Az alábbi posztok tartalmazzák az általad keresett maszturbálás címkét:
2010. október 18. 16:19 | Peroxiszóma | 21 hozzászólás érkezett eddig.

Ezzel a poszttal tulajdonképpen meg fogom szentségteleníteni az oldal elhivatottságát és komolyságát. Ti  ezen az oldalon általában rajokkal, nyuszi posztokkal, finest erection-féle elmélkedésekkel futottok össze, én pedig most valami egészen komolytalan  és szokatlan témában írtam bejegyzést. Bevallom sokat gondolkoztam, hogy ennek a cikknek milyen címet adjak, először a Recskázás extrém helyeken címet akartam, de mivel túlságosan is lényegre törőnek tűnt, ezért maradtam az Nyilvános magánügyek kifejezésnél. Azt az elején leszögezném, hogy rengeteg forrásom volt ám, ahonnan begyűjthettem ezen történeteket. A netről innen-onnan, egyeseket a saját fülemmel hallhattam, megint másokat a nagyon színvonalas bulvársajtó írásaiban guberálva fedeztem fel. Itt furábbnál furább eseteket fogok részletezni, melyekből megtudhatjuk mivel jár az, ha valaki a panellakás erkélyén, vezetés közben, parkban, buszon, stb. csipkedi az egyszeműt, ami önmagában még nem is lenne gond, csak a világ ne szerezzen róla tudomást !

Panellakás erkélyén
Gondolom minden panellakónak eszébe jutott már, hogy fogja magát, kimegy az erkélyre, előkapja a brokit, majd recskázik egyet. Történetünk főhőse legalábbis így cselekedett. Az említett személy ugyanis egy panellakás 8. emeletén lakott, gondolta lazáskodik egyet és kiment az erkélyére rejszolni. A helyzet pikantériájához hozzátartozik, hogy még a csúcsrajutás előtt csinos leányzók jelentek meg az utcán, és amikor felnéztek az égre láthatták, hogy a barátunk hogyan szerez örömet magának. Páran elfordultak, de legtöbben csak egy jót nevetettek. Ha jól tudom sűrű, fehér eső is esett a lányokra. Dolga végeztével barátunk elköszönt a lányoktól és visszament a szobájába, hogy tovább élje ,,szürke” hétköznapjait.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

2010. március 14. 17:29 | Slice of life | 42 hozzászólás érkezett eddig.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
2009. december 3. 20:35 | dildó | 71 hozzászólás érkezett eddig.

Ezen a meghitt csütörtöki estén, közeledve a Mikulás eljöveteléhez egy suna posztal kedveskedek nektek! Úgyis nagyon hiányolták egyesek a puncit. KERESD A HIBÁ(KAT)! katt a képre és nagyítva keresd a hibát...!

Ezzel a csekély ajándékkal szeretnék kívánni mindenkinek kellemes ünnepeket! Remélem kielégítettem mindenki vágyát és a mai estén egy jót recsizik minden kedves férfi látogató. (És lezbikus lányok jó maszturbálnak) Jó szórakozást!