Szép estét, mindenkinek!

Egy elfeledett levél következik most, amit annak idején nem volt időm közzé tenni. Kocsonya kolléga elmentette nekem a központi postaládából de aztán csak itt porosodott a gépemen és a minap bukkantam rá, mikor a ''Bloghoz'' elnevezésű mappámat rendezgettem. Láttam, hogy nem egy olyan félkész vagy éppen teljesen kész poszt akad még amelyeket elfelejtettem kitenni annak idején és Csucsu1111 olvasónk elhagyott ipartelepes képeinek is csak a felét pakoltam ki a blogra tavasszal.

Idővel természetesen pótolom a hiányosságokat, most azonban álljon itt eme elfeledett levél, több mint 1 hónapos csúszással közzé téve. Ezúton is elnézést az írótól, a jövőben nagyobb figyelmet fordítok a beküldött levelek időbeni publikálására.

Az Élet, amely acélbetétessel rúg beléd

2007. Szerintem akkor kezdődött minden visszafordíthatatlanná válni. Egy napon, 2007-ben bejelentették a szüleim, hogy elválnak és már a szükséges papírok is kitöltésre kerületek. Elmondták azt is, hogy lassan el kell döntenem, hogy kivel maradok. Hogy milyen napon történt, délelőtt volt-e vagy délután, vagy, hogy milyen volt az idő arra sem emlékszek, csak az jut erről az egészről az eszembe, hogy bejöttek a szobámba, illetve csak az anyám - az apám kicsit hátrébb állt - és elmondták, hogy elválnak. Én a számítógép előtt ültem és csöndesen tudomásul vettem, hogy az élet, amit eddig éltünk, már nincs többé. Összetört, mint egy tükör vagy millió darabra szakadt, mint egy öngyilkos merénylő. Megszűnt létezni. X óra Y perckor még létezett, de X óra Y+1 perckor már nem.

Na szevasztok!

Véletlenül tévedtem ide, de, ha lehet, hozzászólnék, remélem elolvassátok. Vicces a blog, meg minden, de jó, ha tudjátok, hogy legalább akkora kárt okoztok a társadalomnak ezekkel a posztokkal, mint azok, akiket kiraktok. Teljesen tiszta, hogy a cigányságban vannak elemek, akik finoman szólva is kifogásolhatóak. (Az) Emo arcokról nem beszélek, mert az egy életforma, választható, és úgy gáz, ahogy van. Az, hogy a melegekkel összemossátok (őket), szintén gáz, hiszen van pár meleg arc (színészek, zenészek, stb.) akiket valószínűleg Ti is tiszteltek, csak elfogadjátok, hogy meleg, vagy nem is tudjátok, hogy az.

Tudom, hogy még csak kedd van és nagyon nehéz visszarázódni a megszokott kerékvágásba (gondolok itt elsősorban a sulival járó kellemetlenségekre, pölö korán kelés, későn fekvés, rohadt nehéz iskolatáska, stb.) de így estére hoztam nektek egy klassz kis elgondolkodtató irományt Oilworker olvasónktól. Szeptember van, itt az őszi szezon, az őszi menetrend a blogon is. Ez annyit tesz, hogy magunk mögött hagyjuk a nyár minden kellemes tulajdonságát (strandon döglés, fagylalt zabálás a 41 fokban, miegymás) és újra az íróasztalaink fölött fogunk görnyedni. Elsősorban tanulunk majd, de a blogon is meg fognak szaporodni a posztok, ebben biztosak lehettek. Álljon akkor most itt ez az olvasói iromány, melynek témája egy összeesküvés elmélet:

ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLETET akartok? Nincs gond,gondolkozzatok miért jutott kisbolygónk odáig,ahol most tartunk? Nem a környezeti tényezőkről beszélek- ebben az esetben van egy elmélet, hogy az üvegházhatás létező ciklikus jelenség a Földön, pusztán „csak’’ annyi történt, hogy sikerült csöppet felgyorsítanunk- hanem, hogy akár kis hazánk is hogyan jutott el odáig, hogy nemcsak az emberek egy része itt, hanem maga az ország is hitelekből él, amelyek visszafizetésére az életben nem lesz soha reális esélyünk hiszen lerágott csont, hogy a hitelek kamatai kamatainak a kamatait is csak éppenhogy tudja fizetni az ország, miközben arra, hogy ezt megtehesse újabb hitelek szükségesek. Adósságcsapda ez a javából a kiút erőteljesen kérdéses. De miközben azon sírunk-rívunk, hogy milyen rossz nekünk csupán érdeklődésből nézzünk csak szét a nagyvilágban és majd meglepő dolgokat láthatunk. Görög államcsőd-közeli helyzet? Már-már unott téma. Tudtommal- javítsatok ki, ha tévednék- ilyen helyzetbe akkor kerül egy állam, ha egész egyszerűen fizetésképtelenné válik. Ezután menjünk egészen nyugodtan tovább, nézegessük csak meg a többi országot . Nem tudom hányan vagytok, akik utánanéztek, a többi EU-s ország ebből a szempontból milyen helyzetben van. Én megtettem.

A szombati posztomhoz (Hová tűnt?) érkezett eme olvasói levél. Nagyjából leírtam ott a gondolataimat de maradt még munícióm egy következő poszt elkészítésére is (ha minden jól megy szombaton kerül majd nyilvánosság elé) viszont addig álljon itt ez a beküldött iromány, amelyet felfoghatunk egyfajta lábjegyzetként is a szombati poszt apropóján. Köszönöm szépen az írónak és elismerésem, amiért ilyen jól, ilyen tisztán látja a mai magyar valóságot – csak úgy mint mi. A legfontosabb kérdés a levél vége felé, csupa nagy betűvel hangzik el. Jó olvasgatást!

Sziasztok!

-Britpopper- "Hová tűnt?" c. posztja nagyon megragadott, s megerősített abban, hogy ebben az elkorcsosult nagy világban nem csak én látom így a párkapcsolat értékét. Én egy kicsit ki szeretném egészíteni, az előzményekkel, illetve a következményekkel.:)
Minden, mint ahogy ez is a médiából indul ki. Hogyan legyünk menők, hogyan alkossunk, hogyan váljunk naggyá mások szemében.
Végignézve a mai tizenéveseket, nem is csodálkozom, hogy pedomaci annyi helyen felbukkan.:) Pont a bulik azok a helyek, ahol az érzelem nélküli kapcsolatok elkezdődnek, s sajnos rendkívül rosszul folytatódnak is. A buliban vagy utána otthon, az újdonsült pár lefekszik egymással, s a védekezésről megfeledkezve teherbe ejti a fiú a lányt. Itt kezdődnek a gondok. Mivel félnek az abortusztól, meg már "elég" idősek ahhoz, hogy gyereket vállaljanak, hát hagyjuk megszületni. Mivel a gyereknek s a szülőknek is fedél kell a fejük fölé, azért kéne venni egy lakást... A lakásvásárláshoz kölcsön kell. Akkor vegyünk fel kölcsönt. Jupee, megvan a lakás, megvan a gyerek, megvan a a pillanatnyi boldogság. Együtt élnek, éjjel nappal melóznak, hogy tudják fizetni a részleteket. A gyerek, ahogy egyre nagyobb lesz, csak egyre több gondot jelent. A munka miatt így is csak gond. Adjuk be bölcsibe, egész napra, majd este 6 kor menjünk el érte, s ültessük otthon a TV elé, hogy minél kevesebbet kelljen vele foglalkozni... 10 év múlva mindkét fél rájön, hogy egymás mellett mégsem olyan jó, s akkor jön a válás. S a gyerekkel mit sem törődve, elválnak.
Mivel a gyerek a családban nem kapta meg azt a törődést, azt a szeretetet, amit minden szülőnek meg kéne adni, kérdem én, hol tanulja meg MIT JELENT SZERETNI???

S innen folytatódhatna -Britpopper- gondolatmenete, hogy miért is tartunk itt, miért sex centrikus egy kapcsolat...

Üdv.: Egy olvasótok

Sziasztok!

Örülök, hogy igen sok visszajelzés érkezik tőletek, miszerint nagyon jók az új szerkesztők, és ebben egyet is értünk veletek, hiszen tényleg rendesen odateszi magát mindenki az újak közül. Nekik köszönhetően (az ő segítségükkel) állt újra talpra a blog, és ezért hálásak lehetünk nekik. Mint a múltkor írtam, kissé nagyobb szerepet fognak kapni a különféle olvasmányok, és olvasók által beküldött irományok/alkotások az oldalon. SivatagiRóka is küldött nekünk egy remek kis történetet, ami nekem nagyon bejött, szeretem az ilyen – na, csúnyán fogom mondani – földhözragadt történeteket, amelyek a mindennapi életet mutatják be, és nem rugaszkodnak el olyan nagy mértékben a valóságtól (én az Utolsó nap c. sztoriban nagyon is elrugaszkodtam, talán az volt a leginkább sci-fi történet tőlem eddig itt). SivatagiRóka stílusa, és írásmódja nagyon megfogott. Az egész sztori úgy van megírva, hogy olvastatja magát – győződjetek csak meg róla Ti magatok is:
 

Leckék: 1. A jellem csapdája

Andris, mint mindig, már hét órakor ébren volt. Sosem tudott tovább aludni, hétköznaponként egyszerűen magától ébredt a teste, még az anyjától csent altatóval sem tudta magát rávenni a további pihenésre. A hétvégék eleinte menetrendszerűen teltek, mígnem már akkor sem tudott tovább fekve maradni, és kezdett aggódni emiatt, kicsit – hogy miért, azt ő maga sem tudta – szégyellte is. Még azt hiszik, valami bajom van... - gondolta olyankor, mikor elmélázott ennek a furcsa tulajdonságának az okain. Talán a napfelkelte… – futott át most az agyán, ahogyan kinézett a szobája ablakán, és ez az ok most furcsamód igen kézenfekvőnek tetszett. Nézte, amint a Nap óvatosan kikukucskál a szemközti háztető mögül, mintha gondolkodna, merre is kússzon tovább az égen. Szerette a napfelkeltét, nem csak az égre festett sárgás és vöröses felhőket, hanem mindent, ami ilyenkor körbevette. Ebben a vörössel lágyan átitatott aranysárga színben úszott az ég, a felhők, és finoman beragyogta a háztetőket, a falakat, a madarakat, az ablakokat, amik ezer és ezerféle irányba szórták szét jókedvűen ezt a derűs ajándékát a reggelnek. Nézte a természet eme vidám, pompás játékát, és egyszer csak azon kapta magát, hogy a saját tükörképét figyeli az ablaküvegben. Nézte a saját testét, átlagos test, átlagos magassággal, átlagos izomzat és átlagos csontozat, átlagos felépítés. Teljesen átlagos, és bár a csajok többségének már a gimi első osztályától tetszett, most mégis elégedetlen volt vele. Tekintete feljebb ért, és a tükröződő szempárba nézett, majd azok köré és önnön arcát vizsgálva valamiféle hála töltötte el, bár ezt az érzést ő, ott, akkor korántsem tudta volna szavakba önteni. Jóképű, ám végeredményében mégiscsak egy átlagos, tizenhét éves tucatembernek látta magát.

Újra kitekintett az ablakon, lenézett az utcára. A szombat reggeli csend még ott feküdt a városon, és láthatóan lomhán vonszolta csak el magát, hogy helyet adjon a nemsokára megérkező hétvégi zajoknak. Szerette volna még tovább nézni ezt a képet, tovább gyönyörködni az egyre több fénnyel meghintett, még alvó város látványában, viszont tíz órakor találkozója volt újdonsült ismerőseivel, addig pedig még sok tennivalója volt.

Sziasztok!

Lehet lerágott csontnak fogjátok tartani, de ezt kicsit más szemszögből írom, mert érintett vagyok az ügyben. A pakliban az is benne van, hogy vita lesz. Sajnálom, nem annak szántam, hogy szópárbaj kerekedjen ki belőle.

Azon gondolkodtam mostanság, hogy a blogon rengetegszer ócsárolják a mai fiatalságot, és evvel kapcsolatban írom levelem..Persze ez érthető hisz a sok média által agymosott zombi miatt a normálisabbat is hülyének nézik. Van a mai kamasztársadalomnak egy elenyésző része amely normálisan átlátja a mai világnézetet a tinikkel kapcsolatban. Ebbe a rétegbe tartozom énis. Nem védeném a mai tinédzsereket hiszen bevallom, én is műveltem néhány dolgot.

Rengeteget változott Magyarország az elmúlt években,- hála a médiának – sajnos rossz irányba. Emlékszem mikor 7-8 éves koromban még a barbi babáimmal játszottam és Spongyabobot néztem, nem pedig a Gyakori kérdésekre irogattam hogy " Úristen lehetek terhes attól hogy megujjazott miután belenyúlt a gatyájába?:S".. A 11-12 évesek isznak, cigiznek, buliznak, szexuálisan érettnek tartják magukat – és ezt ki is használják. Pornót néznek, és úgy akarnak viselkedni mint a nagyok, pedig még nagyon nincs közük a felnőtt világhoz. A 16-17 évesek pedig minket néznek hülyének hogy ilyeneket csinálunk. 15 éves vagyok, elég sok mindent átéltem már. Olyanokat amit néhány felnőtt sem. A családi hátterem sem egyszerű, persze rendes gyerekkorom volt, és neveltek (!). Ami az évek során egyre jobban elgyengült.

Sziasztok!

Mivel mostanában igencsak híján vagyunk a posztoknak, folyamatosan nyálazom át a postaládánkat, hátha találok a régebbi levelek között is olyat, ami felett véletlenül átsiklottunk. Olvasói levél meg kb. olyan régen volt már a blogon, mint zeneajánló (lesz még az is, nyugalom). Szerencsére TGO olvasónk változtat most ezen, és alant olvashatjátok ezt a remek kis levelet, amit beküldött nekünk. Választ, reakciót most nem fogok írni rá, bár tudom, hogy eddig mindig megtettem a hasonló posztoknál. Ne haragudjatok. A saját véleményét úgyis mindenki megfogalmazhatja maga – nekem ezer dolgom van, és – mivel megígértem magamnak, hogy ez a poszt még ma kinn lesz – az sem mellékes, hogy nagyon sok szerkesztőnkről fogalmunk sincs, hogy merre van. De félre a panaszkodással most. Következzen TGO levele:

Üdv!

Kezdetnek csupán levelem mivoltáról írnék, ugyanis mint az látható az oldal igen nagy előszeretettel foglalkozik a különböző társadalmi, közösségi, illetve egyéb mondhatni „hobbi” rétegekkel. Igen, igen a hobbi réteg alatt gondoltam én az emóktólkezdvearajpujárókonátaszínekre. Ami érdekes, hogy ezekbe a csoportokba, főleg gondolok itt az emokra, de mondhatnám ugyanúgy a legtöbb iskolában fellelhető szemüveges, szandálos, térdig húzott zoknis társaságokat is, nem feltétlen örömükben kerülnek az emberek, sőt. Gyakorta megesik, hogy a család anyagi háttere, az illető megjelenése és ami számomra elfogadható indok az az adott embörke értelmi szintje teszi lehetővé, hogy ezeknek a fantasztikus csoportoknak lehessen tagjai. Hogy miért emeltem ki külön azt a bizonyos „értelmi szintet”? Egyszerű, valaki attól, hogy nem a legújabb ruhákban járkál, és nincs egy ájfón8 a zsebében, lehet ugyanolyan jó fej, vicces, értelmes egyén. Megpróbálok kiindulni középiskolás éveimből, amik számomra teljességgel jól teltek, sőt, nagyon is jól, de már csak az osztályra visszaemlékezve, sokak nem mondhatták el ugyanezt. Én mint a srác aki focizott, sportolt, olykor pár hülyeségben…igen sok hülyeségben benne volt, tanulmányi eredményei rendben voltak és még lányok terén is igen jól megvolt igazán nem fájt a fejem azzal kapcsolatban, hogy kialakuljon egy igen jó baráti társaságom és ne legyek el iskolán belül, kívül akárhol. Ez volt az osztály egyik fele. Itt térnék rá, az osztály másik felére, ahol volt olyan illető is akit a 4 év alatt hallani nem hallottam, és társai. Nos, ők igencsak ki voltak téve a mindennapos vérszívásnak, igen olykor egynehány ismerősöm által is bár ilyenkor azért ha lehetőségem volt rá visszafogtam az illetőt/illetőket. Ez csupán annyiból érdekes, hogy ez a bizonyos osztálymásikfele nem úgy állt hozzám, hogy na már megint ez a köcsög… Gyakran beszéltem egyik-másik ilyen illetővel és abból amit elmondtak beigazolódott az amire gondoltam én is. Többnyire beletörődtek abba, hogy őket ebbe az adott szerencsétlen szerepbe beskatulyázták, és ezen változtatni sem igazán volt kedvük, itt jöttek képbe a tesióránülökapadon, szaromlehogykimitszól etc. Mindemellett viszont, ha köcsögség, ha nem szerintem innentől panaszkodniuk sincs miért…ugyanis az ilyen cselekedeteikkel csupán aláírják azt, hogy igen, én ilyen vagyok, ez így jó és nem érdekel. A többi, általában kötekedéssel nem gyengén foglalatoskodó emberek céltáblájává pedig mivel, ha nem ezzel lehet leginkább válni…. Ebből az egészből azt próbáltam kihozni, hogy nem érdemes hallgatni másokra, és igenis tenni kell azért, hogy önmagunknak kellemesebb környezetet teremtsünk, legyen ez akár az iskolában, akár a munkahelyen.

TGO

Örülök, hogy a múltkor bemutatott Használd az Erőt, Lego Luke! posztok (I és II) megihlették egyik olvasónkat, és ő maga is csinált nekünk pár remek kis Lego-s képet. Esküszöm annyira kedvet kaptam a Lego-hoz, hogy szívesen építenék most magam is egy csapdákkal teli labirintust, vagy egy űrhajót…ha meglenne még a Lego készletem. Sajnos azonban már évekkel ezelőtt eltűnt, és azóta sem lelem sehol. Pedig mennyi szép dolgot építettem én azokból annak idején. No, de sebaj: itt vannak nekünk az ilyen remek képek, melyek azon kívül, hogy mosolyt csalnak az arcunkra, még jóleső nosztalgiával is eltöltik szívünket:

Sziasztok!

Jó hír azoknak, akik már hiányolták az olvasói leveleket az oldalról, hogy kedves olvasónk, és kommentelőnk, SNUGGLETITS írt egy rövid eszmefuttatást, amit alant olvashattok. Minimális szinten belejavítottam, mert néhol volt egy-két szóközfelesleg, de remélem nem haragszik/haragszol meg érte. A téma teljesen aktuális: a tetoválásokról lesz szó. Jómagam annyival kommentálnám az irományt, hogy egy időben én is komolyan elgondolkodtam azon, hogy varratok egy feliratot az alkaromra, de aztán – mások hatására – hamar letettem eme szándékomról. Egyszerűen nem nekem való. Semmivel sem leszek több ember attól, mert ott díszeleg valami gyönyörűséges felirat/ábra a bőrömre varrva. Egyébként az Agyiszint Szerkesztői Gárda is vállal tetoválást a Főhadiszálláson – Kocsonya, és én lefogjuk a delikvenst, Szögesdrót pedig felvarrja rá a kívánt dolgot, miközben a többiek a háttérből kiabálnak (és közben vad rockzene szól). Ugyanitt fülbelövést, piercing elhelyezést, és a pincében vad elmebetegként őrzött meleg anonim kommentelők segítségével segglyuk tágítást is végzünk. Az árak 10 000-től 45 000-ig terjednek, jelentkezni a szerkesztőség címén lehet e-mailben. Most pedig átadnám a szót SNUGGLETITS-nek, egyúttal megköszönöm neki nagyon szépen, hogy elküldte nekem ezt a levelet:

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Sziasztok!

Már megint visszajött a tél. Hó borít mindent, és hűvös is van. Ilyenkor az ember a melegebbet várja, de mikor majd beköszönt a nyár, és megint 40 fok lesz (árnyékban), és már attól is leég az ember keze, ha csak 15 percre a napon hagyja…na, akkor majd visszasírjuk ezt az időt. A múltkor kitettem egy posztot, amiben leírtam pár dologról a véleményemet, és a végére illesztettem egy szerelmes verset is – talán emlékeztek még rá (ha nem, akkor >ITT< megtekinthető). Nos, az említett posztban feltűnt egy minden valószínűség szerint "Top10 Visszajáró Kommentelő a napiszar-on" emberke, aki lehordta a verset, de iszonyat tahó módon. Mellesleg anyázott is rendesen, és mindenkit elküldött a fenébe. Mivel én sem most jöttem le a falvédőről, kb. 10 perc alatt a nyomára bukkantam az említett parasztnak, de volt bennem annyi tartás, hogy nem került ki ide az oldalra. Pedig megtehettem volna. Most azonban egy olvasói levél következik, amit Darrien nevű olvasónk küldött nekünk. Olvassátok csak, megéri:

Heló! Darrien névvel vagyok regelve az oldalon, és olvastam ezt az utolsó levelet (meg mostanában az oldalt, úgy ahogy van)
Szó esett benne erkölcsi kérdésekről, és napiszarról XD , aztán gondoltam kapok az alkalmon, hogy véleményt nyilvánítsak.
Nekem agyiszintet a szobatársam mutatta, nem olyan régen, azelőtt sokszor napiszart néztem, de hamar megállapítottam hogy az napról napra szánalmasabb lesz.
Nem tudom nézted-e, de az utolsó húzás már télleg szánalmas volt. :( Annyira nem tudnak már mit kitalálni, hogy a beküldőkkel szívóznak. Értelmes kommentelőt se nagyon láttam arrafelé.
Na ott döntöttem el, hogy regelek ide :) Nem kis színvonalbeli különbség. Nem tudom mennyire való ide, de kommentelném a napiszar szerkesztőségét. :) Nekik hiába is írnék,
tudod, boldogok a lelkiszegények. Kiposztolnának, röhögnének, fel se fognák mit akarok, ahogy a kommenjeik sem érdeklik őket. Nem hord el odáig az agyuk.
Egyszerűen szánalmasak. Össze-vissza anyáznak, ugyan olyanok, mint akiket kicikiznek, de inkább még rosszabbak.
Írtad hogy elhordták a verseidet mindennek, erre annyit tudok mondadni a sok szerencsétlen, agyatlan birkának: Írjanak jobbat!!!! Úgy bírom, mikor a sok gyökér
azon vihorászik mennyire paraszt. :) Ha érted mire gondolok.
 - Nah, mit gondolsz?
 - Szar!
 - De mégis, mi nem tetszik benne?
 - Az hogy egy rakás f*s.
Kb. ennyire megy ma az ember a kritikákkal. Olyanok kommentelhetnek, akik segghülyék mindenhez, és nincs jobb dolguk, mint pl. napiszarra írogatni.
Na, mindegy. Mindenesetre örülök hogy vannak értelmes emberek is, és szerintem jó az oldal. (Tck Balázsos sztori pl.) Legalább van aki próbálkozik.
Az előző sráccal meg egyetértek, de hát mit lehet csinálni. Mélyen tisztelt vezetőink jó példát mutatnak, és az az érdekük hogy mindenki olyan hülye legyen mint most :S
Erre én a való világot hoznám példának. Facebook-on mást se lehet olvasni csak: Oli így, Béci úgy. Gonolom ezt értettétek a "média butító hatása" alatt.
A lényeg, hogy jó az amit csináltok, és örülök hogy végre értelmes (színvonalas) oldalakat is lehet találni, normális emberekkel.

Csak így tovább! Fantázia kép jöhetnének gyakrabban :)

Elindult a zeneajánló rovatunk, és már több albumot is bemutattunk nektek Perox, és Szögi kollégákkal egyetemben. Kicsit visszaveszem ezeknek a posztoknak a sokaságát, hiszen elvégre mégsem zeneajánló blog vagyunk, viszont nem fog eltelni úgy hét, hogy ne legyen zeneajánló – ezt megígérhetem. A következő levelet kedves olvasónk, Lucy in the Sky with Diamonds küldte be nekünk, és nagy általánosságban a zenét veszi alapul. Olvassátok csak:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. A felesége meghalt, maga után hagyva nyolc éhes, pici szájat. A szegény ember nap mint nap fát vágott, hogy gyermekeit el tudja tartani. Szomszédjában egy gazdag ember lakott, számtalan állat, sok hold föld és cseléd egyedüli uraként. A szegény embernek egyetlen kakaskája volt. Egy nap a gazdag ember meglátta, hogy a szomszédja kakasa az ő udvarába jár át gabonát csipegetni- no meg kergetni a tyúkokat. Több se kellett a rátarti gazdának, nagy dérel-dúrral átment a szegény emberhez, és megmondta neki, ha mégegyszer meglátja a nyeszlett kiskakast az udvarán, ő bizony agyoncsapja. A szegény ember tanakodni kezdett, félt jómódú szomszédjától, és emígy töprengett: "Nem jó ez sehogy sem. Ha levágom a kakast, megfőzöm a gyerekeknek, annyira ízleni fog nekik, hogy utána nem eszik meg a hamuban sült pogácsát. Mit tegyek? Elviszem az igazságos Mátyás királynak!"
Ki ne ismerné ezt a kedves gyerekmesét, ami a furfang és a józan paraszti ész diadalát meséli el a pénz felett? Nem mesélek tovább, mert a lényeg már megvan.
Modern otthon, napjainkban. Hazamegy a tini, bekapcsolja a rádiót, be a kaját a mikróba (nem, nem mikroba, mikrohullámú sütő), ebédel és szól a zene. Nem is biztos, hogy figyel rá, de valami mégis szól. Apu, anyu dolgozik, kocsiban, irodában, fodrásznál, szórakozóhelyen szól a zene. Hallgatod?
Mert ugye ez a nem mindegy.

Nap mint nap körül vagy véve hangokkal. Autók, buszok, emberek, állatok, gépek mindenhol. Vegyünk egy átlagos példát, mész az utcán. A legtöbb embert zavarja az utcazaj, és zenét hallgat közben. Emlékek, nagy történetek, szerelmek, koncertek, vagy csak a puszta hangulat és a szöveg miatt. Ami érdekes, az a zene forrása, és most nem a letöltésekről szeretnék papolni. Hallasz egy dalt a rádióban, és tetszik. Hallod megint. Megmarad pár sor, rákeresel, megvan, előadó, többi lemez, hol lesz koncert, ugye megyünk, beugró, sör, tánc, de jól vagyok. Élmény.
Ami tetszik, annak nem vonjuk kétségbe a forrását. Egyszerű példa: tetszik egy fiú/lány (opcionális). Mindenki azt mondja róla, "csak megdug minden csajt, és érzéketlen"/"ócska ribanc". De neked tetszik, ez érdekel, lefoglal, és nem akarsz tudomást venni a többiek óvatos intelmeiről, mert "biztosan nem igaz, csak kitalálta valaki".
Valahogy így van a zenével is.

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de mostanában nagy divat lett az igénytelenség. A fiatalok minden szart összehallgatnak, mert menő, mert mindenki ezt hallgatja ("… de én sokkal régebb óta ismerem, mint a … rádió elkezdte volna játszani!" Aha, persze.) és közben fröcsögnek, hogy ők a nagy Egyéniségek (és akkor az emósokról még nem is szóltam, boldogságos Szűzanyám…). Van nekünk Class meg Neo FM-ünk, van egy elbutuló mr2-nk, nagy vonalakban tekintve. Statisztikai adatok alapján a közösségi zenei szféra és a populáris zene jelentős részét lefogják. Egy átlagos hallgató ebből kapja az impulzusokat, és be is éri vele. Lusta arra, hogy utána nézzen a dolgoknak. Koncerteken meg elég neki a show, a színpadkép, ez az, éljen a playback, a három akkord, a fél oktáv, az egy-egy. Mert az az önkifejezés neki. Nekem ebből annyi jön le, hogy az emberünk végtelenül sekélyes. (Persze lehet szeretni a minimalt, de amellé kell más is, én is falnak mennék tőle.)
Mi a helyzet a többi zenével, amit nem játszanak a rádiók?
Ha lesz igény rá, szó lesz erről is.

Zeneiparban dolgozom, aki nem ért hozzá, ne szóljon bele. És még valami: az igénytelenség nem egyenlő azzal, hogy nem azt szereti, amit én. A jó metálzenészek előtt földög hajolok, mert a büdös életben nem tudnék úgy játszani. De két üveg hashajtó, némi hánytatás, smink és hajfesték, és sok magyar 'popsztárt' leköröznék. A tátogást nem kell sokáig tanulni. De gerincet növeszteni nem lehet két hét alatt.

Régen szerepelt már olvasói levél az oldalon, ezért most pótolnám eme hiányosságot. Kedves olvasónk, HAGYMAFA írt nekünk (neki amúgy szerepelt már levele a blogon ezelőtt is), a téma pedig, amit érint benne, igen aktuális. A véleményemet majd a levél után fejteném ki, amit most pedig lehet is olvasni:

Üdvözletem.
Az itóbbi időben egyre több erkölcsi tartalmú post kerül ki, amiket az emberek többsége manapság már értéktelennek tart, pedig nagyon is fontosnak kéne lenniük. Jómagam is örülök ezeknek a postoknak, mert legalább nem csak kultúrálatlan fikázásokat lehet olvasni, hiszen eme oldal célja nem feltétlenül az, hogy csak leszólják azokat, akiknek nem tetszik a feje, hanem hogy észheztérítse és ezt máshogy is meg lehet természetesen tenni, nem csak ilyen módon.
Én is egy apróbb témával kapcsolatban írnék, ami mostanában egyre gyakoribb jelenséggé vált. Természetesen apróbb szemléltetést (csatolt kép) és példát is hoznék lentébb.
Mindenki jól tudja ugyebár, hogy előítéletes világban élünk. A média keze mindenhová elér, a rontása elől nem véd meg a józan eszünkön és ítélőképességünkön kívül sok más. Most divattá vált, hogy váljunk "egyéniségekké" és legyünk híresek. Ne törődjünk másokkal, csak a saját magunkal. Megveszett szinte ez a világ, rohannak a hónapok és szinte minden jelentéktelenné válik, mindig csak a munka és a munka, enélkül elvinnék a fejünk felől a házat is és földönfutókká válnánk. Szinte a családra is alig marad időnk, ami problémákat okozhat a gyereknevelésben  és a gyermek személyiségének alakulásában is. ,Az emberi kapcsolatok manapság már nem érnek annyit mint régen, ez említve is volt az utóbbi időben az oldalon. Erkölcsi romlás lépett fel már elég régóta. Nehéz normális társaságot találni. De ha találunk, azt meg kell becsülni.

Volt szerencsém 2 rendszeres kommentelővel eddig kicsit bővebben is beszélnem így puruttyán kívül. Sivatagirókával és Hankelsmidt-el. Az érdekességet úgymond ők okozták számomra. (Lehetséges ez visszafelé is igaz volt rájuk nézve) Tömören annyi, hogy puruttyán természetesen az ember kiléte ismeretlen. MSN-en viszont ugyebár dinamikusabb az üzenet váltás, van profilkép stb... És hirtelen egy emo fej profilképnek megjelent a láthatáron (nálam) ami sokaktól távol állhat, amit természetesen ha az ember előbb lát mint beszél vele, el se jutnak a beszélgetésig :) Egyikük azt írta, fura, normális embernek ismert meg akivel lehet értelmesen beszélni és ez a véleménye rólam akkor sem változott meg, amikor már látott is engem. (ez sajnos manapság a legtöbb embernél visszafelé soha az életben nem történne meg) A másik említett személlyel pedig sejtésem szerint órákat is el tudnánk beszélni, főleg egy sör mellett :)
Én nagyon örülök, hogy megismerhettem őket.

Megértem azokat akik érthetetlennek tartják azt a tényt, hogy manapság milyen viselkedésű és kinézetű emberek vannak.
Viszont jómagam (is) mindenkinek megadom a lehetőséget, hogy emberileg bizonyítson kortól, nemtől és stílustól függetlenül.
Túlságosan is külső alapján ítélünk legtöbben (kapcsolatokban is), aminek még sárdobálás is lehet az eredménye és összeférhetetlenség, ami előny a médiának is, mert ember butító hatású.
És mivel szinte nincs is barátom, magától érthetődően megbecsülöm azt a keveset is.

Igen emo vagyok...bár ez most nem feltétlenül a téma része, ugyanúgy mint az se, hogy sokáig emonak gondoltam magam a hajam és a normálisabbjaihoz hasonló viselkedésem és természetem miatt. Nem tudom lehet tévedtem. Nem tudom. Ma már ez az egész emo dolog csak értelmetlen, esztelen scene-féle "cukcsi"-k gyülekezete és szánalmas egyénekről szól akik öngyilkossággal való fenyegtéssel próbálják felhívni magukra a figyelmet, amitől majd hányingert kapok, a nagy egyéniségeké akiket lőni kéne. És a természetem is folyamatosan változik. Inkább követem a saját utam és nem próbálom meg leszögezett dolgokhoz meg mindenféle stílusokhoz kötni magam. Az a lényeg, hogy mindig legyünk önmagunk.

De a korosztályommal ellentétben (tisztelet a kivételnek) nem a mindent felélő céltalan lézengés és bulizgatás a célom, hanem hogy boldogan éljek a párommal szerény albérletünkben és megismerjek normális és kultúrált embereket, megadva azt a kellő tiszteletet embertársaimnak, amennyi igenis illik.

Tisztelettel
Egy lelkes kommentelő

HAGYMAFA

Sziasztok!

Jó pár hónap terméke ez a levél. Nem régiben találtam Rátok, miközben keresgéltem, hogy egyedül vagyok-e a bánatommal. Fiatal vagyok ugyan (mivel utánanéztek ki küldi a levelet úgyis megtudjátok), de mivel édesanya is, így bánt jó pár dolog. Az utcán gyerekkel sétálva, oldalatokat böngészve rengetek olyan fiatalt, már-már gyereket (mert 12évesen igen is gyerek) látod, akik láttán elborzadok és félelem ül a szívembe...vajon az én kislányom is ilyen lesz? Mindent megteszek, hogy ne. A létező összes figyelmet, szeretetet megkapja...és az én gyenge lelkem nem is tudja ezt másképp elképzelni. De talán még sincs így, hisz ha mindent megkap egy gyerek amire VALÓBAN szüksége van, nem lehet ennyire elfajulva. Nem célom az önfényezés, csupán válaszokat keresek a kérdéseimre... Hogy tudja egy anya, aki tényleg anya elviselni, ha a fia feketére (vagy teljesen mindegy milyen színűre) festi a körmét, vastagon van rajta a smink és egy másik fiúval csókolózik? Milyen apa az, szívesen látja így a fiát, vagy csak szimplán nem érdekli? Milyen szülők azok akik 13-14 éves gyereküket elengedik az éjszakába, tudván, hogy inni, dohányozni esetleg drogozni fognak? Minek kell még történnie, hogy a szülők szeme is felnyíljon és lássák, hogy csemetéjük, az életük értelme tanulás helyett VIVA TV-vel és SP-vel barmolja el az életét...anya vagyok, feleség,háziasszony. És igen mellette tanulok is. Össze tudom egyeztetni...akkor Ők sokan? Miért nem lehet összeegyeztetni az ízlésüket, irányzatukat, egyéniségüket a tanulással? Hiszen nekik még más dolguk sincs...mikor egy gyermek megszületik és az édesanyja először a kezébe foghatja, üdvözli és már az kering a fejében, hogy a gyermeke sikeres egészséges felnőtt legyen...mert ez minden egészséges anya álma. Amikor a lányomra nézek egy angyalt látok. Még picike (1éves) ártatlan és tiszta...és ilyenkor elfog a félelem, hogy Belőle vajon mi lesz? Csak remélni tudom, hogy amit a párommal tudunk Neki adni, értékek, becsület, tisztesség, elég lesz ahhoz, hogy egészséges gondolkodású fiatal felnőtté cseperedjen...

Köszönöm, hogy elolvastátok és elnézéseteket kérem, hogy hosszú lett.

Üdvözlettel: ****** Boglárka

Ma este egyik olvasónk, név szerint Róó gondolatait olvashatjátok. Megígértem neki, hogy ha "megüti a mércét" mindenképpen publikálom. Valóban összeszedett írás lett. Elég érdekes, megéri elolvasni és persze egy véleményt is meg lehet fogalmazni. Válaszolni nem igazán akartam erre, saját magában is megállja a helyét, "magyarázat" nélkül is. Több dolgot nem is fűznék hozzá, jöjjön az iromány:

Dilemma

 Fura, s hirtelenjében szinte égető érzés volt, ahogy a levegő légcsövében áramlott. A széllel szálló por köhögésre késztette, ahogy pedig engedett, szemeit is kitárta. Ott, abban a pillanatban vakítóan hatott környezetének fénye; várta már, hogy ismét barátai szemébe nézhessen, hogy folytathassa azt az életet, amit megszokott, amit szeretett, amit egészen addig élt.