Az alábbi posztok tartalmazzák az általad keresett jog címkét:
2011. március 11. 17:35 | -Britpopper- | 37 hozzászólás érkezett eddig.

Az alábbi levelet Bandi a hegyről olvasónk küldte, és egy vérbeli szájkaratésnak szól, aki – valószínűleg két WoW-party között – beírt egy akkora nagy baromságot, hogy mikor olvastam, legszívesebben menten hanyatt estem volna a székről, ha mögöttem nem a fal lenne. Kaptunk már több tucatnyi fenyegetést. Mind levél, mind komment formájában is. Rendre elmosolyodik az ember ezeken, hiszen olyan kis kotonszökevények írogatják őket, akiknek nincs jobb szórakozása. Le merném fogadni, hogy ez a kedves modorú anonim pöcs is csak azért írt be, mert ráunt, hogy már 3 és fél órája gyaknak egy főboss-t (egyszerre kb. 12-en), és kellett neki a változatosság. Felemelte kövér kis ujjait az egérről, és jött ide hozzánk, az Agyiszintre, osztani az észt. A komment tehát megszületett, én személy szerint csak megmosolyogtam, nem is foglalkoztam vele, azonban Bandi barátunk írt egy nagyon is korrekt kis levelet, amelyet megéri mindenkinek elolvasnia:

NYÍLT LEVÉL ANONYMUSNAK

Kedves Anonymus!

Az Agyiszint nevű Internetes oldalon közzétett hozzászólásának tartalma (2011. március 9-én 10 óra 38 perckor Sid Vicious Reggeli ébresztő című posztjában) több pontban is kimerítette azokat a fogalmakat, amelyek hatályos magyar jogszabályok által eljárás alá vonhatóvá teszik kommentjét. Íme a hozzászólása, teljes egészében idézve:

"NA ÖRÖM HÍRT KELL KÖZÖLNÖM VELETEK AGYISZINT! VÉGRE SIKERÜLT FORRÓ NYOMRA LELNÜNK A SZERKESZTŐK KILÉTÉT ILLETŐEN! TEGNAP TELEFONÁLT NEKEM KOVÁCS EZREDES ÚR, ÉS MEGNYUGTATOTT ARRÓL, HOGY NAPOKON BELÜL KIDERÍTIK KIK ÁLLNAK AZ AGYISZINT NEVŰ NETES NÁCI MAFFIA MÖGÖTT! A KOMMENTELŐK SEM NYUGODHATNAK BÉKÉBEN MERT AZ Ő ITTENI TÉNYKEDÉSÜK IS KIMERÍTI A KÖZÖSSÉG ELLENI IZGATÁS, ÉS KEGYELETSÉRTÉS VÉTSÉGÉT! MINIMUM KEMÉNY PÉNZBÍRSÁGRA SZÁMÍTHATNAK! EGY MEGOLDÁS KÍNÁLKOZIK MÁR CSAK SZÁMOTOKRA! AZONNALI HATÁLLYAL BE KELL SZÜNTETNI AZ AGYISZINT OLDALT, ÉS AKKOR TALÁN ENYHÉBB LESZ A BŰNTETÉSETEK! MINDEN TŐLETEK FÜGG MOST MÁR! ISMÉTLEM: A RENDŐRSÉG FORRÓ NYOMON VAN, ÉS MÁR A LEGFELSŐBB ÜGYÉSZSÉG IS VELETEK FOGLALKOZIK! HAMAROSAN MEGSEMMISÍTŐ CSAPÁS FOGJA ÉRNI AZ AGYISZINT OLDALT, ÉS DARABOKRA SZEDJÜK!"

Mivel jómagam is az oldal regisztrált felhasználója, és esetenként cikkírója vagyok Bandi a hegyről néven, ezért - bár utasítást, és/vagy megbízást erről senki részéről nem kaptam - saját, szabad akaratomból úgy döntöttem, hogy felhívom a figyelmét a hozzászólásban található, peres eljárás alá vonható szövegek tartalmára.

Az "...AGYISZINT NEVŰ NETES NÁCI MAFFIA" megfogalmazás egyértelműen a rágalmazás és becsületsértés hatáskörébe tartozik. A teljes, ide vonatkozó jogszabályt egy részét idézem önnek:

179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt,

c) jelentős érdeksérelmet okozva

követik el.

A kifejezés egyértelműen derogáló hatású, és az oldal szerkesztőinek jó érzését és becsületét sérti a fajgyűlölő, valamint alvilági kapcsolatokra utaló kifejezésekkel.

"A KOMMENTELŐK SEM NYUGODHATNAK BÉKÉBEN MERT AZ Ő ITTENI TÉNYKEDÉSÜK IS KIMERÍTI A KÖZÖSSÉG ELLENI IZGATÁS, ÉS KEGYELETSÉRTÉS VÉTSÉGÉT!"

Ezen mondata szintén rágalmazás fogalmához tartozik, mivel az oldal közösségét teljes egészében bizonyos hozzászólásokat író kommentelőkhöz hasonlítja, azaz egyértelműen általánosít, így bűnelkövető személyeknek állítja be az oldal teljes közösségét.

Továbbá a: "HAMAROSAN MEGSEMMISÍTŐ CSAPÁS FOGJA ÉRNI AZ AGYISZINT OLDALT, ÉS DARABOKRA SZEDJÜK!" mondat kimeríti a fenyegetés fogalmát, mivel, még ha önmagában véve ez az úgynevezett "Komolytalan fenyegetés" körébe tartozik is, alkalmas arra, hogy a fenyegetettség érzetét keltse az oldal szerkesztői, valamint felhasználói körében.


Az "EGY MEGOLDÁS KÍNÁLKOZIK MÁR CSAK SZÁMOTOKRA! AZONNALI HATÁLLYAL BE KELL SZÜNTETNI AZ AGYISZINT OLDALT, ÉS AKKOR TALÁN ENYHÉBB LESZ A BŰNTETÉSETEK!" egyértelműen zsarolásnak tekinthető, mivel (újra) fenyegető hangnemben helyez kilátásba bizonyos következményeket, melyek csak bizonyos esetek létrejöttével kerülhetőek el. Ez pedig kimeríti azt a fogalmat, amely - idézek: "...erőszakos vagy fenyegető elkövetési magatartás miatt a passzív alany (a sértett) nem kényszerül a tettes akarata szerint valaminek a tevésére, nem tevésére, vagy az eltűrésére."

Szeretném leszögezni, hogy levelem nem peres beadvány, és nem hivatalos dokumentum, valamint nem áll szándékomban a megírásával befolyásolni és/vagy rákényszeríteni önt különféle tettek végrehajtására, vagy nem tevésére. Írásom nyílt levél, amellyel reagáltam a közzétett hozzászólására.

Üdvözlettel: J. A. (Teljes név privát csatornákon keresztül).

2010. szeptember 19. 17:05 | agyiszint | 21 hozzászólás érkezett eddig.

2010. március 16. 17:14 | Főnök | 81 hozzászólás érkezett eddig.

Előszó: Sokan összetévesztenek Főúrral, de jegyezzétek már meg FŐÚR1127 NEM EGYENLŐ A ZSENIÁLIS EGYEDI NEVEMMEL, AMI A FŐNÖK, valamint nem egyenlő a mi Istenünk nevével: Agyiéval. [bocsi, hogy belenyúltam: Agyi] (Eredetileg CigányVajda lett volna származásom alapján, de végül is...)

Következő cikkemet ajánlom Deviáns Krisznek, Horror Fasznak és a többi emomegmondóembernek.

Én szabadidőmben sokat elmélkedek fontos dolgokon. Nos ezek a fontos dolgok nem olyanok, mint amiken Einstein gondolkodott, a világ második valaha élt legnagyobb zsenije, hanem tényleg fontos dolgok (szóismétlés leszarva ;D). Mert míg ő a világegyetemről elmélkedett addig én az emok létére próbálok rájönni. Miért vannak ők a földön? Mi a létük célja? Nem minden kérdésre sikerült még választ kapnom, de ha röviden összegeznem kellene: " Az emoknak nincs joga az élethez." Mit is takar ez? Tudni kell rólam, hogy én senkit nem ítélek rassz alapján. Nincs bajom a zsidókkal, a feketéket különösen bírom, még a cigányokat is úgyahogy elviselem. De az emot rühellem mint a szart. Ennek okai: Zavar a pofájuk. Igen komoly ok. Nos, hogy ezt leírtam engedjétek meg, hogy bemutassam az emot.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
2009. július 14. 12:05 | agyiszint | 61 hozzászólás érkezett eddig.

Biztos tudjátok, hogy tegnap este raj attack volt. Főúr ismét írt levelet. Ugyan olyan jó, mint a többi. Olvasni kell, de megéri.

 


 Üdv,
 Főúr1127

1, Ezen levelemet baráti kézfogással ajánlom PapcsugaT, Dzsukel Lőrinci srác, és a két hercegnő  figyelmébe. Tudom, hogy nehéz lesz felfogni a leírtakat, de próbálkozzatok, elvégre nektek szól. EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!