki sem akar ilyen borzongató történeteket olvasgatni, miközben a szülők az ajándékok becsomagolásán, és az ünnepi halászlén foglalatoskodnak (jó csípős legyen, az az igazi!). Én írok majd valamit péntekre, nem feltétlenül ebben a témában, de hogy mit, azt egyenlőre fedje inkább jótékony homály. ;)
A mai napon egy hosszabb iromány következik, úgyhogy lesz mit olvasni annak, aki szereti ezt a témát - tudom én, hogy közületek nagyon sokan vannak ilyenek. Beküldőnk a középső fiú, aki ugyan átjavította kétszer a sztorit, de ez egyáltalán nem baj. Úgyhogy ezt tulajdonképpen neki írom: semmi gond barátom, ha még 2-3 javított verziót küldtél volna, akkor is lementettem, elolvastam, közzétettem volna - ergo mindenképp kikerült volna ide. Maximalista vagy Te is, ahogy én is. Tetszett az alkotás, helyenként magam is el-elmosolyodtam (a végén mindenképp). Látszik, hogy van fantáziád, ügyesen csavarintottad tovább a történetet - gratula!
Nem is húzom tovább az időt, hiszen remek kis hosszabb befejezés született, győződjetek meg róla magatok is:
2/2/A
Trükkös ajtók:
Visszamentek a bejárati ajtó elé. Jobbra tőlük a résnyire nyitott ajtó, mellette pedig még két másik (az egyik vélhetően a pincébe vezetett). Ahogy a kijárat felé igyekeztek, a Legidősebb észrevette, hogy a kisöccsük lemaradt, visszapillantva látta, ahogy az ajtó résén befelé leskelődik. Már éppen a kilincs után nyúlt volna, mikor nagyobbik bátyja odalépett. - "Nem, mára elég volt." - Mondta nyugodtan és egy határozott mozdulattal belökte az ajtót. Abban a pillanatban rettenetes robajjal vágódott ki a szomszédos ajtó. A gyerekeknek torkukba szökött az ijedtség, ordítva rohantak ki a romos épületből. Már a kerítést is majdnem elérték, mikor észrevették, hogy csak ketten vannak. Vissza is szaladtak a legkisebb testvérükért, de a bejárat előtt hirtelen mégegy nagy csattanásra lettek figyelmesek. Megtorpantak, pár pillanatig hallgatóztak. Valahogy nem akaródzott annyira a küszöböt átlépniük. Végül természetesen a Legidősebb vett erőt magán elsőnek. Hármójuk közül ő rendelkezett a legfejlettebb felelősségérzettel, hisz mindigis az ő feladata volt vigyázni a két kisebbikre... de ő is félt. Ám odabent, meglepő módon, semmi félelmetes nem fogadta őket. Úgy állt ott a kis öcskös, mintha semmi sem történt volna, sőt! Fülig ért a szája. Egyik kezével az elsőre becsukott ajtó élét fogta (a másik ismét csukva volt), majd egy nagy lendülettel bevágta. Emez úgy maradt, amaz meg nagy zajjal ismét kinyílt. A két nagyobbik fiú eleinte ismét összerezzent, de az ijedtségen mostmár úrrá lett a kíváncsiság. A legkisebb felkacagott és rögtön odaszaladt a másik ajtót megfogni. Ez a jelenség rettentően szórakoztatta.
- „Képzeljétek, amikor kinyílt én csak itt álltam és akkor vártam és, és nem jött ki senki és én akkor odamentem és becsuktam. Ezt...” - Izgatottan szorongatta az ajtótáblát. – „És akkor az kinyílt és ez nem tudom, hogy van, de szerintem ez egy gép. Egy olyan trükk-gép.” - És ettől a felfedezéstől rettentően boldog volt. – „Nagyszerű.” - Szólalt meg cinikusan a középső, akit a nagy felfedezés után már sokkal kevésbé izgattak a trükkös ajtók. – „Nade hova tetted a labdát? Nálad volt.” – „Őőő hát az... izé.” - Az öcsi kissé zavartan nézett körbe. – „Ott van!” - Kiáltott fel és a nyitott ajtón keresztül lefelé mutatott. A két fiú közelebb lépett. Egy szűk, korhadozó falépcső vezetett le onnét egy sötét helyiségbe, de ami kicsit furcsa, sehol semmi patkánytetem. És igen ott fehérlett a labda, valahol a sötétben, legalábbis annak tűnt. – „Lemegyek érte.” - Mondta a Legidősebb, hangjában finoman csengő egykedvűséggel.
Nos, eljött az idő hogy summázzam ezen a héten összesen hány alkotás is került ki az oldalra, az öreg szomszédos ház rejtélyeit illetően. Aminek végtelenül örültem, az az volt, hogy sokaknak megmozgatta a fantáziáját a sötét titkokat rejtegető pince és érkeztek a héten szép számmal jobbnál-jobb irományok erre a témára. Akkor vegyük is őket sorra, csak a rend kedvéért:
Mindezek mellett pedig volt egy általam kreált mellékszál is csütörtökön: A ház, amely szörnyű titkokat rejteget (mellékszál)
A ma olvasható alkotást Mr. Sulu küldte be nekünk, alább már meg is tekinthetitek magatok is. Véleményem szerint igazán hátborzongatóra sikerült, és a befejezés is frappáns lett. Amit fontos még megemlítenem, az az, hogy holnap (vagyis hétfőn) lejár a beküldési határidő, ergo utána már nem fogadunk el alkotásokat - ha parlagon hever még az irományod, esetleg nem volt időd befejezni, akkor azt ma még megteheted és beküldheted nekünk. Tudod, az oldal címe: szerkesztoseg@agyiszint.hu - a jeligét pedig már úgyis tudod. Miután az összes pincés sztori közzé lett téve a blogon, fogok csinálni egy Szavazást, aminek keretében a Neked leginkább tetsző alkotásra tudsz majd voksolni. Nyugi, átfogó poszt lesz - az alkotók neve mellett szerepelni fog majd egy-egy kimásolt részlet a műveikből, hogy azonnal felismerd, melyik melyik. Persze, ez még kicsit odébb lesz. Egy szó, mint száz: köszönöm nektek, hogy ennyi remek alkotás érkezett eddig, és remélem hogy még jön jópár a határidő lejártáig is. Mr. Sulu verziójával zárjuk az öreg házas, pincés, három testvéres, focilabdás témát erre a hétre - de csak erre a hétre. ;)
Visszamentek a bejárati ajtó elé. Jobbra tőlük a résnyire nyitott ajtó, az mellett pedig még két másik (az egyik vélhetően a pincébe vezetett), a legnagyobb testvér azt mondta két öccsének:
-Ez az ajtó a pincébe visz. Nézzünk szét odalent.
-Inkább menjünk haza én nagyon félek és anyu is biztos keres már minket. - Mondta a legkisebb.
-Én is kíváncsi vagyok mi van lent.- Mondta a középső. -Gyorsan szétnézünk és sietünk haza, anyuék észre se fogják venni
hogy elmaradtunk. A legidősebb testvér úgy gondolta, hogy ez beleegyezést jelent és amúgy is az lesz amit Ő akar hisz Ő a legidősebb.
Mindig is szeretett volna valami különöset találni, vonzották a rejtélyek és mindig tudni akarta milyen titok lapul ebben a régi házban.
Bár az előző alkotás csupán tegnap ment ki, szerintem ma is bőven helyet kaphat egy Pincés folytatás az öreg ház rejtélyével kapcsolatban. A tegnapi, echte folytatás (Az öreg ház rejtélye - Bandi a hegyről befejezése) után most egy újabb olyan iromány következik, ami onnan veszi fel a fonalat, amikor is a fiúk elindulnak lefelé a sötét titkokat rejtő, hideg és nyirkos pincébe - azaz, a történet szorosan kapcsolódik az eredeti cselekményszálhoz. Az alkotó ezúttal Miavagyok. volt és szerintem kellőképpen méltó befejezést kreált ő is, nekem különösen tetszett a végkifejlet (ami egyáltalán nem lett túl vidám :P). Nos, tudjátok már kívülről, de azért megemlítem még, hogy pontosan hétfőig (december 20.) lehet beküldeni további alkotásokat az oldal központ címére: szerkesztoseg@agyiszint.hu - jeligének pedig azt írjátok: "Pince"
Várjuk őket szeretettel! Én pedig most át is adnám a szót, következik Miavagyok. befejezése:
..Visszamentek a bejárati ajtó elé. Jobbra tőlük a résnyire nyitott ajtó, az mellett pedig még két másik. Az egyik vélhetően a pincébe vezetett. Ekkor hirtelen neszezést hallottak - nem tudták, merről származik a hang, lehet, hogy csak egy patkány volt. Közelebb húzódtak egymáshoz, de a Legidősebb azonnal el is lépett testvéreitől. Elöntötte az adrenalin, úgy érezte, most ő felel mindenért. Fiatal kora ellenére megpróbált éretten gondolkodni, de közben dúlt benne a kalandvágy. Tudta, hogy a legjobb lenne azonnal kirontani az ajtón, és hanyatt-homlok rohanni haza a szüleikhez, a biztonságba.. de nem hagyhatta ott a házat anélkül, hogy alaposabban körbenézett volna. Az izgalom lehetősége hihetetlenül vonzotta, ugyanakkor nem sodorhatta veszélybe testvéreit.
-Menjetek haza - mondta. A Középső szíve egyszerre gyorsabban kezdett verni, míg a Legfiatalabb ereiben meghűlt a vér.
-Nem. - jelentette ki határozottan a Középső, és nagyot nyelt. Nem volt benne biztos, hogy a legjobb döntést hozta, de nem hagyhatta egyedül bátyját.
-Nem - ismételte meg, inkább már magának.
Nem tudom hányan ismeritek Derenk község történetét, de gondoltam megosztom azokkal akik számára ismeretlen lenne.
Derenk, Magyarország egyetlen szellemvárosa egy kisközség volt a történeti Torna (később Abaúj-Torna) vármegyében. A terület 1943-ban vált romközséggé, majd 1945-től Szögliget községhez csatolták, mint külterületi lakatlan helyet (a terület 1950 óta Borsod-Abaúj-Zemplén megye része).
Derenk (1940) - A kitelepítés előtt
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!"Évtizedek óta éles vita folyik a globális felmelegedésről és az ezzel összefüggő klímaváltozásról. Egy idő óta már ennek az ellenkezőjét is hallani lehet. Egy szentpétervári obszervatórium tudósai szerint már 2014-ben egy „kis jégkorszak” alakulhat ki a Földön. (www.nol.hu)"
Nem is olyan rég volt egy remek kis poszt, amelynek témája az volt, hogy milyen is lenne a Föld az emberek, az emberiség nélkül – egy kicsit tovább szeretném vinni most ezt az apokaliptikus jövőképet, azonban én a borzasztó hidegre és fagyra koncentrálnék. Talán mindenki emlékszik még a Holnapután című filmre, melyben láthattatok hasonlót – az viszont csak egy látványos, nagyköltségvetésű film volt, egy lehetséges utópia. Nézzük meg most, hogy milyen is lenne mindez a valóságban. Ha kinézel az ablakon persze nyomát sem látod méteres hullámoknak, vagy hóviharnak, azonban ha elég élénk a fantáziád, egy kicsit beleélheted magad a világméretű katasztrófát túlélt kisember szerepébe.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
