Nem szeretnék hosszas levelezésbe kezdeni Önökkel, hogy ez a meglévő oldal mennyire etikus és mennyire nem.V alóban sok embernek felnyitja a szemét, közöttük a sok pedofilnak és beteg, beteges embernek is
Véleményem szerint ez az oldal maximálisan jogsértő, mivel nem tudják leellenőrizni, hogy a felrakott képeket ki, honnan szerezte, van-e joga ahhoz, hogy ezt közkinccsé tegye.Fenyegetőzni sem szeretnék, de minden képpen gondolkozom jogi lépéseken. Most azonban az első és legfontosabb kérésem, hangsúlyozom, kérésem az lenne, hogy a megjelölt képeket és a hozzá tartozó kommenteket az oldalról, a lehető leghamarabb eltüntetni szíveskedjenek.
Természetesen tudni akarom, hogy ki küldte és tette fel ezeket a képeket, mert ellene egészen biztos megteszem a jogi lépéseket.
Még mielőtt megkérdőjelezné, hogy miért kérem ezt, a képen látható kiskorú gyermek a leányom.
Bár az Aranypart című Jersey Shore adaptációval leírták magukat nálam, még mindig tartom a véleményem, miszerint a Viasat3 a legfogyaszthatóbb az országban szinte mindenhol fogható csatornák közül. A Nyomtalanul, a Gyilkos számok, na meg az esti Jóbarátok és Két pasi meg egy kicsi kifejezetten jó, kellemes, szórakoztató műsor.
Ennek a csatornának ugye van egy Négy esküvő című esküvő-realityje, amely most a második évaddal tért vissza a képernyőre. Magát a műsort nem tartom sokra, bár az tény, hogy sokszorosan felülmúlja a TV2 műsorára tűzött összeesküvőket. Míg ez utóbbi egy az országban teljesen életképtelen formátum (Olaszországban, Spanyolországban, Indiában, Koreában, és Latin-Amerikában – ahol az esküvő fontosabb és a házasság nagyobb érték mint itthon – még elmenne), addig a négy esküvő egy kicsit közelebb áll hozzánk magyarokhoz. Bár az az első évad során is bebizonyosodott, hogy jobbára ez a műsor se több, mint a jó öreg magyar virtuskodás, hogy felvágjunk azzal, mennyi pénzt meg giccset lehet beletolni egy szimpla esküvőbe, de nyilván én gondolom rosszul a dolgot, hiszen én biztos nem vinném képernyőre a házasságkötésem...
* Utólagosan is bocsánat, hogy bepofátlankodtam, de valami módon át is kívánom szoktatni az itteni olvasóim egy részét az új blogomra (amellett, hogy továbbra is olvassák az Agyiszintet). A kommentek ép emiatt nincsenek itt engedélyezve, elég lesz nekem ott válaszolni ha átnéztek...
Az Agyiszint nekem mindeddig kedves hely volt, s az is marad számomra a jövőben is, de váltani kényszerülök, aminek oka felettébb prózai: nincs se időm, se energiám, se anyagom ahhoz, hogy tovább folytassam itt a blogolást. Eleve nem akartam tömegposzt-gyáros lenni, de az utóbbi időben annyira elfogytunk, hogy kénytelen voltam ily módon folytatni az ipart, ami másfél hónap alatt bizonyíthatóan is erőn felüli vállalkozássá lett a munka, a barátnő, és az egyéb kötelezettségek viszonyában. Ez nem az én világom...
Már többször elköszöntem, legutóbb "ténylegesen végleg" is, de az életem folyása, és az Agyiszint blog bizonyos mértékű szeretete azt hozta, hogy még egy utolsó próba erejére visszatértem, hátha egy végső frissítéssel újra életre lehet kelteni a blogot. Látszólag ez (az én igényeimnek megfelelően legalábbis) nem sikerült, kudarcot vallottam, de semmi kedvem gyászbloggá avanzsálni egykori "otthonom", így csak annyit mondok: sok sikert a blognak, és a szerkesztőknek a jövőben.
Mivel a választott témáim mindig is komolyabbak lettek volna mint a legtöbb egyszerű poszté (s ez a cél most is megvan), még akkor is ha a régi blog.hu-s, majd a jelenlegi puruttyás domain-rendszerben legtöbbször csak a "túl hosszú, ezt el nem olvasom" visszajelzést kaptam írásaimmal kapcsolatban. Ez egy ilyen dolog. Tudom, hogy az olvasók 95 százaléka nagy ívben leszarja, hogy elmegyek, ez a poszt igazából csak a többi ötnek szól. Az anyagaimat átköltöztettem az új helyemre (a kommenteken még dolgozok, bár arra nem sok esélyt látok, mert kézzel költöztetem a kommenteket - tegnap 308 darabot egyenként), ahol valószínűleg ritkábban, de csak saját témákban fogok posztolni, ami belefér.
Ti néhányan, akik szerettétek olvasni a posztjaim, kérlek nézzetek be hozzám olykor, és ha úgy adódik álljatok be a blogot követők közé (mert úgy minden új posztomról kaptok értesítést). Igaz a rendszer más, de Wordpress felhasználó nélkül is lehet névvel kommentálni, úgyhogy ez nem jelenthet akadályt számotokra. Én igyekszem e téren nem változni, még ha a helyszín más is lesz, és remélem az új környezet és a több idő jobban fog engem inspirálni a jövőben.
Egy rajtam kívülálló okból úgy alakult a helyzet, hogy ma a tervezett dolgok ellenére a poszt élesedése után mégsem lehetek itt, hogy részt vegyek az esetleg kialakult vitában, amiért elnézést kérek. Azért hajrá. A "túl hosszú" típusú kommentekből nem kérek. Tudom, hogy hosszú, én írtam...
Ha egy külföldi megkérne engem arra, hogy fogalmazzam meg neki egyetlen mondatban hazánk, Magyarország jelenlegi állapotát és szerepének lényegét, akkor azt mondanám neki: baszod, ez itt egy banánköztársaság.
Nem röhög, nem hördül, és nem kötekedik. Nem röhög, mert aki szerint a banánköztársaság egy vicces szó, az nyilván nem tudja, hogy az országnak ezzel a besorolásával inkább sírnia kellene. Nem hördül, mert ez nem „antimagyarizmus” (még ilyen gyökér kifejezést öcséim), hanem csak egy meglátás. És nem kötekedik, mert pontosan tudom mi a banánköztársaság, és véletlenül sem akarnék a szükségesnél szorosabb párhuzamot vonni hazánk és valami dél-amerikai látszatdemokácia között. Viszont ettől eltekintve ez az ország igenis egy banánköztársaság*. És most pont leszarom ezt az egész „Magyarország a világcsakra, meg a kiválasztottak földje, stb.” baromságot, illetve a másik műmájer baromságot, ez az „egy az ország, egy a zászló” ideológiát. Kurvára messzire vagyunk mi attól, hogy egy megidealizált nemzeteszmény alatt mind egyesüljünk higgyétek el nekem.
* A banánköztársaság kifejezést pejoratív értelemben olyan (általában latin-amerikai) országokra használjuk, amelyek politikailag instabilak, élükön egy látszólag demokratikus, viszont korrupt és sokszor törvénytelen eszközökkel kormányzó párt (olykor diktátor) gyakorolja a hatalmat. A „banán” szó a térség alapvető árucikkére, míg „köztársaság” ironikusan a helyi politikai viszonyok operett-jellegére utal.
Persze ettől függetlenül én még szeretem ezt az országot. Innen származik a családom, ide születtem, itt nőttem fel, most itt dolgozok. Itt jártam iskolába, itt lettem szerelmes, és bár közel sem mondhatom, hogy bejártam az egész országot, de azért jártam már épp elég helyen az ország jelenlegi és történelmi határain belül (ami mellesleg számos „nagy magyar hazafiról” nem mondható el).
Viszont valami okból kifolyólag mégse furcsa és idegen számomra az, hogy egyre többen és többen másként vélekednek erről az országról, mert jobban megnézve azt, amiben élünk tökéletesen érthető az ő nézőpontjuk is. Ugyanis amellett, hogy tisztában vagyunk egy ország adottságaival és pozitív értékeivel, még nem szabad megfelejtkeznünk ugyanazon ország, tágabb értelemben vett nemzet, és ország (mint terület) „sötét oldaláról” sem (és persze vica versa). Az egyik leglényegesebb probléma az, hogy köszönhetően számos múlt és jelenbéli eseménynek a lakosság egy igen jelentős hányada (így vagy úgy, de) végletekbe bocsátkozik, amennyiben a mi kicsiny hazánkról van szó. És bár a világ sosem olyan egyszerű, hogy feloszthassuk a „kétféle ember van…” analógiával, mégis meg lehet határozni két igen jelentős csoportot.
* Lehet, hogy emiatt majd megkapom a magamét egyes olvasóktól, de mivel az elmúlt napokban számos alkalommal tűntek fel bizonyos posztoknál offtopic kommentek különféle (főként zsidó) összeesküvés-elméletekről, úgy gondoltam áldozok egy posztot ezen téma boncolgatására, amennyiben lehet mindannyiunk okolására.
Alapvetően én úgy gondolom, hogy sosem elég csak egy vagy csak néhány nézőpontot megvizsgálni, ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi folyik egyes események hátterében. Korlátoltnak és hiszékenynek gondolom azokat, aki csak egy „igaz” forrást ismernek el az életükben és mindent, ami azon kívül helyezkedik el ignorálnak, vagy támadnak.
A világ sokkal bonyolultabb annál, minthogy egyetlen nézőpontból ismerjük meg, viszont sok embernek saját érzései és gondolatvilága miatt csak egy, vagy alig pár (legtöbbször egymáshoz közeli) ilyen gondolati ablaka van, melyeken keresztül az őt érdeklő eseményeket szemléli. Legtöbbször erre a hibára építenek az összeesküvés elméletek, melyek bizonyítható féligazságokkal, ésszerűnek látszó feltételezésekkel és már kialakult, bevésődött előítéletekkel operálva elködösítik hívőik elméjét és szemét, ezzel elérve a kívánt hatást.
Véletlenül tévedtem ide, de, ha lehet, hozzászólnék, remélem elolvassátok. Vicces a blog, meg minden, de jó, ha tudjátok, hogy legalább akkora kárt okoztok a társadalomnak ezekkel a posztokkal, mint azok, akiket kiraktok. Teljesen tiszta, hogy a cigányságban vannak elemek, akik finoman szólva is kifogásolhatóak. (Az) Emo arcokról nem beszélek, mert az egy életforma, választható, és úgy gáz, ahogy van. Az, hogy a melegekkel összemossátok (őket), szintén gáz, hiszen van pár meleg arc (színészek, zenészek, stb.) akiket valószínűleg Ti is tiszteltek, csak elfogadjátok, hogy meleg, vagy nem is tudjátok, hogy az.
* Üdv kedves olvasók. Jelen cikkem előzőleg már némiképp felvezetett posztsorozatom újabb darabja, melynek előzményeit megtalálhatjátok ITT (valamint a két bevezetőt ITT és ITT)…
Az előzőekben nagyjából sikerült lefektetnünk az alapokat, hogy egy gyermek számára alapvetően fontosak az első benyomások és tapasztalások a családon kívüli világgal kapcsolatban. Természetesen, bár az alapvető személyiségjegyek kialakulásában tényleg nagyon lényeges az elsődleges, családon belüli szocializáció időszaka, illetve az első a külvilággal való találkozás, de a leglényegesebb változásokat mégsem a gyermekkor alatti benyomások, hanem az általános iskola közepére-végére kialakult, illetve az azt követő új környezet (szakiskola, gimnázium, stb.) által diktált, vagy elvárt szerepek idézik elő.
Felhozhatnék most ezer meg egy elcseszett rigmust a fiatalok felelőtlenségéről, tarthatnék itt valami sablonos hegyibeszédet a „bezzeg az én időmben” apropójából, de itt sem erről lesz szó. Egyrészt azért mert én is csak 22 vagyok, másrészt meg azért, mert a véleményem szerint nincsen olyan, hogy valaki alapból felelőtlen, épp ezért nem lehet univerzálisan felelőtlen fiatalokról beszélni. A felelőtlenség és a trehányság ugyanúgy kialakul, mint az igénytelenség, a lustaság, vagy a kelletlenség. Csak nevelés kérdése. Rühellem azokat a szülőket, akiknek az az egyetlen kifogása, hogy „ő egyszerűen ilyen, nem tudok mit tenni”. Dehogynem tud. Nem akar. Ez majdnem ugyanakkora bűn egy gyerek / fiatal ellen, mint az, amit az előző posztomban említett Lili (Gábor „kedves” felesége), és az ő édes anyukája tesznek. Ők a gyerek lényegét (a kíváncsiságot) irtották ki a gyerekből, míg azok, akik e módon „ráhagyják” utódjukra annak dolgait azok a civilizáltságra való hajlamot ölik el.
* Üdv kedves olvasók. Ezen félig-meddig Ad hoc jellegű cikkem alapja egy váratlanul jött tapasztalás, amely szerencsésen illett egy már megkezdett témámhoz, melynek előző két elemét megtalálhatjátok ITT valamint ITT…
A poszt fentebb említett apropója egy baráti látogatás volt az egyik kedves ismerősöm (megjegyzem meglepetésemre [is] totálisan elbaszott) családjánál. Gábor pajtás egy tízessel beljebb van a dolgokban, mint én (értsd: 33 éves), ehhez mérten egy feleség illetve két (egy kettő és egy ötéves) gyerek „jár” hozzá, mint kiegészítő. Alapvetően azt mondanám, hogy a környezet adott (lenne) ahhoz, hogy rendesen, és tisztességes viszonyok között neveljék fel a csöppségeket, biztos anyagi háttér, zöldövezeti lakhatás, nyugalom, tanult (egyetemen végzett) szülők szerepelnek a listán, ezek mellett egy viszonylag állandó baráti (ismerősi) kör is jelen van még több gyerekkel, így elzárva sincsenek a társaságtól.
Elöljáróban annyit, hogy a legnagyobb gond nem a Gáborral van. Ő mondhatni normális, egy hibája van csak, az, hogy papucs és hogy hagyja magát a Lili által konkrétan kitaposni (ahogy az egy papucs esetében előfordul). Lili (ő az asszony) tanultsága ellenére egy igazi nyomorék degenerált kretén (ezért nem látogattam hozzájuk eddig egyszer sem, de az ház az új ház, azt avatni kell – ilyen a kertváros). Szóval a Lili egy kretén, de irányítani azt aztán tud. A lényeg persze nem ebben van, mert egy kapcsolatban mindig van egy domináns fél, ami éppúgy lehet a férfi, mint a nő, aki olyan, az olyan, aki nem, az nem. Ez tiszta…
Addig, amíg nem ismertem a kedves feleséget, az anyóst, meg a gyermeknevelés „hazai” környezetét, azt hittem, ez egy teljesen normális család, egy érzelemgazdag, és tisztes háttér, ergo jó táptalaj a gyerekeknek, mert a Gábor tényleg olyan normális apafigura (lenne), telve szeretettel, meg a késztetéssel, hogy tanítson a gyereknek valamit. Azt tudtam, hogy az asszony jelenleg otthonülő (HTB), és hogy foglalkozik a gyerkőcökkel napi 5-6 órát, de aztán volt szerencsém eltölteni velük egy hétvégét a házavató után, és az összes velük kapcsolatos gondolatom megváltozott. Miért? Mert (mint fentebb írtam) a Lili egy KRETÉN (a Gábor meg balfasz, mert hagyja).
* Most következő levelem egy előző posztom folytatása, amely fellelhető ITT, és melyben nagyjából megalapoztuk a dolgot azzal, hogy a probléma oka visszavezethető egy előzetesen elbutított társadalomra rákényszerített idegen viselkedési és önmeghatározási kódra.
Üdv ismét itt,
Abban szerintem megegyezhetünk, hogy az ország lakosainak jelentős hányada nem él olyan életkörülmények között, hogy igényes szórakozást engedhessen meg magának, illetve számos családban ahol keret lenne az ilyesmire nem törődnek ezzel a dologgal.
Jártam már olyan családban, akik ugyan jómódban éltek, egy tucat nem sok - annyi könyvük sem volt. Olyan helyeken is jártam, ahol bár volt könyv, látszott, hogy sosem olvasták egyiket sem. Persze megértem, hogy olvasni nem dívik mostanság, könnyebb a tévét nézni, meg az interneten „tudakozódni” - már amennyiben ez további filmek és számok letöltését, illetve pornóbámulást jelent. De mi is ezzel a helyzet? A web ugyebár egy speciális médium, így nagy méretben nem lehet kritizálni, hiszen mindenki azt keres rajta, amit csak akar. Ennek ugyebár teret ad a médium határtalansága, mert gyakorlatilag az alapvető információktól kezdve az atombomba-építésig bármit meg lehet rajta találni, ráadásul az elérhető információk mennyiségét nem korlátozzák le az előfizetett szolgáltatások, azaz hogy egy 512 kilobites ADSL, vagy egy 60 megás optikai net van a gépbe kötve – a sebesség meg az ár más kérdés, viszont az adatok (elméletben persze) mindenki számára elérhetőek. De mi a helyzet a televízióval? Ingyenesen, országszerte lényegében hat csatorna műsora elérhető, ezek az RTL klub, a TV2, az m1, az m2, a Duna, és a Duna II. Persze van webes tévé is, meg itt-ott fogható a Viasat3 a COOL, a VIVA, vagy éppen a HírTV, de maradjunk az alapoknál.
* A junk culture (tükörfordításban: hulladék-, illetve szemétkultúra) kifejezés Lawrence Alloway amerikai kritikus terminusa még az 1950-es évekből. A kifejezés tartalmát olyan művek kapcsán fogalmazta meg, amelyek a modern tömegtársadalmak fogyasztói által elhasznált tárgyakból, tehát lényegében szemétből készültek. Ezen levelemben viszont nem így, mint egy általános csak a tárgykultúrára vonatkozó kifejezést, hanem mint a tömegkultúra egy jelenségének gyűjtőfogalmát fogom alkalmazni.
Üdv ismét köreinkben,
Tehát mint a rövid leírásból könnyedén kikövetkeztethető, ma úgy döntöttem, hogy a médiából áradó hulladék kultúra hatásairól fogok elmélkedni, remélhetőleg mindannyiunk okulására. Úgy gondolom, hogy a mai médiatrendhez úgy alapszinten sokat hozzáfűznöm nem kell, hiszen mindenki ismeri. A legolvasottabb napilap ugyebár a Blikk, amelynek napi 300.000 példánya a legújabb kimutatások szerint mintegy 1,1-1,3 millió olvasóhoz jut el. A legnézettebb hazai televíziós csatorna az RTL klub, mely örök riválisával, a TV2-vel szintén aggasztóan nagy tömegnek, a magyar lakosság mintegy kétharmadának nyújt napi szinten szórakozást. Miért gond ez? Nézzük csak: A legnézettebb műsoraik egy időben még a két (megjegyzem: kevéssé kártékony) tehetség(telenség)kutató műsor volt, nemrégiben viszont a ValóVilág4 lett az abszolút befutó, amit a 18-49 éves korosztály majdnem 50%-a nézett (és aminek szeptemberben folytatása is lesz). De említhetném itt a celebmagazinokat (az Aktívot, és a szintet a kezdetek óta egyre lejjebb adó Fókuszt), a két egyre intelligensebb magyar tévésorozatot a Barátok Közt-öt és a Jóban Rosszban-t, és még sorolhatnám az okosságokat napestig.
De mi a közös ezekben a dolgokban? Az, hogy igénytelenek. Bár ahogy azt például a 40 milliós játszma adásaiból megtudhattuk a résztvevők is egyre inkább azok. A legyen ön is milliomos nem azért halt meg, mert rossz volt, hanem mert a jelentkezők többsége már annyira színvonaltalan tudással érkezett, hogy be sem hívták az élő adásba. Persze szerintem inkább kvízek legyenek a televízióban, mint VV4, de azért ebben is vannak hibák. Mert ezen „játékok” esetében nem feltétlenül maga az elv (illetve bizonyos kérdések), hanem sokkal inkább a játékosok a kritikán aluliak. Vannak, akik már azt sem tudják eldönteni, hogy a Vörösingesek vezetője akkor Áts Feri, Boka János, Nemecsek Ernő, vagy Geréb Dezső volt, illetve hogy kié a híres szállóige, „Szeretkezz, ne háborúzz!”. Mindezt harmincvalahány évesen állítólag diplomával általános műveltséghez tartozó kérdésben. Persze vannak olyan kérdések is, amikre meg jószerivel senki sem tud válaszolni, de ez meg nyilván azért szükséges, hogy a tévének ne kelljen tízmilliókat fizetnie egy esetleges nyertesnek.
* Megígértem, megtettem. Ím ismét visszatérek most közétek, és remélem most is át tudok adni nektek valamit, mert ez lenne a dolog lényege. Megkaptam már, hogy prófétaimitátor, meg valami okoskodó seggarc vagyok, de szerencsére nem csak a hülyéknek jár az ignoráció joga, és egyébként is mindenki ott nyalja ki a seggem ahol akarja…
Nagyon örülök annak, hogy a blog elindult egy alapvetően sajátos irányba az itt található olvasmányos posztokkal, mert ez is jelzi azt, hogy van igény arra, amit itt többet több irányba próbálnak véghezvinni. És emiatt itt talán még teljesül egyfajta kultúrmisszó is, mondjék bárki bármit (az országra ez amúgy is ráfér, nem is kicsit). Persze igyekszünk a hagyományos Agyi szellemében is továbbmenni, mert elvégre ez egy fikablog (is lenne), így igény szerint fel fog tűnni itt mindenféle színes-szagos ifjúnép is (okulásul).
Szerintem a legnagyobb baj ezzel az országgal az, hogy köszönhetően az elmúlt évtizedek folyamatos nem csak kulturális értelemben vett rombolásának, a lakosság többségéből minden téren és teljesen kiveszett a kultúra, ráadásul ezt sokan tovább is adják gyermekeiknek. És itt nem csak a hagyományos értelemben vett kulturálatlanságról van szó, hanem sok egyéb dologról is. Az engem körülvevő emberek nagy részével nem csak az a bajom hogy ostobák, hanem az is, hogy hiányában vannak a kész és határozott céloknak, saját gondolatoknak, erkölcsi értelemben vett tartásnak és persze a lehető legszélesebb értelemben vett józanésznek is. Hazafiak ne aggódjatok, nem magával az országgal van a bajom, hanem azzal, amivé a már kevesebb mint tízmillió lakosból úgy kilencmillió tette, teszi és tenni fogja a jövőben is. Ugyanis egy raklapnyi idiótától a jövőben sem várhatunk el többet, mint amit eddig tettek. Én mindig is úgy gondoltam, hogy nem kifogás az ha valaki gyerek, vagy öreg (ezért a kilencmillió). Az, hogy valaki még fiatal, vagy éppen már túl van élete javán, még nem indok arra, hogy annak okán idióta legyen.
Mindenki tudta, hogy előbb vagy utóbb eljön ez a nap. Amikor itt hagylak benneteket. Sajnos egyéb kötelességeim és feladataim miatt jelenleg (és várhatóan a továbbiakban) nem leszek képes arra, hogy folytassam a tevékenységemet az oldalon.
Tudom, belekezdtünk pár dologba. Tudom egynek sem értünk a végére. De ez egy blog, nekem meg (bármennyire is utáljam ezt) most a levegőben marad pár projektem veletek kapcsolatban. Levelek, amik vázlatként, félkészen formába öntve itt pihennek nálam. Témák melyeket szívesen megosztottam volna veletek, és amelyekkel kapcsolatban véleményért véleményt vártam volna. Levelek a tömegkultúráról, a motivációról, az életről, a követelményekről és a barátságról. Levelek az emberekről olyanoknak, akik talán még nem látnak át dolgokat. Levelek, amelyeket 8-10 darabban írok meg és még mindig nem tartok velük sehol. Pedig lenne mondanivalóm még bőven. De előbb utóbb mindannyian eljutunk ide. Amikor feladni kényszerülünk valamit, amit szerettünk valami olyan miatt, ami valamely szempontból nagyobb fontossággal bír. Nem, nem házasodok. Gyerekem se lett. Nem is találta ki senki hogy ki vagyok a nicknév mögött. Csak egyszerűen el kell mennem most. Nem tudom meddig, nem tudom pontosan hova, csak el. Mert mára eljutottam oda, ahol egy-két dolognak ki kell esnie. Nálam az Agyiszint ez a „zóna”. Egy hely ahova vissza visszanézni számomra mindig kellemes volt, ahol napokon átívelően lehetett vitázni értelmes és kevésbé értelmes elemekkel, egy hely, amit ha nagyon kocka lennék és nem lenne igazi családom bizonyos mértékig a családomnak is tarthatnék.
De most kezdődik az utazás. Az utazás, amit életnek hívnak és aminek sajnos vannak kötelező jellegű állomásai, amin hacsak nem lesztek csövesek vagy hullák 22 éves korotokra ti is át fogtok esni. Ez a dolog most elhív tőletek, s bár vissza-visszanézek még, már sosem lesz a régi. Az elszakadás ebből a szempontból fájó, s kínos, mert tudom, vannak köztetek akik felnéznek rám, s tudom vannak olyanok is akik megértik azt amiről beszélek. Mert az elszakadás mindig rossz és mindig kínos. Sosem akartam ikonikus elem lenni az oldalon, sosem akartam kinőni magam addig, hogy szerkesztő legyek, de így alakult. És most, hogy megszoktatok, távoznom kell. Én nem a népszerűségért lettem Főúr. Nem azért hogy a sok fanom itt nyalja a seggem. Szerencsére nem is teszi senki. Én csak beszélni akartam hozzátok itt, ahogy a való életben másokkal is teszem. Át akartam adni valamit, amit tudok, amihez értek, amiből ma esetleg hiány van. Egyfajta értéket akartam közvetíteni. De most a stafétát visszaadom azoknak akik előttem is itt voltak, vagy épp azoknak akik csak utánam érkeznek. Útra kelek, mert szükséges. És az utazás mindig magában hordozza az elszakadást is. Azt hogy félbehagyunk dolgokat. Azt hogy csalódást okozunk. Mert az utazás teher és felelősség is amellett hogy egy új világ kapuja. E rövid egy és egynegyed év alatt, amíg itt voltam a kommentezők nagy része többször is lecserélődött, ahogy a szerkesztők egy része is. A cserélődés legújabb „áldozata” pedig én leszek.
Egyesek ezt leszarják, mások csak örülnek, pár fentebb említett kategória meg sajnálja, de ez van. Örülök, hogy köztetek lehettem és köszönök mindent, talán még egyszer-egyszer visszatérek (mint a legelején), de semmit sem garantálok. Útravalónak itt van egy szám nektek, tőlem.
Ne búslakodjatok. Végső tanácsként csak annyit mondok: éljetek úgy, hogy sose kelljen szégyenkeznetek. Aki olvasott engem az tudja miről beszélek. Aki nem, az nézzen utána nyugodtan, hisz új dolgokat tanulni sosem megvetendő dolog, ahogy értékes embernek maradni sem az. Tanuljátok meg hogy a világ mindig több a külsőségeknél. Több mint az ami látszik. Mindig nézzetek a dolgok mélyére, keressétek bennük a rejtett racionalitást, vagy épp értéket, és ha megvan tegyetek azért hogy azt mások is felismerjék. Tanítsátok azokat, akik kevésbé tapasztaltak vagy okosak, mint ti. EZ sosem szégyen. Saját korlátaitok által megbéklyózva lenni na az a SZÉGYEN! Nem tenni azért, hogy értékesek legyetek, az a SZÉGYEN! Ignoráns módon viseltetni, érvekre nem hallgatni az a SZÉGYEN! NEM GONDOLKOZNI SZÉGYEN! Legyetek értékesebbek azoknál, mint akik ide alanyként felkerülnek…
* Aki nagyon akar, az a központi címen keresztül még elérhet egy darabig.
** A levél dikert nincs megbontva a "<!--more-->" taggal, kérem egyik szerkesztő se pótolja ennek "hiányát"...
Hát igen, ismét karácsony lett. Az év egyik legjelentősebb és ebből kifolyólag „kötelező” jellegű ünnepe szinte mindenki számára, egyben az a nap, amikor az egymásra gondolás is kötelező jellegű (legtöbbször ajándék formájában). Én személy szerint nem szeretem ezt.
Ennek megértéséhez elég elmenni egy nagyobb üzletbe, plázába, ahol a népek egymást tiporják el az akciósnál is akciósabb termékekért persze a karácsony szellemében. Mert ugye aranyvasárnap már tényleg extra-Extra-EXTRA akciós minden (ezüstvasárnap még csak extra-Extra akció van), így az öreganyánk térdkalácskrémét is olcsóbban meg lehet venni (hiszen a spórolás ilyenkor is fontos). Igaz egész évben nem törődünk senkivel, de a karácsony (meg a születésnap) az más. Mostanra sikerült addig fajulnunk, hogy a karácsony igazi pénznyelővé vált, amikor is általában „megvesszük mindenki egész éves szeretetét” pedig pont NEM erről kéne szólnia ennek a dolognak. Ez idő tájt mindenhol mindenki átéli a karácsony előtti pánikot, a kinek mit vegyünk kérdéskörön belül egyrészt az anyagiak miatt, másrészt pedig mert sokszor fingjuk sincs arról, hogy mit vegyenek azoknak, akikkel egy fedél alatt élnek, vagy legalábbis akikkel törekszenek egy fedél alá kerülni.
* Igen, ez ismét egy rohadtul hosszú poszt lesz, de itt újfent meg lehet kímélni a blogmotort a felesleges „ki fogja ezt végigolvasni?” típusú kommentektől. Majd elolvassa aki akarja. Aki meg nem, hát az ne tegye.
Egy ideig ismét nem voltam köztetek, de sajnos ez megesik a magamfajtákkal, sosem lehet tudni éppen hol és mennyi dolgom akad. Egy régebbi posztommal (amit felellhető ITT) összefüggésben kialakult egy kisebb vitám az egyik kommentezőnkkel az MLM rendszerekről. Rájöttem, hogy egy ponton nagyot tévedtem. Persze nem abban, hogy az MLM alapvetően egy tisztességtelen és hazug rendszer, abban teljesen igazam van, mert az és (ezt egyesek miatt külön ki kell emelnem) ITTHON IS AZ! Viszont arra rájöttem, hogy úgy nem fogalmazhatok meg kritikát, hogy mások esetleg nem ismerik a rendszer és ezáltal a véleményem alapját.
Tudni kell rólam, hogy én mindennek és mindenkinek adok esélyt a bizonyításra, az előzmények tekintetében akár többet is ha a világ folyása úgy hozza és ez mindenre érvényes. Tőlem az MLM rendszerek is kaptak esélyt a bizonyításra, persze nem abban a formában, ahogy sokan gondolják/csinálják. Én nem az a fajta ember vagyok akit elvakít egy-egy ilyen jellegű (értsd: színes, boldog, gazdag jövővel kecsegtető) dolog elcsábít, aztán nagyot csalódva megkeseredik. Mert eszem ágában sem volt soha egyetlen ilyen dologba se belemenni, főleg azelőtt, hogy az elmélet szintjén bizonyított számomra. Mivel az MLM nálam megbukott mint elmélet, mint gyakorlat és persze legfőképp az emberi oldalon teljesített gyengén ezért én elvetettem hogy valaha is közöm legyen hozzá, de hogy lássátok és értsétek itt van az ami miatt én így gondolkodok…
Alapvetően úgy érzem egy kissé félre lett értve ez a rovat. Igen, Főúr jó barát próbál lenni online, és tanácsadói szakszolgálata kiterjed erre a dologra IS, viszont ez a rovat eleve nem csak lelki jellegű ügyekről szólna. Persze szívesen segítek, mert egyrészt nekem nem kerül semmibe segíteni, másrészt meg mások kapcsolatából (vagy éppen annak nem létéből) is sokat lehet tanulni, de valójában a rovat célja a párbeszéd és az egyéni gondolatok elindítása, mintsem egy egyszerű lélekgyógyászi szolgálat.
Szóval a továbbiakban is várom leveleiteket, ebben a témában is, de nyugodtan címezhettek nekem levelet BÁRMIRŐL ami érdekel tieteket, vagy amivel kapcsolatosan szeretnétek megismerni mások véleményét, legyen szó történelemről, összeesküvés elméletekről, vagy isten tudja még miről.
Most Vera levelét hozom le, aki tanácsot kért tőlünk…
Helló.
Tudom, hogy már valószínűleg az összes Agyiszint olvasónak elege van a kamaszproblémákból, de pár napja valami szöget ütött a fejembe, és eszembe jutott, hogy megérdeklődöm itt, egyrészt mert névtelenül nem gáz a dolog, másrészt mert itt Főúr nemigen kerteli a dolgokat, és kíváncsi lennék valaki őszinte véleményére. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ez ki fog kerülni a honlapra. :D
Hát izé, rossz szokásom, hogy hosszúra fogom a bevezetést.
Igazából nem nagy cucc az egész. Ugye volt már szó a rovatban valami lányról, aki nem érti a 19 éves pasi lelkét. Azt írja magáról a csaj, hogy értelmesebb a koránál, stb, és itt jön a lényeg, hoooogy: szép is.
Ennek mi ugye nagyon örülünk. Sajna a srácnak még így sem kellett.
De akkor mégis mi, ronda lányok mi a francot kezdjünk?? :D
