Mivel látom, hogy az elmúlt években kis hazánkban is mindinkább felszaporodnak a halloween-nel kapcsolatos események, és azok nyíltszíni promózása, gondoltam megemlítek pár dolgot ezzel kapcsolatban.
Azt gondolom a többség tudja, hogy a halloween egy javarészt ősi kelta hagyományból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg (kiemelt itt az Egyesült Államok), bár mára már itthon is, sőt az egész többé-kevésbé keresztény jellegű világon elterjedt. A napon, melyet sokan a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepeként tartanak számon, valójában több összemosódott ünnep, a Samhain (kelta újév), a feralia és a Pomona-nap (római-kor), illetve a keresztény halottak napjának keveréke.
Az ünnep eredete
A halloween eredete egyébként a római birodalom koráig nyúlik vissza, amikor a rómaiak megalapították Britannia provinciájukat, és intenzívebb, folyamatosabb kapcsolatba kerültek az ott élő keltákkal, és azok kultúrájával. A rómaiakra különösen nagy hatást gyakorolta samhain, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor ünnepelték a kelták a november 1-re eső újévet, amelyen megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. A kelták úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei ekkor összezavarhatják az élők életét, mivel ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába, ezért megkönnyítendő útjukat ételt és állatot áldoztak a szellemeknek.
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
























