Az Éden-sziget titkai (1.rész) 

Az Éden-sziget titkai (2.rész)

Az Éden-sziget titkai (3.rész)

1938. november 4.:

Egy nap telt el Susan, a folyton aggódó tanárnő meggyilkolása óta. Az előző nap esedékes kellemes időt most megint felváltotta a borongós, hideg, szeles időjárás. Újból kövér, sötét-szürke felhők takargatták el bőszen a gyenge fénnyel pislákoló Napot a rideg égbolton, és mindez bizony felért egy ómennel, miszerint hamarosan újabb hatalmas vihar söpör majd végig a tájon. Lord Angus McShane kastélyában szinte késsel lehetett szelni a levegőben lévő feszültséget. Minden egyes még életben maradt vendég vagy azon tanakodott nagy hévvel, hogy valóban a lord e a gyilkos, avagy azon, hogy mégis miként lehetne kijutni erről az istenverte szigetről. Megannyi teória született mindkét feltevésre: talán a lordot bekebelezte a vállaira súlyként nehezedő, alattomos magány, és véglegesen megőrült. Tébolyodott pillanatainak egyikeként felismerést nyert arról, hogy neki még igenis vannak leszármazottai, és hozzátartozói, akik – az ő halálával – nyereséghez juthatnak az évekkel korábban megfogalmazott, majd hét pecsét alá zárt örökség következtében. Hogy mi áll ebben az örökségben, azt csak maga a lord tudhatta pontosan, és ha elméje meghasadt, ha más személyiséggé vált az egyedül töltött évek nyomasztó terhe alatt, akkor bizony nagyon is jó oka volt arra, hogy ez az örökség soha, de soha ne kerüljön napvilágra. A kastély, a birtok, a fák, az erdők, és úgy összességében maga a sziget…ez mind-mind a vendégsereg bizonyos tagjait illetné, szépen felosztva. A másik feltevés, miszerint ki lehet-e egyáltalán jutni a szigetről már keményebb dió volt: egészen bizonyos, hogy mindannyian, együtt csak akkor juthatnak ki, ha sikerül egy éppen arra járó hajónak jelezniük, és az felvenné őket. Ha viszont pár ember összefogna, és közös erővel építenének egy kisebb ladikot, akkor azzal is meg lehetne tenni nem is kicsi távot. Harry – aki viszont elég járatos volt ebben a témában – hamar lebeszélte a többieket az egyéni csónakázás terveiről, ugyanis míg hajóval 2-3 óra a legközelebbi szárazföld, addig egy puszta kézzel összetákolt kis alkalmatosság esetében ez az idő legalább a duplájára nő. És 4-6 óra az Északi-tengeren pedig minden, csak nem leányálom. Az ősz amúgy is egy kiszámíthatatlan, és felettébb szeszélyes évszak: bármelyik pillanatban lecsaphat egy gyilkos vihar, és akkor a gyenge ladik minden utasa a jeges vízben leli szörnyű halálát.

Gondolatban viszont meglehetősen jól hangzott – és egyúttal halovány reményt is adott –, hogy van kiút a szigetről. A probléma csupán annyi volt, hogy ott tartózkodik még valahol az elmeháborodott Angus bácsi is, aki nem rest kiirtani a teljes rokonságát, pusztán kedvtelésből. Harry az ebédlőben ült az asztalnál, és egy pohár forró citromos teát kortyolgatott (kissé meghűlt szegény a nagy kalandban, mikor a fekete férfi holttestét felfedezték a parton), miközben sorra vette magában a rejtélyesebbnél-rejtélyesebb eseményeket, amik körülötte folynak: a kis halászhajó elsűllyeszése után Rita, a kiállhatatlan grófnő halála volt a második súlyos vétség, amit elkövetett a gyilkos. Harry most már biztosra vette, hogy csupán egyetlen gyilkos van. Meg volt győződve róla, hogy a fekete férfi volt a cinkostárs, akinek valamiért mégis meg kellett halnia. Mivel a parthoz közel találtak rá (tulajdonképpen szinte már félig a tengerbe lógva), könnyen elképzelhető, hogy szökni próbált. Ha helyes ez a feltevés, akkor viszont kell lennie még egy hajónak, avagy legalábbis egy csónaknak, amivel meg lehet innen lépni. Harry előhalászott egy tollat a belső zsebéből, majd fogott egy szalvétát, és nagybetűkkel ráírta: HAJÓ. Célszerű lenne tehát átkutatni az egész partszakaszt, elejétől a végéig, hátha rábukkannak valahol. Míg ezen mélázott, az ajtóban megjelent James, és Ronald. Rita letakart holttestét cipelték éppen, és mikor Ronald észrevette, hogy Harry meglátta őket, felé fordult, s így szólt: Muszáj átvinnünk egy olyan helyre, ahol hűvös van. Már kezd bomlani...többen is panaszkodtak, hogy kiállhatatlan a bűz. Átvisszük tehát az éléskamrába. – mondta, majd fejével James felé bólintott, és haladtak tovább. Harry még vagy fél percig bámulta az ajtót, ahol már nem állt senki, majd mindössze annyit nyögött ki: Őőő…rendben. – visszafordult, és kortyolt egyet a teából. Jóleső melegség járta át. Kicsit zavarban érezte magát, amiért semmi értelmeset nem tudott szólni, de messze, nagyon messze járt most. Megpróbálta összerakni ezt a gyilkos mozaikot, kerül, amibe kerül. Kezeslábas. Kezeslábas volt a fekete férfin. Ez a következő nyom, amin Harry elindult: gyári munkás? Ugyan már, mégis mit keresne a szigeten egy gyári munkás? Ha az előző feltevés igaznak bizonyul, és valóban csak azért került ide, hogy a gyilkos Angus bácsinak segédkezzen, akkor egészen biztosan nem egy egyszerű, hétköznapi gyári munkásnak kell lennie. James csörtetett be kisvártatva az ebédlőbe: Mivan barátom, már megint a gondolataiba merült? – kérdezte mosolyogva: Minél többet gondolkodik ezeken a dolgokon, annál jobban ki fog merülni. Hallgasson rám, inkább igyon velem valamit, és ne jártassa az agyát az itt történő dolgokon, mert úgysem tudunk semmi biztosat. – mondta, majd kitöltötte az utolsó pohár konyakot is. Fogott egy üvegpoharat, és a fél pohár konyakot áttöltötte abba: Tessék, ezt igya meg! – majd Harry felé nyújtotta, de a férfi udvariasan visszautasította: Köszönöm, de nem kérem. Kicsit még mindig fáj a torkom, úgyhogy inkább maradnék a forró, citromos teánál. De nagyon kedves. – mondta, majd megint kortyolt a teájából. Ahogy gondolja…! – szólt James, majd egymás után felhajtotta mindkét pohár konyakot. Áhh…na, ez már kellett! Elfáradtam, míg az öreg nyanyát átcipeltük az éléskamrába. Van vagy 120 kiló. – mondta gúnyos hangnemben. A kellő tiszteletet még a halottnak sem adja meg. Nagyképű, bunkó alak ez a James, gondolta Harry, majd mikor James távozni készült, utána szólt: Figyeljen csak! Legyenek szívesek behozni a partról az ismeretlen fekete férfi holttestét, rendben? Szeretném átnézni, hogy nincs-e nála valami használható nyom, egy fecni papír, vagy akármi, amin elindulhatnánk a kilétét illetően. James felhúzta a szemöldökét: Az L.A.M. a homokba írva magának nem volt elég? De tudja mit? Maga a főnök. Szólok annak a nyámnyila Eliot-nak, és menten idehozzuk magának a nigger hulláját. Ha maga ettől boldogabb lesz… – mondta James, majd sarkon fordult, és kiviharzott az ebédlőből. Harry magára maradt megint – nagyot sóhajtott. Kiállhatatlan alak ez a James is, és félő, hogy krízishelyzetben alaptalanul is elveszítené a fejét, akkor pedig jobb ha hozzá sem szólnak, mert támad, mint a megveszett, zavarodott eb. Odakinn elkezdett szemerkélni az eső, Harry pedig tovább folytatta az események vérvörös gombolyagjának kibogozását:

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Adott egy faszi, egy szike, meg egy halom ceruza. Az eredmény ebben a képgyűjteményben látható. Iván barátom emlékeztetett rá, hogy volt itt egy posztja ITT melyben több kép már szerepelt, így az ő ajánlásával mint kiegészítést közlöm ezt a posztot az eredeti 17 helyett csak 6 képpel (valahogy arról a szeptemberiről simán lemaradtam).

Hát igen. Egyesek mindig másképp gondolkodnak. Íme DJ Pie, aki a következő videót nem csak poénból, hanem közcélból csinálta, méghozzá nem másra mint az Egyesült Királyság által 2008-ban meghirdetett 'It Doesn't Have To Happen' pályázatra, aminek célja az otthoni erőszak visszaszorítása lett volna. Nekem tetszik, szerintem jobb mint a legtöbb pályamű, de a bíráló bizottság ezt máshogy gondolta.

A lényeg: ne szúrd le az ellenségeid (hisz' annyi jó módszer van még ellenük...) :D

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

...és értelem az arcon!

Mit látsz a képen?

1. Bicskás harczos akcióban
2. Hasfelmetsző Jenő
3. Böllér tanonc vizsgázni indul
4. Divatlúzer: kockásat a csíkoshoz??!!!
5. .............(kommentelek)
 

Nagyon ritkán kapunk Fan Fotókat... Biztos nem szerettek minket eléggé :(

By: Just a Đanee & Rajmin:D

Kolompár "Bicskás" Ármándó és Orsós "Varrottnyakú" Kárlosz üzenik, hogy kibeleznek, ha nem hozol ma minimum két ötöst az isiből!